Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-11 / 41. szám
y SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1985. októberH. XVIII. évfolyam 41. szám Ára 1 korona ÖSTK-felvétel omorú szombatja volt akkor az apának. Már napokkal ezelőtt megegyezett két tizenéves fiával, hogy ezt a hétvégét is a birtokon töltik, fgy neveztók-becézték azt a kis falusi földet, amelyet az apa szüleitől örökölt, s amelyre szerény hétvégi házat akartak építeni. Erre a szombatra tervezték az alapozást. Péntek délután jókedvűen tért haza munkából. Holnap a két legénykével fütyö- részve végzünk a betonozással, tervezgette, ám amikor belépett az ajtón s meglátta felesége kisírt szemét, és az asztalon a papírra vetett üzenetet, lelohadt arcáról a mosoly. „Apa ne várj haza, elutaztunk koncertre. A Santanát csak most láthatjuk, betonozni meg bármikor lehet. Nem szóltunk eddig, mert te ezt úgyse érted meg, ha meg szólunk, akkor nem engedsz el bennünket. Apu, ne haragudj.“ Ennyi, és két aláírás. Az apa felfogása szerint a szülőknek segíteni kötelesség, hangversenyre menni meg szórakozás, s mi, szülök vajon hányszor mondtunk le késó éjszakába, hétvégekbe nyúló munkánk, erőfeszítéseink során a szórakozásról, főleg azért, hogy gyermekeinknek mindenük meglegyen? Nem várhatjuk-e, kérhetjük-e legalább néha ugyanezt a gyermekeinktől? S vajon a fiaim miért leveleznek velem? - kérdezte nekikeseredve. Fülembe cseng az egyik pedagógus panasza is, aki valóban sokat törődött, foglalkozott a fiával. Egykor mesélt neki szinte minden este, majd évek folyamán a monológ meghitt párbeszéddé melegedett. Pedagógus barátom hitte, hogy fia követendőnek, értelmesnek tartja azokat az eszményeket, célokat, amelyekért ő élt és dolgozott, észreveszi sok-sok tárgy, divat talmi csillogását, életvitelében majd szintén kelló rangot kapnak a szellemi értékek is. Ügy, ahogy azt odahaza látta, s az iskolában hallotta. A gyerkőc más városba került szakközépiskolába, a beszélgetések fokozatosan kihűltek, meddő vitává fajultak, aztán egy napon a fiú kereken kimondta:- Apu az élet teljesen más, mint ahogy te tanítod. Mindenütt az boldogul, akinek jó sok pénze van! Két elgondolkoztató történet, amelyet jellemzőnek érzek. Ki, vagy mi a hibás abban, hogy nem értünk szót gyermekeinkkel, s minden igyekezetünk ellenére más az ő életszemléletük, értékrendszerük, mint a miénk - kérdezgeti önmagától és másoktól a két édesapa. Velük együtt sokan szülők, pedagógusok és mások keresik fogas kérdéseikre, nevelési dilemmáikra a választ. Tényleg igaz, hogy egyre kevesebb szülő ért szót a gyermekével? Igazat adjunk annak az idős, kissé megkeseredett pedagógusnak, aki szerint mi egy irányba beszélünk, s a másik irányba meg a fiatalok karavánja halad? Máshol is, de e területen különösen helytelen az általánosítás, következésképpen semmi értelme a már évszázadok óta használatos sommás ítélet ismételgetésének: Hja, ezek a mai fiatalok... Mert tények, felmérések, tapasztalataink igazolják, hogy ezek a mai fiatalok semmivel sem rosszabbak, ha mások is, mint mi voltunk néhai ifjú korunkban. Sót, ezek a fiatalok eszesek, általában többet tudnak a világ dolgairól, mint az előző nemzedékek, hasonló életkorban. Ók jólétbe születtek, összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint apáink, nagyapáink. De el kell magyarázni, s megértetni sokukkal, hogy ez a mai életszínvonal nem az égből hullott alá: apáink verejtékes munkája az aranyfedezete ennek az általános anyagi jólétnek. Mert nem közhely, hanem napjainkban és a jövőben egyaránt érvényes alapigazság, hogy minden látszat ellenére csakis becsületes munkával lehet anyagi és szellemi értékeket teremteni, gyarapítani. Erre a szemléletre kell nevelnünk gyermekeinket. Nem közhelyekkel, unalmas „papirosnyelvvel“, hanem emberi szavakkal, a személyes példák erejével, szülő, pedagógus és más felnőtt szavainak hitével. Az sem igaz, hogy a mai fiatalokkal nem lehet szót érteni. Több veterán kommunistát ismerek, aki gyakori vendége az ifjúsági szervezet, a klubok rendezvényeinek. A beszélgetéseken partnernek, barátnak tartja a fiatalokat; meleg, emberi hangon szólt életeszményéröl, hősiességről, példaképekről, az élet értelméről. És forradalmi hagyományokról, munkás- mozgalomról is. Arról is, hogy fájt a rendőr ütlegelése, a szeretett testvér, barát, elvtárs megkinzatása, elvesztése, s bizony nem volt könnyű szembenézni gyilkos fegyverekkel, de az eszme, a szebb jövőbe vetett hit megacélozta sok-sok ember jellemét, s kitartottak, helyt álltak a legnehezebb percekben is. Valahogy így kellene közelednünk a fiatalok felé: melegséggel, megértéssel, szeretettel otthon, iskolában, ifjúsági klubokban, mindenhol. Nevelni szép szóval, s nem kioktatni fölényeskedő modorban. S például jobban kihasználni a meglévő kulturális- és sportlétesítményeket, hogy azok végre rendeltetésüknek megfelelően a fiatalok testi és szellemi épülését, társadalmi eszményeinknek megfelelő művelődését, szórakozását, szabad idejük tartalmas eltöltését szolgálják. Légy különb, mint az apád, tartja a bölcs mondás, alapjában véve helyesen. Egyéni és közösségi célunk, hogy gyermekeink szakmai felkészültségben, tudásban legyenek különbek, mint mi. Ez az élet rendje. De nagyon szeretnénk, ha ránk is hasonlítanának. Ha a miénkkel azonoj eszmék vezérelnék őket, általunk helyesnek tartott, s az élet által igazolt értékrendszer alapján alakítanák életvitelüket. Hogy egykor tudjanak tovább lépni azon az úton, amelyre elődeink véres harcok, verejtékes munka árán léptek, s amelyen ma is haladunk, ember- és társadalomformáló céljaink megvalósítása felé. A fiatalság nevelése jövőnk építése. Ezért kell megkülönböztetett figyelmet szentelnünk e kérdésnek, ezért kell az eddiginél is céltudatosabban cselekednünk azért, hogy gyermekeink a már említett értelemben legyenek különbek is, egyszersmind olyanok is, mint mi. SZILVÁSSY JÓZSEF MISI
