Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-04 / 1. szám
1985.1. 4. S zerkesztőségi íróasztalomon csörög a telefon, ismeretlen hang ismeretlen néven mutatkozik be, mint mondja, velem szeretne beszélni. Állok rendelkezésére, s az elkövetkező néhány percben a döbbenettől szóhoz sem tudok már jutni. Súlyosan vádló tényekkel teletűzdelt története komoly túlkapásokra vet fényt az egyik bútorüzemben. Megköszönöm az információkat, amelyeket szorgalmasan följegyeztem, s csak miután a kagylót ismét a helyére helyezem, jut időm arra gondolnf, hátha a telefonáló valakinek szándékosan ártani akar, s az egész históriát csak kitalálta, hogy „ráuszítson“ a megnevezett illetékesekre. Nem ez lenne az első ilyen esetem, ezért most is óvatosságra intem magam. A téma, ha igaz, mindenesetre tollhegyre kívánkozik, csak azt nem tudom még, honnan kezdjem kibogozni ezt a szövevényesnek ígérkező ügyet. Arra is gondolok, visszahívom a telefonálót, s a részleteket is megvitatom vele, csakhogy a címe mellé telefonszámot nem adott, az előbb is a postáról hívott, odahaza nincs készüléke. Tárcsázom hát a megjelölt vállalatot, s kérem a följegyzett nevet. A válasz újabb meglepetést okoz, megtudom, akit keresek, már hónapokkal ezelőtt elment az üzemből. Na, ez is jól kezdődik, töprengek ismét a néma készülék fölött, majd újra fölemelem a kagylót, most már az üzemigazgatót kérem. Szolgálati úton van, mondja a titkárságról valaki, de a helyettese nyomban a rendelkezésemre áll. Röviden elmondom friss értesüléseim lényegét, majd arra kérem, hogy találkozhassunk valamelyik nap. A vonal néhány másodpercre néma marad, majd egy sóhajtást követve megkapom a beleegyezést. Akkorra már hazatér az igazgató is, így ö is jelen lehet a tények tisztázásánál. Trenőín előtt még előveszem jegyzet- füzetem, hogy röviden újra összefoglaljam a lényeget. Tehát: van egy újítás, ami, ha igaz, röpke fél év alatt úgy 800 ezer koronát takarítana meg az üzemnek. Ezt a vezetőség azzal utasította el, hogy a helyi körülmények közt az elképzelés kivitelezhetetlen. Az újítók ketten vannak, az egyik viszont már nem dolgozik az üzemben. Ó hívott fel, hogy panaszt emeljen egykori felettesei ellen. Egyben arról is tájékoztatott, hogy drága devizáért vásárolt külföldi gépek hevernek az üzemben szanaszét, sorsukra hagyva állnak évek óta kihasználatlanul. Az igazgatóhelyettes nem utasította el rágalomként a tényeket, így minden jel arra vall, igazat beszélt a telefonáló. Többen ülünk az igazgatói irodában. Rajtam kívül az Állami Energetikai Felügyelőség trenőíni részlegének két szakembere is jelen van, akiket én kértem meg e beszélgetésen való részvételre. Itt van a Nyugat-szlovákiai Bútorgyár helyi, trenőíni üzemének két vezető szakembere, valamint az igazgató. Ragaszkodom hozzá, addig ne kezdjük még az újításról és az importgépekről a beszélgetést, amig nem érkezik meg Stefan Kleja, az egyik újító. Néhány perc múlva már teljes a létszám, lássuk tehát a dolog lényegét.-A kollégámmal már nem nézhettük tovább azt a pazarlást, ami tavaly az üzemben kora tavasztól folyt - mondja Stefan Kleja. - Újabban ugyanis fellépett az üzemben egy olyan igény, hogy több faanyagot kell az exporttermékek gyártásához a szárítókban kezelni. Átlagosan havonta úgy 80 köbméter fűrészáruról van szó. A megrendeléseink szerint hasonló lesz a helyzet a következő évek során is. A szárítóba pillanatnyilag a meglevő kazánházból szállítjuk a hót. Erre nyáron a legkisebb kazánt használjuk, amelynek a teljesítménye magasan felülmúlja a szárító höfogyasztását, vagyis nagyon kis hatékonysággal üzemelünk. A mérleget csak rontja, hogy a kazánban könnyű fűtőolajat égetünk. Mi megvizsgáltuk a lehetőségeket, s kidolgoztuk az újításunkat, miszerint átállnánk a gázfűtésre, ráadásul egy sokkal kisebb kazán fedezné az igényeinket.- Csakhogy mindez megvalósíthatatlan minálunk - csattan föl Ján Záleéák mérnök, az igazgató - mert ide nincs bevezetve a gáz.- ígért, tudom - magyaráz higgadtan Stefan Kleja. - Alig száz méterre innen húzódik a gázvezeték, a csatlakozó megépítésének költségeit is beszámítottuk. Még így is megéri, nem beszélve arról, hogy néhány év múlva az üzemnek át kell állnia a gázfűtésre. A fűtőolajat már ma is csak nagy nehézségek árán lehet beszerezni. A csatlakozót tehát úgy kellene megépíteni, hogy a többi részleget is szolgálhassa. Látom, közben Viliam Zábrazny mérnök, az Állami Energetikai Felügyelőség szakemberének érdeklődését is nagyon felkeltette a dolog, mert most arra kéri az újítót, tájékoztasson részletesebben a megoldás műszaki oldaláról is. Mint kiderült, az ötlet nagyon leleményes és egyszerű, így gyorsan kivitelezhető lenne. A dolog gazdasági háttere is látványos, bizonyítékul íme néhány adat. A ma használt legkisebb kazán havonta úgy 38 ezer kilogramm fűtőolajat éget el, ami csaknem 123 ezer koronányi összeget kanyarint le az üzem költségvetéséből. A hajtómotorok működtetéséhez még 5 ezer korona értékű villamos energiát is elfogyasztanak, valamint 6 ezer koronára rúg a technológiai vízfogyasztás, ami ugyancsak pluszköltség. Létezik egy fafeldolgozóipari norma, miszerint egy köbméternyi fát ezer korona befektetéssel gazdaságos szárítani. A trenőíni körűimé^ nyék között ezt az igényt a havi 80 köbméter fánál 56 ezer koronával túllépik. Mit ígér ezzel szemben az újítás? A szárításra elfogyasztott gáz, villany és víz értéke havonta öttől tízezer koronáig terjedne. Vagyis a legmagasabb összege is tizenharmadrésze a ma használt módszernek. Az az egyszeri beruházási érték, ami a gázra való átállásnál jelentkezne, már nem egész egy hónap alatt kamatostul megtérülne. Miért mégis ez az elutasító magatartás?- Erre tervek kellenének és kivitelezők. Van fogalma arról, a megvalósítás milyen sokáig elhúzódhatna? - reagál ismét bosszúsan az igazgató.- Szeretném leszögezni, hogy a megoldást nagyszerűnek találom - mondja Zábrazny mérnök. - Dicséretes már önmagában az elképzelés is, miszerint fűtőolajat gázzal helyettesítenének, hiszen az utóbbi csaknem 25 százalékkal olcsóbb. Ráadásul ez most országos igény, ahol ennek eleget tesznek, ott lépést tartanak a korral. Továbbá a megoldás műszaki oldala is nagyon figyelemre méltó, hiszen a rendszer kezelése teljesen automatizálható, így állandó felügyeletre sem lenne szükség, ami munkaerő-megtakarításhoz vezetne. Hiba volt elutasítani ezt az újítást. Ez nem több millió korona értékű beruházás, ilyen munkát kötelezettségvállalásként bármilyen szakcsoport elvállal, akár munkaidő után is. Az igazgatót figyelem, szemlesütve hallgatja a cáfolhatatlan tényeket. Megkérem a jelenlévő osztályvezetónót, rakja ki sorban az újítással kapcsolatos összes kérvényt, jegyzőkönyvet, s egyéb papírt. Vastag iratcsomó kerül az asztalra, ez jellemző kép az efféle esetekre. Ki tudja, sikerül-e a mai találkozással berekeszteni a további iratok áramlását, s hajlandók lesznek-e azután az üzemben cselekedni az ügy érdekében. Lapozom az aktákat, legelső az újítást bejelentő lap, keltezett 1984 júniusában. Egy hónappal később az üzem „szakemberei“ ezt elutasították. Augusztus elején az újítók fellebbeztek. Az ügyet a vállalat hatáskörébe szeptember felében helyezik át, továbbra is megtartva az elutasító álláspontot. Szeptem... elhamarkodottan döntöttünk mondja Záleéák mérnök bér végén a vállalat pontosabb leírását kéri az újításnak. Vagyis a papírt szaporítják ahelyett, hogy ellátogatnának az üzembe, s a helyszínen győződnének meg a megoldás alkalmazhatóságáról. Közben az egyik újító munkaadót cserél. Ugyancsak jellemző, hogy amikor az illetékeseket kérdezem, miért ment el ez az ember, a lehető legrosszabb véleményt mondják ki. Állítólag nem szeretett dolgozni. Ez az újítói szándékai mellett szinte elképzelhetetlen.- Láthatják, mi helyt adtunk a fellebbezésnek, már a vállalatnál van a dolog - húz elő ismét egy érvet mentségére az igazgató, de miután észreveszi, ilyen kijelentéseket az övéhez hasonló beosztásban csak a hozzánemértés szülhet, azonnal elhallgat. Majd a kínos csend ismét szóra bírja. - Beismerem, elhamarkodottan döntöttünk, megígérem, helyre- állítjyk a hibát. ♦ * ♦ Terepszemlét tartunk. Nemcsak a kazánház és a szárító érdekel. Látni akarom azokat a külföldi gépeket is, amelyekről a telefonáló tájékoztatott. Most már megtört a jég, itt ma semmit sem titkolnak el előlem. Mutogatják a tétlenségre ítélt importgépeket, hosszú rejtegetés után nyilván megkönnyebbülést is hoz e kitárulkozás. Zömében olasz gyártmányú famegmunkáló gépeket mutatnak, az évek során eléggé megcsonkították őket. A dolog magyarázata fölöttébb érdekel.- Újonnan épült üzemünkben még 1979-ben indult meg a termelés - mondja az igazgató. -. Eredetileg úgy készültünk, hogy poliészter bevonatú, magasan fényezett bútorokat gyártunk majd. Közben kiderült, hogy ilyen terméket lehetetlen már a hazai és a külföldi piacokon értékesíteni. Menetközben változtak a dolgok. így történt, hogy néhány gépet félreállítottunk. Azóta sem tudjuk ezeket kihasználni. A félreállítás itt persze csupán képletesen mondható, hiszen némelyik gépet akkor már felszerelték a termelőcsarnokban. Ezek a mai napig itt foglalják a helyet, s rontják a dolgozók közérzetét. Lehangoló látvány olyan gépeket szemrevételezni, amelyek egy napot sem termeltek még, pedig kivételes teljesítményekre lennének képesek. Az igazán lehangoló viszont az, amivé lettek ezek a gépek időközben, fme egy távlatokban hibás döntés végterméke.- Miért nem óvták jobban ezeket a berendezéseket a megrongálódástól, s vajon miért nem próbálták eladni őket más vállalatoknak, ahol esetleg hasznát is látták volna némelyiknek?-Az utóbbi időben negyedévenként jeleztük saját vállalatunknak az eladási szándékunkat, sajnos, nem akadt érdeklődő. Mégis, milyen további sorsot szánnak e gépeknek a vállalat illetékesei? Ezzel a kérdéssel kerestem fel Bratislavában a Nyugat-szlovákiai Bútorgyárak igazgatóságán Valér Capkoviő felelős osztályvezetőt.- Most öt gépet látott, de eredetileg nyolc ilyen félreállított berendezésünk volt - mondja. - Hármat már sikerült saját üzemeinken. belül módosított kihasználással ismét a termelésbe állítanunk. A még meglévők annyira szakosított gépek, hogy ezek más munkára való átállítása szinte lehetetlen. Ezért úgy határoztunk, hogy egy részlegen mégiscsak gyártanánk fényezett bútort.- Úgy gondolja, hogy el is tudják majd adni ezeket?- Én bízom a formatervezőink képességeiben, akik tetszetős bútorokat állítanak elő a fényezett elemekből is. Szakítsuk meg itt a beszélgetést, s nézzünk körül az áruházakban, vajon valóban a formatervezőkön múlik-e a fényezett bútor piaci sikere. Példának okáért válasszuk a legújabb áruházat Bratislavában, amelyet nemrég adtak át Ruzi- novban. A legfelső emeleten csupán bútor a kínálat. Választékban itt nincs hiány, fényezett bútort viszont csak elvétve látok. Ennek piaci sikereiről nyilatkozott most Éva Bartoéová, az üzletvezető.- Az az igazság, hogy a fényezett bútort, legyen az formatervezői szempontból bármennyire leleményesen megoldva, csupán néhány idősebb vásárlónk keresi. Ezek viszont nem is annyira a bútor modernségét nézik, hanem inkább a megszokás rabjaiként ragaszkodnak a fényezett felületekhez. Vásárlóinkzömét a fiatalok képezik, akik szinte kizárólagosan a matt felületeket kedvelik. A nagytermelőknek azt tudom ajánlani, ne bővítsék a fényezett bútorok termelését, abból elég annyi, amennyit eddig is gyártanak egyes üzemekben. A pontosabb képhez, persze, átfogóbb piackutatásra lenne szükség, az , üzletvezető észrevételei viszont már szintén elég világosan kivetítik az aranyokat. Na de vegyük föl most újra az imént megszakított beszélgetés fonalát.- Sokan Trenőínben is meg vannak győződve arról, hogy ezeket a gépeket már lehetetlen ismét üzembe helyezni. Túl sok alkatrész hiányzik belőlük, újakat vásárolni nem lenne gazdaságos. Mára már műszakilag is nagyon elavultak ezek a berendezések, önnek mi erről a véleménye?- Nem osztom ezt a véleményt - mondja Valér Őapkoviő. - Szerintem, ha szükség lesz rá, könnyen megjavíthatjuk őket.- Megmondaná mikor látta ezeket a gépeket utoljára?- Pontosan nem is tudom, már régebben ... Egyrészt érthető a vezető szakember makacs kitartása saját véleménye mellett, még akkor is, ha ez nyilvánvalóan téves az adott esetben. Másfelől viszont elítélendő e súlyos problémát elkendőző hajlama. Kell-e itt ismét utalni azokra a központi határozatokra, amelyek világosan kitűzik, mi a döntő követelmény az importtechnológiák kihasználásával kapcsolatban. A szorító nemzetközi gazdasági feltételek közepette semmi esetre sem vásárolhatunk csupán helyet foglaló, a termelésbe be nem kapcsolt gépeket, ráadásul devizáért. A trenőíni gépek sorsa már valószínúeg változatlanul az enyészet lesz. Lelkem rajta, ez esetben is szívesen tévednék. Az viszont nagyon érdekelne, e hibás lépésért az eltelt öt év alatt felelősségre vontak-e már valakit. KESZELI BÉLA Stefan Kleja (A szerző felvételei) Ki fm ft ä hibákért’
