Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-18 / 42. szám
GLASSBORO, 1967. Mindenekelőtt az 1964. augusztusában kirobbant tonkini incidens tette feszültté a helyzetet. A Vietnami Demokratikus Köztársaság felségvizeire behatoló Maddox amerikai torpedóromboló azt a hamis jelentést adta le, hogy vietnami órhajók megtámadták. Az utóbbi években napvilágra került dokumentumok szerint Johnson elnök szűk vezérkara, - de maga az elnök is - tisztában volt azzal, hogy a Maddox jelentései alaptalanok voltak. Johnsson ennek ellenére elrendelte a VDK bombázását. 1967. június 5-én hajnalban az Egyesült Államok által támogatott Izrael hadüzenet nélküli villámháborút - ,, hatnapos háború" - indított Egyiptom, Szíria és Jordánia ellen. Az agresszióval ismét súlyos veszélybe került a világbéke. A megtámadott arab országok súlyos katonai vereséget szenvedtek, a haladó arab rendszerek megdöntése azonban nem sikerült. A Szovjetunió nagy erőfeszítéseket tett a béke helyreállítására. A Biztonsági Tanács felszólítására Jordánia június 8-án, Egyiptom pedig egy nappal később elfogadta a tűzszünetet. Az izraeli csapatok tovább törtek előre Damaszkusz felé, s a szovjet kormány figyelmeztető jegyzéke állította meg őket. Az ENSZ- közgyúlés rendkívüli ülésen vitatta meg a közel-keleti helyzetet. A tanácskozáson részt vett Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, s június 23-án és 25-én Glassboróban találkozott Johnson elnökkel. Washington érdemi megállapodásra nem volt hajlandó, Vietnamhoz hasonlóan a Közel-Keleten sem mondott le agresszív, háborús politikájáról. MOSZKVA, 1972. A feszült nemzetközi helyzet ellenére a Szovjetunió következetes békepolitikájának eredményeként nem szakadt meg a párbeszéd a nagyhatalmak között, s ennek biztató eredményei is voltak. 1967-ben írták alá a világűr jogi helyzetével kapcsolatos elsó nemzetközi szerződést, amely kimondja: A világűr a nyílt tengerhez hasonlóan minden állam által szabadon használható térség. Tiltja, hogy nukleáris és más tömegpusztító fegyvereket Föld körüli pályára juttassanak, égitestekre telepítsenek, vagy más módon a világűrben állomásoztassanak, hogy ott katonai támaszpontokat létesítsenek, hadgyakorlatokat tartsanak és fegyverkísérleteket végezzenek. A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia 1968. július elsején írta alá az atomsorompó-szerződést (1970- ben lépett életbe), amely kimondja, minden olyan állam, amely csatlakozik a szerződéshez, kötelezi magát, hogy sem közvetve, sem közvetlenül nem ad át senkinek atomfegyvert, sem más nukleáris robbantó berendezéseket, s nem ösztönöz más államokat ilyen fegyverek vagy berendezések gyártására. 1969. január 20-án került Richard Nixon a Fehér Ház élére. Mint ismeretes, a történelem a hetvenes éveket az enyhülés korszakaként tartja számon. A hatvanas évek végén ugyanis már egyre nyilvánvalóbb volt, hogy megszűnt az amerikai nukleáris fölény, s kialakult a két hatalom közötti stratégiai egyensúly. A szocialista közösség gazdasági, katonai és politikai erejének növekedése, a gyarmati rendszer felbomlása olyan objektív kényszerítő hatással volt, hogy Washingtonnak át kellett értékelnie a korábbi erőfölényre építő politikáját. Az átértékelés Nixon megválasztása után kezdődött. 1969 végén tárgyalások kezdődtek a hadászati fegyverek korlátozásáról (SALT-tárgyalások), s felújították a szovjet-amerikai kereskedelmi kapcsolatokat. 1972. május 22-én elsó ízben látogatott el amerikai elnök a szovjet fővárosba. A közös erőfeszítésnek, a politikai realizmust tanúsító magatartásnak az eredményeként Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon aláírhatta - amint a köztudatban él - a SALT-1 szerződést. E dokumentumok pontos címe: Szerződés a rakétaelhárító fegyverrendszerek korlátozásáról, Ideiglenes megállapodás a hadászati támadófegyverekkel kapcsolatos intézkedésekről, s ugyancsak aláírták A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és az Amerikai Egyesült Államok közötti viszony alapelvei c. okmányt, amely rögzítette - a békés egymás mellett élés elvei alapján - a két nagyhatalom egymáshoz való viszonyát. WASHINGTON, 1973. Egy évvel később a tengerentúlon folytatódtak Brezsnyev és Nixon tárgyalásai. A legfelsőbb szovjet vezető június 18-a és 25-e között megvalósult amerikai útjának eredményeként számos dokumentumot írtak alá, többek között megállapodásokat a mezőgazdaságban, a közlekedésben, a tengerek és óceánok kutatásában folytatott együttműködésről, a tudományos és kulturális cseréről, jegyzőkönyvet a kereskedelmi képviseletek létesítéséről, a szovjet-amerikai kereskedelmi kamara létrehozásáról. Szándékosan hagytuk a végére a három legfontosabbat: Az első a tudományos-műszaki együttműködés az atomenergia békés felhasználásában. A másik a történelmi jelentőségű Megállapodás az atomháború elhárításáról. Ebben a felek leszögezték, úgy fognak eljárni, hogy kizárják az olyan helyzetek kialakulásának lehetőségét, amelyek a kapcsolatok kiéleződéséhez vezethetnek, kerülik a katonai konfrontációt annak érdekében, hogy kizárják az atomháború kitörését mind egymás, mind pedig más államok között. Megegyeztek abban, hogy mindkét fél tartózkodik az erővel vagy az erő alkalmazásával való fenyegetéstől mind a másik féllel, mind pedig a másik fél szövetségeseivel és más államokkal szemben. A záróközlemény a szovjet-amerikai kapcsolatok határkövének nevezi a megállapodást, amely jelentős mértékben erősíti a nemzetközi biztonság alapjait. A harmadik pedig a hadászati fegyverek további korlátozásáról folytatott tárgyalások (SALT-2) alapelveit, a párbeszéd meggyorsításának szükségességét rögzíti. MOSZKVA, 1974. Június 27-tól július 3-ig tartott Nixon újabb szovjetunióbeli látogatása. A két vezető a szovjet fővárosban és a Krímen találkozott. Mindkét fél kinyilvánította azt a szándékát, hogy tovább kívánja csökkenteni a háborús veszélyt és a fegyverkezési hajszát. Ennek jegyében születtek az újabb megállapodások is. Az elsó a föld alatti atomfegyver-kísérletek korlátozásáról szólt, a másik pedig a rakétaelhárító fegyverrendszerek korlátozását tartalmazó jegyzőkönyv volt. A korábbi szerződés, a SALT-1 két rakétavédelmi rendszer kiépítését engedélyezte a feleknek. Egyet-egyet a két főváros körül 150 km sugarú körben, a másikat pedig a szárazföldi interkontinentális ballisztikus rakéták védelmében. Ez az újabb megállapodás további fontos előrelépést jelentett, a felek a jegyzőkönyvben kötelezték magukat arra, hogy csak egy ilyen ellenrakétarendszert hoznak létre. Ennek alapján a Szovjetunió Moszkva védelmét, az Egyesült Államok pedig a Minuteman rakéták védelmét helyezte előtérbe. Ezek azok az utóbbi időben oly sokat emlegetett megállapodások, amelyekkel Reagan úrfegyverkezési tervei szöges ellentétben állnak. A kétoldalú együttműködés elmélyítését volt hivatott szolgálni több más aláírt egyezmény is. így például az egészségügy, az energiaipar és a lakásépítés terén folytatandó együttműködésről, valamint a hosszú távra szóló megállapodás a gazdásági, ipari és műszaki együttműködés ösztönzéséről. A tárgyalások folyamán a Szovjetunió a nemzetközi helyzet további javítása érdekében radikális javaslatot terjesztett elő minden föld alatti atomrobbantás betiltására és ajánlotta, a Földközi-tengerről vonják ki az összes szovjet és amerikai atomfegyverrel felszerelt hajót és tengeralattjárót. Erre azonban a másik fél nem volt hajlandó. De ennek ellenére is világos, hogy az enyhülési folyamat érezhetően előbbre jutott. Különösen Nixon elnöksége idején, amikor több kétoldalú megállapodás született a Szovjetunió és az Egyesült Államok között mint a korábbi években összesen (a diplomáciai kapcsolatfelvétel óta). A moszkvai találkozó után az USA-ban egyre viharosabb lett a politikai légkör. Azok az erők, amelyek az enyhüléspolitikával nem értettek egyet, megtalálták a módját, hogy Nixont, aki szerintük e vonatkozásban túlságosan is „elkötelezte magát“, eltávolítsák. Lemondását kikényszerítették a Watergate-botrány ürügyén - ugyanis ilyen akciókra más amerikai elnökök esetében is van példa (Nixon előttieknél is, sőt az utána következőknél is). VLAGYIVOSZTOK, 1974. Még ugyanabban az esztendőben, november 23-24-én sor került Leonyid Brezsnyev és az új amerikai elnök, Gerard Ford munkatalálkozójára Vlagyivosztokban. A szovjet vezető értékelése szerint a tárgyalások jó és konstruktív szellemben folytak, s megerősítették, hogy folytatni kell az utóbbi évek irányvonalát, amely a szovjet-amerikai kapcsolatok javítását szolgálja. A vlagyivosztoki találkozó fontos lépés volt a nukleáris fegyverkezés korlátozása felé vezető úton. Brezsnyev és Ford megállapodott abban, hogy az elkövetkező hónapokban (tehát még 1975-ben) befejezik a témával kapcsolatos új szerződés kidolgozását. Az események azonban úgy alakultak, hogy erre még jó öt évet kellett várni. A kapcsolatok javításának ellenzői mindinkább támadásba lendültek. Az enyhüléspolitika szelleme azonban szilárdan tartotta magát a nemzetközi életben. Ezért kerülhetett sor 1975-ben a helsinki Záróokmány aláírására, vagy az olyan jelentős eseményre, mint a szovjet-amerikai Szojuz - Apollo-program megvalósítására. BÉCS, 1979. Majd hét éven át tartó tárgyalásokra volt szükség ahhoz, hogy Leonyid Brezsnyev és James Carter az osztrák fővárosban június 18-án aláírhassa a stratégiai támadófegyverek korlátozásáról szóló SALT-2 szerződést. Miért? A vlagyivosztoki találkozó és a bécsi ünnepélyes aktus között öt esztendő telt el, s ennyi idő alatt sok minden történt és változott a világpolitikában. Carter 1977 januárjában került a Fehér Házba. Már az amerikai elnökválasztási kampányban is erőteljesen hallatták hangjukat azok az erők, amelyek a szovjet-amerikai kapcsolatok befagyasztására törekedtek. Mindenekelőtt a hadiipari komplexum befolyásos emberei. Nekik a zsebüket érintette volna érezhetően a fegyverzetkorlátozás további folyamata. Nacionalista jelszavak hangoztatásával is ki akarták köszörülni azt a csorbát, amit a győzhetetlennek hitt Amerika Vietnamban elszenvedett. S bár folytatódtak a fegyverzetkorlátozási tárgyalások, a washingtoni vezetés lassítani igyekezett azokat. Carter különböző szovjetellenes kampányokat hirdetett meg - emberi jogok, gabonaembargó stb. -, s a Pentagonban a lázas fegyverkezés újabb fordulóit ösztönző terveken dolgoztak. Az enyhülés éveiben elért sikerek azonban mélyen gyökereztek, s így ez a politikai enyhülés katonai területen is kézzel fogható gyümölcsöt hozott a SALT-2 formájában. E szerződés alapját szintén az a felismerés képezte, hogy a felek között erőegyensúly áll fenn, s ebben a helyzetben mindkét félnek érdeke a béke megőrzése, a paritás lehető legalacsonyabb szinten történő tartása. Az amerikai elnök a szerződést aláírta, de az Egyesült Államok Kongresszusa nem ratifikálta. A két fél enélkül is megtartotta a SALT 2-ben előírt korlátozásokat, igaz, az USA egyes újabb intézkedései már ellentétben állnak a szerződéssel. A nyolcvanas évek nyitánya a hetvenes évek - különösen elejének - irányvonalával szöges ellentétben indult. Reagan meghirdette a szocialista országokkal szembeni kemény vonalat, a kommunizmus elleni keresztes hadjáratot. Elnökségének elsó négy éve alatt igyekezett felszámolni mindazt a pozitívumot, amit elődei a korábbi évtizedekben létrehoztak. A szovjet-amerikai együttműködés a minimumra csökkent. Hosszú lenne felsorolni a szovjetellenes gazdasági embargókat (gázcsóvezeték stb.) és politikai propagandakampányokat. Katonai téren is rendre születtek a Szovjetunióval szembeni erőfölény megszerzését célzó programok. Megkezdték a közepes hatótávolságú rakéták nyugat-európai telepítését, az MX programot, a Trident programot és így tovább. Ezekkel a Pentagon a SALT-2 létjogosultságát is megkérdőjelezi A „csillagháborús“ tervek megvalósításával pedig minden eddiginél nagyobb és veszélyesebb fegyverkezési versenybe ránthatják a világot, olyanba, amely kicsúszhat az ellenőrzés alól. A novemberi csúcstalálkozóval kapcsolatban sok mindent mondtak már a Fehér Házban. Maga az elnök többek között arról is igyekezett meggyőzni a közvéleményt, ne várjon konkrét megállapodásokat Genftól, mondván, hogy csupán az álláspontok tisztázására kell számítani, s az elkövetkező párbeszéd valamiféle forgatókönyvében lehet majd egyezségre jutni. Azonban az eddigi legfelsőbb szintű találkozók tapasztalatai egyértelműen igazolják - pl. az 1972- es, 1973-as és 1974-es években -, ha igazán reálisan közelítik meg a kérdéseket, és van politikai akarat is, akkor a csúcstalálkozó igenis hozhat konkrét és nagy horderejű megállapodásokat. MALINÁK ISTVÁN Brezsnyev és Nixon 1974-ben Moszkvában A SALT-2 aláírása Bécsben (Archív felvételek)
