Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-20 / 38. szám
# SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1985. szeptember 20. XVIII. évfolyam 38. szám Ára 1 korona évvel ezelőtt ezek a helyezések még rangot jelentettek volna számunkra, manapság azonban inkább csak az elmarasztalások listájára kerülnek. Sem társadalmi, sem gazdasági szempontból nem kedvező jelenségek, mert a magas energia-, fém-, nyersanyag- és alapanyagfogyasztást jelzik. Jelenleg s a következő években éppen ennek a szintnek a minél alacsonyabbra szorítását tartjuk egyik legfontosabb feladatunknak Kulcskérdés ez a nemzeti jövedelem létrehozásának növelésében és a gazdaság intenzív pályára állításának felgyorsításában is. Nyersanyag-gazdálkodásunk tehát minél inkább előtérbe kerül. S ebben fokozottabban megmutatkozik, hogy Csehszlovákiának nincs elég (kivéve az uránércet) érckészlete, s ami van, az is aránylag kis és szegény lelőhelyeken fordul elő. Hazai vasérckészletünkre éppen az jellemző, hogy vastartalma alacsony, s a felszínre hozott mennyiség szükségleteinknek mindössze négy százalékát fedezi. Mégis a hazai ércbányászat újjászületésének vagyunk tanúi. Gazdasági megfontolások vezetnek ehhez a lépéshez: vajon nem lehetne-e nagyobb mértékben itthoni forrásból fedezni iparunk szükségleteit? Mert ha igen, akkor devizamegtakaritást is elérhetnénk vele. Persze, csak akkor érdemes újabb aknákat, bányákat nyitni, ha az gazdaságos lenne, s a kitermelés elfogadható költségekkel járna. Továbbra is marad tehát a behozatal. És nem kis mennyiségben. Csupán ércekből, fémekből és kohászati termékekből évente frankóárakban számítva több mint 15 milliárd korona értékben importálunk. Vasércszükségletünket húsz százalék híján a Szovjetunióból fedezzük. Egyre költségesebb a nyersanyagbehozatal volumenének megtartása, időnként jelentős beruházási hitelek nyújtásával jár, amit itthon a nyersanyagok magasabb fokú hasznosításával kell ellensúlyozni. Annyi bizonyos, hogy energiából, fémekből és nyersanyagokból manapság nincs hiány a világpiacon. Nekünk csak arra kell törekednünk, hogy elegendő versenyképes exportárut termeljünk, és igy hozzájussunk a szükséges nyersanyag-behozatali volumenekhez. Nyersanyag-behozatali gondjainkon némileg az is segíthet, ha jobban elterjed hazánkban a másodlagos nyersanyagok felhasználása. A gyakorlat ugyanis bizonyítja, hogy a világon nincs egyetlen olyan ország sem, amely megengedhetné magának a hulladékanyagok maximális felhasználásának mellőzését. Ennek komoly gazdasági indokai vannak, sőt népgazdasági szempontból hazánkban az lenne a kívánatos, ha hulladékmentes vagy csak minimális hulladékkal járó termelési technológiákat vezetnének be a gyakorlatba. A jövőben számolnunk kell a fémek másodlagos felhasználásával is, sőt az acélgyártásban részarányuk túllépheti az elsődleges nyersanyagokét. A vaskohászatban ez 2000 körül következhet be, amikorra már a fémhulladék teljes fokú feldolgozására alkalmas technológiák lesznek majd a termelésben. Addig is a potenciális tartalékok feltárásán lesz a hangsúly, önmagában már ez sem egyszerű feladat, ráadásul költséges és devizaigényes folyamatról van szó. Másfelől viszont az ezzel járó tüzelőnyag-, energia- és nyersanyagmegtakarítások egyértelműen bizonyítják a másodlagos nyersanyagok maximális felhasználásának előnyeit. Tehát minden nehézség ellenére ezen az úton kell járnunk, minél gyorsabban alkalmazva a tudományos-műszaki haladás eredményeit, amelyeknek a fém-, az energia- és nyersanyagfogyasztás csökkentésében kellene leginkább lecsapódnia. Népgazdaságunknak pedig arra is fel kell készülnie, hogy az intenzív pályára való átállás közben feldolgozóiparunk termelési szerkezetének korszerűsítése is megvalósuljon. J. MÉSZÁROS KÁROLY H azánk nem bővelkedik ásványi .kincsekben. Területén nem rejlik a föld mélyében annyi nyersanyag, mint amennyire fejlett feldolgozóiparunknak szüksége lenne. Kohóink, erőműveink és más gyáraink jóval több szenet, vasércet használnak fel, mint ahány tonnát saját készleteinkből a kitermelés mai színvonalán felszínre hozunk. Ezzel a mennyiséggel inkább csak kiegészíteni lehet a behozatalból származó nyersanyag-szállítmányokat. A döntő rész határainkon túlról érkezik, abból is a legtöbb a Szovjetunióból. Ezenkívül van még egy nyersanyagforrása népgazdaságunknak. Mind gyakrabban hallani róla, s mind nagyobb hangsúllyal emlegetik. Korábban csak hulladéknak neveztük, de az időközben bekövetkezett gazdasági kényszerhelyzet teljesen más megvilágításban tárta elénk a termelési folyamat melléktermékeit, mint korábban. Rangra emelte őket, a másodlagos nyersanyagok rangjára. Takarékosságra törekvő világunkban így aránylag olcsó nyersanyagforrásra bukkantunk. De mennyire élünk ezzel a lehetőséggel? Népgazdaságunk mai termelési szerkezete évtizedeken át formálódott, magán viselve a javarészt mennyiségi növekedés jegyeit. Hogy ez mennyire igy van, azt bizonyítja az is, hogy feldolgozóiparunk éppen a leginkább energiaigényes ágazatokban (kohászat, nehézgépipar, vegyipar, építőanyag-gyártás) van túlsúlyban. Ami mai szemmel nézve nem éppen kedvező, s népgazdaságunk intenzív pályára állításának időszakában pedig évekig ránk nehezedő, s előrehaladásunkat fékező tehernek ígérkezik. Hazánkban aránylag magas a termelés és a fogyasztás mennyiségi színvonala. így aztán olyan országok közé tartozunk, amelyekben az egy lakosra eső nyersanyagfogyasztás magas szinten mozog. Ilyen tekintetben világelsőséget „élvezünk“ az acéltermelésben és más kohászati termékek előállításában, negyedikek vagyunk a tüzelőanyag- és energiafelhasználásban, a cementgyártásban, s élvonalba kerültünk a műanyagok előállításában is. Tíz-tizenöt (Gyökeres György (3), Papp Zoltán (1), ÓSTK (1) felvételei) UHDflU mDDITnni Iflfullllfl rUlinluDUIi
