Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-04 / 1. szám

T izennégy kilométerre Jeruzsálemtől, a palesztinok lakta Ramallah városában született. A gyermekkora felhőtlennek korántsem mondható. Saját bőrén is tapasz­talta, hogy milyen fájdalmakat ébreszt az emberben az igazságtalanság, a háború, a terror. Hazem 1981-ben érkezett hazánkba, hogy itt tovább tanuljon, gépészmér­nöki oklevelet szerezzen. A Kassai (Kosice) Műszaki Főiskola harmadéves hallgatója. Élénk érdeklődésű, mélyen érző, nyíltszívű fiatalember. Mikor a diákotthoni szobájába benyitok, egy levelet tart a kezében. Látom az arcán, hogy boldog.- Nem tagadom, tényleg az vagyok - apám irt. Az otthonról érkező sorokat pedig mindig jó olvasni, még akkor is, ha nem éppen a legjobb állapotokról tudósítanak. Meg hát tudom, hogy a teljes valóságot meg sem írhatják. Minden levelet ellenőriznek. Nézd, ezt is felbontották, rajta van az izraeli hatóság bélyegzője - mondja tárgyilagosan, majd elém teszi a levelet azzal, hogy nyugodtan felhasznál­hatom a cikkhez. Az arab levél lefordításához Hazem segítségére is szükségem van. Nos, a levél csak ennyi: Kedves Hazem! Gyorsan röpül az idő és mi már igen régen nem láttuk egymást. Remélem nincs bajod és az egészséged is jó. Fogadd hát szívből jövő apai üdvözletem és testvéreid jókívánságát. Mindnyájan együttérzőnk veled, és nem kívánunk mást, mint azt, hogy becsületesen megálld a helyed és jól tanulj. Biztosan kíváncsi vagy arra is, hogy mi hogyan élünk? Megvagyunk. Igaz, az öcséd már harmadik hónapja nem kap munkát. Különben egészséges, nincs semmi baja. Fiam, a katonaság miatt minél előbb szükség lenne egy igazolásra a főiskoláról, hogy ott tanulsz. Intézd el, ne feledkezz meg róla! Én különben most megyek nyugdíjba. Tegnapelőtt múlt harminc éve, hogy a tanítói pályán vagyok. Ezzel zárom soraimat, remélem, hogy a válaszodra nem kell sokáig várnom, és elküldöd, amit kértem. Tanulj jól fiam, ne feledd, hogy az iskolában is meg kell állnod a helyed, e nélkül nem érheted el amit akarsz! Üdvözleteiket küldik nagyszüleid, bácsikáid, nénikéid, volt osztálytársaid és a szomszédok is. Viszontlátásra! Apád, aki téged soha nem felejt. Ennyi a levél.- Van egy öcsém és egy húgom. Az öcsém számító­gép-javítónak tanult ki. Nálunk otthon most még rossz a helyzet, nehéz érvényesülni - magyarázza Hazem és tekintete mégegyszer végigfut apja kézírásán.- A nagyszülők is veletek, Ramallahban élnek?- Nem, ók közel ötven kilométerrel távolabb, egy falu­ban laknak. A nagyapám katona volt. A nyugdíjba vonulás után otthon a földecskéjén dolgozgatott. Képzeld, már 118 éves és aránylag jól tartja magát. Nagyanyám valami­vel fiatalabb, öt is igen szeretem. Gyermekkoromban rengeteget mesélt nekem. Mindig arra tanított, hogy igaz­ságszerető, becsületes ember legyek. Ott náluk a faluban igen jó volt. Szabadnak éreztem magam. Futkároztam a réten, fürödtem a patakban.- A szüleid miért hagyták ott a falut?-Apám tanító lett. Arab-angol szakos középiskolai tanár. Ramallahban kapott állást, ezért költöztünk oda.- Ezek szerint neked nem is könnyű eldönteni, hogy melyik a szülőfalud?- Nem nehéz az! Nézd, amint mondottam, Ramallahban születtem, de tény, hogy a nagyapámék (aluját is szere­näßtw un tem. Gondolkodásom alakulására mind a város, mind a falu hatással volt. Amikor másodszor tört ki a háború, én hatéves voltam. Jól emlékszem rá, éjszaka volt. Anvám riasztott fel minket álmunkból. Láttam, hogy igen rémült az arca, de nem tudtam mi történt. Sürgetett, hogy öltözköd­jünk gyorsan, menekülnünk kell. Magunkra kaptuk a ruhát • Hazem jól érzi magát Csehszlovákiában (O. Gorej felvétele) és már szaladtunk is. A nagyszülémékhez mentünk. Körülöttünk lövések csapódtak be, messzebb bombák potyogtak. Félelmetes volt. Nem tudtam mi történik. Az izraeliek másnap már a falut is elfoglalták. Itt ekkor már csak a gyerekeket és az asszonyokat találták. A férfiak elbujdostak a hegyekbe. Ez 1967-ben történt. Ez volt az úgynevezett hatnapos háború. A félelemérzés maradt meg bennem ezekből az eseményekből, meg az a kép, aho­gyan anyám és a többi asszony elásta a pénzt, az ékszereiket.- Ekkor már jártál iskolába?- A háború befejezése után mentem az első osztályba. Az izraeli katonáktól kiskoromtól féltem. Első ízben akkor tudatosítottam, hogy ők ellenségek, hogy rosszat akarnak nekünk, amikor egyszer el akarták vinni apámat. Csak kettőn voltunk az iskolában. Én kétségbeesetten kapasz­kodtam a lábába, szorítottam görcsösen. Apám könyör- gött, hogy engedjék el, nem hagyhat itt engem. ,,A kölyökre nincs szükségünk!“ - válaszolták gorombán a katonák, és ráncigálták kifele. Én ordítottam, és hiába ütöttek, nem engedtem el apám lábát. Végül is valahogy megesett a szívük rajtam, és ott hagytak bennünket. Hosszú ideig tartott, míg úgy-ahogy megnyugodtam. 14-15 éves fejjel már tudtam, hogy az izraeliek városainkat, falvainkat, a szülőföldünket akarják. Azt a földet, amit mindig palesztinok laktak. Minket, diákokat nem lehetett visszatartani. A megszállók ellen tüntetést tüntetés után szerveztünk. Nekünk nem számított, ha pofoztak, össze­rugdostak, börtönbe zártak. Nem törtünk le, mert tudtuk, tudjuk, hogy igazunk van. Volt úgy, hogy a tüntetések miatt bezárták az iskolákat. A tanulást azonban nem hanyagol­tuk el. Tudtuk, hogy mi nem maradhatunk le. Nekünk tanulni kell, főiskolát, egyetemet végezni, hogy tudással felvértezve képesek legyünk helytállni.- Hadd kérdezzem meg azt is, hogy hogyan érzed magad nálunk?- A nyelvet aránylag könnyen elsajátítottam és így hamar szót tudtam érteni az itteniekkel. Tetszik nekem ez az ország. Sok jó barátra tettem szert, szlovákokra és magyarokra egyaránt. A gépészmérnöki karon folyó munka is nagyon leköti a figyelmemet.- A gépészmérnöki oklevél megszerzéséig még két esztendő van hátra, ezért inkább a közeljövőről kérdezné­lek. Mit vársz az új esztendőtől?- Ha teljesülhetne a kívánságom, én csak azt szeret­ném, hogy az emberek az egész világon békességben, szabadon élhessenek. Nagyon boldog lennék, ha végre a palesztin népnek is lenne önálló, biztonságos állama. Bízok abban, hogy egykor mindnyájan hazatérhetünk majd. Az a lehetőség, hogy itt Csehszlovákiában és a többi szocialista országban tanulhatunk, és támogatást kapunk, igen jelentős segítségnek számit. Ezt sohasem fogjuk elfelejteni - mondja Hazem, majd hozzálát a tipikus arab kávé elkészítéséhez, amivel meg akar kínálni. Ügyes, megszokott mozdulatokkal dolgozik, közben egy lemezt is feltesz a lemezjátszóra. Gyors ütemű, tisztán csengő arab népdal tölti be a diákszobát. Később megjegyzem:- Tudod-e Hazem, hogy nekünk is volt egy írónk, aki azt vallotta, azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne? Hazem kézmozdulata megáll a levegőben, tekintete a gőzölgő kávén át is megtalál.- Szépen mondta, és igazat mondott. Hozd el a könyve­it, el akarom olvasni! SZASZÁK GYÖRGY Az összefogás eredménye A kanyargós, keskeny utcák, az itt-ott megmaradt nádfedeles házak tipikus csallóközi jelleget adnak a településnek, afnely többek között arra is büszke lehet, hogy a járási székhely közelsége ellené­re lakosainak száma az utóbbi három évben több mint hetvennel gyarapodott. Sokan, akik évekkel ezelőtt hátat fordítot­tak a községnek, most visszaköltöznek. Ebben a megbízatási időszakban Diós- patonyon (Orechová Potóh) több mint tizenöt családi ház épült fel. Az új építke­zési területen a harmincnégy házhely kétharmada is gazdára talált már.- Tovább akarjuk növelni a település megtartó erejét, ezért azon fáradozunk, hogy egy 50-60 főt foglalkoztató üzem­részleg létesüljön a községben. Abban bízunk, hogy valamilyen megoldást előbb-utóbb találunk - mondja Lelkes Vince, a hnb fiatal elnöke. A településen, amelyhez 1966-tól köz­igazgatásilag a nem egész hatszáz la­kosú Kisfalud (Vieska) is hozzátartozik, megnőtt a nők iránti érdeklődés. Több mint egy évvel ezelőtt elkészült az új óvoda, amelyben kilencven gyermeket tudnak elhelyezni, vagyis az összes óvo­dáskorú gyereket. Tavaly rendezték a gyermekintézmény udvarát, helyükre kerültek a díszfák, rózsabokrok, csak a játszótér nem készült még el, de Ber- náth Pálné, az óvoda igazgatója mégis elégedett.- össze sem lehet hasonlítani a régi­vel - mondja. - Itt minden korszerű, a gyerekek és az óvónők is jól érzik magukat. S ha elkészülünk a játszótérrel, akkor a járás egyik legjobban ellátott óvodája lesz a miénk.- Ahogy kiürült a régi óvoda, Z-akció- ban hozzáfogtunk az épület tatarozásá­hoz, átépítéséhez - viszi tovább a szót az elnök. - Az alapiskolában évek óta két- múszakos volt az oktatás, ezért a régi óvodában a napközi otthonon kívül két tantermet is létesítettünk. A közelmúltban beköltöztek a felújított épületbe, így a több műszakos oktatás nálunk is meg­szűnt. Igaz, egyelőre csak hatvan gye­reknek biztosítunk étkezést, ezt is az óvodai szakácsnők jóvoltából. Az alapis­kolába több mint háromszáz gyerek jár, szükség lenne egy étteremre és kony­hára. Az óvodát Kisfaludon is átépítették. Ide huszonhárom gyermek jár. A szövetkezet hozzájárulásával új berendezést is kapott és a központi fűtést is rendbe tették.- Tavalyelőtt megkezdtük a művelődé­si otthon tatarozását - jegyzi meg Lelkes Vince. - A tető szigetelésével már végez­tünk, a bútorokat a hnb kisüzemének műhelyében készítettük el. A Z-akció nem beruházási részében szerszámraktárt építettek az alapiskola részére. A lakosok segítségével 1,5 km járda is épült, a kerítések és a járda között virágsávot létesítettek. A szóban forgó időszakban mintegy kétezer díszfát és ezer rózsabokrot ültettek ki. Folytatták á kisüzem újjáépítését, amely korábban leégett.- Az elmúlt évben befejeztük a temető körülkerítését, s ha közbe nem jön vala­Lelkes Vince mi, Z-akcióban megkezdjük az élelmi­szer- és hentesüzlet építését - mondja az elnök. - A tervek szerint húsz hónap alatt készül el, de jó lenne ha korábban, mivel nagy szükség van rá. Szünetet tart, majd némi gondolkodás után így folytatja:- Az év végi falugyűlésen, amelyen számot adtunk választóinknak eddigi munkánkról, szóba került, mi mindenre lenne még szükségünk. Az elképzelések megvalósításához természetesen pénzre és időre van szükség. Csak olyan mun­kálatokat kezdhetünk el, amelyekhez ele­gendő pénzünk van. A háztartási szemét elszállítását még nem oldották meg. Igaz, van már kétszáz­ötven szemetes kannájuk, de ez kevés, és kukakocsira is szükségük volna, mert bizony, a háztartási szemét nemegyszer olyan helyre kerül, ahol rontja a falu képét. Szó van arról, hogy a hulladékfel­vásárló vállalat részleget nyit a települé­Simon László órás a közelmúltban lé­tesített műhelyben dolgozik sen. A helyi nemzeti bizottság szeretne eleget tenni a lakosság azon kívánságá­nak, hogy létesítsenek helyben gázpa­lack-raktárt, hogy ne kelljen a csere miatt munkából kimaradniuk.-A szolgáltatásokat a hnb kisüzeme keretében oldjuk meg - jegyzi meg Lel­kes Vince. - A közelmúltban órajavítót létesítettünk, mi üzemeltetjük a borbély- és fodrászmúhelyt, és van edénykölcsön­zőnk is. Szódavíz-üzemünk is van, amely évente hetvenezer korona forgalmat ér el. A kisüzem huszonkilenc dolgozója tavaly 4,2 millió korona forgalmat ért el, ennek fele a lakossági szolgáltatásokból ered. Keresettek a nálunk készíteti autó­garázsok, amelyekből tavaly negyvenet készítettünk és ugyanennyire van már megrendelésünk, ügy látszik jó üzlet lesz belőle, mivel más járásokból is érdeklőd­nek iránta. Az új év új feladatokat hoz a dióspato- nyi nemzeti bizottságnak, a település la­kosainak, akik elmondhatják, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordu­lója tiszteletére tett közel egymillió koro­na értékű kötelezettségvállalásukat túltel­jesítették. Ez meg is látszik a települé­sen. NÉMETH JÁNOS A hnb kisüzemében lakatosmunkát is végeznek (A szerző felvételei) ÚJ SZÍ 8 1985.1. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents