Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-06 / 36. szám
A XVII. pártkongresszust megelőző évzáró tagsági gyűlésekre megkülönböztetett figyelemmel készülnek a pártaiapszerve- zetek. A felkészülés folyamatáról, az élet új kérdéseiről egy mezőgazdasági nagyüzem és egy mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipari üzem pártelnökével beszélgettem. Herda László mérnök, a Zselizi (Éeliezovce) Állami Gazdaság, Burin György, az Oroszkai (Pohronsky Ruskov) Cukor- és Konzervgyár pártelnöke, kérdéseimre válaszolva helyzetismertető tájékoztatást adtak.- Bevezetésként szeretném, ha bemutatnák pártszervezetüket, és beszélnének az új tagjelöltek, tagok felvételéről.- Herda László: - Üzemi pártbizottságunk 7 alapszervezet tevékenységét szervezi és irányítja. Az év eleji taggyűlések megtartásakor még 9 alapszervezetünk működött. A pártmunka színvonalának az emelése céljából csökkentettük a pártalapszervezetek számát. A tagjelölteket is beszámítva 230 kommunistát tömörít a jelenlegi 7 alapszervezet. Járásunk mezőgazdasági nagyüzemeiben földműves-szövetkezeteiben 15,4 százalékos a kommunisták szervezettsége, de nálunk, tekintettel a harcos, forradalmi múltra, elődeink kiváló szervező munkájára, a szervezettség 27,3 százalékos. Jelenleg 12 tagjelöltünk készül a felvételre. Mind fiatalok, 35 éven aluliak, önbírálattal kell azonban szólnom arról, hogy alig egyharmaduk rő, és általában is sok még a tenni, javítani való a nők szervezettsége terén. Burin György: - A cukor- és a konzervgyárnak egy, közös pártalapszervezete van. Nekünk, valamint a követelményeknek megfelel a jelenlegi szervezési mód. Nem tartjuk fontosnak különben sem a cél nélkül át- és visszaszervezéseket. Csak azért, mert valami régi, hagyományos, nem feltétlenül szükséges a megváltoztatása, ha a működés sikeres, hatékony. Of pártcsoportba tömörítve 54 kommunista tevékenységét szervezi és irányítja a pártbizottság. Nálunk jelenleg a dolgozóknak 13,2 százaléka párttag, ezért kiemelten fontos feladat a tagjelöltek kiválasztása, nevelése és felvétele. A tagjelöltek száma jelenleg négy. Mind a négyen 30 éven aluli fiatalok. A jelöltek kiválasztásában komoly segítséget kapunk a SZISZ üzemi szervezetétől. Ne- mescher Ferencnek, a SZISZ helyiszervezete elnökének vezetésével nemcsak az ifjúsági klub és a sport jelentős, jó hírű a gyár fiataljainak életében, hanem a termelő és politikai munka is.- Mi a tapasztalat a feladatok teljesítésére vonatkozó mozgósítás és ösztönzés tekintetében? Melyik módszert tekintik elavultnak, megelözhetönek, és melyiket tartják feltétlenül érdemesnek a fejlesztésre, a bővítésre? Herda László: - Az utóbbi években már nem okoz komolyabb erőfeszítést az aratás, a gabonafélék betakarítása, mert a jól gépesített gazdaságok könnyen elvégzik ezt a munkát. Mi most arra törekszünk, hogy az aratási törzskarhoz, az aratási ideiglenes pártcsoportokhoz hak ACSKP XVII. KONGRESSZUSA sonló szervezéssel segítsük elő az őszi munkák menetét. Több mint kétezer hektáron kell elvégezni az őszi szántást, a vetést, ugyanakkor hétszáz hektárról kell begyűjteni a cukorrépát, ezzel egyidejűleg szüretelni, mindenféle termést betakarítani, felkészülni a télre. Ennek a munkának az irányítására és ösztönzésére kell gyors és hatékony intézkedéseket vállaló ideiglenes pártcsoportokat szervezni. A módszereket illetően az alapszervezetek és az irányító pártszervek kapcsolatában bíráljuk, ha ezt a feladatot formálisan fogják fel. Bírálatra szorul az az elképzelés is, hogy az alapszervezet valamiféle zsák, amelybe csak ömleszteni kell a feladatokat, az adminisztrálással, jelentések írásával párosuló feladatokat. Ezzel szemben azonban feltétlenül szükségesnek tartjuk az önállóság bővítését, fejlesztését mind az alapszervezetek, mind a hat termelő gazdaságunk tekintetében. A pártoktatás jelentősen hozzájárul a dolgozók politikai ismereteinek bővítéséhez. Herda László mérnök, az üzemi pártbizottság elnöke a pártoktatási év végén örömmel állapíthatta meg, hogy a hallgatók részletesen megismerték pártunk gazdaságpolitikájának céljait. Az élet új kérdései újszerű és konkrét válaszokat igényelnek Burin György: - Jól bevált a pártfeladatok teljesítésének, ellenőrzésének módszere. Mi ezt évente kétszer szoktuk alkalmazni, de nem a naptári év közepén és végén, hanem munkánk jellege szerint. Első ízben a nyolc hónapig tartó felkészülés után, majd másod ízben az átlagosan négy hónapig tartó cukorgyári kampány végén. Az is bevált, hogy igényesek vagyunk a kommunistáknak adott megbízások és feladatok értékelésekor, ha kell, dicsérünk, bírálunk is. Példaként talán azt említem meg, hogy Dávid Ferencnek, a szakszervezeti üzemi bizottság elnökének jelentős érdeme van abban, hogy gyárunkban nőtt a szocialista munkabrigádok száma. Az év eleji taggyűlés óta a 24 százalékos szervezettség 52 százalékra javult. Elavultnak, mellőzhetónek tartjuk viszont azt az eljárást, hogy a beszámolót elkészíti a pártbizottság, azután a tagsági gyűlésen megkérdezik: ki szól hozzá? Nem is olyan régen még nálunk is igy volt, de az év eleji tagsági gyűlésre készülve szakítottunk ezzel a módszerrel. A beszámolót 34 tag közreműködésével állítjuk össze. így a beszámolót követő vita is tárgyilagosabb és élén- kebb.- Milyen kérdésekre kell választ adniuk a kommunistáknak és az üzem dolgozóinak a kongresszusi munkaverseny feladatainak teljesítése során a gazdasági élet fejlődése, törvényszerű követelménye alapján? Herda László: - Több kérdésre is választ kell adni, mert a gazdasági élet fejlődése megköveteli. Megállni nem lehet. Aki megáll, átlép fölötte az idő, túlhaladja a fejlődés. Sok kérdésre kell választ adnunk például Albert majorban, ahol a 40 tagú szocialista munkabrigád, mely 700 anyakocát gondoz, fiaztatót, malacneveidét működtet, néhány hete kezdte el a brigádrendszerú jutalmazás szerint szervezni a munkát. Általában pedig egyre sürgetőbb a válaszkérés a korszerűsítés tekintetében. Az igazgatóság könyvelőségén már működik a számítógép. Alig néhány hete, de már látjuk, hogy nemcsak a kimutatások elkészítésében, bérezésben, a könyvelésben lesz változás, hanem a takarmányadagok megállapítása, az üzemanyagok nyilvántartása, a szarvasmarhák tenyésztése terén is. Olyan változások lesznek, amelyekre elsősorban nekünk, kommunistáknak kell felfigyelnünk, s a pártmunka módszereit is ehhez kell igazítani. Burin György: - Az alapvető kérdésre, ami a gyár energiaszolgáltatására vonatkozó, már megadtuk a választ, hiszen mind a szén, mind a mazut üzemelésű kazánház fennakadás nélkül, zavartalanul működik. Szerelőink, újítóink kitettek magukért. A konzervgyárban új, lengyel gyártmányú paradicsomfeldolgozó vonalat szereltünk fel, 12 millió koronás beruházással. Próbaüzemeltetése bizonyítja: kiváló. Egyébként köztudott, hogy a cukorgyárban az idén is legalább 180 000 tonna cukorrépát kell feldolgozni. Ezek a követelmények, ezek a tények jelzik, hogy sok kérdésre kell választ adni. Elsősorban a pártszervezet belső életének erősítésével, élénkítésével. Mivel ezen a téren döntő a pártcsoportok hatékony működése, az új tagok felvétele, jól meg kell gondolnunk, hogy kik legyenek a pártcsoportok vezetői, hogyan tegyük korszerűbbé és hatékonyabbá a tagjelöltek kiválasztását, nevelését, felkészítését. x A beszélgetés arról tanúskodik, hogy mind a két üzemben kimutathatók azok az eredmények, amelyek a párt vezetésével népünk erőfeszítései nyomárvszü- lettek. Mind a két üzem pártbizottsága dicsekvés nélkül veszi számba a pártmunka jelenlegi tényezőit és jellemzőit, önkritikusan elemzi a határozatok végrehajtásának bizonyos egyenetlenségeit, kész az élet kihívásaira, az élet új kérdéseire újszerű és konkrét válaszokat adni. Továbbá azt is tanúsítja a beszélgetés hogy a fejlődés a gazdasági élet minden területén szoros kapcsolatban van a párt vezető szerepével, azzal, hogy a párt és a kommunisták hogyan állnak helyi most, amikor a XVII. pártkongresszusra készülünk. HAJDÚ ANDRÁS Napjainkban a korszerű nagyüzemi mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen fejlett gépesítés nélkül. A felvételen látható Kiss János és Halasi László gépjavítók egy korszerű vetőgép beállítását végzik. (Benyák József felvételei) TAKARÉKOSAN ÉS ÉSSZERŰEN A napokban egy építkezési területen vezetett át az utam. .Éppen megérkezett egy teherautó, a rakodómunkások leugrottak a cementtel megrakott járműről, és egyikük azonnal leemelt egy zsákot. - Ne olyan gyorsan, fiatal barátom, mondotta a csoportvezető -, előbb megkérdezzük a mérnököt. - Mit kell itt kérdezősködni, nekünk az a dolgunk, hogy szállítsunk, a mérnöké meg a többieké pedig, hogy építsék fel a házat. - Úgy van - mondták a többiek -, és hozzákezdtek az autó rakodóterének kiürítéséhez. Ennyit láttam, hallottam, de ez is elég volt ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan megállapítsam: az ifjú munkás és társai hadilábon állnak az ésszerűséggel. Tény, hogy a legkönnyebb valamit gondolkodás nélkül leszórni valahová, aztán beindítani a motort és elhagyni a helyszínt. Az építkezés gazdaságossága, a munkák határidőre történő elvégzése szempontjából pedig egyáltalán nem közömbös: honnan hová, milyen hosszú úton, mennyi energia és idő felhasználásával kerül a cement. Tömörebben: mekkora az anyagmozgatás terjedelme. Ha többszáz helyen naponta hasonló esetek fordulnak elő, melyek kövekezté- ben az építőknek 50-60 vagy még több méteren át kell cipelniük az anyagokat míg eljuttatják rendeltetési helyére, az anyagi károk jelentős összegre rúgnak. Olyan problémák ezek, amelyeknek megoldása nem igényel költséges beruházást, mindössze azt, hogy a dolgozók munka közben felhasználják szakmai ismereteiket és hallgassanak lelkiismeretükre. Gustáv Husák elvtárs ezekről az első pillantásra csekélységnek tűnő, de az államháztartás gazdaságossága szempontjából korántsem elhanyagolható gondokról is szólt a CSKP KB 15. ülésén: „A központi bizottság szüntelenül figyelmeztetett arra, hogy a termelésben és más területeken még jelentős tartalékok vannak, melyek kiaknázásához nincs szükség beruházásokra sem pedig más forásokra". Kollektívák vagy egyének számára nem megterhelő a látványos termelési eredmények elérése valutáért vásárolt korszerű gépek, berendezések segítségével, lényegesen nehezebb - és ezért a vérbeli szakmunkások fantáziáját izgató feladat - a meglévőből kihozni a maximumot. Újítani, ésszerűsíteni kell, mozgósítani a szervezésben, a technológiában rejlő tartalékokat. Mert vannak, csak meg kell találni - ahogy az idősebb „szakik“ mondják - a gépek és a dolgok lelkét. Ha a Lubeníki Szlovák Magnezitművekben dolgozó Jana Bukoviöová és Etela Gaéparová elv- társnő nem kezelné tökéletesen - akár álmából felkeltve is - a gépeket, berendezéseket, ha a példás szorgalmán kívül nem használná fel munkájában naponta az évek folyamán szerzett tapasztalatait, költséges beruházások nélkül aligha teljesíthette volna határidő előtt a 7. ötéves tervet. A cikket indító, helytelen magatartást tanúsító rakodómunkások elrettentő példájára visszatérve bízvást állíthatjuk, hogy a Kassai (Koéice) Mélyépítő Vállalatnál nem fordulhatott volna elő az eset, mert akkor nem vállalhattak volna olyan kötelezettséget, hogy az idei évre tervezett építkezések 75 százalékát példás, a többit igen jó minőségben adják át a megrendelőnek. •- Mit újíthatok még? - gondolkodhat egy olyan munkás, aki egyszerű gépet szolgál ki és mindent megtett azért, hogy a masina fennakadás nélkül üzemeljen? Lehet, hogy a gép már nem képes többre, de ő vajon megtett-e valóban mindent a többtermelés érdekében? Kihasznál- ja-e a munkaidő minden percét, a forgógép mellett nem beszéli-e meg valamelyik munkatársával a vasárnapi sport- eseményeket? Sok összetevője van (és lehet) a jó vagy a rossz termelési eredményeknek. Sajnos, sok helyen szórják le - átvitt értelemben is - felelőtlenül a cementes zsákokat. Ezekről és a többi problémáról nyíltan, névre szólóan beszéljenek dolgozóik a pártgyűléseken is. Csehszlovákia Kommunista Pártja kongresszusra készül. A következő időszakra irányt mutató főbeszámoló és a kongresszusi határozat összeállításához konkrét ismeret- anyagra van szüksége. Az alulról jövő vitafelszólalások ebből a szempontból az aranynál is értékesebbek. Nem nélkülözhetik a dolgozók véleményeit, észrevételeit, bírálatait azok a párt- és gazdasági szervek sem, melyek a vállalatoktól beérkezett anyagok alapján szerkesztik meg a küszöbönálló 8. ötéves tervidőszakra vonatkozó irányelvek javaslatát. Mivel célunk a gazdaságosság és a hatékonyság további növelése, az önköltségek és az új* beruházások csökkentése, induljanak ki a javaslatok a meglevő erőforrásokból az adott lehetőségekből. Mindenütt lehet takarékoskodni és ésszerűsíteni, a cementszál- lító rakodómunkásoktól az atomerőműveket tervező mérnökökig. Szűk látókörnek lennénk, ha csak a családunkban gondolnánk át: milyen intézkedéseket tegyünk elért életszínvonalunk megőrzése érdekében, hogyan gyarapít- hatjuk tovább az értékeinket. Legyünk jó gazdái a közösnek is, minden erőnk latba vetésével járuljunk hozzá továbbfejlesztéséhez! Nem a tőlünk távol álló idegeneknek teszünk ezzel szívességet, hanem saját hasznunkra cselekszünk, mert a kollektíván kitermelt javakból - mint társadalmunk nagy családjának tagjai - szorgalmunk és érdemeink szerint részesülünk. KOMLÓSI LAJOS ÚJ SZÚ 1985. IX. 6