Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-25 / 43. szám
itném, ha mihamarább felke- \lagyon fontos dolgot szerettei megbeszélni.“ aillalt úr, morcos, ötvenéves It, aki gondosan hátrafésült rt, és már hatszor talpalt cipó- apjait könyveléssel töltötte, zta, mennyit hozott a kis bér- földecske, nyilvántartást ve- fehérneműs szekrényről, s ta- 3 azt is tudta, hogy hány fej ma birtokosa. Ezt nem azért intha valami haszna szárma- ia belőle, csupán azért, mert n tudni akarta, mije van. megérkezett a levél, így szólt géhez: gám, bár a nagybátyám lehe- tlak, de tudtam, hogy nem tik meg rólam, íme itt a bizolillan-né már harminc éve fejárt. Feketében szült, feketé- középkorú és feketében öre- neg. Kövér volt, uralkodó ter- i és hirtelen. Azonnal megpa- a férjének, hogy üljön vo5szú út alatt Cardaillan úr hiú üvegkoporsó feküdt, a koporsóban egy szép, tizennyolc év körüli nő holtteste, tiszta meztelenül. A bőre finom volt, mint a kreol nőké, egy hajtincs a homlokán, a többi kívánatos vállait takarta. Arcán az elégedettség mosolya. Mindenesetre - nagy mester lehetett, ki így bebalzsamozta. Csupán a lábbujjai voltak görcsben, mintha azok fejeznék ki azt a félelmet és szörnyűséget, amit a nő átélt, vagyis hogy nem önként választotta a halhatatlanságot. Cardaillan urat úgy lenyűgözte ez a látvány, hogy nem is vette észre, valaki elindult feléje. Mint a gyermek, kit tetten érnek, nem jött ki hang a torkán.- Nagyon örvendek, hogy eljött - mondta Marc-Anton de Paluselles oly hevesen dörzsölte össze kezeit, mintha tüzet akarna csiholni. - Nagy a valószínűsége, hogy korábban halok meg, mint ön, hiszen ön még fiatal. Ezért elhatároztam, hogy általános örökösömmé teszem. Cardaillan úr még mindig nem tudott megszólalni, de Marc-Anton folytatta: mint a napos csibéét. A végtelenségig szórakozott volt. Aznap a reverendáját is zsineggel kötötte át, mely dereka méreténél jóval hosszabb volt, így szórakozottságában méternyi távolságban vonszolta maga után. Alig hallgatta végig a márkit, máris válaszolt:- Igen, természetesen. Szüntelenül fel-alá járkált. Keze reverendája zsebében, s ahogy mozgatta, sárkányrepülőre emlékeztetett, veszélyeztetve ezzel az értékes porcelánokat, vázákat.- Ez Sieny Duccio munkája, vagy nem? Akkor meg valamelyik tanítványáé. .. - mondta a Szent Sebestyént nézve. - Hát ez gyönyörű! Aztán felfedezte az üvegkoporsót.- Ó, milyen gyönyörű ez a bábu. Franciaországban készítették? Mikor a márki megmagyarázta, hogy valódi női testet lát, a kanonok eltakarta szemeit. - Ó, istenem! - kiáltotta. Aztán kezével intett, hogy lemond az örökségről, majd, az ördögök barlangját emlegetve, elrohant. Két hét múlva egy ifjú házaspár érkezett. Még csak pár hete voltak lurice uon an ringatta magát. Melengetőt, hogy egyszer minden az :, ami a kastélyban található. :, az antik órák, az ezüst- és cák. tély kihaltnak tűnt. Most nemvendégszoba ablakait, de a ly másik részét is, ahonnan estvér, zsalugáterek takarták, itag szolga vezette fel a cse- ón, majd kinyitotta az ajtót, /iség múzeumhoz hasonlított, elnyelték a gobelinek, a szö- melyek oly nagyok voltak, jes hosszúságukban nem le- tteríteni, fel kellett csavarni A flamand asztal mellett ebestyén gótikus szobra, az óasztalon, mely valamelyik :irályé volt, két római császár >ra állott. A Florentinia-i szek- enfával szegélyezett Medice- azgyöngyök és elefántcsontépét verték vissza, mellettük ányok, rajtuk indiai mesterek zített tálak. nden helyiség így van beren- őrdaillan úrnak, ennek a pre- tak élete utolsó órájáig kell ie a leltárt, hogy mindenről se legyen. >me akaratlanul is egy XV. jrabeli ágyra esett, melyen — Szükséges azonban figyelmeztetnem, a végrendeletemben van egy olyan tétel is, amelyet csak a halálom után ismerhet meg. És ön, írásban kötelezi magát, hogy ezt a tételt is teljesíti. Nem szükséges azonnal válaszolnia. Az írást két héten belül küldje el a közjegyzőmnek. Ezért hivattam. A márki nem ültette le, és nem kínálta semmivel. Hivatta a szolgát, aki ugyanazon az úton lekísérte Cardaillan urat.- Soha! Soha! - üvöltötte a kövérségtől elcsúfult Cardaillan-né, amikor meghallotta a történteket. - Ki tudja, mit talált ki ez a vén bolond! Lehet, hogy azt akarja, hogy az ö holttestét is tegyük üvegkoporsóba meztelenül, s állítsuk a szalon közepére! Vagy árvaházat, esetleg aggmenhelyet akar építtetni, amely kétszer annyiba kerülne, mint az öröksége, mit ránk hagy! Nem, nem fogadjuk el! Cardaillan úr egész héten törte a fejét, hogy mitévő legyen, de mivel mindig a felesége döntött, így megírta a közjegyzőnek, hogy az örökséget nem fogadja el. A következő meghívott Mondez kanonok volt. Apró, vézna ember, a márkival csaknem egyidős. Egész arcát gyönge, apró pihék borították, házasok. A fiatalember a Lodav-i bíróságon volt kishivatalnok, a felesége pedig szemrevaló fiatalasszony, mindenen mosolygott. A hallgatag szolga a cselédek lépcsőjénél elválasztotta őket. A hivatalnokot a márkihoz vezette. A látogatás ideje, az előzőkhöz hasonlóan, a lehető legrövidebb volt, de amikor az állomáson bérelt taxiba akartak beszállni, a hallgatag szolga felszólította a fiatalasszonyt, hogy kövesse öt. A márki várta. Megsárgult szemeivel végigmérte a fiatalasszonyt, mondott néhány semmitmondó mondatot, majd kézenfogva a ribizlimintás da- masztágyhoz vezette.- Megkérhetem, hogy vetkőzzék le? A fiatalasszony, mint akit áramütés ért, elkiáltotta magát, lerohant a lépcsőkön, s a várakozó taxiba szinte úgy esett be.- Menjünk el innen! De menjünk azonnal! Majd mindent megmagyarázok - mondta reszketve a férjének.- Mi történt?- Majd mindent megmagyarázok! De le kell mondani az örökségről. Aztán egymás után jöttek az örökösök. Nemesek, polgárok, apák, kik így akartak lányaiknak hozományt biztosítani. Mindegyikük illúzióval telve érkezett, de rövidesen rá kellett jönniük, hogy ezek csak hiú ábrándok.-Tudjátok, ki ő? Egy szadista, aki áldozatát keresi - mondta egy fiatalasszony égy családi összejövetelen. - A vagyona a csalétek, hogy valakit behálózzon, s miután megdöglött, még a pokolban is röhögjön az áldozatán. Nem hiszem, hogy akad olyan hülye, aki rááll az ilyen vásárra! És akadt. A harminckilencedik volt a meghívottak sorában. Hubert Marti- neu-nak hívták. Maláriás roham és a velejáró magas láz mentette meg őt előző héten a már előkészített öngyilkosságtól. Huszonnyolc éves, és már elverte egész vagyonát. Felét kártyán, a másik felét kétes távol-keleti üzletekben. A felesége, és a szeretője is, miután rájöttek, hogy szíve egyidejűleg két rekeszre van osztva- elhagyta. Annyi pénze sem volt, hogy elutazzon a márkihoz. Egy ismerős portástól kért kölcsön a vonatra.- Elfogadtam a feltételeket- mondta miután visszatért. - Mégha magával az ördöggel is kellene szerződést kötnöm, elfogadnám. Nincs veszítenivalóm. Legfeljebb azt kötheti ki, hogy halála első évfordulóján én is kössem fel magam. De addig is élek. Bár az öreg féllábbal már a sírban van. Három év kellett, hogy a márki a másik lábával is a sirba lépjen. Két hét múlva a rokonok - nem kis meglepetésére - értesítést kaptak a közjegyzőtől, hogy jelenjenek meg nála a végrendelet ismertetése végett. Mi az, talán nem értesítették az öreget, hogy lemondtak az örökségről?! Vagy az öreg végrendelete nem érvényes?- kérdezgették egymástól a rokonok, és újra elöntötte szívüket a szerzés vágya. Valamit hallottak ugyan Hubert Martineu-ról, de nem hittek neki. Torgausson közjegyző irodája még soha nem volt ennyire zsúfolt. Pótszékeket kellett bevinni. Végül megérkezett Hubert is új sportkocsiján. Mint a márki várható örököse, nagyon jó partit csinált, egy párizsi nagykereskedő lányát vette feleségül, aki fiatal, tökéletes egyéniségével nagy hatással volt rá. Kigyógyította a bohéméletből, és a férfi újra üzletelni kezdett. De most már meggondoltan, óvatosan. Semmit sem bízott a véletlenre. Meglepődött, hogy ennyi embert lát itt, mindenkit külön üdvözölt, s mivel nem jutott neki szék, az ablak párkányára ült.- Hölgyek és urak - kezdte a közjegyző. - Bocsássanak meg hogy idehívattam önöket, de nagybátyjuk végakarata volt, hogy mindenki jelen legyen végrendelete felolvasásakor. Tudom, az örökséget, egyikük kivételével, valamennyien visszautasították. A közjegyző itt rövid szünetet tartott.- Hubert Martineu úr! Hubert enyhén meghajolt.- Jeíen - mondta.- Hajlandó-e még mindig elfogadni az örökséget, annak ellenére, hogy feltételeit nem ismeri? Dermedt csönd. Mindenki a torkában érezte a gyomrát, mint amikor a drótkötélpályán hirtelen zuhanni kezd az ember. ,,Mi mást tehetnék", gondolta Hubert, és érezte, hogy minden tekintet rászegeződik. Úgy érezte magát, mint a kártyás, aki nagy bankot akar megütni, habozik, hiszen ezen az ütésen múlik minden.- Természetesen - mondta színlelt nyugalommal. Történjék bármi, mégis három boldog évet köszönhetek ennek a végrendeletnek.- Tehát uram - mondta a közjegyző - a végrendelet szövege a következő: „Minden ingó és ingatlan vagyonomat unokatestvéremre Hubert Martineau-ra hagyom, egy feltétellel. Megígérte, hogy ezt teljesiti. A nevemet és címemet fogja használni. Nem akarom, hogy nevünk és címünk feledésbe merüljön.“ Cardaillan-né ajkát egy hangos,« „ah“ hagyta el. A többiek hallgattak. Longpois úr a zsebkendőjébe harapott, és gyilkos tekintetet vetett a feleségére.- Igazam van, szadista volt - szűrte ki fogai között az ideggyógyász felesége. Az esemény sok család nyugalmát felborította. A házaspárok egymást okolták. Ekkor mutatkoztak meg a valódi érzelmek. Húsz évre biztosítva volt a téma: családi perpatvarok, szemrehányások, a felelősség megállapításai. Hubert Martineau bárgyún elmosolyodott. Megszorongatott néhány irigykedő kezet, akik a keze helyett inkább a torkát szorongatták volna. Mondez kanonok a kalapja szélét gyűrögetve megkérdezte a közjegyzőt:- Hát az az erkölcstelen holttest ott a márki szalonjában? Tudna róla valamit mondani?- Igen. Körülbelül százötven éves. A márki nagyapja a bolondulásig szerette azt a nőt. Gyönyörű! Még Így holtan is különös érzéseket ébreszt az emberben. A márki és öccse még gyerekek voltak, amikor a padláson felfedezték ezt az üvegkoporsót. Senkinek sem szóltak róla, s mikor apjuk után örököltek, a márki valószínűleg tudta, hogy ezt a koporsót nem vették leltárba, s lehozatta magának. Ez volt gyűlölködésük egyik oka. Egy biztos, egyik se nősült meg közülük... Nos, érti..., asszonnyal se volt egyik se. Ugyanis ha női társaságban voltak, ez a holt gyönyörűség kísérte őket.- Érdekes, nagyon érdekes - mondta a kanonok zavartan.- De már ez is a múlté. Ugyanis a szállítómunkások, amikor a márki koporsóját vitték kifelé, beleütköztek, az üvegkoporsó széttört, s a benne levő tést porrá hullott szét. A port urnába tettük, s ugyanabba a sírba tettük, mint a márkit. GYÖRGY ELEK fordítása arradalom , bősz légiók, és fölrobbant minden zárt, makacs mozdulatlanságot. ckos icsek Békében ellentmond a gyáva békességnek, és ellentmond a háborúnak is. Ott ágaskodik minden mozdulatban, a mindenség törvénye ö - változásait ő szervezi. Botor és balga hit, hogy sirba lökték, mert halhatatlan, s föltámasztja - virágban, fűben, fában, búzamagban - a hősök porladó, elárult csontjait. h Madridban, A forradalmat nem temették el. öt kontinensen át élők s halottak élén menetel; a termonukleáris szintézist ő vezérli fenn a sose nyugvó Napban: ö robban el a simogató, szelíd fényben, sugarakban, a tudatlanság ellen lázad Mk alól, a tegnapinál bölcsebb gondolatban. <1, A madarak csórét, iháborúk, a költők tollát dalra készteti, ő mozdul a kis tojásban, csírázó magban a rög alatt, a férfiak s a nők szívében, az örvendező anyai szív alatt, szelíd, erőszakos, akár a szerelem. hajtani, Hiába döftek tőrt hátába Szegeden, s árulták Párizsban, Bécsben, Prágában frakkos diplomaták, len, a kis Csallóközben, Bodrogközben a kényszeríti, titkon megérintette váltam, s értek, szólok azóta minden nyelveken. Találkozás = ~ a folyosón Makucskai Bálint, a jónevű novellista, a folyosón találkozott régi kolléganőjével, S. Magdával. A nő az elmúlt másfél évtized alatt, mióta Makucskai nem látta, alig változott. Legföljebb annyit, hogy karcsú testén csupa külföldi holmi feszült, arcát jónevű kozmetikus ápolja, a haját a legkeresettebb fodrásznő. Azelőtt mindezt nélkülöznie kellett.- Hogy vagy? - kérdezte Makucskait a nő, s közben látszott rajta, hogy nem jut eszébe az író neve.- Csak úgy mint régen, szólítsál Bálintnak! - mondta. Makucskai nagy tisztelettel állt S. Magda előtt. Mint mások, ő is tudta, hogy a nő kinek a szeretője, és ismerve a mentalitását, azt sem felejtette el, mi minden múlhat rajta. Neki pedig most sok elintéznivalója van itt. Ismerősök gyűltek köréjük, barátságosan szorongattak Makucskai kezét, hiszen nem mindennapi dolog elismert íróval találkozni a folyosón. Makucskai Bálint bőrét kellemes bizsergés járta át, olyasféle, mint amikor az első irodalmi díjat vette át. Hát mégis nagy dolog az, amit ö művel. Gondolatai befelé, rejtett énje felé fordultak, amelyet ritkán sikerült megközelítenie. S. Magdáról szinte megfeledkezett, pedig az még mindig mellette állt. A hangjára rezzent fel. Illetve nem is a hangra, hanem a szavaira.- Még mindig írogatsz, Bálint? - kérdezte. Makucskait mintha jeges vízzel löttyintették volna nyakon. Olyan érzékenyen érintette e mondat, hogy szinte beleszédült. El sem tudta képzelni, hogy akad ember, aki nem olvassa novelláit, aki kutyába sem veszi a hetente megjelenő rövidebb-hosszabb írásokat, melyeket az ö neve fémjelez. Hát kicsoda ez a nő őhozzá képest? Te úristen, de jó lenne a szemébe mondani! Közben belül egyre csitította magát: ,,Légy észnél Bálint! Vigyázz, mert nagyon nagy a tét! Nem holmi sikló, hanem vipera tekereg előtted. Ha belédmar, véged.“- Tudod, Magduska, minden embernek van valami kedvtelése...- mötyögte.- Te csak kedvtelésből írsz, barátom? - nyitotta tágra szemeit a nő. Makucskai nem tudta, mit mondjon, valamit hápogott, de S. Magda nem hagyta, hogy magyarázatba bocsátkozzék. Kemény, kioktató hangon vágta a szemébe.- Nem szeretem a tétova embereket. Az álszerénységet meg ki nem állhatom. Látod, én nyíltan ki merem mondani, nem hobbiból vagyok Fejes kartárs szeretője. CSICSAY ALAJOS
