Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-18 / 3. szám
C sak most látta, hogy túl korán jött. A magas házak között még üresen áhítozott a piac. Lehajolt és fázósan megdörzsölte csupasz lábát térdig érő nadrágja alatt. Aztán komótosan elballagott a teraszos fagylaltbolt előtt, ahol a parányi asztalokon még ég felé meredő lábakkal pihentek a kicsi fehér székek. Megállt a két zöldséges bódéval szemben, a fedett asztalsorok mellett, majd leült az alacsony betonpadkára, amelyen később, úgy tíz, tizenegy tájban, amikor a nap már magasan jár az égen és sugarai megszorulnak a házfalak között, a kofák meg a csallóközi termesztők pihennek, törölgetve izzadt homlokukról a verítéket. Átfogta maszatos térdét és elgondolkodva nézte az éledező piacteret, a magas kupacokban sorakozó, színes cédulákkal ellátott üres gyümölcsládákat. Ezeket később elviszik a zöldséges boltokba a friss árut szállító teherkocsik. Belefülelt a zajba. A csattogó-csöröm- pölő villamosok, a nedves aszfalton elzúgó autók zajából megpróbálta kiszűrni a kis Trabant kipufogójának egyetlen kerepelését. A trabanttal a morcos képű, de alapjában véve kedves és jószívű dinnyés ember hordta ide nap mint nap édes rakományát. Hirtelen felkapta a fejét, talpon is volt már, de aztán csalódottan visszaült a hideg betonra. „Ez nem ó..., nem ö az... de hol marad ma ilyen sokáig?“ - töprengett a gyerek, miközben észre sem vette, hogy lehúzta lábáról a valamikor fehér színű könnyű tornacipőjét és véresre kaparta bokáján a varat, amely egy szúnyogcsípés után keletkezett. Nyálazgatta mutatóujjával a vérző kis sebet. A piactér pedig lassan megtelt bátyus, táskás emberekkel, többnyire nőkkel. Kipakolták árujukat a bérelt asztalokra, akiknek meg ott nem jutott hely, egyszerűen a keskeny átjáró betonjára rakták le portékájukat. A gyerek összehúzott szémmel az eget kémlelte, mit sem törődve a körülötte sürgölődő, hangoskodó, áruikat rendezgető asszonyokkal. Ismerte majdnem mindegyiket. Sokat közülük névről is. De ők is ismerték a piacon tébláboló gyereket; hol ivóvízért, kávéért, hol meg fagylaltért küldözgették. „Jó idő van, ma megint nagy meleg lesz, mint tegnap... Jönnie kell. Hacsak - hökkent meg a gondolatra -,... hacsak nem kapott defektet az az öreg, köhögő trabant.“ Nem messze a betontól, ahol ült, már rakodott a virágárus néni is, aki olyan komikus tájszólással kínálgatta minden elhaladónak a kicsi mindig hervadt rózsáit, georgináit, gladióláit. Különösen az tetszett neki, ahogy az utoljára maradt georgináit akarta rátukmálni a vevőkre: - Gorgine po korune, gorgine po korune - hajtogatta. Délutánra mindig egészen berekedt, de másnap reggel mindig és rendületlenül újrakezdte monoton szövegeit. Annyira belemélyedt a piactér egyre jobban fokozódó nyüzsgésének szemlélésébe, hogy a dinnyés embert csak akkor vette észre, amikor már az is - kicsivel odébb - megállt egérszürke trabantjával és a rakodótér ajtajának nyitásával bajmolódott. Mint villám, ugrott fel ültéből, és futott, hogy segítsen neki, de hirtelen visszahökölt. Oldalról közelitett feléje, óvatosan kikerülve a többi maszek árusító ládáit, asztalkáit. A férfi észrevette, de nem szólt hozzá. „Biztos dühös valamiért... Morcos megint.“ A gyerek nem tudta, mi tévő legyen, hogyan szólítsa meg Nézte a férfit, amint rakja dinnyéit a tábori asztalkára meg a ládákba. Nézte a haragoszöld dinnyéket és a szája egészen kiszáradt. A férfi kezéből ekkor kicsúszott egy szép gömbölyű dinnye és gurult egyenesen a járókelők lába elé. Azonnal ugrott, felkapta a diny- nyét, és ragyogó tekintettel vitte az ember asztala felé, ahol akkor már vásárlók is voltak. A férfi észrevete a gyereket, rámoso- lyodott, majd intett a fejével, hogy tegye le és várjon kicsit. A gondosan beállított mérleg mellett egy pléhdobozban tiz- meg ötvenfilléresek voltak, köztük néhány ötkoronás. A bankjegyeket a mérleg lába alá szokta tenni, amikor pedig már több volt belőük, akkor begyürte őket térdig érő ballonnadrágjának mély farzsebébe.- Azt hittem, hogy ma már nem is jön - szólalt meg a gyerek. A férfi nevetett, aztán amikor látta, hogy feléje nem közeledik vásárló, leült kicsi tábori székére és rágyújtott.- Defektem volt, motorhiba.- Gondoltam.- Régóta itt vagy már?- Elég régóta. Amikor apa elment a gyárba, átvittem Évit a nagyihoz, aztán kijöttem.- Hamar lerázod a húgod... A gyerek lomhán kihúzta kezét a zsebéből. Délután úgyis rám marad, együtt leszünk. Nagyi háromkor már a kórházban takarít. A férfi közben kiszolgált néhány asz- szonyt meg egy buszsofőrt, aki három nagy dinnyét is belegyömöszölt táskáiba. A fiú leült egy ládára, és mohón nézte, ahogy a férfi kettévág egy dinnyét.- A, te szomjas vagy. Eszünk egy fagyit? - hunyorított a férfi a fagylaltos felé.- Én nem kérek. De magának hozhatok. Milyet akar? A férfi elnevette magát.-Jól van, jól van. Ne haragudj. Tudom, hogy dinnyét akarsz, igaz!- Igen- Gyere. Ezt a felet felszeletelem. Akarod? - hosszú éles késével már szeletelte is a ropogós dinnyét. - Tessék, egyél. A gyerek átszellemült arccal nyelte, habzsolta a csupalé gyümölcsöt. Szája két szélén két pirosló erecske folydogált lefelé. A férfi csendesen mosolyodott harcsabajusza alatt.- A héját azért ne edd meg!- Csinálom a reklámot.- Ahogy elnézlek, drága reklám lennél te nekem - mondta a férfi.- No, egyél, egyél csak bátran. Van még itt két jókora szelet. A gyerek már nyúlt is a papírszalvétával letakart szelet után, de aztán lassan visszahúzta a kezét. Megrázta a fejét. Évára meg az apjára gondolt. A nagyinak nem vinne. Ó, mióta anyu nincs, csak magával törődik, meg egy kicsit azért Évával is. De őhozzá nincs sok jó szava...- Ne hozzak kávét? - fordította másra a szót.- Kávét? A férfi az órájára pillantott, aztán az augusztus végi égboltra.- Kilenc óra. Majd később.- Igaz. Mindjárt kezdődik a hajrá, ugye ..- Nem bánnám. Tegnap ilyenkorra a felét már eladtam.- Korábban is jött - mondta a gyerek kis szemrehányással a hangjában. Újabb vevők jöttek, a férfi kiszolgálta őket, az összegyűlt papírpénzt sóhajtva zsebébe gyűrte, aztán visszaült a székére. A közeli székesegyház kecses tornyában kilencet ütött az óra. A két utolsó kondulást elnyomta a térre érkező nagy UAZ dübörgése. A gyerek a férfi arcát leste, amelyen ideges rángás futott át az állami zöldséges bódék előtt megálló teherautó láttán.- Megnézzem, mit hoztak? - kérdezte. Fölösleges, fölösleges Józsi... Ugye, Józsinak hívnak?- Józsinak.- Szóval, egészen fölösleges. Látom, dinnyét hoztak... Külföldit. A hülyék. Látod, ez az, az anyját... Külföldi dinnye. Mintha a miénk nem lenne olyan jó, ízes. A gyerek szerette volna megvigasztalni.- Jobb, sokkal jobb. A férfi szürkészöld szeme felvillant.- Jobb hát. Tudod, Jancsikám... A gyerek sértődötten pillantott rá.- Ne haragudj, persze, hogy Józsi! Szóval, tudod, ez azért finomabb dinnye, ez a miénk, mert ez a Csallóközben teremtett. Voltál te már a Csallóközben?- Nem. Vagyis egyszer, de arra alig emlékszem. Akkor még élt az anyu... De nem tudom, hol, meg kinél jártunk, csak az udvarra emlékszem, tetszik tudni, amelyik tele volt mindenféle virágokkal, sok volt a piros virág. Meg volt ott egy nagy fa is, talán hárs.-Tudod mit, egyszer elviszlek, hozzánk. Megmutatom a dinnyésünket. Persze, ha a nagyid elenged. A láda megreccsent a gyerek alatt. A hangjában dac volt, amikor megszólalt.-Az nem a nagyitól függ. Apa..., az aputól kérjen el. De a férfi már nem figyelt rá. Sötét arccal nézte a bódék előtt rakodó embereket.-Külföldi dinnye. Tudod, mikor kezdem el én a munkát a dinnyével. He? Nem tudod? Karácsony után. Amikor a gazdasági tervezők valahol még a meleg szobában vannak. Bizony. Akkor már én csinálom a tápkockát, olyan vagyok, mint a mórvető cigány. Aztán ültetem a méregdrága magot, meg lesem a fűtött fóliában, hogy kel-e már. Hogy kikel-e egyáltalán. De minek is mondom neked?!- Megnézem, mennyiért adják?!- Az jó lesz. Útközben meg edd meg a dinnyédet, különben mindjárt ráakadnak a darazsak, aztán nézheted. A gyereknek nagyot ugrott az ádámcsutkája.- Köszönöm, nem kérem. Jóllaktam, és nem vagyok szomjas se. De a férfi a kezébe nyomta a dinnyét.- Edd meg, ha mondom. Ne félj, jut az Évátoknak, meg apádnak és a nagyinak is...- A nagyinak nem viszék.- Megint rossz volt hozzád? A gyerek elhúzta a száját.- Ivott. Tegnap megint ivott. A kórházban kaphatta a pálinkát. Olyankor az Évihez is gonosz. Meg mindenkihez. Azóta, hogy... - akadt a hangja.- Mióta?- ... hogy anya meghalt...- Mindegy, no... adok, és te annak adsz belőle, akinek akarsz. De ezt edd meg.- Különben, várj csak, nézd, már kirakták a cédulát, öt korona, ötért adják...- Akkor velünk mi lesz? - szaladt ki a gyerek száján a többesszám. - Annak a buszsofőrnek még hat ötvenért adta...- Annyiért, fiam, annyiért. És maradunk is ebben az árban. Nem adhatjuk olcsóbban. Inkább hazafelé beleszórom a Dunába. A gyerek arcára rémület ült. A dinnyés ember konok, sötét arca megenyhült, elnevette magát.- Ne félj, rá se ránts. Azért a miénk is elkel, hat ötvenért. Meglátod, elkel... Mert igaz, hogy bolondok ezek a városiak, de tudják, hogy a miénk a jobb, ízesebb. Érted? Nézd csak meg jól... Annak ott még a formája se jó, mint a tök... Tizenegy körül többször is hosszú sor alakult az asztala előtt. Nem is igen kérdezték az emberek, mennyiért adja, csak kiválasztották a megfelelő nagyságút, lemérették és fizettek. A férfi piszkos kezefejével törölgette verejtékező homlokát. Hajlongott, emelgette, a négy-öt kilós vagy még nehezebb dinnyéket, ha kérték, léket, is nyitott rajtuk. De a gyereknek is akadt tennivalója. Amikor látta, hogy már fogytán a dinnye az asztalon meg a ládákban, szaladt a kocsihoz, kettesével, hármasával hordta őket. Lótott-futott a trabant meg a dinnyés ember asztala között, kézhez adogatta a dinnyét, kétszer kávéért is volt a közeli presszóban. Amikor másodszor volt, a pincérnő mosolyogva megkérdezte:- Nem lesz sok az apukádnak? Ebben a melegben...- Sok a munkája. Dinnyét árulunk, tet- . szik tudni.- Aztán honnét hordjátok?- Otthonról, a Csallóközből - mondta é's igyekezett kifelé, nehogy megkérdezze a pincérnő, melyik faluból. Visszafelé elhatározta, hogy megkérdezi a dinnyés embert, hol lakik. Tizenkettőkor, amikor a ládák már csaknem mind kiürültek, a férfi megkérdezte.-Józsi, maradt még valami a tra- bantban?- Nem sok lehet. Hacsak az ülés alatt nem - és szaladt a kocsihoz, onnét kiabálta vissza:- Három. Három még van itt. Egy nagy meg két kisebb. Vigyem?- Hagyd. Az a három a tiéd.... a tiétek. A gyerek boldog volt.- De, de itt még három van. Nekem elég lenne ...- Mind a három a tiéd - mondotta a férfi, közben elégedetten pislantott az egyik ládában megmaradt négy kisebb dinnyére. - Ezeket már könnyen eladjuk. Ha másnak nem, hát a „gorginás“ néninek... Egymásra nevettek. A virágárus néni már csakugyan a georgináit árulta kicsit rekedtes hangon; időnként egy kannács- kából meglocsolta a virágokat. Az utolsó két dinnyét egy sétapálcás öregúrnak adta oda a férfi, majdnem a fele áron. De alighogy csomagolni kezdtek, egy tolókocsis fiatalasszony közeledett. Az asszony könnyű nyári ruhában volt, térdén, az összehajtogatott szvetter alatt kicsi fehér táska, amilyet a városi lányok hordanak vállukon, ha randevúra mennek.- Mind elfogyott? Vagy maradt még nekem is valami? - kérdezte kedvesen, mosolyogva. „A béna asszony. Itt a béna asszony“ - villant át a gyerek agyán és az autótól mindjárt sietett vissza az asztalhoz. Sajnálom, igazán nagyon sajnálom, kérem... Tudom, hogy mindennap szokott venni. Elfogyott... - mondta a férfi.- Csak minden második nap. Mindig mamagánál. Ma vendégeket várok... A férfi akaratlanul és habozva a gyerek felé nézett, de az már az árnyékban álló kocsiból hozta is a dinnyét. A legnagyobbat. Ez biztosan jó lesz. Tessék nézni. Meg is lékelhetjük... mondta a gyerek. Az asszony értetlenül nézett rájuk. Keze a szvetter alatt levő táskában matatott. A gyerek a tolókocsi lábpihentetőin levő nagy cipzáras táskával bajlódott, hogy beletehesse a dinnyét.- Még nincs lemérve. Várj, fiam, várj! Add oda... a, nagypapádnak, lemérni. Tudnunk kell, mennyibe kerül. A férfi gépiesen a dinnye után nyúlt, de a gyerek határozottan hárította el a kezét.- Hagyd, hagyd nagyapa... - Hangjából szomorúságot érzett ki a férfi. De nem mérte le a dinnyét.- Hát nem emlékszel, nagyapa? Mondotta, hogy ha jön a néni, ez az övé, ez az ő dinnyéje. Mert ő a mi kuncsaftunk. Az asszony szabad balkezével megsimogatta a még mindig a táskája fölé hajló fiú tüskés haját.- Tetszik tudni, a nagyapa másnak is szokott adni, csak úgy. Az asszony visszamosolyodott rá, s mire a gyerek észbekapott, a háromkerekű kocsi már az átjáróban gurult. Csak akkor látta, hogy az asztal sarkán, a málnás üveg alatt ott piroslik egy ropogós ötvenes. Kétségbesetten nézett a férfira.- Látod. Ha lemérem neki, nem fizet érte többet, mint harmincöt, negyven koronát.- Utánaviszem.- Nem, fiam, ez a tiéd. A te dinnyédért adta. Ha vissza adnád neki, azt hinné, sajnálatból teszed. Megbántanád. A gyerek égő arccal nézett rá.- Olyan volt a keze, mint az anyáé.- Mit veszel az ötvenesen?- A magáé.- Nem. Mondtam, hogy a tiéd, a diny- nye már a tiéd volt. Hát, nem érted? A gyerek tétova tekintettel nézett végig a piacon nyüzsgő embereken. Szeme a virágárus nénin akadt meg.- Virágot. Virágot veszek. A georginás nénitől.- Azért ötven georginát ad. „Georgine po korune“. Ha még van neki annyi.- A felét kiviszem a Csalogány-völgybe A sírra. A többit meg az iskolában, a tanító néninek. Értetlenül nézett a gyerekre.- A tanító néninek?- Neki. Kezdődik a suli. Holnapután elseje. Csakugyan. Akkor már csak ritkán találkozhatunk. Elbírod a dinnyéidet?- Nem nagyok. Köszönöm. Elbírom.- De azért jövőre kijársz megint?- Ha maga is jön.- Jövök, biztosan jövök... IVANICS ISTVÁN difiim E gy fa. húz' si tanács 1 induló tehe len pillantó: cselö SQfő hideg sürgr ... Eszti Mjagmarho sál, hanem elmegy a arca elboru zott néhán mással, de az ura me' erőszakkal veszekedés hez. Apja, : hát a fiata útra. Pár napf - Gyere nőm már, h Dolgor n kor megsz csengett:- Nem ti A férfi n kirohant a j A téli ni a viharos s lepellel bor szorosabbá - Dolgor a férje han;- Minek ráztam nek addig csak Dolgor béki - Gyönyi papot és l< dühösen M És ágaskor tat ott. Dolgor s sarkában. í neki a férfi tűző napor a háztáji jó: ritkán hallo aláztatás, ai szenvednie hanem a ezzel Mjagr za, ide-oda eladja... He kupec apjái hogy a mi elegem va szeretnék.. Forró jún ján álló tejg. bodorodott Dolgor a alkonyatkor rés illatát. A sugarai bei végtelen pi /
