Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-11 / 41. szám
-< A z építészet és a szobrászat hosszú évszázadok óta szoros kapcsolatban áll egymással, jóllehet az idő folyamán ebben az együvé tartozásban is rengeteg változás történt - olyan is, ami inkább a szobrászat, s olyan is, ami viszont az építészet javát szolgálta. Korunk építészetében a képzőművészetnek mindezek ellenére és mindezekért továbbra is semmi mással nem pótolható szerepe van. Középületeink javarészének esztétikai értékét a különböző technikával készülő képzőművészeti alkotások egyértelműen növelik. Mig viszont régebben egy-egy jelentősebb épület művészi alkotásának mestere a szélesebb néptömegek körében is ismert volt, manapság mintha változott volna a helyzet. Az egyes alkotók munkásságát többnyire csak a szűkebb szakmai körökben tartják nyilván. Tapasztalatból tudom, hogy az embereket érdeklik az épületeket diszítő képzőművészeti alkotások, vonzódnak a művészetekhez, sőt nem érik be a művel való találkozással, az alkotójukról, annak életéről, gondjairól is szeretnének tudni. Rozsnyón (Roznava) járva például nagyon sokan megkérdezték tőlem, hogy ki az a Szigeti Miklós, hol él, hol találhatók még az alkotásai, mert az a kerámia dombormű, melyet a járási pártbizottság új székházának a bejárat előtti külső falára készített, nagyon tetszik nekik. E gondolatokkal kezdtem a beszélgetést Szigeti Miklós szobrászművésszel kassai (Koáice) műtermében.- Először egy utazásra szeretnélek meghívni, mégpedig egy olyanra, melynek során bejárnánk eddigi alkotói pályád fontosabb állomásait - javasortam neki.- Abaújszántón születtem. A szüleim 1943-ban elváltak - ehhez tedd hozzá még a második világháborút, ami szintén a gyermekkoromban dúlt. Anyám másodszor Kassán ment férjhez. Én apámmal maradtam. Az általános iskolát még Magyarországon végeztem. Tizennégy éves koromban átjöttem anyámhoz. Ő mindig vágyott utánam, de amikor idekerültem... Nézd, az az igazság, hogy nem tudtak mit kezdeni velem! Akarták, hogy tanuljak. Ipariba akartak adni. Angem ez nem érdekelt, meg hát a legnagyobb probléma az volt, hogy nem tudtam szlovákul. Magamra maradtam, elindultam a saját álmaim után.- Volt valaki, akihez érzelmileg kötődtél?- Én szerettem apámat, anyámat is, de a kellő érzelmi háttér hiánya engem a könyvekhez vitt. Elég korán elkezdtem olvasni, s ez igen jó volt. A legboldogabb azonban a nagyszüleimnél voltam. Tízéves voltam, amikor láttam egy borkiállítást. A díszített hordók igen lekötötték a figyelmemet. Az egyik hordón egy nagy hasú ember ült. Néztem, néztem ezt a figurát. Elméláztam és úgy gondoltam, hogy ezt én is meg tudnám csinálni. Hozzá is láttam otthon, és elég jól sikerült. Hát így kezdődött ...- Kassa milyen volt idejöveteledkor?- Nekem tetszett. Bejártam a várost, megnéztem a dómot, aztán szerencsémre a „Kamenar- chit“-hoz kerültem. Sok jó kőfaragó volt akkor ott: Lengyel, Újházi, Michalik. Ezek mind képesek voltak szobor reprodukciók készítésére. Jakubec Pista Uherské Hra- distéből került ide. Restauráltunk. Jártuk Szlovákiát. Alig egy év után aztán eljutottam Löffler Béla bácsi műtermébe. Amit nála láttam, számomra ez olyan volt, mint egy mesevilág! Béla bácsi mindig bátorított: „No fiam, kapirgálj!“ „Nézd meg jól, így kell pontozni!“ Én néztem, és igyekeztem minden tudást magamba szívni. Ment is a dolog. Jó volt nála, ott mindig történt valami. Ott figyelt fel rám Feld Lajcsi bácsi is. „Fiam, rajzolni is meg kell tanulni, gyere el hozzám“ - hívott jó szóval, segí- teniakarással. Mentem, persze, hogy mentem. Jakubec Pista aztán felvitt Horicébe, a hires kőfaragó iskolába. A tehetségvizsgát megcsináltam, de a szüleim akkor anyagilag nem tudtak támogatni. Nem tehettem mást, berukkoltam katonának. Huszonegy éves koromban aztán mégiscsak elmentem Horicébe. Az egy felejthetetlen város. Ott szinte minden sugároz magából valami nagyszerűt. Annak az iskolának sajátos légköre van. Ott hittem el, ott éreztem meg, hogy a kő szerelmesévé lehet válni.- Hány évig tartózkodtál Hori- cében?- fkz iskola négyéves, de én nem voltam ott addig. Az úgy volt, tudod, hogy mentek a fiúk felvételizni Prágába az Akadémiára. Há- romszor-ötször, melyik hányszor próbálta meg, míg sikerült. Harmadikos voltam, amikor én is szerencsét próbáltam. Felvettek az első nekifutásra. Ladik professzorhoz kerültem. Kitűnő művész volt, arany ember. Nagyon tudott formálni minket. A hangja most is a fülemben cseng: ,,No, kolléga úr, mit szeretnénk kigondolni, mert ugye mindig gondolunk valamire?“ Az alap dolgokat tudni kellett, de azon túl nem gátolt sajátos elképzeléseink megvalósításában. Ha látta, hogy zsákutcába vezet amerre elindultunk, természetesen szólt. Szárnybontogatásainkat kiváló érzékkel támogatta, szelet adott alánk! Prágában bontakozott ki bennem minden. Az antik művészettől Baudelaire-on, Apollinaire-on át Puskinig, Ler- montovig, Szergej Jeszenyinig mindent megismertem, befogadtam. Mikor Ladik meghalt, Bradi- cekhez kerültem. Ó vezette be, hogy az architektúrával együtt kell gondolkozzunk és dolgozzunk. Tele voltam tervekkel, ötletekkel. Akkoriban több barokk hatású szobrot készítettem. Feszített a kifejezési vágy. ötödikben már a diplomamunkákat is elkészítettem és az államvizsgákat is letettem. Hívott haza a család, így a tervezett hat év helyett csak ötöt töltöttem Prágában, pedig Bradá- cek professzor szerette volna, ha ott maradok asszisztensének.- Tehát Kassa lett az otthonod. ..- Igen, persze jöttek á kezdeti nehézségek. Nem volt műterem, nem volt megrendelés. Ha akadt is munka, nem volt hol megcsinálni. Visszajártam Löffler Béla bácsihoz. Ó akkor azt mondta: „Miklós, érted kár, hogy szobrász lettél; fiam, fogj te hozzá restaurálni, olyan arany kezed van. Itt dolgokat kell megmenteni!“ Nem is volt ez teljesen idegen tőlem, de nem tudtam ráállni erre a félig-meddig iparos munkára, pedig- tényleg gyönyörű dolgok találhatók Kelet- Szlovákiában, s nagy részük már valóban „mentő munkára“ szorul. Ettől a feladattól én nem is zárkóztam el teljesen, de eredeti szándékomhoz híven inkább saját művészi elképzeléseim megvalósításához láttam hozzá. Később már lett műtermem is, s ebben a városban ás a kerületben aránylag jó lehetőségeket kaptam a kibontakozáshoz.- Melyek azok a munkáid, amelyek neked is tetszenek?- Rám már Horice rányomta a bélyegét. A mai napig is a követ szeretem a legjobban, ennek a formázásában tudom igazán kiélni magamat. Érdekes viszont, hogy többnyire más megrendeléseket kapok. A rozsnyói járási pártbizottság székházán készített nagyméretű kerámia domborműben a dolgozó társadalmat mintáztam meg, a SpiSská Nová Ves-i járási pártbizottság székházára készített domborművemen pedig a tájegység munkásmozgalmi hagyományaiból merítettem témát. Ez a két nagyméretű munkám szakmai körökben is elismerést aratott és a helybeliek is megszerették, magukénak érzik.- És a kőszobrok?- Kelet-Szlovákiában aránylag elég sok köztéri kőszobrom van, s ennek örülök. Számomra a pop- rádi, a Spisská Nová Ves-i, a kassai lakótelepeken, valamint a kez- maroki iskola előtt felállítottak a legkedvesebbek.- S a kerületen kívül?- Povazská Bystricában van egy szép kőszobrom, mely az Együvétartozás címet viseli. Más helyen nincs. Sajnos, nálunk eléggé elszoktak a pályázatok kiírásától, azaz a műépítészeknek megvannak a saját képzőművész barátjaik, akikkel együtt dolgoznak. A saját kerületünkben sem könnyű megbízást kapni.- Milyen témák foglalkoztatnak, min dolgozol most?- A béke motívumaiból építkezve januárban kezdtem el faragni azt a domborművet, melyet a polgári védelem kerületi stábja székházának falára rendeltek meg, de addig még jó pár portrét akarok elkészíteni. Hegyessy Gyula grafikusművész portréjával már majdnem készen vagyok. Régóta készülök továbbá az öreg frontharcos, Dobránsky Pista bácsi portréjának megmintázásához is. Ö a Svoboda-hadsereg katonája volt. Ruzomberokban megsebesült, elveszítette a fél lábát. Mondom, van néhány kövem, fám - így hát lesz mit csinálni...- Jól érzed magad Kassán?- Kezdetben hiányzott az a művészi szellem, az a pezsgés, ami Prágában megvolt. Ezért olykorolykor fel is ugrottam a fővárosba, hogy tele szippantsam magam. Most már változott a helyzet. Van egy nagyon ízlésesen berendezett klubunk a város központjában, ahol hetente színvonalas előadások hangzanak el. Korábban nem volt hol találkoznunk, most már van hol véleményt cserélni alkotói felfogásainkról, dilemmáinkról. Izgalmas, élénk képzőművészeti élet kezd kialakulni Kassán. Ennek én igen örülök, s a jövőt illetően bizakodó vagyok. SZASZÁK GYÖRGY Látogatóban Szigeti Miklós szobrászművésznél JSZÚ 11 5. X. 11.. GYERMEKEKNEK ÍRNI - A LEGNAGYOBB FELELŐSSÉG Szergej Mihalkov a gyermekirodalomról A nagyon kevesek, a sikeres és egyben boldog emberek közé tartozik Szergej Mihalkov. Azt teszi és teheti, amire kedve és tehetsége ösztönzi - gyermekeknek ír, róluk és nekik. A siker már az induláskor mellé szegődött, s társa ma is. Könyvei milliós példányszámokban kelnek el hazájában és külföldön egyaránt. Hírneve Saltenével, Milnéével, Kástnerével, Marsakéval vetekszik. Műveiért, munkásságáért Lenin-dijat és három Ízben Állami-dijat kapott. Jelenleg a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagja, az OSZSZK írószövetségének elnöke, a Szovjet írószövetség vezetőségi titkára, s beválasztotta tagjai közé a Pedagógiai Tudományok Akadémiája is. Méltán büszke két fiára, Andrej Mihalkov-Koncsalovszkijt és Nyikita Mihalko- vot szovjet filmélet kiválóságai között tartja számon a világ. A hetvenkét éves mester derűs, nyugodt, kiegyensúlyozott személyiség, aki ráadásul rendelkezik azzal a ritka, kivételes és különleges adottsággal, hogy a gyermekek szemével tudja nézni és láttatni a valóságot. Köteteiben komolyan és érthetően, ám szerfelett szórakoztatóan szól jóról és rosszról, igazságról és hazugságról, hősiességről és gyávaságról, szerénységről és gőgről - jellemző emberi tulajdonságokról. Számos műfajban dolgozik. ír tárcát, állatmesét, szatírát, verset, regényt, színdarabot. Több mint két évtizede, 1962 óta a Kanóc című szatirikus folyóirat főszerkesztője.- Számos teendője közül mit tart a legfontosabbnak?- kérdezte tőle az APN riportere.- Természetesen az írást - válaszolta Mihalkov.- Gyermekeknek írni ugyanis nagyon fontos, ám végtelenül nehéz, a legnagyobb felelősség. Pályám kezdetén egész életre szóló útravalót kaptam Marsaktól, a szovjet gyermekirodalom klasszikusától. „Ne feledje - mondta Marsak -, hogy könyveinkből a gyermek nemcsak olvasni tanul, hanem érezni és gondolkodni is.”- Véleménye szerint mi a gyermekirodalom leqfőbb feladata?- A nevelés. A japánok bölcs mondása szerint a hároméves gyermek lelke száz évig változatlan marad. Nem tudom, hogy mind a száz évre igaz-e a mondás, de annyi bizonyos, az ember gyermekkorban „kezdődik“ jelleme akkor alakul ki. Ezért olyan fontos, hogy már kora gyermekkorban elültessük lelkében a jót. A gyermekirónak az a dolga, hogy az elvetett „jóság-magokat“ gondos kertészként segítse kikelni, kicsirázni és kiterebélyesedni. Bizony, ez nem egyszerű feladat. A nevelés rendkívül bonyolult bolyamat. A nevelésről vallott nézeteimet, gondolataimat Az engedetlenség ünnepe'cimú kötetemben Írtam meg. Megpróbáltam rámutatni, hogy a gyermek Valamennyi kívánságának teljesítése éppúgy helytelen, mint akaratának teljes elnyomása. A kölcsönös összhangot gyermek és felnőtt között közös erőfeszítéssel kell megtalálni. Hidat verni a nemzedékek között - különleges pedagógiai képességet és bölcsességet igényel.- Fagyejev szerint ön a műveiben sikerrel kerüli el a nevelés vulgarizálását és sematizálását.- Úgy vélem, a személyiségnevelés alapja a megfelelő állampolgári és erkölcsi tudat kialakítása. Az igaz, hogy a meggyőző művészi erővel megformált pozitív hősnek felbecsülhetetlen értékű pedagógiai jelentősége van. Meggyőződésem, hogy az ilyen figurákhoz az életből, konkrét személyekből kell a modellt kiválasztani. Ami engem illet, én mindig az életből, a konkrét eseményből, a konkrét emberből indulok ki.- Milyen a jó gyermekirodalom?- Mindenekelőtt leköti a gyerek figyelmét. Csakis így találjuk meg a kis olvasó gondolataihoz és érzelmeihez vezető utat, méghozzá a legrövidebb utat. Az írónak belülről kell ismernie a gyerekek nyelvét, ízlését, elvárásait. Az ö felfogásuk szerint kell értelmezni a világot. Enélkül még az objektíve tartalmas és izgalmas könyv sem jelent igazi élményt es örömet a gyereknek. (Sz. K.) (Alexander Jirousek felvétele) Új alkotás készül [ Koktéljét. étűidnek}
