Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-16 / 33. szám
Két évtized egy munkahelyen Vallomások a hétköznapok örömeiről Húsz évvel ezelőtt létesítették a Piéta vállalat ipolysági (Sahy) üzemét. Az eltelt időszakban hatalmas fejlődésen ment keresztül a ma már több mint 600 dolgozót foglalkoztató munkahely: a kötött felsőruházati cikkeket több mint tízszer annyian készítik mint kezdetben. Az eredmények érzékeltetésére csupán néhány adat: az üzemelés első esztendejében 780 ezer darabot készítettek el mintegy 18 956 korona értékben, tavaly viszont 2 millió 47 ezer ruhadarabot varrtak, 136 millió 854 ezer korona összértékben. A számok mögött természetesen a szorgos kezű dolgozók állnak. Az alapító kis csoportból 18-an ma is az üzemben dolgoznak, naponta bizonyítva, hogy a becsületes munka jelenti a megelégedést, a boldogságot. A jubileum kapcsán hárman vallanak életük és munkahelyük alakulásáról, változásáról. * Zsigó Margit: Mielőtt az üzem beindult az állami gazdaságban, a dohánytermesztésben dolgoztam. Varrni tudtam, úgy gondoltam ez könnyebb munka lesz, nyáron nem kell a nagy hőségben kapálni, télen pedig megszakítás nélkül dolgozhatok. Banská Stiavnicába küldtek tanfolyamra, majd a betanulás után egyre igényesebb feladatok vártak. Meg kellett szokni az új gépeket hisz ezek másmilyenek, mint az otthon használt varrógépek. Megszerettem ezt a munkát, s nem okozott gondot ha újabb műveleteket kellett elvégezni. Feletteseim látták, rámbízhatják a bonyolultabb munkát is, én pedig nagyon igyekeztem. Azóta is nagy hasznát veszem, hogy több gépen tudok dolgozni. Ha valaki kiesik, szükség esetén helyettesíthetem. Nálunk nők dolgoznak és ők betegség és a gyermekek miatt viszonylag gyakran hiányoznak. Viszont a terv kitűzésekor ezt nem vették figyelembe, s mi sem akarjuk ezzel indokolni az esetleges lemaradást. Segíteni kell egymáson - ezt valljuk kollektívánkban. A kezdőkkel, a fiatalokkal is foglalkozunk, azt szeretnénk, ha ók is hozzánk hasonlóan viszonyulnának a feladatok teljesítéséhez. Az eltelt húsz év alatt csupán a gyermekeim születésekor voltam távol az üzemből. Amíg aprók voltak, egy műszakban dolgozhattam, de mihelyt felcseperedtek, természetesen vállaltam a délutánit is. Nagyon fontosnak tartom, hogy összetartó, megértő legyen a kollektíva ahol dolgozom. Hisz életünk nagy részét a munkahelyen töltjük, borzasztó lehet feszült légkörben dolgozni. Szerintem, ha a vezetők jól viszonyulnak a beosztottakhoz, s ha ez fordítva is érvényes, jól megy a tervteljesítés. Ha munkámat becsületesen elvégzem, nem adódhatnak konfliktusok. Úgy érzem, megbecsülnek: üzemi, vállalati kitüntetéseket kaptam, többek között a Slovakotex legjobb dolgozója címet. A szakszervezettől mát két ízben is kaptam kamatmentes kölcsönt és ha valamilyen problémával az üzem vezetőségéhez fordulok, mindig készségesen segítenek. Megszoktam, megszerettem ezt a munkát, nem változtatnák munkahelyet. Kozdoh Margit: Véletlenül kerültem az üzembe. A szomszédasszonyom az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem vállalja a munkát, pedig az üzemben már számítottak rá. Megkérdezte, nem men- nék-e helyette. Ennek már húsz éve. Az alig hatvan fős kollektívát a volt kaszárnyában helyezték el. Hol volt még akkor a központi fűtés? Egy műhelyben dolgoztunk. Mindenkinek minden új volt és szokatlan. Helybeliek és a környező falvakból bejáró, korábban háztartásbeliek vagy szövetkezeti dolgozók, fiatalok és korosabbak kerültünk össze. Körültekintő szervező-nevelő munkára volt szükség, hogy egyre eredményesebben, a követelményeknek megfelelően dolgozhassunk. Úgy érzem, ezt sikerült elérnünk. Nemcsak én, hanem a többi asszonytár- Nem vitás, ezzel volt a legtöbb munkám, ez a legigényesebb és a legnagyobb művem. Egyebek között több nyelven legalább nagyjából néhány ezer tátrai témakörű művet, írást kellett elolvasnom és kijegyzetelnem. A széles nyilvánosság azonban inkább más könyveimet ismeri. Kritikusaimnak és olvasóimnak a leginkább a három évvel ezelőtt kiadott, a tátrai tolepülésekrői szóló könyvem tetszett. Egy hónap alatt eltűnt a könyvesboltok polcairól és sokan várják második kiadását. Hozzám viszont valamiképp közelebb áll az 1977-ben kiadott Tatransky kaleidoskop (Tátrai kaleidoszkóp). • Minek köszönheti magyar nyelvtudását és az milyen segítségére van a Magas-Tátra múltja egyes porlepte fényeinek, vonatkozásainak felkutatásában és felelevenítésében?- Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy gyermekéveimet mindkét nagymamám körében tölthettem. Apai nagymamám magyar volt és csak magyarul beszélt velem. Az „ómama“, anyai nagyanyám viszont morva származású volt. A férje, aki korán elhunyt és én már nem ismertem, angol ember volt és a családban az érintkezési nyelv a német volt. Velem is. Nyelvtudásomat az is gazdagította, hogy a nemzetiségileg vegyes Szepességben éltem, ahol ezen túlmenően élénk volt az idegenforgalom is és szüntelenül érdeklődést tanúsítottam más nyelvek, konkrétan a magyar nyelv iránt. Meg kell mondanom, hogy a magyar, a német, a lengyel és a latin nyelv ismerete nélkül a Tátra regionális történetének kutatása egyszerűen elképzelhetetlen. Magyar nyelvtudásom nélkül például nem születhettek volna meg bibliográfiai műveim és nem folytathattam volna levéltári kutatómunkát, mint legutóbb, amikor erdeink és erdészeink történetét dolgoztam fel. • Milyen alkotó terveket dédelget a közeli és a távolabbi jövöt illetően?- A Krásy Slovenska folyóirat olvasói azt szorgalmazzák, hogy könyv formájában is jelentessem meg a tátrai völgyekről és bércekről e folyóiratban évek óta megjelenő írásaimat. Fontolgatom, hogy milyen formában léphetnék a széles nyilvánosság elé is olyan sajátos témakörben, amilyen a tátrai erdőknek és az ember rájuk gyakorolt hatásának története. Gazdag ismeretanyagom kifejezetten ösztönöz erre. Meg aztán könyvet szeretnék írni a tátrai turisztika és hegymászás történetéről is. Ezek témájukban kötődnek a tátrai hegyi vezetőkről korábban irt, 1966-ban megjelent művemhez. S bár igaz, hogy e terveim megvalósítására most már több időm jut, jelentős részét- bár ezt is nagyon fontosnak tekintem- lekötik a lapok, a folyóiratok, a rádió „megrendeléseinek“ kielégítése. • Olvasóinkkal együtt reméljük, hogy e tekintetben lapunk sem lesz mostoha- gyerek. .. GALY IVÁN sam is vallja: öröm itt dolgozni. Jó a munkahelyi légkör, s ez nagyon fontos. Mindezt elősegíti az is, hogy az üzem vezetői reálisan értékelik, ki mit- tesz a közösért. Bíráló hangnemben szólunk a pártszervezetben is tevékenységünkről. Évek óta a pártbizottság tagja vagyok, különböző szervezőmunkákból is kivettem részem. Az egyik pártcsoportot - az üzemben működő öt közül - én irányítom. A műhely 43 tagú szocialista munkabrigádjában úgy dolgozunk, úgy élünk, mint egy nagy család. Koháry Júlia mű- szakvezető, Seres Anna mester, Báli Valéria brigádvezető meg a konfekciórészleg többi dolgozója mindig tudja mit, hogyan kell tenni, hogy a vállalati és az egyéni érdekek összhangban legyenek. Jóleső érzés, hogy nálunk megbecsülik a jól dolgozó munkásokat. A huszadik évforduló kapcsán megrendezett ünnepségen is éreztük, nem volt hiábavaló amit tettünk, méltányolják helytállásunkat. Ez erőt ad a további mindennapi munkához. Kolárik Mária: Akkoriban környékünkön nem volt sok munkahely, nekem pedig mindenképpen állást kellett találnom. Szüleim korán meghaltak, az öt gyerek közül én voltam a legidősebb, nekem kellett testvéreimről gondoskodni. Valamennyien tovább tanultak, én nyolc elemivel kerültem az üzembe. Itt azonban lehetőségem nyílt, hogy tanuljak, s ezt én nagyon nagyra értékelem. Hol vannak már az akkori munkafeltételek! Hihetetlenül sokat fejlődött az üzem. Néha ugyan azt gondolom, a kezdő kollektívában nagyobb volt az összetartás, jobban egymásra voltunk utalva. A fiatalok akkoriban másképp viszonyultak a feladatokhoz. Hogy tudtunk örülni az apró sikereknek! Persze bennünk, tapasztaltabbakban is van hiba, amikor a mai fiatalokkal elégedetlenkedünk. Talán ha másképp bánnánk az iskolából kikerült szakmunkásokkal... A többségben nőket foglalkoztató üzemben a szociális program megvalósítására különös gondot fordítunk. Évekig a Szlovákiai Nöszövetség alapszervezetének elnöke voltam, jelenleg a Szlovákiai Szakszervezeti Tanács plénumának vagyok a tagja. Áttekintésem van a nők gondjairól és a még kihasználható lehetőségekről is tudok. Van üzemi orvosunk, étkezdénk és egyre többen vehetnek részt vállalati üdülésen. Nem volna teljes a kép, ha a munkahelyen felmerülő problémákat elkendőznénk. A feldolgozásra kerülő alapanyag - melyből nálunk pulóverek, szvetterek, mellények, ruhák készülnek - minősége nem mindig felel meg a követelményeknek. Én az ellenőrző részlegen ennek ellenére szigorú mércével nézem át kész termékeinket. Nem visz rá a lelkiismeretem, hogy a hibás árut kiengedjem a kezem alól. Figyelmeztetem is a pontatlanul dolgozókat, de ezt mindannyiunk érdekében teszem. El sem tudom képzelni, hogy itt hagyjam a Pletát. A nehéz kezdet után, meg amikor a gyerekek is felnőttek és a vállalat eredményei is egyre jobbak?! DEÁK TERÉZ Nem mindegy, hol játszanak A gyermekek sok időt töltenek a játszótereken, hiszen mozgásigényük megkívánja ezt. De mindenhol jól és biztonságosan játszhatnak? Sajnos nem'. Pedig az apróságok joggal elvárják a felnőttektől, hogy jó játszótereket építsenek számukra. Lassan elveszítik vonzerejüket a hosszú időtartamra megépített, masszív betonterek és vaselemek, amelyek még jobban uniformizálják a lakótelepeket, egyhangúvá teszik azokat. Ez egyformán vonatkozik a falvak és a kisvárosok lakótelepeire és játszótereire is, bár a hinták és a csúszdák itt is betöltik funkciójukat. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy nagy balesetveszélyt jelentenek. Fontos tehát a biztonsági szempontok megtartása, de ugyanúgy az esztétikai igények kielégítése is. Csúnya látványt nyújtanak az elhasználódott, vagy megrongálódott játszótéri elemek. Sok helyen senki sem törődik azzal, hogy karbantartási munkálatokat és az esetleges javításokat időben elvégezzék, s ezáltal meghosszabbodjon az élettartamuk. Kulturált környzetünk megkívánja, hogy gyermekeink játszótereit is átépítsük, átalakítsuk, esztétikussá, biztonságossá és jól kihasználhatóvá tegyük. Mert a játszóterek igazi értékét az határozza meg, hogy mennyire szeretik és használják ki a gyerekek. Az emberekhez már eleve közelebb állnak a fából készült elemek, amelyeknek „melegebb“ anyaguk és tapintásuk van és esztétikailag is jobb hatásúak, mint a fémből és betonból készültnek. A játszóterek építésébe és kivitelezésébe jobban be kellene vonni a képzőművészeket, a népművészeket, akik alkalmaznák a népi építészet és kultúra elemeit, hagyományait - szellemi örökségüket. Egy játszótéri együttes kialakítása során nagyobb mértékben kellene kihasználni a fát. Például famászókat, rönkvárakat építeni, fonott vesszóke- rítést, forgókat készíteni, vagy kör alakú, kúszásra alkalmas, vesszőből készült kuckókat fonni. A rönkökből összerakott hajó, az árbócrészen vastag mászókötelekkel, közkedvelt lenne a nagyobb gyermekek körében. Ugyanígy a két- és négyszemélyes libikókák, amelyek egyensúlyozáson alapulnak. Bizonyára szeretnék a gyerekek a haranghintákat, a fa és kötél kombinációjával készült mászó- karendszereket. A felsoroltak csak szerény része a megvalósítható elképzeléseknek és vágyaknak. Hiszen az említett játékok lehetőséget adnak a továbbfejlesztésre is, mert variálhatók. A játszóterek készítése országos mozgalommá válhatna, társadalmi, közművelődési üggyé, amely párosulna a játékkészítés örömével is. Mert a szülőknek érdekük,, hogy gyermekeik egészséges környezetben fejlődjenek, ahol ki lenne zárva a baleset- veszély, az agresszió kifejlődése és felülkerekedése a gyermeki lelkekben. A szép, kulturált játszóterek bizonyára széles körben sikert aratnának. CSÖRGŐ ZSUZSA Gyökeres György felvétele .Vili. 16.
