Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-04 / 40. szám
Paraguay AÚJSZÚ 15 Egy múltból ittragadt diktatúra A felgyorsult latin-amerikai eseményekről beszámoló híradásokban viszonylag ritkán szerepel Paraguay neve. Alfredo Stroessner, az ország „örökös ura“ ugyanis nem szereti a reflektorfényt, és kínosan ügyel rá, hogy ne keltsen túlságosan nagy feltűnést a világban. Erre minden oka megvan. Persze legutóbb - a Mengele-ügy kapcsán - nem tudta ezt megakadályozni, s a világsajtó a náci és hasonszőrű személyek, valamint a rezsim közötti szoros szálak feszegetése mellett egy ideig elég sokat cikkezett magáról a diktátorról, illetve országáról is. Aztán megint csend lett. Valóban ilyen nyugalom lenne ebben az országban? Latin-Amerika szolgálatilag legidősebb diktátora már több mint 31 éve van hatalmon. Kollégái, akikkel együtt kezdte, már rég kihulltak a sorból: Batistát Fidelék forradalma söpörte el, hasonlóan végezte a venezuelai Jimenez, a dominikai Trujillo merénylet áldozata lett, „Papa Doc“, azaz az öreg Duvalier sem él már, s Haitiban fia folytatja „művét“, és Somoza, miután elzavarta cl nicaraguai nép, épp Paraguayban talált menedéket, s itt érte utol a gyilkos golyó. Ráadásul a „nagy elődök“ hasonmásai is jószerivel elfogytak a kontinensen. Anakronisztikusnak tűnik-e vagy sem, tény, hogy a paraguayi rezsim létezik, s bár hanyatlásának jelei kétségkívül észlelhetők, senki sem tudja megmondani, meddig marad fenn ez a múltból ittragadt diktatúra. Bajor bevándorlók fiaként 1912-ben született Stroessner, s a katonai pályát választotta. Az asuncióni akadémia elvégzése után már tisztként vett részt a Gran Chacóért Bolíviával folytatott háborúban (1932-35), majd Brazíliában tanult. Ezután következett a paraguayi vezérkari tiszti iskola, s ennek elvégzését követően karrierje egyenesen ívelt fölfelé: 1950-ben a tüzérség főparancsnoka, egy évvel később az 1. katonai körzet vezetője, s néhány hónap múltán már tábornoki rangban a hadsereg főparancsnoka. 1954 májusában döntötte meg Chaves elnököt, s a fél évvel a puccs után rendezett elnökválasztást természetesen megnyerte. Azóta is nagyon ügyel arra, hogy ne vádolják a hatalom bitorlásával. ötévenként rendszeresen tartanak választásokat Paraguayban, s az egyetlen jelölt eddig minden alkalommal Stroessner volt. Legutóbb 1983 elején „kérték fel“ arra, hogy vállalja az ország irányítását... Don Alfredo ritkán nyilatkozik külföldi újságíróknak, de ha mégis, igyekszik elhitetni velük, hogy Paraguayban „béke, nyugalom van, az emberek elégedettek, jól élnek“. Nos, azt már sosem teszi hozzá, hogy ezt a „békét és nyugalmat“ már jó három évtizede a rendkívüli állapot, vagyis a törvényen kívüliség biztosítja. Ez idő alatt a terrort tökélyre fejlesztették Paraguayban. A hadsereg és a rendőrség hűséges maradt a „nemzet sorsának irányítójához“ - persze nem önzetlenül. Stroessner ezt úgy tudta (tudja) elérni, hogy különleges kiváltságokhoz juttatta a felső tisztikart, amely gyakorlatilag ma is kezében tartja az ország javait. Ugyanezek az emberek ellenőrzik az évtizedek óta virágzó és rendkívül nagy hasznot hozó csempészetet, amely itt törvényes keretek között folyik. A „munkamegosztás“ is magas szinten van, a cigaretta- és alkoholpiac a légierőé, az autók becsempészése pedig a szárazfölAlfredo Stroessner hűséges tábornokai körében Egyenruha nélkül Latin-Amerika történelmét gyakran teszik egyenlővé a hadseregek történetével - nem alaptalanul. A földrész országainak szinte mindegyikében döntő szerepet játszottak a fegyveres erők az idők folyamán. Hozzá kell tenni: nem mindig negatív értelemben, bár az általános kép rendkívül lesújtó, s a „végtermék“, azaz a diktatúra végül mindenütt ugyanolyan túlkapásokhoz, terrorhoz, a demokrácia elnyomásához vezetett. S most, amikor Dél-Amerika „leveti egyenruháját“, hasonló örökséggel, problémákkal állnak szemben az új, polgári politikusok. A puccsista tábornokoknak kétségtelenül bealkonyult, de a katonák mindenütt árgus szemekkel figyelik az eseményeket, s néhol esélyük is van a visszatésérésre. Egyszóval: a katonák ellenében ma is nehéz kormányozni Dél-Amerikában. A nyolcvanas évek közepére csaknem megtisztult a földrész térképe a katonai diktatúráktól, a demokratizálási folyamat kontinensméreteket öltött. PERU volt az első: 1980-ban adták át a hatalmat a katonák ugyanannak a Belaúnde Terrynek, akit 12 évvel korábban puccs útján távolítottak el posztjáról. Az idén Alan Garda személyében már a második polgári elnök kezdte meg hivatali idejének letöltését. A perui tábornokok azonban a tönk szélére sodorták a gazdaságot, s Terry is tehetetlennek izonyult a bajok orvoslásában. Garda hozott, illetve tervez néhány olyan intézkedést, amelyek a gazdasági függetlenség erősítését, a külföldi tartozások igazságos feltételek melleti törlesztését célozzák. Nem lép fel viszont elég határozottan a Fényes ösvény nevű szélsőbaloldali terrorszervezet ellen, s főleg az vethető a szemére, hogy a korábbi katonai rezsim „antiterrorista“ hadjáratai idején a hadsereg részéről Végrehajtott mészárlások bűnrészeseit nem vonja felelősségre. BOLÍVIA kokaincsempész ezredeseit 1982-ban söpörte el a bányászok és a parasztok szakszervezeteinek ellenállása, ám az ország azóta is nyögi a katonák országosának következményeit. A szakszervezetek türelmetlensége pedig csak fokozza a feszültséget, a sorozatos sztrájkok szinte megbénítják a még működőképes üzemeket is. Bolívia eddig a „puccsország“ nevet viselte, de talán át lehetne keresztelni „inflációországra“, a pénzromlás ugyanis egyszerűen ellenőrizhetetlenné vált. Itt is már a diktatúra bukását követő második polgári elnök vette át augusztusban hivatalát: Vidor Paz Estenssoro. Elődje, Hernán Sites Zuazo minden tapasztalata ellenére sem bírt a súlyos'gondokkal, inkább előrehozatta a választásokat. Emlékezetes, őt rabolták el. puccsista katonatisztek, s ö volt az, aki annak idején éhség- sztrájkba kezdett, hogy így tiltakozzon a sztrájkok és a hadsereg mozgolódása ellen. ARGENTÍNA tábornokai a malvini -falklandi kalandba buktak bele, legalábbis ez a kudarc volt a közvetlen előzménye távozásuknak. Az 1983-ban megválasztott Raúl Alfonsin elnök példa nélküli szigorral jár el a fegyveres erők vezetői ellen: nagyarányú tisztogatásokat hajtott végre a hadseregben, és szeptember elején három volt diktátor-elnök (Videla, Viola és Galtieri) pere is megkezdődött. Ám itt is elsősorban attól függ a demokratizálás folytatása, ill. elmélyítése, mennyire lesz képes a polgári kormányzat úrrá ienni a gazdasági bajokon. Az argentin példa kissé el is riasztotta a BRAZIL tábornokokat, de miután a polgári politikusoktól biztosítékot kaptak, hogy nem lesz ilyen mintájú felelősségre- vonás, nyugodtabban fejezték be az év elején „önfelszámolásuk“ néhány éve megkezdett folyamatát. Az már a sors tragédiája, hogy Tancredo Neves, a megválasztott polgári elnök, akihez a földrész legnagyobb országának lakossága nagy reményeket fűzött, át sem vehette hivatalát, mert hirtelen meghalt. Alelnöke, Jósé Sarney, a mostani államfő viszont nem olyan személyiség, aki egyesíteni tudná az annyira heterogén politikai erőket a hosszú folyamatnak ígérkező gazdasági talpraállás érdekében. Márpedig a belpolitikai labilitás (lásd: Bolívia) könnyen adhat ürügyet a katonáknak a beavatkozásra. 1985 URUGUAY számára is a polgári kormányzást hozta meg, ugyanis a reménytelen gazdasági csőd miatt a mon- tevideói egyenruhások is jobbnak látták, ha távoznak. A „régebbi vágású“ diktatúrák közül mára már csupán CHILE és PARAGUAY maradt mutatóba, ám mind Pinochet, mind Stroessner trónján repedések keletkeztek. A chilei országos tiltakozó napok, megmozdulások jelzik: a 12 évvel ezelőtt stadionokban megkínzott, börtönökbe zárt és elnémított lakosság már nem fél. Pinochet viszont még az eddigi híveinek sorával is bővülő jobboldali és centrista ellenzékkel sem kíván egyezkedni valamiféle demokratikus változásokról. Egyelőre teheti, mivel a vele szemben álló erők nem egységesek. Paraguayban lényegében hasonló a helyzet... Katonai parádé Asunciónban di erőké. A kábítószerkereskedelem ugyancsak a hatalmi szervek kezében van. Egyes adatok szerint az ország kereskedelmi forgalmának mintegy felét bonyolítja le ez az „iparág“. (Whiskybe- hozatalból egy lakosra két üveg jut, ám ezt nem itt, hanem a szomszédos országokban isszák meg. Paraguay több kávét exportál, mint amennyit termel, s a világ minden részéből származó elektronikai berendezéseket is nagy mennyiségben szállít. Az ország a kábítószerekkel folytatott vüágkereskedelem latin-amerikai központja.) A hadsereg és a rendőrség kiképzését egyébként egykori náci tisztek irányítják. Stroessner azzal is kifejezi tiszteletét a náci birodalom iránt, hogy menedéket nyújt - és jó megélhetést biztosít - sok háborús bűnösnek. Paraguayban halt meg pl. Eduard Roschman, a „rigai mészáros“ éveken át élt itt rendes nevén Josef Mengele, az auschwitzi „halál angyala“, s Adolf Eichman is élvezte egy ideig a diktátor vendégszeretetét. A „jólétről“ hirdetett jelszavak mögött rendkívüli nyomor látható. Paraguayban a lakosság 29 százaléka a nemzeti jövedelem 3 százalékán osztozkodik. A madridi Cambio 16 lap szerint ezek a „nagyon szegények“. A „szegények“ aránya 43 százalék, s a nemzeti jövedelem 27,5 százaléka az övék. A mezőgazdasági és ipari termelésből származó jövedelmeket a leggazdagabbak maroknyi csoportja, no és főleg a küföídi - nagyrészt északamerikai kézben levő - cégek fölözik le. A lakosság „elégedettségéről“ pedig álljon itt egyetlen adat: az ötmillió paraguayi közül hárommillió él otthon, kétmillió külföldön. E tekintetben Paraguay világelső. A gazdasági szorítás egyik tényezője lehet az ellenzéki erők határozottabb fellépésének. Ha szórványosan is, de azért érkeznek jelentések Paraguayitól tiltakozó nagygyűlésekről, felvonulásokról is. A változásért kiáltó hangok mindenünnen hallatszanak, még a rezsim híveinek a táborából is. Ez a réteg is azon a véleményen van, hogy a rendszer - amely túlságosan is a 73 éves diktátor személyéhez kötődik - megkövedesett, elavult, s persze, a változást valahogy úgy képzeli el, hogy - ez pedig az Egyesült Államoknak, a rendszert kezdettől fogva pártoló hatalomnak is megfelelne - legyen „Stroessner-rezsim Stroessner nélkül“, ami magyarán a változás paródiája lenne csak. A helyzet tehát a chileihez hasonló bár Paraguayban az elmúlt évtizedek során elvérzett ellenzék lényegében még csak most szerveződik újjá, s így egységéről nem lehet szó. Pinochethez hasonlóan Stroessner sem hajlandó semmiféle engedményre, görcsösen ragaszkodik hatalmához, s ha korára célozva azt kérdezik tőle, mi lesz őutána, azt válaszolja: ,.Terveim között nem szerepel a halál.. 985. X. 4. Az oldalt írta: PAPUCSEK GERGELY A paraguyai demokrácia arculata (Neue Zeitung)
