Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-25 / 4. szám

*<xX> sz akkora, ) sértódöt- ilyen lesz, lő. Persze ltok dögöt, leginkább n. De neki hogy job- egy kissé Kft am. Az anem arra iriás a mi Iá, hiszen ikét aégy- mi? - ol­ván, hogy i, mert lát­sszál. És isófazékra tett a ház kutyusok- fedőt, és lant ki. k a kert­- kérdezte végre kint wn. olyan he- iban véve kerekeket, gén jár az atte, hogy ndenkorra met érez- am, hogy k nekem, ajánlatai­én miről vánságo- ^endkívül izést kap, a viszont ? Dober- És milyen nek azok ate hátán át szeret­abermann lér holló. okáig ott lehervadt kor Roky- mannért. fordítása FÜLÖP MIKLÓS Furcsának találta nagylábujját, valahogy idegennek... Egyszerű­en nem ismert rá: lapos, széles körmű, aránytalanná duzzadt hús­darab volt. Mintha nem ilyen lett volna... Megtapogatta, megfrics­kázta, megcsipdeste. Semmi két­ség: az övé volt... „Hogy lehet? Hogy lehet? Hi­szen nem ilyen volt...“ Idegenkedve, szinte utálattal nézte a nagylábujját. Arcán pírt érzett... Igen, szégyellte tulajdon nagylábujját! „Mi lett belőled!“ Másnap reggel, a szokásos au­tóbuszra való gyúródás közepette, amikor ráléptek nagylábujjára, ka­ján örömmel nyugtázta: ,, Megérdemelted! ‘' ÉRVEK TÉNYÁLLÁS: NAGY KŐ AZ ORSZÁGÚT KÖZEPÉN A SZAKÉRTŐ azt mondja, nem probléma arrébb gurítani a követ, de másról van szó: hogy került a kő az út közepére? Ha arrább gurítják, már nem lesz ott, ahol van, ami gyakorlatilag megszün­tetné az eredeti tényállást, és így érdektelen lenne a további kuta­tás: kimozdítani nyugalmi helyze­téből egyenlő magával a kérdés elvetésével: hogy került a kő az út közepére? A GÉPKOCSIVEZETŐ türel­metlenkedik, szeretné tudni, ar­rébb gurítják-e vagy nem? Nem másért, de üresben járatja a mo­tort, és fogyaszt... A GYALOGOS kijelenti, hogy amennyiben megfizetik, hajlandó segédkezni a kő arrébbgurítá- sánál. A KÖZTUDAT sajnálja a gyalo­gost, hogy kevésbé érti, miről van szó, és abból is hasznot akar húzni. A TRAKTORISTA nyugodt, egy kikötése van csupán: igazoló’pa­pírt kért, hogy kényszermegálló­ban volt, aztán, ha kell, megvárja a jövő hetet is. A KÖZTUDAT hümget, aztán azt sem, figyeli A SZAKÉRTŐT, aki krétával rajzol az aszfaltra, s közben be­szél szépen és értelmesen, mi­közben A GÉPKOCSIVEZETŐ a sánc szélén szalonnázik, és félszem- meLfigyeli * TRAKTORISTÁT, aki makkot tesz a tökre, ugyanis kártyáznak és A GYALOGOS hol az egyik, hol a másik lapjait nézi, ügyet sem vetve A SZAKÉRTŐRE, akit már csak A KÖZTUDAT figyel éberen és odaadóan, hogy megtudja: hogy került a kő az út közepére? A TRAKTORISTA 19:8 arány­ban vezet hatvanhatban és tök a tromf, amikor megjelenik egy teherautó, és leszáll róla egy mun­karuhás férfiú és mondja: „Kérem, ez a kő a színházé, díszletként használjuk, lefújta a szél az autó­ról.“ Avval ölbe kapja és felhajítja az autóra. A TRAKTORISTA folytatja az útját. A GÉPKOCSIVEZETŐ is. A GYALOGOS is. A SZAKÉRTŐ nézi a krétarajza­it, és így érvel: „A kő azért volt meglepően valósághű, mert imp­resszionista fogantatásé műben szerepel.“ A KÖZTUDAT bólint, visszavo­nul, tanulmányozza az érveket. Kis János. A Szálfa utcában született. (Az autóbusz-végállo­mással szemben.) Ott lakott, és ott is akart meghalni. Ott is halt meg. 13 éves korában azt mondta neki az orvos:- János, ha élni akarsz, egyél sok almakompótot. János élni akart. Napi másfél liter almakompótot evett meg. 50 éves korában felemelte a fej­adagot: napi 2 liter almakompótot evett meg. János élni akart. Az almát megmosta, utána meghámozta, kimagolta és nyolc­ba vágta. Lassú tűznél főzte, ke­vés cukorral. 75 éves korában felemelte a fej­adagot: napi két és fél liter alma­kompótot evett meg. János élni akart. Az almát megmosta, utána meghámozta, kimagolta és nyolc­ba vágta. Lassú tűznél főzte, ke­vés cukorral. Élt 86 évet. Á Szálfa utcában. (Az autóbusz­végállomással szemben.) 44 894 liter almakompótot evett meg. CSONTOS VILMOS Megkövült alázat Megkövült alázat folytatásod, sorsom, önemésztő hittel réges-régen hordom. S győzöm bizalommal, úgy lépek, remélve: Megbékélek véled, ha érek a télbe. Tűröm szorításod, megkövült alázat, Megszoktalak régen, a szívem se lázad. Bírom ezt a béklyót - erre ítéltettem... Úgy szolgáltam rá, hogy sohasem vétkeztem. Sohasem vétkeztem, mindig tisztán éltem, Mégis bilincs várt rám, amerre csak léptem. S szívem, ez az örök szeretettel terhes Azt hiszi, a sorsa úgy szép, ha keserves! Hiszi, dobbanása szebb, ha szorongatják, Napon sütkérezni, ha sohase hagyják. Fájását senkinek el se panaszolja,- Ha már csordultig sok - csórd it ja egy dalba... DANIEL HEVIER Homérosz itt üldögél és mesélget közben világrészek nemzetek igék látomások sorjáznak szájából visszabámul a múltba világtalan hogy a szeme ne zavarja őt a látásban egy törtőénetet mesél ám valójában önmagát mondja az a történet az 6 szájával mozdul az ujja és havazni kezd megfordítja terfyerét és fúj a szél mindenféle dolgot álmot és jóslatot helyez el a térben magához inti a pincérnőt belekóstol a sör fellegeibe azután újból mesélni kezd háborúkról és halálról az elesett harcosok sírján növő fűről itt üldögél állát alátámasztja kezével és véres történeteket mítoszokat eposzokat mesél a férfi aki nem is létezett soha KKXXK . Az végig- ndult. Sza- igtapogatta Dzottan be- eg Vidanov Ikébe, ész­autója felé öcsit, ahol It. en valószí- ■I működik. jrincre. De ■. Ezt is fel a pótkocsi és üteme­mondtam! Helyeslek r gépkocsi osztályába t. De arra, ■hadsereg- írási viszo- járni - sót leg Karka­csev szenvedélyévé vált. Jól látom ezt a szemén, amely valósággal sötét lánggal ég a lelkesedéstől. Tekintetét követve, messze odalent, a lejtő legal­ján, megpillantok egy KrAZ teherautót, amely olda­lára dőlt. Motorházának fedele és a vezetőfülke összevissza görbült, a pótkocsi felborult, s a cső majdnem elzárja az utat. Teremtett lélek sincs körülötte. Karkacsev úgy iramodik lefelé a teherautójával, akár egy zuhanóbombázó. A sebesség egyre foko­zódik. Mind gyorsabban rohanunk az útnak a felé a keskeny szakasza felé, amelyet a cső szabadon hagyott. „Átcsúszunk, vagy nem?“ - találgatom lázasan. Egy pillantást akarok vetni utitársaimra, hogy arckifejezésükből rájöjjek erre, de nem tudom elfordítani a tekintetemet arról afémhalmazról, amely romahosan közeledik hozzánk. A felborult autó már mellettünk van. Csőszállító tehergépkocsink elszáguld mellette. Sikerül észre- Vennem a tegnapi havat az elferdült motorház- fedelén, meg az üres vezetőfülkét.- Az idegei nem bírták. Hirtelen fékezett a lejtőn. A cső félrerántotta. Valamennyien sértetlenek. Karkacsev minden jel szerint nem szándékozott megállni: elől már feltűnt a következő hosszú emel­kedő. Jókora sebességtartalék nélkül nem tudunk megbirkózni vele. A téli utakon járó sofőrök tudják: a csőszállító teherautó fékét csak ritka esetben lehet használni. A fék gyakrabban csupán akadály, néha pedig - biztos pusztulás. Ezért végveszélyben a vezető számára csak egy megoldás lehet: a kormánykere­ket forgatja, átcsúszik, igen pontosan vezeti a sebe­sen száguldó autót, olykor valósággal centimétere­ket szorít ki számára. De másként is történhet, amikor a fékekből kell mindent kipréselni. Vidanov éppen ilyen esetet mesélt el. ... Közvetlenül a domb alján, az Ob jegére vezető lejárónál, gödör keletkezett. Mi mindent meg nem próbáltunk: földdel szórtuk be, vízzel locsoltuk, hogy befagyjon, pallókat fektettünk rá. Hiába. A part szegélyén a jég lesüllyedt, és újra megjelent a gö­dör. Szergej szeme láttára az egyik sofőr a legna­gyobb sebességgel akart átszáguldani rajta, mint­egy átugrani. De a gépkocsi olyan erővel vágódott neki a földnek, hogy kerekei leestek, és a vezetőfül­ke leszakadt. Mindez egy pillanattal azután történt, hogy a sofőr felfogta, mi történik itt mindjárt, és kiugrott a jég szélére. A többi sofőrrel együtt, még néhány másodpercig merőn bámulta a cső óriási testét, amely szinte torpedóként, süvítve száguldott a folyó jegén keresztül a szemközti part felé. A roncsokat gyorsan eltakarították. De több je­lentkező nem akadt: senki sem fogta fel ésszel, milyen taktikát kell itt alkalmazni. Sebességgel nem lehet leküzdeni ezt a gödröt. Ha pedig fékeznek - akkor el sem jutnak a gödörig. Vidanov akkor Szergejt kérte fel erre a feladatra. Meg is mondta neki, hogy rajta kívül itt senki sem jut át. Hogy Karkacsev mit gondolt akkor, ezt nem lehet tudni. A brigádvezető azonban észrevette, hogy beosztottja bizonytalan járással indul a teherautó felé. Vissza akarta hívni Szergejt. De az már a vezetőfülkében ült. Karkacsev csőszállító teherautója inkább csúsz­kálva, a lehető legkisebb sebességgel jutott el a gödörig. És átcammogott rajta.- Csak a fék mentette meg - fejezte be Vidanov. Eközben a vezetőfülkében mintegy mellénk sze­gődött a szerencse, és Szergejjel együtt húzni kezdte a vontatónkat. Sorra megelőztük a csúszká­ló csőszállítókat, virtuóz ügyességgel követtük a ka­nyarok ívelését, bármilyen sugarú volt is az, és nekifutásból kapaszkodtunk fel a majdnem függőle­ges lejtőkön. Ugyanilyen fürgén beálltunk a kirako­dásra váró csőszállító teherautók hosszú sorának a végére. Kész. Megérkeztünk... Szergej még néhány percig a vezetőfülkében ült, hogy kiheverje a vakmerő száguldás utolsó kilomé­tereinek fáradalmait. Azután elmosolyodott, aho­gyan bizonyára mindegyik útja után szokott, és már ráérősen vezette tovább KrAZ-teherautóját a kira­kodóhelyre, amelytől néhány méterre sok-sok tüzes pont lüktetett. A hegesztők a csővezeték szálát hegesztették össze. GELLÉRT GYÖRGY fordítása TÓTH LÁSZLÓ fordítása 5 N ■ Q> 1 £ C c Q> 1 E ■§ 2 * I 'O I w Q) Q> f 2 c 1 I C 5

Next

/
Thumbnails
Contents