Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-13 / 37. szám
új szú m Mának szóló üzenet Tudományos munka az egykori falutörvényekröl • ArnoSt Tabach felvétele A prágai ÓKD Dukla üzem szakszervezeti elnökének irodája. Az asztalon, példás rendben, iratköte- gek: a nemrégiben lezajlott üzemi pártkonferencia doku- mentumai. Kötelezettségvállalások, értékelések, viták, tervek. Az elnök mégegyszer átgondolja kérésemet, majd tárcsáz. Kisvártatva munkaruhában alacsony, karcsú, jóvágá- I sú férfi lép a helyiségbe. Fekete haj, napbarnított bőr, férfias kézfogás. Nyílt tekintetében látom a bizonytalanságot: vajon mit akarhatok?- Gondoltam, hogy kelepcé- ■ be csalsz - mondja az elnök■ nek. Csak azt nem tudom, mi■ ért pont engem választottál ki. Inkább valami brigádvezetőt X hívhattál volna. Tudhatod, hogy nem szívesen beszélek magamról - mondja, félig már ■ nekem.- Ó is brigádvezetö. És milyen! A fiatalok csak „tátá“- nak hívják - magyarázza az elnök.- Csak voltam vezető - helyesbít Alexander Majer. Ma már csak a brigád védnöke vagyok. Helyet" foglal. Tekintete befelé fordul, a múltban kutat.- 1930-ban születtem a közép-szlovákiai Rudno nad Hro- nomban. Heten voltunk testvérek és apa nélkül, bizony, nagyon nehéz volt a megélhetés. Gyermekkorunktól munkára voltunk fogva - arattunk, szántottunk, vetettünk, nyájat legeltettünk, egyszóval tettük, amit kellett.- Hogyan került a fővá- V rosba?- Egyik nagynénim invitált Csehországba, segíteni akart ■ a családon. A bátyámmal együtt, 1946-ban elindultunk szerencsét próbálni. Két év múlva kerültem a Duklához. Itt |. tanonckodtam. Bátyám kohász ■ volt, az ó javaslatára tanultam ki a kazánkovács mesterséget.- Ezek szerint végig kitartott _ a vállalatnál...-Tulajdonképpen igen, ha ■ leszámítjuk azt a rövid időszakot, amit a határvidéken töltöttem. Az ifjúsági szervezet tagjaként, 1955-ben, mintegy negyvenedmagammal indultam segítséget nyújtani a határ menti területek mezőgazdaságának. Jól jöttek a gyerekkori tapasztalatok; kazánkovácsból egy ideig mezőgazdász lettem. Alexander Majer nem szívesen beszél a társadalmi elis- ; mérésekről. Az elnök tereli rá- a juk a szót.- Igen, ekkor kaptam az ellj só hivatalos elismerést, a Határvidék építője kitüntetést. Ezt (y a Fuőík-jelvény, majd a Kiváló Munkáért kitüntetés követte. ■ - Az 1955-ös esztendő más szempontból is jelentős az életemben. Ekkor, huszonöt éves koromban, vettek fel a pártba. Azóta különböző tisztségekben dolgoztam. Voltam titkár, pártelnök, helyi szervezetekben, járási bizottságon. Persze, mindez ma már nem lényeges. Sokkal inkább érdekes azoknak az időknek és a hatvanas évek elejének a hangulata. Emlékszem az akkori hatalmas vitákra, a lelkesedésre. Mindenki cselekedni, alkotni szeretett volna. Ma sokan valahogy lezserebben veszik a dolgokat. Persze, ez nem jelent fásultságot, érdektelenséget. De valahogy úgy érzem, hogy ma már nincs idő a nagy vitákra, és egymásra. Pedig a személyes kapcsolatot semmi sem pótolhatja. A higgadt, okos, megfontolt érveket, a meggyőzést hiányolom. S ez nagyon alapos felkészülést igényel. Az ember nem eshet ki egy pillanatra sem a mindennapok ritmusából. Naponta olvasom a sajtót, főleg a Rudé právot, hallgatom a híreket.- Nézze, nekem vannak barátaim. Mint olyan sokan, ők is gyakran vitatkoznak politikai, gazdasági, társadalmi kérdéseken. De amint úgy érzem, hogy kritikájuk túlmegy a tényismereten, nem állja meg a helyét, azonnal közbeszólok. Mert könnyű hangzatosán bírálni és apró, egyedi jelenségeket, eseteket általánosítani, de a dolgok hátterét megismerni, venni a fáradságot alaposan utánanézni a dolgoknak és keretében alkotóan bírálni - nos ez a nehezebb, pedig ez a lényeges, ami a dolgokat előbbre viszi.- Az utóbbi időben sok szó esik az ideológiai munka hatékonyságáról, a nem ritkán kísértő formalizmusról. Mi erről a véleménye?- Hát igen, ilyen is van. Kísért, olykor rossz vért szül a formalizmus mételye. Azért hangsúlyoztam a fentiekben a személyes kapcsolatot és a megfelelő felkészültséget. Én jómagam az üzemi pártszervezet egyes számú csoportjának vagyok az elnöke. Nincs középiskolám, nincs főiskolám. Egyre inkább érzem ennek hátrányát. Mindent a tapasztalat sem pótolhat. Az ideológiai munka talán valahol ott kezdődik, amikor megmagyarázzuk a gondjainkra bízott fiataloknak, hogy a megmunkálandó lemezen azt a kis egyenetlenséget ne kalapáccsal püfölje, hanem köszörülje le. Egyszóval, ha az embereket munka közben gondolkodni tanítjuk.- Én minden fiatalnak nagyon őszintén elmondtam, mennyi többletmunkát, menynyivel nagyobb felelősséget vállal magára, ha jelentkezik a pártba. Gondolkodási időt adtam nekik, kikérettem velük szüleik véleményét. Nálunk, a kazánműhelyben, az idén nyolc ipari tanulóból négy lett tagjelölt. Ami, persze, nem az én érdemem. Ehhez az kell, hogy az üzem minden területén, a szakszervezetben és az ifjúsági szövetségben is összehangolt és jó legyen a munka. Enélkül nincs eredmény. S ha figyelembe vesz- szük, hogy nálunk a funkcionáriusok valamennyien teljesítménymunkát végeznek.... Szóval nincsenek irigylésre méltó helyzetben.- Ne haragudjon, de úgy érzem, ha nehézségekről beszél, mindig mások nevében teszi, pedig ön is teljesítménybérmunkás, pártelnök, szocialista brigádok hajdani vezetője, most pedig patrónusa. És még, ha jól tudom, újító is. önnek mindez nem teher, nem nehéz?- Hogy a mások nevében beszélek? Igen, mert az egészben nem az én személyem a fontos, hanem a közös munka, a küzdelem a jobb, korszerűbb munkamódszerek meghonosításáért. Mert a fiataloknak azt kell elsősorban tudatosítaniuk, hogy ami van, az szívós, hosszú munka eredménye. Tisztelni kell az értékeket és nemcsak a sajátunkat, a közöst is!- ... és az újító mozgalom?- Nos, a mi vállalatunk az egész CKD konszernen belül élen jár a mozgalomban. Van saját kutatóintézetünk; évente 150-170 újítási javallatunk. Ezeknek társadalmi haszna- csak üzemi viszonylatban- évente több mint hat millió koronát jelent.- önmagáról még elég keveset beszélt...-1962-ben, mint újító, egy csehszlovákiai delegáció egyedüli prágai tagjaként eljutottam a Szovjetunióba. A tizenhatnapos utunkon moszkvai, leningrádi és kijevi üzemeket látogattunk meg. Felejthetetlen élmény volt. Látja, én például a tengerparton három napnál többet nem bírnék ki. De egy ilyen tapasztalatcsere számomra rendkívül hasznos és érdekes volt. És a tiszteletünkre rendezett barátság-esték csodálatosak voltak!- Mi az, amit az emberekben a legjobban tisztel? Kitől kapta a legtöbbet?- Huszonnyolc éve vagyok a népi milicia tagja. Azt az első kollektívát nem felejthetem el! Én, mint fiatalember, az ottani idősebb kollégáktól kaptam a legtöbbet. Azt a baráti, valóban elvtársi légkört el sem lehet mondani...! Hirtelen elérzékenyül.- Ne haragudjon, de most minden úgy eszembe jutott. Ami elmúlt... a fiatalság... a közösség... az azóta halott kollégák... De te ismerted őket - fordul az elnök felé.- Cenda Hybeé, Horáöek és a többiek. Majd újra hozzám intézve szavait folytatja:- Ne haragudjon, erről most nem tudok beszélni.- Akkor talán a családról...- Három fiam van. Mind a hárman mesterséget tanultak. Közülük ketten - villanyszerelőként illetve esztergályosként - itt dolgoznak a vállalatnál. A harmadik fiam asztalos. És van három unokám. Azok is fiúk, hat-, öt- illetve kétévesek. Meg egy csodálatos feleségem, akivel egész héten azt találgatjuk, hogy vajon melyik unoka jön hozzánk a hét végére. Mert a fiatalok már másképpen élnek, eljárnak szórakozni, kirándulni.- Jut-e még ideje pihenésre, szórakozásra is?- Van egy kis kertem, az az én kedvtelésem. Abban dolgozgatom, kertészkedem, fákat nevelek. Esténként elolvasom az újságot, megnézem a tv-hiradót. Ezenkívül el-eljá- rogatunk az anyjokkal táncolni, mert azt aztán szeretünk!- És a sport?- A focit szeretem. Slávia szurkoló vagyok. Miért éppen Slávia? Amikor annak idején Prágába kerültem mindenki a Spartát éltette. Egyszóval megsajnáltam az általam mel- lózöttnek hitt Sláviát.- Tervei, vágyai? Szeptemberben várjuk a negyedik unokát. Remélem, kislány lesz. Órájára néz, feláll, búcsúzik. Az ajtóból még egyszer visszaszól:- Aztán, ahogy mondtam. Nem én vagyok a fontos... GÁL JENÓ Székelyföld gazdag múltjába, a székely faluközösségek érdekes, izgalmas világába kalauzol el minket Imreh István legújabb művében, melyet A törvényhozó székely falu címen jelentetett meg nemrégiben a bukaresti Kriterion Könyvkiadó. Ahogy a könyv címe is sejteti már, ez a több mint félezer oldalas kitűnő tudományos munka a székely falutörvények monografikus feldolgozása, s hadd tegyem hozzá azonnal, hogy szinte a teljesség igényével. Szerkezetileg két részből áll. Az elsőben Imreh István alapos, az élet minden területére kiterjedő tanulmányában, átfogóan és kimerítően vázolja a székely falu világát, elsősorban azokat a kereteket, melyek a falu létét meghatározták és szabályozták a történelem folyamán. A második részben 72 eredeti székely falutörvényt közöl a szerzó Gyer- gyóújfalu 1581 -ben kelt törvényétől Szentkatolna 1846-os tűzoltási statútumáig. Könyvében Imreh István kimutatja, hogy a székely falutörvények közmegegyezéssel, a kialakult ősi szokásrend tiszteletben tartásával születtek, s erős ,,mi-tudat“-ot sugároznak. Megalkotásukkor a székelyek kollektív jogaikkal éltek, s érezni, hogy velük önmaguknak szabtak előírást, mondtak ki tilalmat, határoztak meg magatartást és cselekvésmódot. Vallották: „ke// a törvény a rend, az összhang, a lét, a felvirágzás feltételeinek a biztosításáért“. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy hasonló falutörvények Erdély szász és román közösségeiben is léteztek, s ismertek másutt is a világon. A székely falutörvények meghatározták az elöljáróság megválasztását, annak jogait, kötelességeit, az igazságtevést, az egészség, rend és a biztonság védelmét, az erkölcsök, a közterhek viselését, a falu gazdasági rendjét, az erdőgazdálkodást, pásztorkodást stb. Általában elmondható, hogy a székely faluközösség törvényei megalkotásával a megmaradás szolgálatában állott, s minden cikkelye az életet védelmezte, szilárd és tartós hajlékot próbált biztosítani a mindennapok békés dologtevöinek. A megmaradásért, a létezésért, a székelyek békés mindennapjainak biztosításáért való szüntelen harc vállalásának szükségessége minden korban és minden körülmények közt — úgy érzem - ez a könyv, a múlt mának szóló fontos üzenete. Mélyen egyetértünk és igazat adunk ezért Imreh Istvánnak, aki könyve bevezetőjében hangsúlyozza: ,,Mondanunk kell a törvényhozó, a rendtartó falu, a közösség történetét. Mondatja velünk az ősöknek sok-sok nemzedéke, akiktől szülőföldet jussoltunk, akik az ,,élet“-nek keresztelt telkeinken az elődök egymást váltó generációinak otthont teremtettek, oltalmazva e hajlékokban lakozó véreiket s gyakorta szomszédokat is". Érdemes felfigyelnünk arra is, amit néhány sorral később húz alá a szerző mintegy munkája közzétételét indokolva: „ Végül szólnunk kell arról, hogy szükséges az embereknek, de a népeknek, nemzeteknek is az önértéktudat. Az olyan büszkeségre buzdító önérzet, amely nem mások ellen támaszt ellenérzéseket, hanem rokont illető szeretettel kapcsol egybe azokkal, akik maguk szintén kialakították az emberi társas kapcsolatok, a munkavégzés hasonlatos jó keretét.“ Megszívlelendő, megfontolandó igaz szavak. A törvényhozó székely falut a romániai magyar tudomány egyik nagy teljesítményének értékelték a szakemberek. Szerzője Imreh István professzor egyike a legjobb romániai magyar történészeknek. Kutatásainak fó területe éppen a Székelyföld és a székelyek története. A hetvenes évek elején már megjelent A rendtartó székely falu című könyve, mely tulajdonképpen párja a most ismertetett műnek. Közben a Kriteri- onnál kiadták magyarul és románul válogatott tanulmányait egy gyűjteményes kötetben Erdélyi hétköznapok 1750-1850 címmel. KOKES JÁNOS Évfordulóra készül a Domowina Két év múlva ünnepli megalapításának 75. évfordulóját a Domowina, a szorbok 31 közösségét német földön összefogó nemzetiségi szervezet. A Német Demokratikus Köztársaság egyetlen nemzeti kisebbségét, a mintegy 100 ezer főt számláló szláv eredetű szorb - más néven: vend népcsoportot először 631-632-ben említik a régi német okiratok. A Poroszország és Szászország területén élő szorbok évszázadokon át küzdöttek fennmaradásukért. Nemzeti létük megtartásának legfenyegetettebb időszakát a múlt század végén, majd a fasizmus előretörésekor élték át. A jellegzetesen fasiszta ideológiát valló német nagyburzsoázia alacsonyabb rendű, csak szolgasorsra alkalmas népnek tekintette a szorbokat. Képviselőiket kiszorították a közéletből, gyermekeiket eltávolították az iskolákból. A szorbok lakta falvakban hiába rendeztek titlakozó gyűléseket, a legkisebb nemzeti-anyanyelvi megnyilvánulásért is harcolni kellett. Sok szorb ekkor találta meg az utat a munkásmozgalomhoz. S bár a szorbok erejükhöz mérten ellenálltak a fasiszta németesitési politikának, sorsukat nem kerülhették el: a Domowinát, utolsó menedéküket és hazájukat - a szó jelentése is: haza - 1937-ben betiltották. A szorbok életében 1945 hozta meg a változást. A Domowina újjáéledt, s a szorbok is bekapcsolódtak az újjáépítésbe. Amikor megkezdték a földreform végrehajtását, a földosztó bizottságokban 500 szorb tevékenykedett, s csaknem 10 ezer szorb család jutott földhöz. Ezután szinte minden év hozott valamilyen újdonságot a szorb nép életébe. Megindult az anyanyelvi oktatás, a szorb falvak visszakapták eredeti nevüket, s az emberek szabadon ápolhatták nemzeti hagyományaikat. Bautzenben felépült a Szorbok háza, s ismét jelentős szervezetté vált a Domowina. Az új demokratikus német állam megalapításakor törvény biztosította jogokat kaptak a szorbok. A törvény megalkotásában részt vett a Domowina is, amely az NDK fennállása óta a működő öt párt és a tömegszervezetek oldalán egyenjogú partnerként vesz részt az ország életének irányításában. Ma a szorb nemzetiség 2300 küldötte foglal helyet a helyi népképviseleti szervekben. Az NDK Népi Kamarájában heten képviselik a nemzeti kisebbséget. A 163 szorbok lakta város és község több mint a felének élén szorb származású polgármester áll. Bíróként, népi ülnökként 182 szorb vesz részt az igazságügyi szervek munkájában. Bautzen kétnyelvű városában, a legnagyobb szorb kulturális központban, szorb színház is működik. Ez a város ad otthont 1964 óta a rendszeresen megrendezett Szorb Nemzetiségi Fesztiválnak. A Szorb Népi Kultúra Állami Együttese 1979-ben alakult meg, s azóta több mint félmillió néző előtt mutatta be színes műsorát. A Domowinának, e nagy múltú nemzetiségi szervezetnek jelenleg 14 ezer tagja van. A tagság már megkezdte az évforduló méltó megünneplésének előkészítését. (B) Jmi ú Akamkms
