Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-25 / 4. szám
BEPILLANTÁS EGY GÉP- ÉS TRAKTORÁLLOMÁS JELENÉBE Néhány lépésnyire az egyre több toronylakóházzal és más hatalmas épülettel tarkított főutcától hirtelen falun találja 'magát az ember - eltörpülnek az épületek, jobbára alacsony családi házak és kisebb-nagyobb ipari vállalatok telepei alkotják tovább a mezővárost.- A gép- és traktorállomás? Jó helyen keresi, csak menjen még tovább - igazítottak útba Tőketerebes (Trebisov) peremterületén a helybeliek, s még hozzátették: - Az udvart kell figyelni, akkor nem nehéz megtalálni. Az utcáról nézve a kis üzem valóban nem szembetűnő, nem lóg ki a sorból. A kerítés mögötti épületei első tekintetre inkább családi házaknak tűnnek (alighanem valamikor azok is voltak), nem pedig ipari termelést végző telepnek. Hogy nem magánporta, azt valóban az udvar - közepén egy virágágyással és a legjobb dolgozók tablójával -, illetve az ott sorakozó mezőgazdasági gépek serege és a főbejárat közelében éppen most növekvő több szintes épület jelzi. A kis cégtábla csak megerősíti a tényeket.- Ha nehezen is, de azért elférünk itt- jegyezte meg Szabó János, az igazgató, amikor terepszemlére indultunk. A sort az elején, az étteremmel kezdtük.- Eléggé szegényes, kicsi, de egyelőre ez van, ezzel kell beérnünk - jegyezte meg a tágasnak nem mondható helyiségről, majd hozzátette, hogy a most épülő irodaházban ennél sokkal szebb, korszerűbb lesz. Talán már az idén.- Itt javítjuk az UR-I típusú traktorokat, évente 400-450 darabot - nyitott be a hosszú épület következő ajtaján. Alacsony, gépekkel és alkatrészekkel teli terembe léptünk. Olaj- és festékszag, valamint csaknem félhomály fogadott. Ez utóbbit a munkapadoknál és másutt is villanyfény törte meg. Két oszlopban alaposan megcsonkított traktorok álltak- engedelmesen tűrték a körülöttük sürgölődő kékruhás szakemberek beavatkozását. A teremben két gabonakombájn is szorongott.-Terménykombájnokat a múltban nem javítottunk, ezt mindössze két évvel ezelőtt kezdtük. Az első évben huszonkét darabot hoztunk rendbe, tavaly negyvenötöt, az idén hetvenötnek a felújítására vállalkozunk, később pedig száz-százhú- szat szeretnénk. Ezeket a gépeket eddig csak az idénymunkák befejezése után, tehát télen javítottuk, ám úgy tervezzük, hogy a jövőben az üzemeltetési időszakban is elvállaljuk egy-két E-512-esnek, vagy E-516-osnak a gyorsjavítását. A műhely egyik szekrényének tetejéről cserepes virág, örökzöld futónövény kandikált a vasrengetegre. Nem füvészkerti üdeségben, de nem is elhanyagolt állapotban. Eszerint a műhely munkásai nemcsak a traktorokhoz, a kombájnokhoz és a 6-soros cukorrépa-kombájnhoz értenek... évente harminc darabot készítenek a helyi szakemberek. A következő csarnokban Ludovít Gorej csoportja éppen egy talajművelő hármashengert állított össze. Nem egy hagyományos, egyszerű hengert... APb-5-015 típusút hazánkban csak ez az üzem gyártja. Újítói közel négy éven át fejlesztették ki. Az eddigiekkel szemben az az előnye, hogy a hengerek súlya vízadagolással változtatható, ugyanakkor pedig alvázas, így szállítása a közutakon is egyszerű. A hengerek leeresztése, illetve felemelése és összezárása olajnyomással történik, az alváz gumikerekes futóműve fékszerkezettel ellátott.- Tulajdonképpen néhány alkatrész kivételével az egész helyben készül. Ludovít Gorej, Alexander Conka, Milan Kobzos és a többiek is ügyes szakemberek, a munkában nem ismernek lehetetlent- mondta a helyi újítókról az igazgató.- Az ;ő érdemük - folytatta hogy az utóbbi években üzemünk rendszeresen kirukkol egy-két igen hasznos újítással. Ezen a hármasfiengeren kívül megemlíthető a Rovinkai GTÁ-val közösen tervezett és kivitelezett CH-1 -13 típusú altalajlazító eke, melyből évente húsz darabot gyártunk, és a szarvasmarhák kinti itatását szolgáló hordozható ,,kút“. Ez utóbbi nem más, mint egy szállítható tartálykocsi, melynek az alvázához minden oldalról itatóvályú van erősítve. Egyszerre negyven szarvasmarha fér hozzá. Mindemellett a közelmúltban még számos további újításunk volt. Az újításokból származó haszon 1983-ban négymillió koronán felüli volt, s ezzel a szlovákiai gép- és traktorállomások között az első helyen végeztünk. Tavaly szintén sok műszaki problémát oldottunk meg. A műhely előtt az elszállításra váró gépek és talajművelő eszközök között néhány szögeshenger is feküdt. Abból A hegesztőkhöz is benéztünk. Kovái Béla egy hengeralváz elemeit hegesztette egymáshoz, szomszédja úgyszintén, a terem túlsó végében pedig egy répaki- szántó ekét meg két bőrkötényes és hegesztőszemüveget viselő férfit világított meg az erős ívfény. Onnan egy csapóajtón egy teljesen új, még berende- zetlenül álló, magas és világos csarnokba érkeztünk.- Még nem üzemképes. Hiányoznak belőle a futódaruk - mutatott az igazgató a tető alatti sínekre a szerelők a közeli napokban látnak hqzzá a meleglevegös fűtőberendezés szereléséhez. Ha elkészül, itt javítjuk majd a gabonakombájnokat és a többi nagy méretű gépet. Itt élvezet lesz dolgozni... Az üzemfejlesztésre nagy gondot fordítunk, ilyen téren sem akarunk lemaradni - folytatta Szabó János, miközben az irodába tartottunk. - A hatvanas évek elején még ezek a raktárak sem álltak az udvaron, most viszont lassan már kiöregednek, új kell a helyükbe. Persze, nemcsak itt építünk. Jövőre a királyhelmeci (Kráíovsky Chlmec) fióküzemünknek is szeretnénk építeni egy korszerű műhely- csarnokot. Szükség van az új létesítményekre, hiszen a töketerebesi járásban jelentős mezőgazdasági üzemnek számítunk. Az évi termelésünk értéke mostanában meghaladja a hetvenmillió koronát. Ebből a gépjavítás 22 millió koronát tesz ki, az istállóberendezések javításának és karbantartásának az értéke 11 millió korona, gépgyártásunk pedig 23 millió korona értékű árut termel. Ugyanakkor gépeink és embereink bekapcsolódnak az aratásba, a termés begyűjtésébe, a vegyszeres növényápolásba, valamint más növénytermesztési munkába is, s mindemellett kereskedelmi-szolgáltatáEbből a hengerből évente 120 darabot gyártanak (A szerző felvételei) wj «SP1? é Szabó János 1971 óta igazgatója az üzemnek si tevékenységet is folytatunk. így például a környező mezőgazdasági üzemeknek mi biztosítjuk a dinamó, generátor, önindító vagy más alkatrész, részegység cseréjét. A rosszakat az efsz-ek és az állami gazdaságok idehozzák, s helyükbe tőlünk újat, illetve felújítottat kapnak. Az említett alkatrészeket gyártó, vagy felújító vállalatokkal mi tartjuk a kapcsolatot. Ez a megoldás a mezőgazdasági üzemnek igen hasznos, mivel ez bizonyos idő- és energiamegtakarítást jelent számára. Szívéhez nőtt a közösség Az üzemlátogatás során nemcsak a műhelyeket, azok dolgozóit és az ottani gépeket figyeltem, hanem az igazgatót is. Kíváncsi voltam, mennyire, milyen erősen kötődik az üzemhez, hogyan viszonyul munkatársaihoz. A Kassai (Koáice) Magyar Tanítási Nyelvű Gépészeti és Elektrotechnikai Szakkközépiskolának, azaz az „iparinak“ egykori diákja, a bodrogközi (Bély - Biel') születésű Szabó János jó vezetőnek, megfontolt, rendszerető és nyílt embernek tűnt. Nyilván az is lehet, hiszen irodája falán számos, nevére szóló elismerő oklevél, kitüntetési bizonylat soraKozik. Azt igazolják: neki is oroszlánrésze van abban, hogy az üzem 1971-tői mostanáig háromszorosára növelte a termelést, s hogy már évek óta rendszeresen teljesíti feladatait. Abból, ahogyan a töketerebesi üzemről, valamint annak a királyhelmeci és nagykaposi (Vel'ké Kapuéany) részlegeiről beszélt, arra lehet következtetni, hogy az elmúlt harminc év alatt - 1955-ben került a királyhelmeci részlegre, 1961- ben Tőketerebesre és 1971-től igazgató - alaposan a szívéhez nőtt ez a közösség, a 274 embert foglalkoztató kis „gyár“. GAZDAG JÓZSEF H ol is kezdjem? A babák nem igen érdekeltek kiskoromban, inkább a gépek, motorok vonzottak. A hajam is fiúsán vágattam, nadrágban, . ingben jártam, akár a srácok. Nem volt maradásom, a leánypajtások között: nyafogtak, ha kell, ha nem, mindenért sírásra görbült a szájuk, hamar eltörött náluk a mécses. Lassan-lassan megszokták a faluban: Sujan Edit többnyire fiúkkal barátkozik. Az egyik lányka, emlékszem, át is keresztelt Józsira, merthogy az jobban illik nekem, mint az Edit név. Alakulóban volt nálunk a közös, amikor befejeztem az alapiskolát; ezerkiienc- százötvennyolcat írtak ekkor. A vakáció alatt néhány lánnyal együtt a szövetkezetbe mentünk dolgozni. Pár hétre csupán, gondoltam, csak szeptemberig, mert akkor kezdődik a suli. Igazán nem dicsekvésként mondom, de az ipolysági (Sahy) alapiskola egyik legjobb atlétájának számítottam esztendőkön át, így sportiskolában szerettem volna továbbképezni magamat. Amikor megérkezett a levél, s benne az értesítés: nem feleltem meg a fölvételi vizsgákon, hinni sem akartam a szememnek. Sírtam és nem értettem az egészet. Hogy-hogy nem vettek fel? - csodálkoztam, amikor annyira szerettem volna sportolni, meg továbbtanulni. Ám hamar megvigasztalódtam. Csodálatosan sütött a nap, a szövetkezet telepén pedig megsúgta valaki: üresen áll egy Zetor, megbetegedett a „pilótája“, itt a soha vissza nem térő alkalom, nyeregbe szállhatok. No, nekem se kellett kétszer mondani, mentem, mit mentem? Rohantam, be egyenesen a kocsiszínbe, s föl a traktorra! Persze, az igazsághoz tartozik az is, hogy már ezelőtt is rám bízták a traktorosok itt-ott járgányaik vezetését. Szigorúan a felügyeletük mellett, természetesen. Hú, de büszke voltam, mikor egyedül, első izben végigpöfögtem a jó öreg kerekessel a falun. Lepipáltam a fiúkat! S azt hittem, mindenki engem néz. Meg is bámultak, való igaz, de az esztendők folytán megszokták a nagycsalomijaiak: Edit hóbortjaira nem kell nagyon odafigyelni, hiszen majd minden hétre volt valami „újításom“. Közben észre sem vettem, elszállt a nyár, én meg a hideg őszi esőben is traktorom nyergében csücsültem: szántottam, vetettem, tettem zokszó nélkül, amit rám bíztak, amit kellett. Megszereztem közben a járművezetői jogosítványt is, mert bizony - most is félve merem bevallani - hosszú ideig enélkül vezettem a traktort. Akkoriban teljesítményre dolgoztunk, munkaegységet kaptunk az elvégzett munkáért, hajtottunk hát. Igyekezett mindenki, nem pihengettünk a szerelőműhelyben. A következő nyáron már a magam szája íze szerint átköltve énekeltem a dalt: „Vágok olyan sűrű, sűrű, sűrű rendet a réten, kilenc legény nem szedi fel a héten...“ Két évig tartott ez. Közben, s erre ugyancsak nagy gondot fordítottam, csinosan öltöztem. A kezem olajfoltos lehetett néha, de a munkaruhám, az arcom, a frizurám is olyan volt, mintha épp dobozból húztak volna elő. Majd Ipolynyék- re, a mezőgazdasági szaktanintézetbe kerültem. Két évre újból diák vált belőlem, ezt követően azonban ismét „visz- szavedlettem“ traktoroslánnyá. Az én gépem keveset állt meghibásodás miatt! Az apróbb javításokat magam végeztem el rajta. A szó szoros értelmében látástól vakulásig dolgoztam: Kora hajnalban keltem és este tíz, tizenegy óra után zuhantam az ágyba. Álmomban meg a felszántott bevetett hektárokat számolgattam. Jó volt látni a kelő napot. Én köszöntöttem illendően, ő meg első sugaraival megcirógatta az arcomat. És nagylány lettem, amit mások is észrevették. Udvarolgattak nekem. Aztán jött valaki, akivel nagyon megtetszettünk egymásnak. Még azt se bánta, ha az esküvő után is traktort vezetek. Férjhez- mentem hozzá. Attila fiam 1970-ben született. Ez traktorosi pályafutásom végét jelentette. Sajnos! De mégse hagyhattam ott a gépet, három, négy óránként, pelen- kázás végett! Ezerkilencszázhetvenegy- ben szövetkezetünk társult négy más gazdasággal, s én a központi alkatrész- raktárba kerültem. Azóta is itt, a Szlovákgyarmati (Slovenské Darmoty) Magtermesztő Állami Gazdaság nagycsalomijai részlegén dolgozom, a szakosított raktárban. Eleinte bizony hiányzott a traktor. Aztán beláttam: így van ez rendjén. A közöshöz azonban hű maradtam. Ha a szükség úgy kívánja, most is traktorra ülök. A múltkor is, az egyik fiú nem és nem tudott kitolatni pótkocsis járművével a silógödörből. „Na várj csak pajtás - szóltam oda neki, s a helyére ugrottam -, én megmutatom neked, hogy csináltuk mi ezt annak idején.“ És biztos kézzel kikormányoztam a gépet az udvar beton1985. I. 25 Um m j&m Jp® B m
