Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-04 / 40. szám
-A kkor temessük hát el! - sóhajtott az asszony. - Már későre jár, ilyenkor senki sem lát bennünket... Két hétig vergődött a szemük előtt Berci, a német juhászkutya, alattomos betegségének kiszolgáltatva; néha megpróbált föltápászkodni a vackán, de ismét oldalra esett, mintha a gerincét elvágták volna, és lassan pislogva feküdt, beletörődőén s talán csendes sértődöttséggel is, hogy a gazdái nem tudnak segíteni rajta; ők meg ott guggoltak mellette, csillapítókat áztattak tejbe, zsenge falatokkal kínálták, becézően szóltak hozzá... A városból különös fények szivárogtak fel a dombtetőre, a vörhenyes homokkő sziklák fölött, tétova fénysávok, amelyek itt-ott meszesen derengő foltokká mosódtak a makacsul kapaszkodó fenyők és akácok töve körül; Deresék nyolc évvel korábban eladták lehurbolt Opel Rekordjukat, s megtakarított pénzükből szerény villácskát építettek a környéken, amelynek város felőli tetőoldala meredeken nyúlt el, szinte a talajig.- Fogja erősen a lepedőt, nehogy szegény Berci kicsússzék belőle! - mondta az asszony, s szabadon maradt kezében imbolyogni kezdett a gyertya; a fény szerteszaladt a gyümölcsfák között, aztán visszabillent, csak kettőjüket világította meg sercegve, s az asszony hirtelen úgy megijedt, mintha gyilkosságra szövetkezett volna a férjével, a nyugdíjas jogtanácsossal. - Lépjen hát, mit tökélet- lenkedik? - szuszogta cipekedve. - Nem kell az egész világnak tudnia, hogy házőrző nélkül maradtunk... Félénk titkolózásban már a kutyát sem merte kiejteni, a férfi azonban végül épp ettől dühödött fel.- Nem értem magát, szivem! - mondta a lepedő göbös végét markolva. - Hiszen nem hullát vonszolunk itt a bokrok között, hanem a kutyánkat temetjük, éppoly törvényesen, mint ahogy bennünket fognak elkaparni. Maga mindig fél... A jogtanácsos puhán rezgő, s indulatában is békítő hangja egyszeribe annyira elernyesztette az asszonyt, hogy most ő engedte le a lepedőt, s az élettelen mivoltában elnehezült állat tompán a földhöz ütódött. A kert mélyén, a bodzabokor tövében ott sötétlett a kiásott gödör, s a késóesti szélben úgy hajladoztak az alányúló, tömöttlombú ágak, mint fekete talárba öltözött papok, valami pogány szertartáson; az asszony egy csutakra állította a gyertyát, és a férfi megfogta az ásót, amikor szép, fejlett, izmos, puha járású vizsla lépett be a fénykörbe, mint apró koromfoltokkal tarkított csoda, megszagolta lepedőbe göngyölt rokonát, s értelmes-alázatos pillantással nézett fel új gazdáira. A kutyát ajándékba kapták Deresné egyik barátnőjétől, Szépvölgyi Iduskától, aki a HÁZICSEND kedvéért már kölyökkorában leszoktatta az ugatásról; de elhallgatta ezt a jogtanácsosék előtt, s csupán arról beszélt, hogy mennyi örömük lesz majd benne, s hogy ó maga semmiért meg nem válna tőle, ha az orvos a szive miatt el nem tiltotta volna a lépcsőmászástól - hogyan vigye hát naponta kétszer is sétálni a drágát? - Bánatában csupán az vigasztalja, hogy jó kezekbe kerül, s a tágas udvar meg a kert valóságos paradicsom lesz számára.- Hamm, hamm! - suttogta most a vizsla felé az asszony, megfeledkezve az elföldelésről. Csak egyet vak- kants, és virslit kapsz Mamától vacsorára!... Nézd, ott jő a tyúktolvaj, a betörő, a nőgyalázó, hamm, hamm!... A kutya azonban csak nézte őt mozdulatlanul, s néma megértéssel csóválta a farkát, de még el sem mordult; végül csöndesen megfordult, s eltűnt a gyertya fényköréből.- Nyugodj békében! - sóhajtott Deresné halkan, amikor a lepedó-koporsó már a gödör alján fehérlett, s ujjai között tétován morzsolt szét egy rögöcskét, mert nem tudta, illik-e állat temetésén is megtartani a szokást, vagy ezzel a cselekedettel vétkezik saját hitvallása ellen. A temetés után éjjelenként néha megóbredt, és sóvár irigységgel hallgatta a távolabbi szomszédok kutyáinak ugatását, s úgy képzelte, azokról a telkekről a csaholás kiűzi a félelmet, s a dörgő torkok fedezetében minden szabadon él és lélegzik, miközben az izzó szemek valósággal bevilágítják a teret, csupán az 6 parcellájuk fekszik védtelen sötét sávként e tájban, kiszolgáltatva mindenféle gyilkos szándéknak...- Tennünk kellene valamit, hogy Fickó ugasson! - hajtogatta naponta az asszony, amikor látta, hogy a gyönyörű vizsla némán bóklászik az udvar környékén meg a kertben, s oda sem pillant, ha a postás, házaló, gázszámla- kézbesitö áll meg a kapu előtt. - Gondolkozzék maga is, mit tehetnénk?... Többféle módon kísérletezik: kacatokba öltözve toppantak váratlanul a kutya elé, Deresné még be is kormozta magát, aztán a jogtanácsos megragadta őt és a ruhája ujjától cibálva próbálta felbőszíteni az állatot, majd ő nyomott ütött-kopott kalapot a fejébe és föltűrte kabátja gallérját, hogy a felesége felé bökdösve és kiáltozva keltsen vaklármát, „gonosz ember, betörő, kapd el a nadrágját!“, végül dulakodni kezdtek, izzadtan és egymás nyakába szuszogva dulakodtak - de eredménytelenül: Fickó jobbra-balra dútötte a fejét, vidám érdeklődéssel figyelte a rögtönzött jeleneteket, aztán ásított... Férj s feleség csalódottan egymásra meredt; bezzeg más volt Berci! Abból, ahogy ugatott, csaholt, vakkantott, kaffantott, mély vagy középhangon folyamatosan morgott, már tudni lehetett, mi történik odakünn, s elég volt kiejteni előtte, hogy nagytakarítás, s már hozta a seprűt, hozta a vedret, hozta a lapátot meg a portörlő rongyokat, büszkén és szolgálatkészen.- Jó volna, ha bevezetné vadabb ebek közé és hergelné, uszítaná, esetleg előugatna neki - szólt Deresné ismét egy napon, újabb rémhírek hallatán. Deres nyakörvet tett a kutyára és pórázon vezetve sétálni vitte, később eloldotta, hogy a vizsla nagyobb indulattal rugaszkodjék neki, ha ellenfélre talál, Fickó azonban szótlan jókedvvel nyargalt ide-oda s úszott a szabad levegőben, vagy száguldozott a kerítések mentén, amelyeknek túlsó oldalán farkaskutyák, gyapjas komondorok és csattogó állkapcsú bulldogok vicsorogtak és hörögtek, de ő egy vakkantással sem válaszolt oktalan és érthetetlen őrjöngésükre.- Hamm, hamm, Fickó! - kiáltott át a férfi nekivörösödve a szörnyű zenebonán. - Ne túrd, hogy így viselkedjenek veled!... Tátsd ki te is a szádat: hamm, hamm!... BÁLINT TIBOR Fáradtan, kedvetlenül, gyűrött kalapját lóbálva ért haza, s a kutyát mindjárt elbocsátotta, utána sem nézett; az asszony nem éppen bizakodva jött elő.- Elért valamit?- Semmit - felelte Deres az arcát törölgetve. - Pedig már a lelkemet is kiugattam érte! Másnap Deresné próbálkozott. Ó módszeresebben sétáltatta a kutyát, mutogatott, magyarázott neki, ellenséget jelezve igyekezett fölébreszteni támadó önérzetét, hol élesen, hol furcsa torokhangon ugatott, s erőszakkal ide- oda vonszolta; de csupán annyit ért el, hogy a széptestú okos állat néha előre feszülve hirtelen megállt, izmai remegtek sima szőre alatt, füle kihegyesedett és előre dőlt; csaholás helyett azonban vékony, nyüszítő hang szivárgott elő rég elfojtott énje mélyéből.- Hogy döglenéi meg! - szaladt ki az asszony száján, amikor rohangászás közben elpattant harisnyatartója, s egy bokor mögé kellett rejtőznie, hogy megkösse. Bosszúból hagyta vontatni magát a meredekebb ösvényeken, élvezte, hogy a szíj megfeszül a csuklóján, s ő úgy emelkedik, mintha vizisi volna a talpára kötve, miközben a kutya szaporán szuszog és a nyelve piros zsebkendőként kicsüng a szájából. Odahaza mégis egyszerre agyon- hajszoltnak, ostobának, részedettnek és kicsúfoltnak érezte magát.- Vert volna meg az Isten, amikor hagytam, hogy Idus rámsózza ezt a négylábú mutujt! — kiáltott fel. — Mihez kezdjünk vele? Tartsuk dísznek az udvarban, amíg egy éjszaka át nem metszik a torkunkat?... Hiszen hoplázni azt tud, és egy félkiló parizert úgy bekap, mint a semmit!... A jogtanácsos elmélázva, idegenül pillantott a kutyára, aztán már tudta, mit kell tennie: bement a szobájába, papirt fűzött az írógépbe és apróhirdetést fogalmazott, amely szerint ajándékba ad fajtiszta vizslát, tágabb udvarral rendelkezőnek. Már oda akarta írni a telefonszámot, de előtte még hozzátoldotta: tömbházi lakás nem akadály, a kutya idomítva van. A hirdetés öt nap múlva jelent meg a helyi lapban, de este kilencig még senki sem jelentkezett. Süvöltött, csapkodott a szél, s valahol elszakadhatott egy utcai kábel, mert tintakék sötétségbe merült a táj, és e sötétség alján csak méginkább félt, szorongott Deresné, mert a hajladozó ágak suhogására figyelve azt képzelte, óriási fekete ujjak kaparásszák minden oldalról a házat, s mindjárt a bőrét is megérintik.- Azt hiszem, időváltozás lesz, attól fáj minden porci- kám! - rejtette nyögdécselő panaszba a félelmét, s a nyitott hálószobaajtón át az asztalilámpa távoli fényköre felé figyelt, ahol a jogtanácsos valami iratot vizsgálgatott. Fél tíz múlt öt perccel, amikor az asszony elszánta magát, hogy ágyba bújjék, de ekkor a künti süvöltés, csapkodás fölött is jól hallatszott egy közeledő személy- gépkocsi zaja, s két fényszóró két izzó hasábot vágott ki a tömény sötétségből; aztán fék csikorgott, s mindjárt megszólalt a csengő is. Fölgyújtották az udvari villanyt és együtt mentek ki: Szépvölgyi Idus állt odakünn a járdán, s mihelyt meghallotta a lépteket, esernyője nyelével sürgetőn és erélyesen megkocogtatta a kaput.- Gyertek csak, gyertek, hadd számolok el minél előbb veletek, gyönyörűségeim! S mikor meglátta Deresnét, rögtön lecsapott rá:- Mondd, ti adtátok fel azt a hirdetést? - Ti követtétek el velem ezt az aljasságot?...- Csak ne túlozz, ne túlozz drágám! - hebegte a háziasszony sértődötten, de Iduska hangja fölsüvöltött:- Móghogy én túlzók!.. Hiszen a hitemet... a lelkemet raboltátok el, ti lélekkufárok!... Ti kutyapecérek!... Követelem, hogy azonnal vezessétek ide Fickót!... Deresné már a zár felé tapogatott a kulccsal, de a levegőbe kapva megfordult és a férje karjába esett, mielőtt azonban bármelyikük is válaszolhatott volna, különös és váratlan dolog történt: a vizsla rontott elő a háttérből, a gyümölcsös felől, iszonyú csaholással; nekiugrott a kapunak, a lendülettől a hátára zuhant, majd a bádoglemez ismét hatalmasat döndült a hozzácsapódó súlyos testtől; kétlábon táncolva őrjöngött, Szépvölgyiné torkának a magasságban csattogtatta szörnyű állkapcsát, a fenyegetés vörös tűzgömbjeit ágyúzta bele az éjszakába, hogy lerombolja a vaskaput; de a szokatlan indulat hamar kimerítette, s egy-két perc múlva már csak vonaglott és hörgött, szájából a szétmarcangolt sötétség fekete cafatai csüngtek. Deresné odatántorgott hozzá, s lehajolva könnyesen átölelte a nyakától — mérhetetlenül boldog volt:- Fickó, te drága!... Te daliás testőr!... Ugye, hogy van hangod, de még milyen szép, milyen félelmetes!... Nem adlak én most már a világ kincséért sem, nem bizony!... A jogtanácsos a kutyát az előszobába vezette, megin- dultan egyre simogatta, teljesen megfeledkezett a kapun kívül rekedt későesti látogatóról.- Ezek megőrültek, ezek egészen elvadították... - motyogta Idus a kapurács mögött, a sötétben. - Most már értem, miért akartak megszabadulni tőle, most már világos!... A kutya azonban másnap különösen viselkedett: bele sem nyalintott a langyos, tejes ételbe, a parizertől elfordult, és meghunyászkodó bűntudattal, farkát behúzva somfordáit a ház körül; ha szólították, csak félszemmel pillantott oda a gazdáira, mintha a tegnapi rohamáért ütést várna. Többé azután nem ugatott soha. Még csak el sem csahintotta magát. Varga Lajos illusztrációja A Szovjetunió egyetlen városában sem akad annyi képviselet, mint Moszkvában. Takaros villákban fészkelték be magukat, tükörablakaik mögött tojássárga irodai asztalok és zöld lámpaernyök derengenek. A villákat az utcától elókertek választják el, ahol orogona virágzik, és rekedten dalol a seregély. A bejáratnál két, harmattól csillogó oroszlán között, rendszerint fekete üvegtábla lóg, az intézmény aranybetüs nevével. Ilyen intézményekben kellemes időzni, de senki sem jár oda. Vagy nem fogadnak feleket, vagy a képviseletnek nincs semmiféle dolga, és csupán a főváros diszére léteznek. Azt beszélik, hogy a Kotofejev utcában ősidők óta működik a Heliotróp nehéz- virágipari vállalat, amely az Üzbégnektár társaság bizonyos szélhámosságok miatt feloszlatott moszkvai képviseletének helyiségét foglalja el. A Heliotróp tisztviselői kara két főből állt: Abukirov elvtársból, a gyeptéglák teljhatalmú intézőjéből és Zsenyeralov elvtársból, a pázsitok teljhatalmú intézőjéből. Másmás városból helyezték őket a Heliotróp- hoz, és amikor munkához láttak, nem ismerték egymást. Amint Abukirov elvtárs az első nap letelepedett asztalához, nyomban rájött, hogy az égvilágon semmi dolga sincs. A levélnehezéket tologatta az asztalon, felhúzogatta és leengedte asztalának redőnyét, majd újra a nehezékhez nyúlt. Amikor végül is ráeszmélt, hogy ettől nem lesz több dolga, és hasonló csendes napok várnak rá - felemelte tekintetét s nyájasan Zsenyera- lovra nézett. De amit látott, rémülettel markolt a szivébe. A pázsitok teljhatalmú intézője, Zsenyeralov elvtárs, dermedt arckifejezéssel tologatta a számológép i dig jegyzett valamit i „Jaj nekem - főnöke -, neki pedig lopom a napot, kellemetlenségem i S mivel Abukirov e volt, és becsülte a nyomban szintén a i és nem létező szá kezdett (Csattogtatni raj ákombákomokat firkált i lapra. A-nap vége már nehéznek, mint az eleje ben aktatáskájába raktí kát, és megkönnyebb a Heliotrópból. Ennyi Ami pedig a pázsitok lov elvtársat illeti,, roppantul elcsodálkozo désén. A gyepek húzogatta ki lázasan dolgozott. Zsenyeralov, akii dolga sem akadt, na
