Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-21 / 25. szám
OtL-CSEttORSZMft^ A kinek csak egy kis áttekintése van atomenergetikánkról, tudja, hogy az utóbbi években Csehszlovákia az atomerőművek építésére orientálódott. Tehát a szén, a víz, a folyékony fűtőanyagok és földgáz után az urán következik mint népgazdaságunk villamosenergiaellátásának egyik sokat ígérő forrása. És igy - még ha nem is tartozunk a fejlett atomenergetikával rendelkező országok közé - az egyszerre épülő atomerőművek számában előkelő helyre kerültünk a világon. Három helyen üzemel vagy épül atomerőmű hazánkban - 440 MW- os reaktorblokkokkal. Az első, amelynek a teljesítménye ennél közel két és félszer lesz nagyobb, a dél-csehországi Teme- linben épül. Négy reaktorblokkja egyenként ezer megawattos teljesítményre lesz képes. TEMELÍN TEGNAP, MA ÉS HOLNAP Minden építkezést, kiváltképp, ha olyan hatalmasról van szó, mint az atomerőműé, hosszú és nehéz előkészület előz meg. Temelínben is ez történt. Pontosabban Dél-Csehországban kellett egy olyan lokalitást találni, amely megfelel a szükséges követelményeknek. Először Malovice térsége jött számításba, de a részletes geológiai felmérés nem járt eredménnyel. Azután következett Teme- lín. Tyn nad Vltavou közelében, Temelin és Temelínec települések között két éve kezdődtek meg az építési munkálatok. Emlékszem az első építőkkel folytatott beszélgetéseimre. Václav Kubouáek, a Sezimovo Ústí-i Vízügyi Építövállalat mestere is köztük volt. Megérkezésük után kabátjaikat a kerítésekre akasztották, és hozzáláttak a terep előkészítéséhez. El kellett viselniük a lakosok megjegyzéseit; miért éppen az ő nyugalmukat zavarták meg, miért az ő házuk helyén kell atomerőműnek állnia, kérdezgették tőlük. De ez már mind a múlté. Szociális és üzemelési objektumok egész sora épült, a környéken. Elkészült a betonozótelep, műhelyeket, garázsokat építenek, teljes a szociális ellátás, készek az éttermek és a szálláshelyek. A majdani atomerőmű helyén a terepet rendezik, épül a közműhálózat. Majd ha ez mind elkészül, akkor kezdődhet el az atomerőmű objektumainak építése, ami szintén időbe telik. Az első * reaktor a tervek szerint 1992-ben kezd üzemelni, s mind a négy blokk beindulása után ez lesz hazánk legnagyobb teljesítményű erőműve. Ennek alapján építési költségei is nagyon magasak, mintegy 62 milliárd koronát tesznek l<i, ami a maga nemében páratlan nagyságrendű a hazai nagyberuházások történetében. A kivitelezésbe a vállalatok egész sora kapcsolódik be, nem egy közülük Jas- lovské Bohunicében és Dukovanyban szerzett tapasztalatokat. Az épitési rész fökivitelezöje a Prágai Vízügyi Építővállalat Sezimovo Ústi-i üzeme, amely a jövő évtől kezdve önálló vállalatként működik majd. A járulékos beruházásokat a Öes- ké Budéjovice-i Magasépítő Vállalatra bízták. A technológiai berendezések szerelése pedig a plzeői Skoda Művek, a Prágai Villanyszerelőipari Művek, a brnói Montas, a Chemont, a Sigma és további vállalatok feladata. Nagy segítségnek ígérkezik a technológiai berendezések gyártó- és szerelővállalatainak közös irányítás alá vonása, ami garantálja a kivitelezés zavarmentesebb lebonyolítását, és leegyszerűsíti a szállítók amúgy is bonyolult kapcsolatrendszerét. Az atomerőmű beruházója a Cseh Energetikai Művek, fő tervezője pedig a prágai Energoprojekt. TAPASZTALATSZERZÉS DUKOVANYBAN Említettem már azokat az embereket, akik az elsők között érkeztek az építkezésre. A céljuk az, hogy 10-12 év alatt hazánk legnagyobb beruházását valósítsák meg ezen a helyen. Dolgos, bátor, tapasztalt emberek. Ilyeneknek ismertem meg őket az elmúlt két esztendő során. Nem emeltek még hűtőtornyokat sem reaktorobjektumokat, de munkájuknak már így is látható nyomai vannak. Először is a vízügyi építövállalat Sezimovo Ústí-i üzeme tett ki magáért. Václav Kriz föépítésvezető, Vladimír Kaluza, építés- vezető, Václav Kubouáek mester, Franti- sek Práéek lövészmester. Egyikükön sem látni, hogy kezdők az atomerőmű építésében. Ugyanis a Brnói Ipari Építövállalat után, amely Dukovanyban fókivite- lező, ezúttal a Prágai Vízügyi Építövállalat kapott megbízást az építési munkák elvégzésére. Voltak emberek, munkacsoportok, akik és amelyek Morvaországból átkerültek a dél-csehországi nagyberuházásra. S ha ma végigjárjuk az építkezési területet, könnyen észre lehet venni, hogy Temelínben már tanultak a Dukovanyban, elkövetett hibákból, az építők hozzáállása jóval felelősségteljesebb, mint a dél-morvaországi atomerőmű építésén volt. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy tartják a határidőket, de olyan „apróságokban“ is, amelyek az építők különös gondoskodásáról tanúskodnak. Például kezdettől fogva aszfaltutakon lehet közlekedni, járdák kötik össze az egyes épületeket, sőt még az építkezési objektumok között is szép virágágyak húzódnak. LÁTHATÁRON AZ ÚJ REAKTOR Csehszlovákia nem tartozik az atom- energetikai nagyhatalmak közé, az atom- erőművi berendezések előállításában viszont már ott van az élvonalban. Azon kevés állam közé sorolandó, amely reaktorokat, légtechnikai berendezéseket tud gyártani. Ezekből a plzeői Skoda Művek eddig nemcsak Jaslovské Bohunicébe és Dukovanyba szállított, hanem más KGST-államok megrendeléseinek is eleget tett. A városnyi óriásgyárban a jól bevált WER 440-es típusok után az első 1000 MW-os reaktor gyártásának előkészületei folynak. A fejlesztés befejeztével már csak előállítása van hátra. A legelsőt Magyarországra küldik, a következőt viszont már Temelin kapja. Ide 1989-ben kellene megérkeznie, hogy aztán három év múlva üzembe helyezhessék. MEGVÁLTOZIK A KÖRNYÉK Az atomerőmű felépítése a két falu felszámolásán és a tereprendezésen túl mást is jelent. Már az első nagyberuházásainkról tudjuk, hogy az építés idején a munkások, a szakemberek ezreinek* kell elfogadható szociális feltételeket teremteni. Ezért itt is lakások, járulékos létesítmények épülnek, megszervezik a közlekedést, művelődési és szórakozási lehetőségeket biztosítanak mind az építőknek, mind az atomerőmű majdani üzemeltetőinek. Leginkább a csúcsmunkák idejére kell jól felkészülniük, amikor mintegy 14 ezer építő-szerelő ellátásáról kell majd gondoskodni. Az új lakások és járulékos létesítmények építése többnyire Öeské Budéjovi- cében és Tyn nad Vltavouban összpontosul. Dél-Csehország központjában már elkészült a Vltava munkásszálló, s fokozatosan új lakások is épülnek. A Luznica és a Moldva összefolyásánál fekvő Tyn még inkább megváltozik, s az alig 7 ezer lakosú városka aránylag rövid idő alatt 13 ezer lélekszámúra duzzad. A Hlinecká lakótelepen 1990-ig több mint ezer lakás épül a temelíni atomerőmű építőinek és üzemeltetőinek. Ezenkívül néhány munkásszálló, több iskola és óvoda; áruház, művelődési otthon, téli stadion, sportcsarnok és egyéb létesítmény épül Tynben. Legutóbbi találkozásunkkor Václav Otcenásek, a városi nemzeti bizottság elnöke azt is elmondta, hogy a rohamos fejlődést illusztrálva állandó felvilágosító munkát végeznek az emberek körében. Filmeken, kiállításokon mutatják be a városfejlesztés kilátásait, és megmagyarázzák az embereknek, miért szükséges az atomerőmű felépítése. Találkoztam a Ceské Budéjovi- ce-i Magasépítő Vállalat dolgozóival is. Jan Karlánek építésvezető szerint nemsokára elkészül az első lakóházak közműhálózata, s aztán - már az idén nyáron - Bohumil Koőer vezetésével megkezdődhet a panelházépítés. Tyn nad Vltavou, a felismerhetetlenségig megváltozik. Rövid időn belül az atomerőmű városa lesz. MINDEN ÚT TEMELÍNBE VEZET Az atomerőmű építése, majd később üzemeltetése megköveteli az úthálózat kiépítését is. Az utak és a vasúti pálya felújítása, kibővítése a Prágai Út- és Vasútépítő Vállalat feladata. Erről Václav Öermák termelési vezető tájékoztatott. Idén elkezdték a Ceské Budéjovice és Tyn közti harminc kilométeres útszakasz felújítását, amely két és fél évig tart majd. Úthálózatot építenek a felvonulási területen, megkezdődött a munka a divcicei vasúti átrakóállomáson, készítik az iparvágány és a temelíni vagonkirakóhoz vezető vasúti pálya építését. Mindezt két éven belül kell elvégeznie a Prágai Út- és Vasútépítő Vállalatnak. Akkor ugyanis elkezdődik az erőmű alapjainak betonozása, s az építőanyag szállítása megsokszorozódik. Atomerőmű épül Temelínben, amely páratlan nagyberuházása népgazdaságunknak. Építési-szerelési tapasztalataink már vannak, Jaslovské Bohunicében és Dukovanyban ugyanis sokat megtanultak szakembereink. Felhasználjuk a szovjet tervrajz-dokumentációt, s szakembereik segítségnyújtására'is számítunk. S bár az újabb atomerőmű nagy összegeket emészt föl, más út energiagondjaink megoldásában nemigen mutatkozik. Mert energiára szükségünk lesz a 90-es években, s az ezredforduló után egyaránt. MILAN ÓERVENKA • A Vltava munkásszálló Öeské Budéjovicében • Munkában az erőgépek - tart a tereprendezés (Jaroslav Sybek felvétele - CTK) • Tennelin 1985 - pillanatfelvétel az atomerőmű építéséről