Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-10-25 / 43. szám

S2£PM£T A mf(£LET Egy főiskolás vallomása a tanulásról, a szabadidőről és a szülőföldről- Szinte minden évben van dél-szlovákiai magyar hallga­tónk - közli velem Blanka Ca- dová, a prágai Cseh Műszaki Főiskola Magfizikai Mérnöki Kara dékáni hivatalának titkár­nője, majd a tanulmányi osz­tályra kalauzol, ahol percek alatt megkaporp Salma Imré­nek, a kar magkémiai szakja ötödéves hallgatójának címét. Még megjegyzik, hogy Imre a kiváló tanulmányi eredmé­nyeket elérő hallgatók közé tartozik. A nyílt tekintetű, udvarias fiatalemberrel másnap talál­koztam. Figyelmes, megfontolt beszélgetőpartner. 1980-ban érettségizett a nagymegyeri (Őalovo) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. Szülei pedagógusok, mindketten a megyeri alapiskolában taní­tanak.- Abban, hogy erre a karra kerültem, kétségkívül szerepet játszott az is, hogy a gimná­ziumban Molnár Árpád fizika­tanár felkeltette érdeklődése­met a magfizika iránt, s az, hogy tanáraim önálló gondol­kodásra tanítottak bennünket. De az elhatározást megerősí­tették bennem olvasmányaim (pl. Tölgyesi György tanulmá­nyai) és a középiskolai kémiai olimpiákon való részvételem is - utal a kezdetekre, majd hoz­záfűzi:- Mindehhez hozzátartozik az is, hogy a tanuláshoz oda­haza szüleimtől nemcsak ösz­tönzést, de megfelelő, nyugodt családi hátteret is kaptam...- Nagy öröm volt számom­ra, amikor megkaptam az érte­sítést: felvettek a magfizikai mérnöki karra. Prága új sza­kaszt jelentett életemben. Be­vallom, kicsit szorongással utaztam a fővárosba, ahol elő­zőleg csupán egyszer jártam - egy nyárom az Orion csoko­ládégyárban dolgoztam osz­tálytársaimmal... Akkor még nem gondoltam arra, hogy öt évig ebben a szép városban fogok tanulni! Az indulás? Bevallom, a ta- nulnivaló, a halomnyi tan­könyv, bennünket, ,,gólyákat“ megszeppentett. De úgy gon­doltuk, ha az előttünk járók is megbirkóztak ezzel a mennyi­séggel, talán mi is képesek vagyunk rá. Elmondható: képesek voltak rá és Salma Imre is kiállta a próbát. S mivel a karon a köl­csönös segíteni akarás nem ismeretlen fogalom, az első­évesek hamar tapasztalhatták idősebb kollégáik önzetlen ba­ráti segítségét. . - Nekem is segítettek, el­mondták, hogyan kell az elő­adásokon jegyzetelni, mire kell különösen nagy gondot fordí­tani a tanulásnál. Cseh és szlovák évfolyamtársaink eset­leges nyelvi problémáink áthi­dalásában segítettek készsé­gesen - eleveníti fel az öt évvel ezelőtti tapasztalatait Imre. Az első két évben általános matematikai, fizikai és kémiai ismeretekkel vértezték fel a hallgatókat, s az ötödik illetve a hatodik szemesztertől kezd­ve mindegyikük szakosítja ma­gát. Imre választása a magké­miai szakra esett, s a harmadik évfolyamtól kezdve már részt vehetett a magkémiai tanszék kutatómunkájában. Nyolc fős szakcsoportban - tehát a ta­nulás szempontjából szinte eszményi kis közösségben -, tapasztalt szakemberek irányí­tásával konkrét kutatási feladat megoldásán dolgozhatott. Elmondja, hogy a mikrotron (elektrongyorsító) szakcso­portban a gyors neutronokkal történő analízissel foglalkozik. (Éva Vondrácková felvétele) Kérdő, laikus tekintetemre rea­gálva felvilágosít, hogy e bo­nyolultnak tűnő tevékenység lényege az újfajta könnyű ötvö­zet tulajdonságainak pontos meghatározása. E munka nép- gazdasági jelentősége vitatha­tatlan... A diákélet hétköznapjaira terelem a szót. Megkérdezem Imrétől: Milyen is egy mai főis­kolás napja?-Ami az én ,.jellegzetes“ napomat illeti, a diákévek kö­zepéből, a harmad-, vagy ne­gyedéves koromból véve a példát, így nézett ki a napi­rendem: reggelenként a kollé­giumhoz közeli strahovi stadi­on fedett uszodájába jártam úszni. Reggeli után a Petrin hegy fákkal borított lejtőin gya­log indultam el a mintegy más­fél- két kilométerre levő fakul­tásig. Főleg tavasszal és ősz­szel nyújtottak káprázatos él­ményt ezek a séták! Alattam az Óváros, előttem a prágai Vár, körülöttem a pazar természet! Jó kedvben érkeztem mindig az előadásokra! A délutáni gyakorlatok után városnézés, a színházak és mozik műso­rainak tanulmányozása, tanu­lás. Általában a vacsora utáni órákban és a hétvégeken ta­nultunk a legtöbbet... — Egy diák életében fontos a szabadidő eltöltése is...- Az unalmat itt alig ismer­tük. Hiszen a strahovi és a vétrníki kollégiumokban több földim is lakik. Moziba, szín­házba, kiállításra vagy sport- eseményre mindig összeverő­dünk néhányan, s nem ritkák a diákbálok sem... Emlékezetesek maradnak számomra az Ady Diákkör ki­rándulásai. Voltunk például a konopiétéi kastélyban, jár­tunk Kutná Horában, s Kari- stejn várát is megnéztük. Prá­ga sok lehetőséget kínál a hasznos és egyben szóra­koztató időtöltésre. Ha az em­ber végigmegy a Várnegye­den, s onnan a Károly-hídon át az Óvárosba, s ha érdeklődik Prága múltja, műemlékei iránt, akkor egy ilyen séta sok szép­pel és tanulságokkal is meg­ajándékozza ...De éppúgy em­lékezetesek számomra a nyári építőtáborok is - folytatja Imre. - Mint prágai diák, voltam komlószüreten is, ami szá­momra addig teljesen ismeret­len, de érdekes munka volt. Dolgoztam a SZISZ egyik fon­tos építkezésén, a mélníki hő­erőmű befejező szakaszán. A közös munka is sokat segí­tett abban, hogy az elsőévesek megismerjék egymást, s köny- nyen beilleszkedjenek a kar életébe. — A diák életében a szabad­idő nemcsak vidám társaséle­tet, szórakozást jelent. Sok­szor a jó könyv a legmegfele­lőbb kikapcsolódás...- így van. Szeretem a ver­seket, a történelmi regényeket, de a fantasztikus irodalmat is. Kedvenc íróim közé tartozik Örkény István, Bohumil Hra- bal, vagy Robert Merle. Szíve­sen olvasok tudósportrékat, a szakmámmal kapcsolatos hazai, szovjet és magyar szak- irodalmat. Vallom, hogy egy magkémikusnak is érdemes és szükséges néha más vizeken evezni. — Milyen gyakran jár haza? — Nem szoktam előre ter­vezni hazautazásaimat. Több hét eltelte után, szinte magától eszembe jutnak az otthoni ízek, barátaim, a szülőföld. Ilyenkor a hétvégén vonatra ülök, s ha­zautazom. Mennél közelebb vagyok a szülőföldhöz, annál inkább siettetném a vonatot. Amikor elém tárul a csallókö­zi róna, az ismerős kép, egy- egy falu sokszor látott körvo­nalai, a dunaszerdahelyi (Du- najská Streda) gyárkémények, s utána pedig Nagymegyer- végtelenül jól érzem magam. A ,.csallóközi gyorsnak“, ne­vezett személyvonat utasainak vidám zsibongása számomra ilyenkor a legszebb muzsika- a hazatérés nyitánya. A szü­lök, az otthon, a családi háttér semmivel sem pótolható jelen­tőségét egy diák életében nem kell külön hangsúlyoznom. De azt is elmondhatom, hogy min­dig jó érzéssel utazom vissza Prágába is. Valahogy úgy va­gyok ezzel, hogy ott is otthono­san érzem magam. — Most, tanulmányai befeje­zése előtt, hogyan értékeli a Prágában töltött öt esz­tendőt?-Értékes és érdekes sza­kasza életemnek a prágai diá- koskodás. Az első év kezdetén hosszúnak tűnt az öt év, most meg úgy tűnik, hogy fejem fö­lött talán túl gyorsan is tovasu­hantak ezek az évek. Diákéve­imre. a karon végzett munkára, az előadók és köztünk, hallga­tók közt kialakult baráti kap­csolatra, az önzetlen segítő- készségre, a prágai diákélet sok-sok mozzanatára mindig szívesen fogok visszaemlé­kezni. Jövőmre fjedig azzal a jó érzéssel, gondolok, hogy - kerüljek a szakma bármelyik posztjára - folytathatom a ka­ron megkezdett munkát, s gyü- mölcsöztethetem az öt év alatt elsajátított elméleti és gyakor­lat ismereteket. SOMOGYI MÁTYÁS U SSSE ffl! 9 ItTITIM Szlovákia szénvagyonának döntő többsége a Felsö-Nyitra vidékén van. A Prievidzai Barnaszén- és Lignitbá­nya Konszern vezérigazgatóságának öt bányavállalata közül három találha­tó meg itt: a legfiatalabb, s termelését tekintve is a legjelentősebb Cígel' bá­nya, a legrégebbi, s mindmáig a leg­jobb minőségű fütenivalót adó hand- lovái, valamint a részben külszíni fejté- sü novákyi bányaüzemek. Ez utóbbi fejlesztéséről, termelői kapacitásának bővítéséről az SZSZK kormánya öt évvel ezelőtt hozott határozatot, mely többek között kimondta, hogy a folya­matos termelés érdekében az évtized végéig ki kell telepíteni Kőé község lakosainak négyötödét, Opatovce és Nováky Laskáé nevű lakónegyedének egy részét. A három település érintett lakosságát részben Prievidzába köl­töztetik, a döntő többség azonban a Bojnice közelében felépítendő Kani- anka település lakosa lesz. Megértik a döntést, de... A nem is oly régen még háromezer lelket számláló Kőé község utcáit járva aligha gondolná a látogató, hogy a több mint hatszázéves település végnapjait éli. A főút melletti korszerű bevásárlóköz­pont látogatottsága vetekszik a városia­kéval, s a tőszomszédságában lévő bo­rozó forgalma sem csappant meg az utóbbi időben. Az emberek nyugodtak- nak, kiegyensúlyozottaknak látszanak, végzik dolgukat, mintha mi sem történt volna velük az utóbbi időkben. Amikor benyomásaimat megosztom Kamii Pemissel, a hnb elnökével, egy nagyot sóhajt.- Pedig ha tudná hány átvirrasztott éjszaka van mögöttünk - idézi fel az elmúlt hónapok eseményeit. - Az öt évvel ezelőtti döntés váratlanul ért bennünket, bár egyesek már korábban rebesgették, hogy éppen alattunk található a leggaz­dagabb lelőhely, s a kiaknázása elkerül­hetetlenné teszi a település felszámolá­sát. Véleményem szerint nagy súllyal esett latba a végső döntésnél a novákyi és a Zemianske Kostolany-i erőművek közelsége. Egyszóval megértettük a dön­tést, s elmondhatom, hogy a lakosok túlnyomó részét is meggyőzték az érvek. Annál is inkább, mert az emberek nagy része a környező bányaüzemekben, bá- nyaépítö vállalatnál és a már említett erőművekben keresi mindennapi kényé-. rét. Persze azért nem mentek, s ma sem mennek a dolgok simán. Legelőször is az ingatlanok felvásárlása körül akadtak problémák. Az emberek méltatlannak tar­tották, hogy a családi házakat a húsz évvel ezelőtti árak szerint értékeljék, s vásárolják fel, éppen ezért beadványt intéztünk a szövetségi kormányhivatal­hoz. Kértük, méltányolják, hogy mi nem önszántunkból válunk meg ingatlanjaink­tól, melyek többsége éppen az elmúlt két évtizedben épült. Nos, kivételt ugyan nem kaptunk, ám időközben - január elsejétől - új, a mai árakhoz igazodó szabály lépett életbe, így a téma lekerült a napirendről. A másik vihart kavaró kérdés az új lakótelep építése. Eredetileg úgy volt, hogy valamennyien Prievidzá­ba, állami lakásokba költözünk. A javas­lat első hallásra nagy felháborodást kel­tett, mert az emberek többsége ragasz­kodott a vidéki életformához, a megszo­kott közösséghez. Való igaz, ezzel mi, a falu vezetői is egyetértettünk, hiszen közösségünket vétek lett volna szétszór­ni. Hogy csak néhány példát mondjak: SZISZ-szervezetünk aktivitását országos kitüntetés bizonyítja, énekkarunk, színját­szócsoportunk, táncegyüttesünk hazai és külföldi fellépéseiről díjakat, aranykoszo­rúkat hozott. Sportéletünk nem kevésbé virágzó, labdarúgóink jelenleg is a kerü­leti bajnokság élcsoportjába tartoznak, kézilabdázó lányaink a nemzeti ligában szerepelnek. Nos, érveinket ismét meg­hallgatták. A három kijelölt faluhely közül végül is a Kanianka mellett döntöttünk. A vidéket gyönyörű fenyvesek borítják, közvetlen közelében egy tó van, nem messze tőle a bojnicei melegvízforrás. Az állami lakásokon kívül természetesen a magánépítkezéseket is lehetővé tették számunkra. Mintegy hatvan-hetven telket már ki is mértek, s elkezdődött a telepü­lés közművesítése is. Sajnos a Priem- stavnak mintegy 10 hónapos lemaradása van, s ez bosszantja az építkezőket. El kell azt is mondanom, hogy időközben a lakosság egységében is repedések keletkeztek. Mostanában mind többen keresnek fel bennünket azzal az igény­nyel, hogy ók mégis inkább Prievidzába, városi környezetbe szeretnének költözni. Ez pedig, mondanom sem kell, újabb bonyodalmak, feszültségek forrása. Min­denesetre a kitelepítési folyamat már megkezdődött, s még az idén hatvan család költözhet a városba. A tömeges elköltözésre előreláthatólag két három év múlva kerül sor, addig tisztázzuk a tulaj­donviszonyokat, folyik az ingatlanok fel­becsülése és felvásárlása.- Van aki örül, van aki nem A lakosság véleménye is érdekelt. A hétköznapi dologidőben persze főként idősebb emberekkel találkoztam. A Hviez- doslav utcai kertes ház előtt ketten beszélgettek. Tornáé Hrado és Martin Perm's túl járnak már hetvenedik élet­évükön.- Ebben a községben éltem le gyer­mekkoromat, itt ettem meg kenyerem javát, nem kívánkoztam én már sehová a faluból - mondja Tomás Hrado. - A pénz engem nem kárpótol semmiért, meg gondolom másokat sem.- Nem bizony, - erősíti meg szavait társa, majd hozzáteszi: - Tudja, mi meg­értjük, hogy ennek így kell lennie, hiszen jómagam is 27 évet dolgoztam a novákyi erőműben, s két gyermekemet is a bá­nyaipar foglalkoztatja, csak az nem megy a fejünkbe, hogy cserébe miért nem ka­punk kulcsrakész családi házakat. Mert mi, falusi emberek nem érezzük jól ma­gunkat a panelházakban, új lakás építé­sére pedig már nincs erőnk. Szóval más-

Next

/
Thumbnails
Contents