Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-20 / 38. szám

Jeruzsálem látképe M agáénak vallja, szent városának tekinti három egyistenhívő nagy világvallás. A Golgota, az Olajfák-hegye, a Via Dolorosa a keresztények számára megváltójuk szenvedéseinek és a halál feletti győzelmének színhelye. A zsidók számára az egykori dicsőség szimbólu­ma: időszámításunk előtt 1000-ben Dá­vid király itt alapította meg zsidó államá­nak központját, itt építette fel Salamon a legendás Nagytemplomot, amelyből mára csak a Kőtél, a Siratófal maradt meg. A muzulmánok számára egykoron az első, mára - Mekka és Medina után - a harmadik legfontosabb zarándokhely kormány tudatosan arra tökedett, hogy az egész várost ténylegesen annektálja, és fővárosává tegye. Teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy az ENSZ száznál több határozata sürgette a megszállt területek, így Kelet-Jeruzsálem azonnali és feltétel nélküli kiürítését. Egy harcias hölgy és társai 1980. július 30-án hagyta jóvá az izra­eli parlament azt a törvényt, amely Jeru­zsálemet Izrael Állam ,,örökös és osztha­tatlan“ fővárosává nyilvánította. A tör­vényjavaslatot a szélsőjobboldali Tehija Párt egyik vezetője, Geula Cohen asz- szony terjesztette elő. A hölgy arról ismert, Egyiptommal. Az izraeli cionista vezetés­nek erre a logikai bukfencekkel tarkított gondolkodásmódjára némi fényt vet egy „klasszikus“ mondás. Haim Weizmann- tól, Izrael egyik alapítójától származik: ,,A cionistának nem kell feltétlenül őrültnek lenni, de azért ez segít.“ Egy újabbkori „klasszikus“, Mose Dajan többszörös exminiszter kedvenc mondása viszont így hangzik: ,,Ragaszkodni kell az Izrael által teremtett új fényekhez.“ Magyarán: szó sem lehet engedményekről, a már elfoglalt területek visszaadásáról, s ez Jeruzsálemre különösen vonatkozik. Mivel az Egyiptommal kötött különbéke ellent­mondott ezeknek az elveknek, ezért sür­getővé vált Jeruzsálem de facto helyzeté­nek legalizálása jogi formában is, így próbálták meg elhallgattatni a jobboldal bírálatait. Tény, hogy hivatalosan sem Washing­ton, sem Kairó nem ismeri el Jeruzsále­met Izrael fővárosának. Mégis, az ameri­kai és az egyiptomi vezetés nagymérték­ben felelős azért, hogy most van mit nem elismerniük. Mi legyen? Az utóbbi években sorra születtek a rendezési javaslatok, de Jeruzsálem kérdése mintha tabu lenne. Az 1947-es ENSZ-határozatnál jobbat egyelőre nem találni, arról viszont Tel Aviv hallani sem akar. A palesztinok viszont úgy tervezik, hogy ha végül megszületik önálló álla­muk, annak fővárosa Kelet-Jeruzsálem lesz. De megengedhetó-e a palesztinok­nak az, ami a zsidóknak tilos? Lényegé­ben arról van szó, hogy a zsidók kimond­va, az arabok hallgatólagosan maguknak Jeruzsálem u SZÚ 5. IX. 20. az AI Aksza mecset, s itt áll a Szikla mecset is, melynek a kupolája alatti szik­láról azt tartja az iszlám hagyomány, hogy innen rugaszkodott el Mohamed próféta, amikor a mennybe szállt; ezt bizonyítja lova, AI Bórák patájának nyo­ma a sziklában. Jeruzsálem, Jerusalajm, El Kudsz (Szentség). Más-más néven tisztelik a várost a keresztények, a zsidók, a mu­zulmánok. Egyben azonban megegyez­nek: vallásuk bölcsőjének tekintik, zarán­dokhelynek, vallásuk jelképének, a saját­juknak. De kié valójában a város? Határozatok és a valóság Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése 1947. november 29-én fo­gadta el 181. számú határozatát, amely arró rendelkezik, hogy Palesztinát, az első világháború óta brit mandátumterü­letet arab és zsidó államra osztják. A ha­tározat 2. bekezdésének a) pontja ki­mondja: ,, Jeruzsálem városát corpus se- paratumként (különálló testként) különle­ges nemzetközi irányítás alatt kell fenn­tartani, és az Egyesült Nemzetek által kell kormányozni." Az érintett övezetben ak­kor 105 ezer arab és 100 ezer zsidó lakos élt. A terv szerint 10 év elteltével népsza­vazáson kellett volna dönteniük arról, folytatják-e vagy módosítják a nemzetkö­zi igazgatást. Ez a Jeruzsálemmel kapcsolatos el­képzelés legalább annyira tisztességes volt, mint a két állam létrehozásának terve. Figyelembe vette a kialakult nem­zetközi helyzetet, erőviszonyokat, az itt élők, ide költözök és ide zarándoklók nemzeti és vallási érzelmeit. Csak éppen az eluralkodott harcias cionista ideológiát hagyta ki a számításokból. így aztán sem a Palesztina megosztására, sem a Jeru­zsálem statútumára vonatkozó ENSZ- határozat nem valósult meg. Az 1948-as első arab-izraeli háború után már kettéosztották a várost: az ősi városfalakon belüli Óváros és a keleti negyedek Ciszjordániával együtt Jordá­nia fennhatósága alá kerültek, a többit az új Izrael Állam kebelezte be. A demarká­ciós vonal határrá merevedett, s Izrael már 1949. december 5-én fővárosává nyilvánította Nyugat-Jeruzsálemet. Pedig annak idején - Jordániához hasonlóan - csak azzal a feltétellel vették fel a világ- szervezetbe, hogy nem minősíti főváro­sává Jeruzsálemet. Az 1967-es júniusi háború után a vá­ros helyzete tovább romlott: Ciszjordáni­ával együtt egész területe izraeli meg­szállás alá került. Ekkor már az izraeli hogy tagja volt annak a cionista terrorkom­mandónak, amely a későbbi miniszterel­nök, Menahem Begin vezetésével felrob­bantotta a jeruzsálemi angol főhadiszál­lást, a Dávid Király Szállodát. Begin, az egykori harcostárs, az akkori kormányfő ezt a „történelmi“ lépést mintegy kien­gesztelésként engedte át a hölgynek, aki nem tudta neki megbocsátani Camp Da- vid-et, a Sínai-félsziget kiürítését. „Camp David egy vacak papír csupán, sosem lesz belőle béke“ - mondta Cohen asz- szony és igaza lett. Csak éppen egy kicsit másként, mint valójában gondolta. Bevallják-e az amerikaiak és az egyip­tomiak vagy sem, a tény tény marad: Jeruzsálem bekebelezését a Camp Da­vid-i megállapodások lényegesen meg­gyorsították. Szadat eljárása elhitette az izraeliekkel, hogy nekik némi engedmény fejében mindent szabad, hogy az arabok lesznek azok, akik alkalmazkodnak hoz­zájuk a viszontalkalmazkodás nélkül is. Általánossá vált náluk az a meggyőző­dés, hogy az 1948 utáni tényékhez ha­sonlóan az 1967 utániakba is belenyu­godnak a palesztinok és minden arab. A Sínai-félsziget sorsa volt a próbakő. Visszaadását illetően az utolsó pillanatig egyaránt bizalmatlan volt egymással szemben Tel Aviv és Kairó, s a még Beginnél is szélsőségesebb erők úgy vélték, hogy az arabok beletörődését fel­ismerve őrültség lenne valóban kivonulni a Sínai-félszigetról. Persze a- vé/f-arabbelenyugváscsak akkor vált felismerhetővé, hogy Izrael is hajlandóságot mutatott a kiegyezésre követelik az egész várost. Mindemellett viszont figyelembe kell venni a világ ke­resztényeinek érzelmeit is. Ha össze is ülne végre a Szovjetunió által javasolt nemzetközi konferencia a konfliktusban érdekelt valamennyi fél és a két nagyha­talom részvételével, félő, hogy a tanács­kozás éppen Jeruzsálem kérdésében ne­hezen jutna eredményre. Egyetlen terv sem tartalmaz ugyanis konkrét javaslato­kat a város jövőbeni igazgatására vonat­kozóan, s főleg nem olyanokat, amelye­ket a palesztinok és a zsidók egyaránt elfogadnának. Egyvalamihez nem fér kétség: a pilla­natnyi helyzet tarthatatlan. Az Arab Álla­mok Ligája mellett az Iszlám Konferencia Szervezete és a Vatikán is lépett az ügyben, hogy csak a legfontosabbakat említsük a világszervezet erőfeszítései mellett. A Jeruzsálem körüli gondoknak köszönhető, hogy a világ az elmúlt hónap folyamán tanúja lehetett egy eddig pél­dátlan találkozónak. Afrikai körútja során II. János Pál pápa ellátogatott Marokkó­ba, ahol az iszlám államvallás, s 50 perces megbeszélést folytatott II. Hasz- szán királlyal. A király magas muzulmán vallási funkciót is betölt, az „igstzhitüek parancsnoka“ címet viseli, de ami ezúttal a legfontosabb volt, egyben az Iszlám Konferencia Jeruzsálem-bizottságának elnöke is. Mint ismeretes, ez a szervezet egyik legfontosabb feladatának éppen Jeruzsálem izraeli megszállás alóli fel­szabadítását tekinti. Míg folynak az egyelőre meddő pró­bálkozások a város statútumának megol­dására, addig Izrael rendkívül gyors ütemben Jeruzsálem demográfiai jelle­8 ének megváltoztatására törekszik. Áz várost már körülzárták az erődítmény- szerű új települések, az arab lakosságot a legkülönbözőbb módszerekkel kény­szerítik a város elhagyására, s veszély­ben vannak az iszlám zarándokhelyek is. Eddig a mecsetek csak a terroristák tá­madásainak voltak kitéve, most viszont már ,,városrendezési okokból“ lerombo­lásukat fontolgatják. Az állandósult hadi­állapot miatt a keresztény zarándokhe­lyek és a keresztény zarándokok sincse­nek biztonságban. A minden érdekeltet kielégítő megol­dás alapfeltétele az izraeli politika alap­vető megváltoztatása lenne. Erre azon­ban a közismert okok miatt belátható időn belül aligha lehet számítani GORFÖL ZSUZSA Szovjet földgáz Európa országaiban ' Az utóbbi években a Szovjetunió a vi­lág egyik legnagyobb földgáz-exportőré­vé vált. A földgáz jelenleg a szovjet népgazdaság meghatározó tényezői kö­zé sorolható, s közben mind nagyobb súllyal esik latba a nemzetközi gazdasági együttműködésben is.-Más energiahordozókkal szemben a földgáz viszonylag újonnan jelent meg a világpiacon, ám ennek ellenére már fontos szerepet játszik a gazdasági kap­csolatok alakulásában - mondta Sz. R. Gyerezsov, a szovjet gázipari miniszter- helyettes az APN tudósítójának adott nyilatkozatában. Bár a Szovjetunió Nyugat-Európába is egyre jelentősebb mennyiségben expor­tál földgázt, a nemzetközi gázipari együtt­működésben azonban a KGST-tagálla- mok jutnak elsőrendű szerephez, fel­használókként és tranzitszállitóként egy­aránt. A szovjet földgáz nyugat-európai exportja a hatvanas évek elején kezdő­dött, ma pedig már hosszú lejáratú egyezmények kötik az exportőrt egy sor nyugat-európai országhoz. A gázkivitel növelése érdekében rekordidő alatt épült meg az Urengoj-Pomari-Uzsgorod ex­portvezeték. A szovjet földgáz fő tranzitszállítója Csehszlovákia, amelynek területén az utóbbi években több milliárd köbméter áteresztőképességű vezetékrendszer épült. A szovjet és a csehszlovák szak­emberek folyamatosan dolgoznak a rendszer bővítésén. A tranzithálózat kiépítésével nemcsak a gázipar, hanem a népgazdaság más ágazatai is komoly fejlődésnek indultak Csehszlovákiában. Tranzitszállító lesz az NDK is; az idén avatják föl a területén áthaladó vezeté­ket, amely Nyugat-Berlinbe továbbítja majd az értékes nyersanyagot. A KGST-tagországok és a nyugat­európai államok közötti gázipari együtt­működés kölcsönös előnyökön alapul, s hozzájárul a különböző társadalmi be­rendezkedésű országok kereskedelmi kapcsolatainak kiszélesítéséhez. Arra a kérdésre, hogy milyen további lehetőségek rejlenek a Szovjetunió és a többi KGST-ország gázipari együttmű­ködésében, a miniszterhelyettes elmond­ta: A KGST-országok nemcsak tranzit­szállítóként, és ennek fejében fogyasztó­ként jönnek számításba. Az együttműkö­dés fontos területe a közös gázipari léte­sítmények építése, szükség szerint egye­sítve az érdekelt felek pénzügyi, anyagi és munkaerő-tartalékait is. Ennek talán a legjobb példája az elmúlt ötéves terv­ben létesített Szövetség gázvezeték, amely az építők - Bulgária, Csehszlová­kia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és természetesen a Szovjetunió - részére évente 15,5 milliárd köbméter „kék fűtőanyagot" szállít. A következő, a 12. szovjet ötéves tervidőszakban a KGST-tagországok részvételével újabb, 4,5 ezer kilométeres gázvezeték lefektetését kezdik meg, amely Szibériából továbbítja majd a fon­tos energiahordozót a Szovjetunió nyu­gati határáig. Az exportszállítások mellett a Szovjet­unió támogatja a KGST-országok gázi­parának fejlesztését is. Különösen érvé­nyes ez a tengeri földgáz- és kőolajlelő­helyek kutatására, feltárására. Ugyanak­kor a szovjet gázipar és -export fejleszté­sében jelentős szerepet töltenek be a KGST-tagállamokból származó anya­gok, műszerek és berendezések. Az utóbbi évek során kibővült a földgáz ésszerű felhasználására vonatkozó mű­szaki-tudományos együttműködés is. A kétoldalú, illetve többoldalú egyezmé­nyek alapján folyó kutató és kísérleti tevékenység révén fölgyorsul a tagorszá­gokban a gázipar fejlődése. A kutatások elsősorban a távolsági vezetékek gazda­ságos üzemeltetésére, a földgázfeldolgo­zás technológiai folyamatainak korszerű­sítésére irányulnak.-Jelenleg a földgáz részesedése az elsődleges energiahordozók termelésé­ben eléri a 32 százalékot. A század végére - a világátlagnak megfelelő - to­vábbi tetemes növekedéssel számolunk - mondotta Sz. R. Gyerezsov. - A világ teljes energiahordozó termeléséből a földgáz 19 százalékkal veszi ki részét, s a szakemberek szerint a felhasználás az ezredfordulóig semmiképpen sem csökken. Alátámasztja ezt az Egyesült Államok példája is, ahol az elsődleges energiahordozók termelésében 32 szá­zalékkal, felhasználásukban pedig 25 szá­zalékkal részedesik a földgáz. (APN) Geula Cohen beszél a parlamentben

Next

/
Thumbnails
Contents