Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-07-19 / 29. szám

< , hogy az evő­it falatoznak az Hét!’“ - hirdette la tetején. Egy- Tdulókat dúdol- keltem. Jelsza- lyan fütyörész- e kimeneteltem im. A rét köze- dejéből lajtorja áttam a végét, szethetett. Elin- jlfelé másztam, et, majd a föld alyóbisnak tűnt tengelye körül, egyik költőnk Itam az égen. jrülnéztem. Bi- éket kerestem, t, fehér szakái­nál tam. Körös- , végtelen vég­igit...-morog- nnak kell meg­te csodák tör- semények me- jmály burkolta, tam, egyszerre ltozott, kaszár- en oszlopokon ;sséggel a túz- a földszintre, csúsztam alá felhők langyos gaéott, jelezve, hetetlen okok- •tem talajt, egy n. Nagyot zök- körülnéztem. >en az okvetet- ment el mel­idvözölt vigyo- irzed magad? 3S gondjaimat k. z a dolognak rübb is lehet­ik. y az üzemi fekete démon, ergedez. Alka- íki, könnyű ka- izonyos köny- I akartam csá- ogó tekintettel in mosolygott, ni magát. Ettől jizonyult. Ala­szik - figyel­ondér mögött vacsora után. öl beszélget- irázta Aladár- tán kevesebb nne pénteken- éget ér. Dlgatta Aladár ezt kedvelem, ibeszélés. Áz­ás trap. Gyak- ákosguba pe- feltűntetve az már nem hiv de tisztelettel l. S némileg n.*.. EV m n észrevette, rágom, jajve- 5bb félénken Olgáit rá erre »itottam, hogy inem a fönö- etem, a főnö- aűnhődik. enj és mondd a szappanrá- eleségem. id a főnököm, yesmi. Olyan át, hogy még em. jvelet a válla­íctelen, hogy személyesen )b szerveknél m,'"Ss közben ! kisebb szap­IVAN BUNYIN mmm Nyaralók a Moszkva környéki fenyves­ben. Sekély vizű tó, fürdóházak a mocsa­ras part mellett. Az egyik legpompásabb nyaraló a tó közelében áll: svéd stílusban épült ház, gyönyörű, vén fenyőfák és tarka virágá­gyak a tágas terasz előtt. A ház úrnője naphosszat könnyű, ele­gáns, csipkés pongyolában van, sugárzik róla a harmincéves kereskedőasszony szépsége és a nyári élet nyugodt elége­dettsége. Férje reggel kilenckor bemegy Moszkvába, az irodába, és este hatkor jön meg, fáradtan, éhesen: az izmos férfi ebéd előtt fürödni indul, megkönnyebbül­ten vetkőzik le a napközben átmelegedett fürdőházban, és az egészséges izzad­ság, az erős paraszti test szaga árad belőle... Június végi este. A terasz asztaláról még nem szedték le a szamovárt. A házi­asszony gyümölcsöt tisztít, befőttnek. A férj barátja, aki néhány napra kijött vendégeskedni a nyaralóba, cigarettázik, és nézi az asszony könyökig meztelen, gömbölyű karját, ápolt kezét. (Az ódon orosz ikonok értője és gyűjtője, szikár, elegáns férfi, rövidre nyírt kis bajusza van, tekintete élénk, teniszruhát visel.) Merőn nézi az asszonyt és megkérdi:- Komámasszony, megcsókolhatom a kezét? Nem tudom nyugodtan nézni. Az asszony keze csupa gyümölcslé - a csillogó könyökét nyújtja oda. A férfi alig-alig érinti az ajkával, és akadozva mondja:- Komámasszony...- Mi az, komámuram?- Ismeri ezt a históriát: egy embernek megbolondult a szíve, s ö azt mondta az eszének: Isten veled!- Hogyhogy megbolondult a szíve?- Ez Szádiból van, komámasszony. Volt egy ilyen perzsa költő.-Tudom. De mit jelent, hogy megbo­londult a szíve?- Azt jelenti, hogy az illető szerelmes lett. Mint én magába.- Úgy látszik, maga is azt mondta az eszének: Isten veled.- Bizony, azt mondtam, komámasz- szony. Az asszony szórakozottan mosolyog, mintha csak a maga dolgával törődne:- Ehhez aztán gratulálok.- Komolyan beszélek.- Váljék kedves egészségére.- Nem egészséges ez, komámasz- szony, hanem igen súlyos betegség.- Szegény. Kezeltetnie kell magát. És régóta van ez a baja? . - Régóta, komámasszony. Tudja, mió­ta? Attól a naptól fogva, amikor mi ketten- se szó, se beszéd - egyszerre kereszt- szülők lettünk Szaveljevéknál - nem is értem, mi az ördögnek hívtak éppen mi kettőnket keresztszülőknek. . Emlékszik, micsoda hóvihar volt azon a napon, és amikor maga hóval borított bundában, a sebes hajtástól és a förgetegtől felhe- vülten beállított; én segítettem le a co­bolybundáját, és maga egyszerű selyem­ruhában belépett a fogadóterembe, fino­man dekoltált keble fölött igazgyöngy keresztet viselt, azután a feltúrt ujjú kar­Könözsi István felvétele ján tartotta a csecsemőt, velem együtt állt a keresztelömedencénél, és valami za­vart mosolyfélével nézett rám... Valami titkos-bűnös érzés kötött össze bennün­ket ettől a perctől fogva, mintegy rokoni szeretettől fűtött, heves vágy.- Parlez pour vous... (A maga nevé­ben beszéljen.)- Azután pedig egymás mellett ültünk a reggelinél, és sehogy sem értettem, vajon az asztalon levő jácint áraszt olyan pompás, friss, fiatalos illatot, vagy ma­ga... Hát azóta vagyok beteg. És csak maga tud meggyógyítani. Az asszony bizalmatlanul pillantott rá.- Igen, erre a napra jól emlékszem. Ami pedig a gyógyítást illeti, kár, hogy Dmitrij Nyikolajevics ma Moszkvában tölti az éjszakát - ő nyomban ajánlana magá­nak egy doktort.- De miért tölti az éjszakát Moszk­vában?- Reggel, amikor az állomásra indult, azt mondta, hogy ma ülést tartanak a részvényesei, mielőtt elutaznak. Aztán valamennyien szétszélednek - ki Kiszlo- vodszkba megy, ki külf.ödre.- De megjöhet a tizenkét órással.- Hát az ülés utáni búcsúivászat a Mauritániában? Ebédnél a férfi búsan hallgatott, és váratlanul tréfásan megkérdezte:- Ne ruccanjak be én is a tízórással a Mauritániába: lerészegedem a sárga földig, pertut iszom a főpincérrel? A háziasszony hosszan ránézett:- Beruccan, és engem egyedül hagy, az üres házban? Hát így emlékszik maga arra a jácintra! És szelíden, mintegy elgondolkodva, rátette a tenyerét a férfinak az asztalon fekvő karjára. ... Éjjel egy óra után, egy szál házikön­tösben lopózott ki az asszony hálószobá­jából, végit) a sötét, csendes házon, az ebédlöóra szabályos ketyegése közepet­te, vissza a szobájába; a félhomályban beragyogott a kerti balkonra nyíló ablako­kon az egész éjjel ki nem hunyó pír távoli, élettelen fénye, és üde éjszakai erdei illat áradt. Mennyei boldogsággal vetette ha­nyatt magát az ágyon, az éjjeliszekrényen kitapogatta a gyufát és a cigarettatárcá­ját, mohón rágyújtott, lehunyta a szemét, s emlékezetébe idézte váratlan boldog­ságának minden részletét. Reggel csendes eső nyirkos levegője tört be az ablakon, cseppjei egyenletesen kopogtak a balkonon. Kinyitotta a sze­mét, élvezte a hétköznapi élet édes egy­szerűségét, s ezt gondolta: „Még ma Moszkvába utazom, holnapután pedig Tirolba vagy a Garda-tóhoz“ - és megint elaludt. Amikor megjelent a reggelinél, tiszte­lettudóan kezet csókolt az asszonynak, szerényen leült az asztalhoz, és kibontot­ta a szalvétáját.- Ne vegye rossz néven - mondta az, s igyekezett minél közvetlenebbül visel­kedni -, csak hideg csirkesült van, meg aludttej. Szása, hozzon vörös bort, me­gint elfelejtette! Azután, szemlesütve:- Kérem utazzék el még ma. Mondja meg Dmitrij Nyikolajevicsnek, hogy maga is roppantul kívánkozik Kiszlovodszkba. Én vagy két hét múlva odautazom, őt pedig elküldöm a Krímbe a szüleihez, pompás villájuk van Miszhorban... Kö­szönöm, Szása. Nem szereti az aludttejet - akar sajtot? Szása, hozzon, kérem, sajtot...- „Szereti-e a sajtot, kérdezték egy­szer a képmutatótól“ - mondta a férfi, kényszeredett nevetéssel. - Komámasz- szony...- Szép kis komámasszony vagyok! A férfi átnyúlt az asztal fölött, és meg­szorította a kezét.- Igazán eljönne? - kérdezte halkan. Az asszony nyugodt hangon válaszol­ta, miközben könnyed mosollyal nézett rá:- Hát mit gondolsz? Becsaplak?- Hogy köszönjem meg! De mindjárt ez jutott eszébe: „Ott pedig, abban a rövid szárú lakkcsizmá­ban, lovaglóruhában és keménykalap- ban, bizonyára nyomban kegyetlenül meggyúlölöm!“ GELLÉRT GYÖRGY fordítása- Ne légy már ennyire naiv, kérlek! - szóltam közbe habzó szájjal. - Te azt hiszed, hogy akad valaki, aki haj­landó lenne foglalkozni az én pana­szaimmal. Különben is, ha ilyen dol­gokra vetemednék, a főnök rögtön megtudná és akkor megnézhetném magam.- Legalább azt magyarázd meg, miért rágod a szappant? Idővel biztos kárt tesz az egészségedben.- Miért, miért? Becsületes ember vagyok, tiszta lelkiismerettel. A főnö­köm szinte minden esetben igaz­ságtalanul jár el. Úgy végzi a munká­ját, hogy azon minden rendes ember megbotránkozik. Nálam a szappanrá­gás a felháborodás jele! A feleségem elgondolkozott, majd átment a fürdőszobába. Pár perc múl­va egy doboz mosóporral tért vissza. Mellém ült és csendesen ezt mondta:- Eszembe jutott az a disznó Fülöp a lakáselosztó hivatalból. Tudod, aki miatt az Ígért négyszobás lakás he­lyett kétszobásat kaptunk - hadarta, és lenyelt egy kanál mosóport. Határtalanul boldog vagyok. Rájöt­tem, hogy az éiettársam minden téren a legnagyobb mértékben egyetért ve­lem. KAMONCZA MÁRTA fordítása Tóthpál Gyula felvétele NAGY LÁSZLÓ * Ha dong a föld Már tudtam én, ha dong a föld: szívemhez anyám közelít, oda emel, hol felkereng tej és akácméz illata, a gyolcs sikongó kapuit sarkig kitárja, mosolyog, s rámszabadítván kútjait a Mindenségben altat el. S láttam később: a dögnehéz zsákot mint pólyát úgy viszi, és csípején forognak el sötét öntöttvas éjszakák, cukorrépából télidőn gyémántos kazlat 6 gyalul, ö sétál fehéringesen a mennyköves mezőkön át. És képzeletem tudta már: a Csodálatos Anya 6, szivárványkörben ott rezeg örökzöld tölgyfa-koronán, dob-táras acélfegyverek hiába veszik célba ót, mert a golyókat vértelen elnyeli mint a délibáb. Meséből 6 a Fehér ló, növendék fia vagyok én, törvényt és könyvet hord elém gyöngy-tüzű állkapcsai közt, s hátára forraszt, úgy röpít az égi kökényfák alatt, hogy a tövisnek hajamat csupán fésülni engedi. Európa, íme itt vagyok, te félelemnek fókusza, gyönyör és tór Itt számosabb mint a barbárok síkjain, mezítlen Itt sikoltozok sípcsontjaid közt, gótika, Le Corbusier, Inaim beton-küllókre csavarod. De zene zendül, nagy zene, túl alkonyom vérpadjain, az örök halál falait anyám sörénye átveri, s tudom: ha újra dong a föld, szívemhez anyám közelít, s akár ha tengert hallanék: a Mindenség nekem beszél. Így írlak versbe Ingeden a csipke tejfogait ahogy becézi kisujjad, ahogy sastoilal a mosolyt orrod alá idézed mesébeillón, ahogy mérkőzöl dömhec erőkkel, ahogy állva a világ siratófalán még a kóbabát is dajkálgatod, így írlak versbe, maradj te remek, a múlandóság kezére csapok, ne tapogasson téged, - se halál se nyű majd ne nyerjen , bocsánatot. Ki viszi át a szerelmet Létem ha végleg lemerült ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? KI feszül föl a szivárványra? Lágy hantu mezövé a szikla- csípőket ki öleli sírva? Ki becéz falban megeredt hajakat, veróereket? S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist? Létem ha végleg lemerúlt, ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partraI * Nagy Lászlóra emlékezünk, születésének 60. évfordulója alkalmából.

Next

/
Thumbnails
Contents