Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-25 / 43. szám
liűiika néni. mzmmdm A szép arcú anyóka kedvenc, megszokott helyén ül: a tornácról nyíló konyha küszöbének szögletében, alkalmi zsámolyon pihen. Még tavaly tavasszal is negyed vékányi búzát pergetett egy kenderzsák aljába, gondosan szétteregette rajta fekete, leánysága apró, édes titkait ismerő berliner kendőjét, s azóta, ha jó az idő, mint most is, arra telepedik. Persze menne inkább, tenne-venne az udvaron, indulna szőlőbe, rétre, mezőre, de már vigyáznia kell a mozdulattal nagyon. A múlt héten - melyik napon is, jaj igen, amikor előző éjszaka olyan szépeket álmodott arról a régmúlt, szénaillatú augusztusi délutánról - reggel bot nélkül, bátor lépéssel indult a baromfiudvarba és legurult a garádicson. Igazán szerencse, hogy csontja nem törött. Nézi, figyeli a falut. Hirtelen a szemközti terebélyes fán akad meg a tekintete. A húsos, zöld magházakból barna gyümölcscsemeték kandikálnak elő: csuklik, érik a dió. Szedni kéne! - jut eszébe -, még rákapnak a lármás szarkák, meg a csúnyán károgó varjak! Szólok is a gyereknek, határoz, s menten nagyot kiált:- Gábris fiam, gyere elő, beszédem lenne veled! Mivel nem kap választ, feljebb emeli a hangját. - Hol tekereghet ez a gyerek? - dohog magában, s már indulna keresésére, mint réges-régen, amikor a lugasból kibukkan botjára támaszkodva a fia. Gábor, a „gyerek“, aki bizony hetven éves múlott már.- Tessék Mamuska, hívott? - kérdezi tisztelettel. - A szőlőt mustrálgattam épp. És édesanyja, az életének^ századik esztendejét tapoáő gyürki (Durkovce) Fábry Ilonka néni már sorolja is, mit ötlött ki az imént. xxx Kezében kopott, agyonlapozott személyi igazolványát szorongatja. Zavarban van, látom, pedig, mint mondja, soha nem ijedt meg a saját árnyékától. Belelapozok a kis piros táblájú könyvecskébe. Ezek szerint özvegy Fábry Györgyné Kukolik Ilona 1886. április 3-án született Gyürki községben. Hét testvére közül negyedikként látta meg a napvilágot.-Arrafelé, ni - bök ujjával a temető irányába -, de már nem áll a családi ház, szüleim rám hagyták örökül, én azonban, miután feleségül vett engem az én Györgyöm, s fölépült itt a dombon ez a lakás, ként kellett volna ezt az egészet csinálni... Néhány házzal odább a helyi földműves-szövetkezet üzemi konyhája előtt egy középkorú asszony sepri a járdát;- Nekünk is költöznünk kell - mondja Anna Pisová szakácsnő, -.pedig szép családi házat hagyunk itt, húsz évvel ezelőtt építettük. Kaniankába megyünk állami lakásba, mert ahhoz már nincs erőnk, hogy mégegyszer nekivágjunk az építkezésnek. A lakást majd szépen berendezzük, a felmaradó pénzt pedig a gyerekek között osztjuk el. A közeli autóbuszmegálló% előtt egy fiatal nőt is szóra bírtam.- Hogy szívesen költözködöm-e? - ismétli meg a váratlan kérdést egy széles mosoly kíséretében a második kisbabáját váró Éva Gombarciková. - Már hogyne mennénk, hiszen most az anyósomékkal lakunk egy háztartásban... Iveta Simúrková, aki még hajadon, a prievidzai élelmiszeráruházba jár dolgozni:- Bennünket sajnos nem érint a kilakoltatás. Én mindenképpen Prievidzába szeretnék költözni, bár tudom, roppant nehéz lesz lakást szerezni. Mindenesetre megpróbálom, mert semmi kedvem életem végéig ingázni, s munka után még egy újabb műszakot dolgozni a ház körül. Megfontoltan, előrelátóan A kérdés persze nemcsak Kos község lakosait, hanem a prievidzai járás vezetőit is élénken foglalkoztatja. Nem minden ok nélkül, hiszen viszonylag rövid időn belül ötezer ember számára kell új otthont, szolgáltatásokat, sőt nem egy esetben munkahelyet is teremteni.-Tulajdonképpen van már gyakorlatunk az átköltöztetésben - mondja Peter az egyik testvéremnek ajándékoztam. Sajnos ő nem vigyázott rá kellőképp, leégett a porta, hírmondó sem maradt belőle. Két kövér könnycsepp gurul az ölében pihenő kezefejére. Testvérei közül már egyik sem él. Tovább böngészem az igazolványt. A maholnap száz esztendős asszony hat gyermeket hozott a világra. Közülük az elsőszülött fiú meg a két leány él még. Ilonka születése pillanatától vézna, csenevész leány volt, a földecskéjük művelésével bíbelődő szülei hát nem adták másokhoz szolgálni, de nem fogták mezei munkára sem. Mikor aztán csinos, szemrevaló teremtéssé cseperedett, „Mindig becsülettel éltem!“ (A szerző felvétele) anyja, apja módos legényhez szánta feleségül. Helybéli cipészmester kérte meg a kezét.- Takaros legény volt a Gyuri - csillan a néni szeme -, minden falumbeli leány szíves-örömest hozzá ment volna feleségül. De ő csak engem akart! Boldogok voltunk egymással. Már régen meghalt, eltemettem, meggyászoltam becsülettel. Mikor is hagyott itt? - töpreng keveset. - Látja - görbül sírásra a szája '-, szé- gyellem, de elfelejtettem. - Feláll. A ládafiához megy, régi kalendáriumot húz elő a ruhák alól. - Ebben biztos benne lesz. Valóban rálelek a dátumra. Az egyik Kubicek, a járási nemzeti bizottság alel- nöke - hiszen hasonló okok miatt már megszüntettünk egy kisebb települést, Lehotkát, igaz ez csak mintegy kétszáz személyt érintett. Ezúttal tömeges áttelepítésről kell beszélni. Persze nemcsak lakóterületeket kell megszüntetni, hanem áthelyezzük az ötvenes számú műutat, a vasúti pályát, sőt a Nyitra folyó medrét is. A városban mintegy ezer személy foglakoztatását is meg kell oldanunk. A Kanianka lakótelepen a terv szerint 4500-an élnek majd. A többemeletes házak építésén kívül kielégítjük a családi házak építőinek igényeit is, négy áras telkeket osztunk szét művelésre minden igénylőnek. A városban és környékén a nyolcadik ötéves tervidőszak folyamán magánerőből 780 lakás, emellett 3400 állami lakás épül, ennek mintegy a fele lesz a bányászoké. A már szóbanforgó Ko§ község ingatlanjainak felvásárlására több mint 200 millió koronát költünk. A jó közérzethez azonban megfelelő szolgáltatásokra, környezetre és egészségvédelemre is szükség van. Csupán környezet- védelemre 500 millió koronát fordítunk a következő évek során. Hozzá kell tennem, hogy minderre feltétlenül szükség van, mégpedig az itt élő emberek egészségének, munkaképességének megóvása érdekében. A közelmúltban a novákyi hőerőmű körzetében közel 24 ezer ember esett át szűrővizsgálaton, s bizony az átlagosnál korábbi öregedésnek, a gyermekek gyakori légúti megbetegedésének okát is az ipari szennyezés ártalmaira vezették vissza a szakemberek. A lakások, lakótelepek mellett persze óvodák, bölcsődék, iskolák is kellenek. A közeli években legalább tíz tanintézmény építésére számítunk, s ezek egy része feltétlenül erdei környezetben lesz. A százmilliókra rúgó beruházások természetesen lap alján tintaceruzával rótt kusza sorokat találok: „Szeretett férjem, György 1971. október 7-én elhalálozott. Áldott emberem volt.“- Szegényesen, szűkösen éltünk - bo- gozgatja tovább az emlékezés fonalát -, a páromnak kezéhez simult a kaptafa, de derekasan forgatta a kapa, meg a kaszanyelet is. Napszámba is jártunk: kukoricát törni, krumplit ásni, aratni, répát kapálni... Sok volt a*gyerek, az éhes száj, kellett a pénz, ételre, ruhára. Nemegyszer bizony a nagyobb lurkókat is munkába állítottuk iskola helyett. Néhány krajcárt kerestünk csak, s a kevéske pénzzel már futottunk is a szatócshoz, azt sem tudtuk, mit vásároljunk érte. A szüleim kölcsönből fogtak ennek a háznak az építésébe, mi meg verejtékes munkával ledolgoztuk, előteremtettük az árát. Iskolába a szomszédos Kökeszibe (Kamenné Kosihy) járt. Cúgos cipőben, térdig érő gumicsizmában, de válogatni nem lehetett a ruhák, lábbelik között.- Télen jól is jött a nagy ,,topán“, kibéleltük meleg rongyokkal. A nagykabát a bokámat verdeste, a férfikucsma alól meg csak az orrom hegye pirosított a zimankós hajnalokon. Huszonkét éves korában ment férjhez.- A gyermekeimmel - pihen meg fián a szeme - elégedett vagyok. Gáborom a szomszédos házban lakik, ügyes kezű ember, a bognár szakmát tanulta ki. Idevalósi mesternél, .okosodott“, aki cudarul bánt vele, többnyire mindössze két szem sült krumplit meg egy pohárka tejet adott neki ebédre. Csoda, ha megbetegedett? Orvoshoz vittem, életemben ekkor léptem át először a falum határát. Aztán szegényemet elvitték, tizenkilenc évesen katonának. Most Gábor bácsi is közbeszól.- Megjártam a Don poklát - mondja, s minden szava után koppint egy akkurátusát botjával. - Nyolc évig viseltem az angyalbőrt. Mostanában a ház körül for- golódok, meg méhészkedem is. Míg az egészségem jobban bírta, hatvan családot gondoztam, kezeltem. xxx Ilona néni ismét beszél:- Nyaranta idehaza vagyok, de télvíz idejére Mária lányomék magukkal visznek a városba. Banská Bystricában laknak, bérház ablakából figyelem a telet. A tévét nem szeretem, a rádió szavát meg nem igen értem, hát hazakívánkozom. Itthon a fű növését is meghallom. A tűbe magam fűzöm a cérnát. Nem félek a haláltól, adósa nem maradtam, haragosa nem vagyok senkinek. A ház előtt elmenő emberek meg-megállnak nálam egy-egy szóra... Előkerül a 67 esztendős legidősebb leány, Mária asszony is. A kertet csinosít- gatta. Ő Ilonka néni hivatalos gyámja.- A háború után fordult jobbra az életünk- magyarázza -, mondogatja is édesanya eleget: A magamfajta ember mindig ilyen világról álmodott! az itt élő emberek boldogulását szolgálják, közvetve azonban az ország szükségleteinek kielégítését is. Ugyanakkor megértjük a szűkebb közösségek, az egyes családok gondjait is. Mint képviselő gyakran ellátogatok Kos községbe, ismerem az emberek gondjait is. Jelen voltam a falu lakosainak legutóbbi gyűlésén, s mi tagadás olykor megható hallgatni az évtizedek óta ott élő embereket. A pénz az ő esetükben tényleg nem nagy kárpótlást jelent, különösképp akkor, ha az a fiatal hozzátartozóik .; zsebébe kerül, mert - sajnos - ilyen példákkal is találkozunk. Tudjuk, hogy az öreg fát már nehéz átültetni, de azért megpróbáljuk, mert van rá példa, hogy jó talajban újragyökerezik. A kedvező légkört egyébként a város- fejlesztés egyéb területén is tapasztalni lehet Prievidzában. Hadd említsünk egy példát a sok közül: bár az új szénlelőhelyek kiaknázása, a bányafejlesztés még csak a kezdeténél tart, már a holnapután tervei is a városatyák asztalán fekszenek. A bányák a századforduló után fokozatosan kimerülnek majd, s a közel százezres lélekszámú város lakossága számára új munkahelyeket kell teremteni. Ezt a gépipar és elektronika fejlesztésével szeretnék megoldani, s több ezer munkahelyet biztosít majd a bőrfeldolgozó, a vegy- és az élelmiszeripar is. A középiskolai oktatásban ennek megfelelően már 1995-től szerkezeti változásokat hajtanak végre, éppen az új termelési ágazatok munkaerőigénye miatt. A szép, nagyszabású tervek megvalósítása kellő körültekintéssel, nagy ügybuzgalommal és humanizmussal folyik. S az egészben talán ez a legrokonszenvesebb. HACSI ATTILA Éjjel - nappal segítenek A kórház előtt a mentőautó lefékez. Személyzete megszokott mozdulattal kiemeli a sebesültet, gurul a hordágy, ajtók csapódnak s mire a beteggel a kórházi osztályra érnek, a nővér tárcsázni kezd- Vérre van szükségünk - mondja nyugodtan, és sorolja a szükséges ádatokat. Alig fejezi be mondanivalóját, a kórház vérraktárából máris útnak indítják az életet mentő folyadékot. De amíg a sebesülthöz kerül, sok ember segíteni akarására, együttérzésére és nem utolsó sorban munkájára van szükség. A bratislavai kramárei kórházhoz tartozó vértranszfúziós állomásra egy szerdai napon látogattunk el. Azért nem máskor, mert kedden és csütörtökön az állomás valamennyi dolgozója a véradókkal foglalkozik. - Van amikor pénteken, szükség esetén szombaton is veszünk vért a jelentkezőktől - közölte bevezetésként dr. TATIANA BADOVÁ. Amikor körülnéztünk az állomás folyosóján, két dologra figyeltünk fel. A falon függő sok elismerő oklevélre, valamint a helyszűkére.- Igen, a kapacitásunk negyven vérvétel s mi rendszerint nyolcvanat végzünk el. Mégis örömmel, tisztelettel fogadjuk a véradókat, hiszen nem kis dolog az, amire önként vállalkoznak. Nálunk már olyan jó a csapatmunka, hogy a zsúfoltság ellenére mindenki tudja, mit kell tennie, hol kell lennie, úgyhogy ez sem jelent gondot. Pedig csak tizenöten vagyunk- kapcsolódott a beszélgetésbe Margita Soltésová főnővér. - Az igazság az, hogy a vérvételi napokon erősítést kérünk más osztályokról. S az a jó, ha tele a váróterem, ha sok a munkánk, mert előfordul az is, hogy üres a ház. Megtudtuk, hogy a csoportos véradást szervező munkabrigádok annak ellenére, hogy a Vöröskereszttel megbeszélik azt is, hogy melyik hónapban adnak vért, rendszerint nem tartják meg az időpontokat. Ezért fordulhat elő olyan határeset, hogy telefon, távirat segítségével kérik fel állandó véradóikat sürgős vérvételre.- A nyári hónapoktól, valamint januártól, februártól tartunk leginkább, ilyenkor fokozott szervező munkára van szükség ahhoz, hogy ne kerüljünk vészhelyzetbe. Hiszen a betegeknek télen, nyáron egyaránt szükségük van a vérre. Előfordul s nem is ritkán, hogy a kórház dolgozóit kérjük fel, soron kívül adjanak vért. Egyik sebész kolléga, mert ritkán előforduló vércsoportja van, s mert egy kislány közvetlen életveszélybe került, miután letette a szikét mindjárt átjött hozzánk vérvételre. De ,.civil" véradóink is bármikor, éjjel vagy nappal, ha sürgősen kell a vér, segítenek. Persze, nemcsak friss vérrel kell ellátni a kórházat. A különböző vérkészítmények ugyanúgy fontosak a gyógyuláshoz.' Hiszen a gammaglobulin, az anti D plazma - és folytathatnánk még - alapanyaga az emberi vér. Beszélgetőtársaink megemlítették azt is, hogy messzemenő segítséget kapnak a Vöröskereszt 3. városkerületi bizottságától. Ök nemcsak tagokat toboroznak, hanem felvilágosítják az új véradójelölteket a véradás előtti helyes életvitelről, gyakran megjelennek a vérvételi napokon, besegítenek a szervezési munkába. Szó esett a vértranszfúziós állomások közötti együttműködésről is. - Szükség esetén mentőautók hozzák, viszik a vérrel teli palackokat, hiszen előfordul, hogy bizonyos vércsoportból, például a „0“ Rh negatívból csökken a tartalékunk s nincsenek véradóink, akik pótolhatnák a hiányt. Bármikor kérnek fel minket is a segítségnyújtásra más városból, kielégítjük az igényeket. Ezért van szükség egyre több állandó véradóra. Akinek vér kell, megkapja, mennyiségre való tekintet nélkül. A beteg csecsemő vércsere esetén fél-egy liter vért kap s a cserét gyakran többször is megismétlik. Egy-egy komolyabb műtétnél 2-3 liter vér használódik el. Gyakran a műtétet követően még sokkal több vérre van szükség, nem ritka az olyan eset sem, hogy a beteg 50-60 vérátömlesztést kap, sőt hónapokig, évekig ez tartja életben. Huszonöt éve annak, hogy a Vöröskereszt szervezetei megkezdték a térítés- mentes véradás szervezését. Azóta azok száma egyre emelkedik, akik önként segítenek. Alkalmanként fél liter vérrel. PÉTERFI SZONYA ZOLCZER LÁSZLÓ