Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-07 / 23. szám
KAMERAKÖZELBEN • Az ogyesszai filmstúdióban Az öreg varázsló meséi címmel készült tévéfilm, mely a jó és a rossz, a hűség és az árulás, az igazság és a hazugság ősi küzdelméről szól. A forgatókönyv Perrault történetei nyomán született. • Népszerű á kazah televíziónak A természet és mi című sorozata, melynek témája a növény- és állatvilág védelme ebben a szovjet köztársaságban. A sorozatban megszólalnak tudósok, természetvédők erdészek stb. • Doktor Grundlach második élete a cimé annak az NDK-beli tévéfilmnek, amelynek a főszereplője elhatározza, hogy karriert csinál az egyik konszernvállalatnál. 1980-ban Salvadorba küldik, ahol vállalata vízi erőművet épít. Grundlachnak találkoznia kell az ottani építésvezetővel, akit azonban időközben elhurcolnak. A főszerepet Günter Schoss alakítja. • A bolgár animációs filmstúdióban évente mintegy 40 film készül, ennek egyharmada a gyermekek számára. Természetesen a televízió is műsorára tűz számos alkotást. A stúdió egyébiránt együttműködik csehszlovák, NDK-beli és grúz alkotókkal, és az utóbbi időben a hamburgi Apo- lonia céggel. E gy utánozhatatlan mosoly a felszolgálónönek, pár kedves szó a pénztárosnónek, s már le is huppan mellém a sarokban. Kitömött szatyrát a harmadik székre dobja, a tulipánt finoman a szomszédos asztalra teszi, aranyszínű kis neszesszeréből cigarettát kap elő. Aztán megérinti a kezem és kacsint egy nagyot - na, mi van? - kérdezi csillogó szemmel, s még mielőtt megszólalnék, kiönti a szívét. Már jobban érzi magát, gyógyul a keze, a csuklója, de azt a napot, amikor rosszul lépett a lépcsöház- ban, el nem felejti soha. Bablevest vitt egy fiatal házaspárnak; taxiba Ült, sietett, ki ne hűljön a leves, aztán meddig jutott? ... a lépcsőkig. Mentő, kórház, orvosok, aztán minél hamarabb haza, ja, igen egy kávét kér, nekem meg forró csokoládét ajánl, majd sehol semmi: egészen másról kezd beszélni. Arról, hogy tavasz van. Arról, hogy ilyenkor mindig eszébe jut az eperfa, a szülői ház. Ezeregy története van, megszámlálhatatlan ,,ezt-se-meséltem-még“. Csak a Nagymamáról hallgat. - Tényleg, mondtam már? Van egy aranyos kis viskónk, nem messze Pesttől - jegyzi meg csak úgy mellékesen, - a múltkor épp hazafelé készülődtünk, amikor észrevettem, hogy egy fura alak ólálkodik a ház előtt. Hát nem is volt nyugtom egy percig sem. Másnap leküldtem a férjem, nézzen csak körül, rendben van-e minden... - Egy, kettő, három, már a negyedik cigarettát szívja; a füstöt figyelmesen oldalra fújja, de a hamut, oda se neki, a földre szórja. Közben nevet a szeme, az arca, csodálatos minden mozdulata. Ahogy megigazítja a kalapját. Ahogy újra és újra megpöcköli az újjamat. Ahogy eltolja maga elől az üres csészét. Mindezt csak ő tudja így, senki más. - Aha - hajol közelebb hozzám, — megnézte már az Aranyórát? Még mindig nem? Hát mikor megy el végre a Játékszínbe? Ott az a lány, akit látnia kell: Fazekas Zsuzsa. Hogy mekkora lelke van, az egy csoda! Hogy milyen tiszta, őszinte szemmel néz a világba! De szerettem volna, ha ő is játszik a Nagymamában! Állítólag nam tudták egyeztetni ót. Borzasztóan sajnálom. Jaj, a hús! - kap a fejéhez -, teljesen megfeledkeztem róla. Hú, biztosan átázott a papír - csak úgy túr-fúr a szatyorban, de mert nincs baj, azonnal megnyugszik. Újabb cigaretta. Már a markomban is az öngyújtója, hogy tüzet adjak neki, de rövid, csontos ujjai olyan ügyesen győzik le a tenyeremet, hogy a láng most sem nálam, hanem az ő kezében lobban fel.- Sosem vártam el, hogy körbetáncoljanak. Nem is szeretem- adja tudtomra, aztán megint ő vált témát. Mindenről beszél, csak a Nagymamáról nem. Pedig reggel, amikor felhívtam őt telefonon, egy szóval sem jelezte, hogy erről inkább ne! Figyelem az arcát, hallgatom, mit mesél a cirkuszról, ahol bohócnak öltözött. A gyerekekről, akiknek Bors néni volt. A húsleves aranykarikáiról. Az ősz színeiről és a jégvirágokról. Hallgatom ót, közben azon töprengek, miért kerüli meg a kérdéseimet. Hisz hónapokkal ezelőtt boldogan újságolta: csodálatos ez a Nagymama! Elárulta azt is, hogy egyszer régen, Honthy Hanna idejében felajánlották neki, játssza el ezt a szerepet az Operettben, de nem hagyta rábeszélni magát. Majd ha meggyógyul Honthy, akkor... talán. Ez volt a válasza. Aztán múltak az évek és szépen lassan megfeledkeztek Csiky Gergely darabjáról. Most Horváth Z. Gergely vette kezébe a művet, s ö teketória nélkül, azonnal igent mondott. A tévéjáték elkészült, bemutatásra vár. - Majd ha látta, akkor beszélünk róla, jó? - ígéri kedvesen. Nem is faggatom tovább. Ki tudja, talán nem akar előre inni a medve bőrére. Vagy az is lehet, hogy... de miért is találgatok? Állunk a sarkon, már vagy huszadszor gyullad ki a zöld, mégsem mozdulunk. Fogja a karom, lesi a szemem, kuncog, mesél, hát nincs igazam?, kérdezi kíváncsian. De igen... csak hűvös van. Erre ugyanazon a hangon mintha megint a süteményes táljáról beszélne, azt mondja: - Elragadó asszony ám ez a Nagymama! Bűbájos, elővigyázatos öregasszony. Na, de menjünk, mert itt köszönt ránk az este. A fülemben hallom a zenéjét! Szívet melengető. És a ruhák... gyönyörűek. Erre mindig sokat adok. A partnereim közül csak azoknak a nevét jegyeztem meg, akiket szeretek. Töröcsik Mari most is zseniális. Az őrnagy: Bessenyei Ferenc. Milyen jó volt hallani a hangját! Jó ízlésű, érzékeny színész. Gobbi Hilda? Rettentő drága nő. Kottái Róbert egy bunkó hivatalnokot játszik - a világ minden szépét megérdemli. És Eperjes Károly... hogy milyen okos! Nincsenek arra szavak. öt utcát hagytunk magunk mögött. A hatodikban megállunk egy kapu előtt. Lovag utca 10. Itt lakik a Nagymama. Dajka Margit'. SZABÓ G. LÁSZLÓ A nagymama: TlnlílíMl MM A kanadai televízió Peter Ustinov Az én Oroszországom című könyve alapján azonos címmel készit filmet, amelynek már folynak a felvételei a Szovjetunióban. A forgatókönyv szerzője maga az Író. Ustinovot erős szálak fűzik Oroszországhoz; dédapja a Volga vidékén élt, a család a múlt század hatvanas éveiben távozott külföldre. Ustinov, miután befejezte iskolai tanulmányait, 16 éves korában beiratkozott egy londoni színiiskolába. Tizennyolc évesen hivatásos színész lett, egy évvel később drámaíróként is bemutatkozik, huszadik születésnapját pedig rendezőként ünnepeli. Ustinov, a filmszínész, kétszer kapott Oscar-dijat - az egyiket a Spartacusban nyújtott alakításáért, egy rabszolgakereskedö szerepét játszotta. Ezt a filmet a Szovjetunióban most ismét műsorra tűzték. Ustinov egyúttal tehetséges prózaíró: legújabb könyve, Az én Oroszországom - bestseller Angliában.- Ez a könyv olyannak akarja bemutatni Oroszországot, amilyennek én magam látom, érzem - mondja Peter Ustinov. - Az orosz népről, az orosz kultúráról és történelemről beszélek művemben. Ez a könyv a Nyugatnak szól - ott néha agresszív nagyhatalomként próbálják feltüntetni a Szovjetuniót. Én bebizonyítom, hogy ez nem igaz. A legélesebb kritika egyes nyugati történészek részéről érte a könyvemet, a leghizelgöbb leveleket pedig különböző országokban élő pedagógusoktól kaptam - folytatja a művész. - Egy tanító egészen röviden csupán ennyit írt: ,,Ustinov úr, köszönöm, hogy végre felnyitotta a szememet.“ Ustinowal az egyik jaroszlavli szállodában találkoztam, ahol a kanadai forgatócsoport ideiglenes főhadiszállása van. A művész éppen most fejezte be az egyik jelenet felvételét.- Jaroszlavlon kívül hol forgatnak még?- Már Moszkvában, Zagorszkban és Jasznaja Poljaná- ban is készítettünk felvételeket. Jaroszlavlból Szuzdalba, majd Novgorodba utazunk. Csoportunk helyszintervében szerepel még Leningrád, Ogyessza, sőt még a távol-keleti Nahodka is. Remélem, az év végére befejezzük a munkát.- Az orosz történelem mely lapjainak szán különleges figyelmet?- Az orosz történelem mindegyik fejezete egyformán fontos, az Arany Hordától kezdve, a forradalmon keresztül egészen a nagy honvédő háború lángtengeréig. Oroszországról csak az alkothat képet, aki nem sajnálja a fáradságot, hogy belemélyedjen a történelmébe - a kezdettől fogva egészen a jelenig. Ustinov komoly, okos művész, aki éber szemmel elemzi az életet. Fáradhatatlan vándor, aki megfigyeléseit nem csupán színdarabokba, filmekbe és könyvekbe sűríti, hanem televíziós műsorokban is igyekszik közölni másokkal. Ezekben a műsorokban ugyanazokat a kérdéseket elemzi, mint más művészi alkotásaiban. A múlt év őszén Indiába vezérelte az újságiró-sors: Indira Gandhival akart interjút készíteni. A beszélgetéshez már minden készen „Az én Oroszországom“ Ahogy Peter Ustinov látja állt: a kérdések, a helyszín, sót már a karosszék is ott volt a várakozó Ustinov mellett. A beszélgetésre induló miniszterelnökasszonyt azonban megölték.- Már csupán hatvan métert kellett volna megtennie - emlékezik vissza erre az eseményre Ustinov. Ezután újra a tévéfilmre terelődik a szó.- Olyan temérdek élményben volt már eddig is részünk oroszországi utunk során, hogy az emberi agy egyelőre nem képes rendbe rakni őket - mondja. - Az élmények olyanok, akár a szétszórt mozaikdarabok. Egyelőre nehezen tudnék az egész tévéfilmről beszélni, egyvalamit azonban biztosan kijelenthetek: híven beszámol majd az oroszok eredményeiről. Meggyőződésem, hogy a felfedezés erejével hat majd az átlagos nyugati nézőre. Nálunk még csak keveset tudnak a Szovjetunió életéről, például arról, hogy itt milyen gondoskodással és szeretettel veszik körül a gyermekeket.- Mit gondol, mi az oka annak, hogy Az én Oroszországom nyugaton ilyen nagy sikert aratott?- Az olvasóközönség zöme tárgyilagos, a tényeket meg tudja különböztetni a propagandától. Igen sokan tisztában vannak azzal, hogy a közkeletű, oroszellenes szólamok nagyon is negatívak, semhogy igazak lehessenek. Hirtelen eszembe jutott, hogyan mutatta be könyvemet a televízióban Harold MacMillan. Hajdani miniszterelnökünk ezt mondta: „Ez a könyv nagyszerű, de csupán a századfordulóig, a többi, úgymond, merő propaganda." Én ezt feleltem neki: „MacMillan úr, ha mi a XVI. században élnénk, akkor ön most nyilván azt mondta volna, hogy ez a könyv nagyszerű, de csak az 1500. esztendőig - a többi merő propaganda.“ MacMillan elmosolyodott: „Valószínűleg igaza van“ - felelte.- ön gyakran dolgozik együtt angol, amerikai és nyugatnémet televíziósokkal. Ezt a filmjét azonban kanadai forgatócsoporttal készíti. Miért választotta éppen őket?- Ez a kapcsolat hosszú időre nyúlik vissza. John MacGreaveyvel annak idején nagy sikerű filmet készítettem Leningrádban, ezt negyven országban tűzték műsorra. A legfőbb ok azonban más volt. Mégpedig az, hogy véleményem szerint a kanadaiakban nincs annyi előítélet a Szovjetunióval szemben, mint másokban. Ezenkívül a két ország éghajlati viszonyai is hasonlítanak egymáshoz, bár az idei fagyok még a kanadaiak számára is meglepetéseket tartogattak.- Milyen műfajú lesz a készülő film?- Hatrészes dokumentumfilm, amelybe néhány, képzelet szülte, játékos részletet is beiktatunk. Ilyen váratlan, érdekes jelenetek lesznek például a Rettegett Ivánnal, Dosztojevszkijjal, Goncsarowal, Puskinnal és az orosz történelem más kiválóságaival készített interjúim. Már Jasznaja Poljanában is felvettünk egy ilyen interjút, amelyet Tolsztojjal készítettem.-Tolsztojt ki alakította?- Lev Durovot, a nagyszerű színészt kértük fel erre a szerepre.- A legközelebbi munkája mi lesz?- A szovjet mozilátogatók is láthatták A végzetes utazást, ebben a filmben Hercule Poirot-t, Agatha Christie ismert magándetektivjét játszottam. Nemsokára ismét Poirot szerepében állok a kamerák elé, az amerikai televízió ugyanis Agatha Christie-nek egy másik krimijéből készit .filmet. E film forgatása után visszatérek a Szovjetunióba, hogy tovább folytassuk Az én Oroszországom felvételeit. (Szovjetszkaja Rosszija) ÚJ SZÚ 14 1985. VI. 7. >» 1 c I O I N 1 w 1 tf> I <0 I O 1 *o I « I ö) I <0 i k. I UJ 0 0 '0 > 0 0 N '0 Ü 0 O Q. co
