Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-09 / 32. szám

/ Színes filmen - szinte • Víztávoltartás és • Félúton á töltésépítés a gépbeszerzés I I 0» w « E & 5 <o 5 c 3 E cg | £ F ilmkockákon peregnek előttünk a nagyberuházás eddigi legfonto­sabb mozzanatai. A mozivásznon mege­levenedő képsorok elénk tárják a tömér­dek munkát, amelynek eredményei azon­ban szinte alig láthatóak az épülő gabőí- kovói vízlépcső környékén. Mert mind ez ideig többnyire minden a föld alatt történt. Amit csak elvégeztek, hazai viszonyok között rendre újszerű, méreteiben pedig páratlan országunk területén. Már eddig is számos új eljárást alkalmaztak. És még a java hátra van! Mindenesetre hasznos a Bratislava-Raőai Építőipari Információs Intézet filmdokumentum-anyaga, amely a hátralevő kivitelezési munkák során tovább bővül, pontosan követve a nagy- beruházás fokozatos megvalósítását. T erepszemlénkén már a mai való­sággal ismerkedünk. Újabb látni­való után megint csak a föld felszíne alá kell néznünk.- Ez itt az alsó zsilipfő - magyarázza a legelső útba eső mélyedés betonfalairól Alfréd Lackó, a kivitelező Hydrostav vál­lalat itteni üzemének igazgatója. - Ugyan­csak hajósorakozó lesz ebben a térség­ben, akárcsak a túloldalon, az innen is jól látható betonfalaknál. Mindkét helyen a beütemezettnél korábban végezzük ezt a munkát, hogy lekössük az itteni kapaci­tásainkat, amelyekre aztán a betonozási csúcsidőben lesz szükség. Nem messze innen már a munkagödör tárul elénk, vagyis a kikotort eróműteknó. Tizenhat hektár, harminchárom méteres mélység! Felülről úgy tűnik, mintha egy hangyabolyt látnánk. A valóságban azon­ban emberek és gépek összehangolt, jól megszervezett munkája folyik odalent, és teljesen száraz terepen! Pedig az itteni talajvízszint ennél jóval magasabban van, amit a mögöttünk látható majdani alvízcsatorna égszínkék tükre is jelez. Vagyis az injektált erőmúteknó vízáte­resztő képessége a feltételezettnél ki­sebb, s a megépített három sor kútból egyetlen sor üzemeltetése is elegendő a beszivárgó víz kiszivattyúzására. Betonozás - ideiglenes megol­dással (Gyökeres György felvételei) Jaroslav Debnár: „Tennivalóink jelen­tős hányada a második félévre marad“- A kotrási munkálatokkal már nagyjá­ból végeztünk - egészíti ki a látottakat Alfréd Lackó. - Ennél mélyebbre nem megyünk. Tartanak még a nyomáspró­bák, aztán már jöhet a betonozás. Amint látja, a túlsó oldalon már el is kezdtük... A „szomszédban“, a majdani hajózsi- lipteknöben már befejezték az injektálási munkákat. Persze, a föld mélyébe rejtet­tekből vajmi keveset látunk. Csak annyit tudunk meg, hogy most folyik a próbaszi­vattyúzás, és még a tél beálltáig minden­képpen eltávolítják az agyagos földréte­get a teknőből, hogy ne fékezze őket a téli hónapok folyamán. Nem sokat változott az utóbbi időben a zsilipfö betonfala. Csak egyre inkább nyúlik, a majdani felvízcsatorna irányába. Úgy, ahogyan a vasazók és a betonozók irama diktálja. A korántsem emberi mér­tékű vasbetonkolosszusok között járva még gondolni is furcsa arra: mi lesz itt négy-öt év múlva, amikor majd a mester­séges csatorna vize tör utat magának a „betonfolyosón“. E gyelőre azonban maradjunk a je­lenben, s nézzük végig, hol tart a felvízcsatorna töltéseinek építése. Jól halad. Ezt már az oda vezető út teherau­tóforgalma is elárulja. Mindegyik jármű - mind üresen, mind megrakva - szinte falja a kilométereket. A töltés pedig emel­kedik. Minél távolabbra megyünk, annál magasabbnak látszik. Kilométereken ke­resztül kísér ez a kép. Száguldó teherau­tók, forgolódó földgyaluk és szinte végte­len hosszúságú töltés. Egyszer csak vége szakad, és egy mesterséges vízcsatorna mellé érünk. Mögötte pedig a felbári (Horny Bar) léte­sítmények tűnnek fel. Amint a víz is elárulja, itt még csak az alkalmatlan föld­rétegek eltávolításánál tartanak. Errefelé tovább nem folytatjuk utunkat, hanem az újonnan épült aszfaltúton Doborgaz (Dobrohoáf) és a túlodal irányába térünk! Ott azonban még nyoma sincs a töltés­nek. Csupán az alkalmatlan földréteget cserélik ki majdani helyén. A kavicsos anyag színe széles sávban elüt a felső földrétegétől. Egész úton, kilométereken át nem változik a kép: még csak ezután látnak hozzá a felvízcsatorna jobb oldali töltésének emeléséhez. Ilyenkor látni igazán milyen kiterjedésű ez a nagyberuházás. Ilyen nagy területen az egyszerűnek tűnő munka megszerve­zése is bonyolult lehet. Jóval nehezebb összehangoltan, zökkenőmentesen dol­gozni. S másutt az igények sem olyanok, hogy a megrendelések kétségbe ejtenék egy-egy vállalatunkat; itt azonban ese­tenként egy-két éves termelési progra­múknak megfelelő termékmennyiséget is kérnek tőlük. Jóval többre van szükségük mindenből, mint általában. P illantsunk csak be egy kicsit ebbe a világba! Kalauzunk Jaroslav Debnár, a Hydrostavnak a dunai vízieró- mű építésével megbízott igazgatóhelyet­tese. Ó a legilletékesebbek egyike:- A munkagödör kotrását ősszel kezd­tük, s havi 150 köbméteres teljesítmény­nyel a határidőre el is végeztük. Közben már a betonozás is megindult. Ideiglenes megoldásokat kellett alkalmaznunk, de más lehetőségünk nemigen kínálkozott. Mert az 500 tonnás daruk külföldi beszer­zése csak most van folyamatban. Egye­lőre ugyancsak nélkülözni kényszerülünk a betonozáshoz szükséges szállítósza- iag-rendszert. Mindkettő késik. Amíg megkapjuk és összeszereljük, múlik az idő, s mi azalatt nem tétlenkedhetünk: felszereljük hát azokat a gépeket, ame­lyek rendelkezésünkre állnak. Igaz, így teljesítményünk a vártnál kisebb lesz, és tennivalóink jelentős hányada az eszten­dő második felére martad.- Vagyis a nagyobb sebességre kap­csolás kissé kitolódik...?!- A daruk és a szállítórendszer késése miatt mindenképpen, fgy fest a gépekkel kapcsolatban a helyzet. De a munkaerő- ellátás tekintetében sem kedvezőek a ki­látásaink. Jövőre, a csúcsmunkák idejében már 450 vasbetonozóra és mintegy 300 ácsra lesz szükségünk. Ugye, monda­nom sem kell, manapság mennyire ne­héz ilyen szakemberekhez hozzájutni. Vállalatunk se képes ezt önerőből megol­dani. Toborzással, átképzéssel és mun­kaerő-átcsoportosítással próbálkozunk majd. Lehetséges, hogy külföldi munkáso­kat is alkalmazunk. Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a kései gépszállítás miatt a töltések oldalának aszfaltbeton szigetelése is későbbre tolódik ki, akkor elmondhatom: rengeteg még a tenniva­lónk ebben az évben, de azután is. Csak abban reménykedhetünk, hogy az illeté­kesek minden akadályt időben elháríta­nak, és a következő hónapokban jobban rákapcsolhatunk. Minden bizonnyal nemcsak ö tudja, hogy a kivitelezésben megtorpanni nem lehet. J. MÉSZÁROS KÁROLY A kuntapolcai (Kunová Teplica) ön­töde Szlovákia legrégibb vasko­hászati üzemei közé tartozik. Gömör bá­nyászatának és fémkohászatának törté­netéből tudjuk, hogy Kuntapolcán már a 17. században két hámor és négy szlovák kemence üzerrjglt. Fennállásá­nak több mint háromszáz éve alatt az üzem jó néhány alkalommal cserélt gaz­dát. A váltakozó tulajdonosok legfeljebb a termelésben hoztak valami újat, a mun­kások helyzetén senki sem változtatott. Az öreg öntöde falai sok mindenre emlékeznek.- A 16 órás munkanapra, a munkások önkényes elbocsátása elleni sztrájkokra, tüntető gyűlésekre. Napjainkban az öntöde a Szlovák Magnezitművek nyolc üzemének egyike. Nyersanyag-kitermelő gépek pótalkatré­szeit, szállító, szabályozó és más techno­lógiai berendezéseket gyártanak itt. Bár­milyen alkatrészt elkészítenek, még olyat is, amelynek gyártására senki sem vállal­kozik. Ez nem is csoda, mert bár az itt dolgozók nagy része ereje teljében levő középkorú férfi, az öntöde mozgatóerői mégis a legrégebben itt dolgozó szakem­berek. Az üzem legidősebb vasöntöjét, idő­sebb Ján Toholt, mindenki ismeri. Máraz -apja és a nagyapja is ugyanitt, ugyanen­nek a mesterségnek hódolt. Az akkori időkben ez egy korszerű öntöde volt, négy kézi daruval felszerelve. Munkásból volt elég, hiszen minden családból hatan- nyolcan az öntödében dolgoztak. A vasöntő virágai- Füleken (Firakovo) tanultam a szak­mát - emlékezik vissza id. Ján Tohol. - Amikor Hronecbe készültem, kérdezte tőlem a mester, miért akarom otthagyni az öntödét. Mert jobban el szeretném sajátítani a mesterséget - válaszoltam. Ma meg a fiatalok menekülnek innen, hogy máshol jobban keressenek. Ritkulnak a vasöntők sorai - panasz­kodik a tapasztalt szakember. - Már néhány éve egyetlen szakmunkástanu­lónk sincs. Három esztendeje „szerez­tünk“ ugyan négyet, de egy hét múlva leléptek.-A mesternek nálunk nem könnyű a dolga - mondja. - Míg más gépipari üzemekben sorozatgyártás folyik, itt na­ponta más-más termék készül. Ilyen kö­rülmények között kell mindennap 14-18 férfi számára munkát biztosítani. Hat igazgatót megéltem ebben az üzemben - neveti el magát. - Még a ve­zérigazgató is járt itt. Mindegyik azt ígér­te, hogy új öntöde lesz. Hogy csarnoko­kat, műhelyeket, meg minden mást építe­nek, de a 300 esztendős „öreg“ öntödét senki sem mozdította el a helyéről. Úgy ismeri a határt, mint a tenyerét. Nincs olyan tavaszi virág, amelyért át ne kutatna hegyet-völgyet, alig múlik el olyan hét, hogy fel ne kapaszkodna a Pelsőci (Pleáivec) fennsíkra. Virág vagy legalább egy zöldellö ágacska nélkül so­hasem tér vissza. Gyermekei már önálló­ak, s úgy tűnhet fel, komolyabb gondjai nincsenek. Pedig a falusi pártszervezet elnökeként akad bőven tennivalója.- Jobban kellene törődni az emberek­kel - fontolgatja. - Lakáshiány miatt már sok fiatal elment a faluból, pedig itt bizony minden munkáskézre szükség lenne. Példás munkás, áldozatkész pártfunk­cionárius, a Szlovák Magnezitművek kuntapolcai üzemének legrégebbi vasön- tóje. Megérdemelten díszeleg mellén a magas állami kitüntetés: Áldozatkész Munkával a Szocializmusért. MAGDALÉNA KOHÚTOVÁ X új szí: 6 1985. Vili. £ üT o <D > 5 o (0 > 2 O c '(D “5 O ■c £ c 3 2 "5 1 c 2 & <0 1 I 5 1-J I

Next

/
Thumbnails
Contents