Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-10-25 / 43. szám

S2£PM£T A mf(£LET

Egy főiskolás vallomása a tanulásról, a szabadidőről és a szülőföldről- Szinte minden évben van dél-szlovákiai magyar hallgatónk - közli velem Blanka Ca- dová, a prágai Cseh Műszaki Főiskola Magfizikai Mérnöki Kara dékáni hivatalának titkárnője, majd a tanulmányi osztályra kalauzol, ahol percek alatt megkaporp Salma Imrének, a kar magkémiai szakja ötödéves hallgatójának címét. Még megjegyzik, hogy Imre a kiváló tanulmányi eredményeket elérő hallgatók közé tartozik.

A nyílt tekintetű, udvarias fiatalemberrel másnap találkoztam. Figyelmes, megfontolt beszélgetőpartner. 1980-ban érettségizett a nagymegyeri (Őalovo) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. Szülei pedagógusok, mindketten a megyeri alapiskolában tanítanak.- Abban, hogy erre a karra kerültem, kétségkívül szerepet játszott az is, hogy a gimnáziumban Molnár Árpád fizikatanár felkeltette érdeklődésemet a magfizika iránt, s az, hogy tanáraim önálló gondolkodásra tanítottak bennünket. De az elhatározást megerősítették bennem olvasmányaim (pl. Tölgyesi György tanulmányai) és a középiskolai kémiai olimpiákon való részvételem is - utal a kezdetekre, majd hozzáfűzi:- Mindehhez hozzátartozik az is, hogy a tanuláshoz odahaza szüleimtől nemcsak ösztönzést, de megfelelő, nyugodt családi hátteret is kaptam...- Nagy öröm volt számomra, amikor megkaptam az értesítést: felvettek a magfizikai

mérnöki karra. Prága új szakaszt jelentett életemben. Bevallom, kicsit szorongással utaztam a fővárosba, ahol előzőleg csupán egyszer jártam - egy nyárom az Orion csokoládégyárban dolgoztam osztálytársaimmal... Akkor még nem gondoltam arra, hogy öt évig ebben a szép városban fogok tanulni!

Az indulás? Bevallom, a ta- nulnivaló, a halomnyi tankönyv, bennünket, ,,gólyákat“ megszeppentett. De úgy gondoltuk, ha az előttünk járók is megbirkóztak ezzel a mennyiséggel, talán mi is képesek vagyunk rá.

Elmondható: képesek voltak rá és Salma Imre is kiállta a próbát. S mivel a karon a kölcsönös segíteni akarás nem ismeretlen fogalom, az elsőévesek hamar tapasztalhatták idősebb kollégáik önzetlen baráti segítségét.

. - Nekem is segítettek, elmondták, hogyan kell az előadásokon jegyzetelni, mire kell különösen nagy gondot fordítani a tanulásnál. Cseh és szlovák évfolyamtársaink esetleges nyelvi problémáink áthidalásában segítettek készségesen - eleveníti fel az öt évvel ezelőtti tapasztalatait Imre.

Az első két évben általános matematikai, fizikai és kémiai ismeretekkel vértezték fel a hallgatókat, s az ötödik illetve a hatodik szemesztertől kezdve mindegyikük szakosítja magát. Imre választása a magkémiai szakra esett, s a harmadik évfolyamtól kezdve már részt vehetett a magkémiai tanszék kutatómunkájában. Nyolc fős szakcsoportban - tehát a tanulás szempontjából szinte eszményi kis közösségben -, tapasztalt szakemberek irányításával konkrét kutatási feladat megoldásán dolgozhatott.

Elmondja, hogy a mikrotron (elektrongyorsító) szakcsoportban a gyors neutronokkal történő analízissel foglalkozik.

(Éva Vondrácková felvétele)

Kérdő, laikus tekintetemre reagálva felvilágosít, hogy e bonyolultnak tűnő tevékenység lényege az újfajta könnyű ötvözet tulajdonságainak pontos meghatározása. E munka nép- gazdasági jelentősége vitathatatlan...

A diákélet hétköznapjaira terelem a szót. Megkérdezem Imrétől: Milyen is egy mai főiskolás napja?-Ami az én ,.jellegzetes“ napomat illeti, a diákévek közepéből, a harmad-, vagy negyedéves koromból véve a példát, így nézett ki a napirendem: reggelenként a kollégiumhoz közeli strahovi stadion fedett uszodájába jártam úszni. Reggeli után a Petrin hegy fákkal borított lejtőin gyalog indultam el a mintegy másfél- két kilométerre levő fakultásig. Főleg tavasszal és őszszel nyújtottak káprázatos élményt ezek a séták! Alattam az Óváros, előttem a prágai Vár, körülöttem a pazar természet! Jó kedvben érkeztem mindig az előadásokra! A délutáni gyakorlatok után városnézés, a színházak és mozik műsorainak tanulmányozása, tanulás. Általában a vacsora utáni órákban és a hétvégeken tanultunk a legtöbbet...

— Egy diák életében fontos a szabadidő eltöltése is...- Az unalmat itt alig ismertük. Hiszen a strahovi és a vétrníki kollégiumokban több földim is lakik. Moziba, színházba, kiállításra vagy sport- eseményre mindig összeverődünk néhányan, s nem ritkák a diákbálok sem...

Emlékezetesek maradnak számomra az Ady Diákkör kirándulásai. Voltunk például a konopiétéi kastélyban, jártunk Kutná Horában, s Kari- stejn várát is megnéztük. Prága sok lehetőséget kínál a hasznos és egyben szórakoztató időtöltésre. Ha az ember végigmegy a Várnegyeden, s onnan a Károly-hídon át az Óvárosba, s ha érdeklődik Prága múltja, műemlékei iránt, akkor egy ilyen séta sok széppel és tanulságokkal is megajándékozza ...De éppúgy emlékezetesek számomra a nyári építőtáborok is - folytatja Imre. - Mint prágai diák, voltam komlószüreten is, ami számomra addig teljesen ismeretlen, de érdekes munka volt. Dolgoztam a SZISZ egyik fontos építkezésén, a mélníki hőerőmű befejező szakaszán. A közös munka is sokat segített abban, hogy az elsőévesek megismerjék egymást, s köny- nyen beilleszkedjenek a kar életébe.

— A diák életében a szabadidő nemcsak vidám társaséletet, szórakozást jelent. Sokszor a jó könyv a legmegfelelőbb kikapcsolódás...- így van. Szeretem a verseket, a történelmi regényeket, de a fantasztikus irodalmat is. Kedvenc íróim közé tartozik

Örkény István, Bohumil Hra- bal, vagy Robert Merle. Szívesen olvasok tudósportrékat, a szakmámmal kapcsolatos hazai, szovjet és magyar szak- irodalmat. Vallom, hogy egy magkémikusnak is érdemes és szükséges néha más vizeken evezni.

— Milyen gyakran jár haza?

— Nem szoktam előre tervezni hazautazásaimat. Több hét eltelte után, szinte magától eszembe jutnak az otthoni ízek, barátaim, a szülőföld. Ilyenkor a hétvégén vonatra ülök, s hazautazom. Mennél közelebb vagyok a szülőföldhöz, annál inkább siettetném a vonatot. Amikor elém tárul a csallóközi róna, az ismerős kép, egy- egy falu sokszor látott körvonalai, a dunaszerdahelyi (Du- najská Streda) gyárkémények, s utána pedig Nagymegyer- végtelenül jól érzem magam. A ,.csallóközi gyorsnak“, nevezett személyvonat utasainak vidám zsibongása számomra ilyenkor a legszebb muzsika- a hazatérés nyitánya. A szülök, az otthon, a családi háttér semmivel sem pótolható jelentőségét egy diák életében nem kell külön hangsúlyoznom. De azt is elmondhatom, hogy mindig jó érzéssel utazom vissza Prágába is. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy ott is otthonosan érzem magam.

— Most, tanulmányai befejezése előtt, hogyan értékeli a Prágában töltött öt esztendőt?-Értékes és érdekes szakasza életemnek a prágai diá- koskodás. Az első év kezdetén hosszúnak tűnt az öt év, most meg úgy tűnik, hogy fejem fölött talán túl gyorsan is tovasuhantak ezek az évek. Diákéveimre. a karon végzett munkára,

az előadók és köztünk, hallgatók közt kialakult baráti kapcsolatra, az önzetlen segítő- készségre, a prágai diákélet sok-sok mozzanatára mindig szívesen fogok visszaemlékezni. Jövőmre fjedig azzal a jó érzéssel, gondolok, hogy - kerüljek a szakma bármelyik posztjára - folytathatom a karon megkezdett munkát, s gyü- mölcsöztethetem az öt év alatt elsajátított elméleti és gyakorlat ismereteket.

SOMOGYI MÁTYÁS

U SSSE ffl! 9 ItTITIM

Szlovákia szénvagyonának döntő többsége a Felsö-Nyitra vidékén van. A Prievidzai Barnaszén- és Lignitbánya Konszern vezérigazgatóságának öt bányavállalata közül három található meg itt: a legfiatalabb, s termelését tekintve is a legjelentősebb Cígel' bánya, a legrégebbi, s mindmáig a legjobb minőségű fütenivalót adó hand- lovái, valamint a részben külszíni fejté- sü novákyi bányaüzemek. Ez utóbbi fejlesztéséről, termelői kapacitásának bővítéséről az SZSZK kormánya öt évvel ezelőtt hozott határozatot, mely többek között kimondta, hogy a folyamatos termelés érdekében az évtized végéig ki kell telepíteni Kőé község lakosainak négyötödét, Opatovce és Nováky Laskáé nevű lakónegyedének egy részét. A három település érintett lakosságát részben Prievidzába költöztetik, a döntő többség azonban a Bojnice közelében felépítendő Kani- anka település lakosa lesz.

Megértik a döntést, de...

A nem is oly régen még háromezer lelket számláló Kőé község utcáit járva aligha gondolná a látogató, hogy a több mint hatszázéves település végnapjait éli. A főút melletti korszerű bevásárlóközpont látogatottsága vetekszik a városiakéval, s a tőszomszédságában lévő borozó forgalma sem csappant meg az utóbbi időben. Az emberek nyugodtak- nak, kiegyensúlyozottaknak látszanak, végzik dolgukat, mintha mi sem történt volna velük az utóbbi időkben.

Amikor benyomásaimat megosztom Kamii Pemissel, a hnb elnökével, egy nagyot sóhajt.- Pedig ha tudná hány átvirrasztott éjszaka van mögöttünk - idézi fel az elmúlt hónapok eseményeit. - Az öt évvel

ezelőtti döntés váratlanul ért bennünket, bár egyesek már korábban rebesgették, hogy éppen alattunk található a leggazdagabb lelőhely, s a kiaknázása elkerülhetetlenné teszi a település felszámolását. Véleményem szerint nagy súllyal esett latba a végső döntésnél a novákyi és a Zemianske Kostolany-i erőművek közelsége. Egyszóval megértettük a döntést, s elmondhatom, hogy a lakosok túlnyomó részét is meggyőzték az érvek. Annál is inkább, mert az emberek nagy része a környező bányaüzemekben, bá- nyaépítö vállalatnál és a már említett erőművekben keresi mindennapi kényé-. rét. Persze azért nem mentek, s ma sem mennek a dolgok simán. Legelőször is az ingatlanok felvásárlása körül akadtak problémák. Az emberek méltatlannak tartották, hogy a családi házakat a húsz évvel ezelőtti árak szerint értékeljék, s vásárolják fel, éppen ezért beadványt intéztünk a szövetségi kormányhivatalhoz. Kértük, méltányolják, hogy mi nem önszántunkból válunk meg ingatlanjainktól, melyek többsége éppen az elmúlt két évtizedben épült. Nos, kivételt ugyan nem kaptunk, ám időközben - január elsejétől - új, a mai árakhoz igazodó szabály lépett életbe, így a téma lekerült a napirendről. A másik vihart kavaró kérdés az új lakótelep építése. Eredetileg úgy volt, hogy valamennyien Prievidzába, állami lakásokba költözünk. A javaslat első hallásra nagy felháborodást keltett, mert az emberek többsége ragaszkodott a vidéki életformához, a megszokott közösséghez. Való igaz, ezzel mi, a falu vezetői is egyetértettünk, hiszen közösségünket vétek lett volna szétszórni. Hogy csak néhány példát mondjak: SZISZ-szervezetünk aktivitását országos kitüntetés bizonyítja, énekkarunk, színjátszócsoportunk, táncegyüttesünk hazai és külföldi fellépéseiről díjakat, aranykoszorúkat hozott. Sportéletünk nem kevésbé virágzó, labdarúgóink jelenleg is a kerületi bajnokság élcsoportjába tartoznak, kézilabdázó lányaink a nemzeti ligában szerepelnek. Nos, érveinket ismét meghallgatták. A három kijelölt faluhely közül végül is a Kanianka mellett döntöttünk. A vidéket gyönyörű fenyvesek borítják, közvetlen közelében egy tó van, nem messze tőle a bojnicei melegvízforrás. Az állami lakásokon kívül természetesen a magánépítkezéseket is lehetővé tették számunkra. Mintegy hatvan-hetven telket már ki is mértek, s elkezdődött a település közművesítése is. Sajnos a Priem- stavnak mintegy 10 hónapos lemaradása van, s ez bosszantja az építkezőket. El kell azt is mondanom, hogy időközben a lakosság egységében is repedések keletkeztek. Mostanában mind többen keresnek fel bennünket azzal az igénynyel, hogy ók mégis inkább Prievidzába, városi környezetbe szeretnének költözni. Ez pedig, mondanom sem kell, újabb bonyodalmak, feszültségek forrása. Mindenesetre a kitelepítési folyamat már megkezdődött, s még az idén hatvan család költözhet a városba. A tömeges elköltözésre előreláthatólag két három év múlva kerül sor, addig tisztázzuk a tulajdonviszonyokat, folyik az ingatlanok felbecsülése és felvásárlása.- Van aki örül, van aki nem

A lakosság véleménye is érdekelt. A hétköznapi dologidőben persze főként idősebb emberekkel találkoztam. A Hviez- doslav utcai kertes ház előtt ketten beszélgettek. Tornáé Hrado és Martin Perm's túl járnak már hetvenedik életévükön.- Ebben a községben éltem le gyermekkoromat, itt ettem meg kenyerem javát, nem kívánkoztam én már sehová a faluból - mondja Tomás Hrado. - A pénz engem nem kárpótol semmiért, meg gondolom másokat sem.- Nem bizony, - erősíti meg szavait társa, majd hozzáteszi: - Tudja, mi megértjük, hogy ennek így kell lennie, hiszen jómagam is 27 évet dolgoztam a novákyi erőműben, s két gyermekemet is a bányaipar foglalkoztatja, csak az nem megy a fejünkbe, hogy cserébe miért nem kapunk kulcsrakész családi házakat. Mert mi, falusi emberek nem érezzük jól magunkat a panelházakban, új lakás építésére pedig már nincs erőnk. Szóval más-