Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-07 / 23. szám
Az emberi szabadság kivívása, fel- használása és fejlesztése módozatainak kérdései szüntelenül a figyelem előterében álltak és állnak. Nagyon gyakran felvetődnek manapság is, főleg világviszonylatban, az ideológiai harcnak és az imperializmus létező szocializmus elleni lélektani háborújának kiéleződésével kapcsolatban. A téma időszerűségét bizonyítja az is, hogy a Szabadság és a Szabad Európa, valamint a hozzájuk hasonló, más uszító rádióadók műsorukat nagyon készségesen állítják a burzsoá ideológusok és revizionista követőik szolgálatába, hogy ideológiai indítékoktól vezérelve elködösitsék és eltorzítsák a szabadság kérdését. Feladatunk ezért leleplezni ennek a burzsoá ideológiai aktivitásnak humanizmusellenes, tudományos megalapozottságot nélkülöző lényegét s főleg fejleszteni és népszerűsíteni a szabadság marxista-leninista tudományos koncepcióját. Ebben a meg nem alkuvó ideológiai harcban Marx szabadságkoncepciójából indulunk ki, amely tudományos jellegénél és igazánál fogva kútforrása a világos elméleti-módszertani orientációnak és egyben kiindulópontja a marxista-leninista szabadságkoncepció további alkotó fejlesztésének és érvényesítésének a fejlett szocialista társadalom építése folyamatában. A világ jelenlegi fejlődése teljes mértékben megerősíti a marxizmus-leniniz- mus klasszikusai hagyatékának igazát, miszerint a kapitalizmus és annak legfelsőbb foka, az imperializmus sem képes korunkban az ember és a társadalom szabadságának fejlesztésére. Ellenkezőleg, mindinkább akadálya a szabadságnak. A szabadságot nélkülöző imperialista társadalomban az egyén sem lehet szabad. A valós szabadság az ember humanizálása eszközeként csak abban a társadalomban fejlődhet, amelyben az ember érdeke és szabad fejlődése minden más érdek felett áll. Ilyen éppen a szocialista és a kommunista társadalom. Létrejötte és fejlődése összhangban áll a társadalmi fejlődés objektív szükségszerűségével és törvényszerűségével. Terméke az osztályharcnak és a proletariátus, valamint forradalmi szövetségesei építő törekvéseinek. Ez szervezett társadalom, amelyet magas fokú kölcsönös felelősségtudattal áthatott tagjai irányítanak. Sikeres építése az alapvető előfeltétele az emberi szabadságnak és fejlődésének. Ezzel egyidejűleg ezt a szabadságot nemcsak feltételezi, hanem igényli is. A marxizmus-leninizmus klasszikusainak elméleti hagyatéka gyakorlatilag éppen a szocialista társadalomban érvényesült és érvényesül alkotó módon. Ebben a társadalomban a dolgozók tudatosítják azt a történelmi szükségszerűséget, hogy a kommunista párt vezetésével olyan társadalmi aktivitást kell szervezni, amelynek célja a társadalom forradalmi átalakítása a kommunista alapelveknek megfelelően. Napjainkban ez már nemcsak elméleti tétel, hanem valós történelmi tény. A szocializmus világrendszer lett, amely mindinkább meghatározó erejévé válik a társadalmi fejlődésnek. A szocialista közösség népei szorgos alkotó munkával, nem kis problémákkal birkózva és bonyolult feladatokat megoldva, nagy sikereket értek el tényleges szabadságuk fejlesztésében. A gyakorlatban bizonyították, hogy a szocializmus és a szabadság elválaszthatatlan egymástól. „Mint ahogy a szocializmus elképzelhetetlen jogok és szabadságjogok nélkül, úgy a tényleges jogok és szabadságjogok is elképzelhetetlenek a szocializmuson kívül." (K. U. Csernyenko: Az SZKP és az emberi jogok, Moszkva 1983, 314. oldal). Arról van szó, hogy az új társadalmi viszonyok - és ezt hangsúlyozni kell -, nemcsak lehetővé teszik, hanem kifejezetten megkívánják, hogy az ember legyen a legmagasabb rendű érték és mindennemű tevékenység célja. Mindent az ember nevében, mindent az ember javára - ez a szocializmus törvénye. A szabadság a szocializmusban a termelőeszközök társadalmi tulajdonára, a munka egyenjogú emberei kölcsönös együttműködésének, segítségének és megbecsülésének társadalmi viszonyaira épül. E viszonyok gazdasági bázisa a közvetlen termelő kapcsolata az egész társadalommal, a termelők egységes közösségével Ennek politikai alapja a munkásosztály hatalma, ideológiai alapja pedig a marxizmus-leninizmus humánus tudományos elmélete. Ez az objektiv alapja nemcsak a kizsákmányolástól és az elidegenedés különféle formáitól megszabadított munkának, hanem a szabad munka megteremtésének is, amely létfeltételből átalakult társadalmi kötelességgé s mindinkább alapvető létszükségletté, az ember humánus önmegvalósulása és fejlődése alapvető formájává válik. Ez tehát a szociális nélkülözhetetlenség új minősége, amelyet nemcsak tudományosan megismerhetünk, hanem gyakorlatilag is uralhatunk, tudatosan és tervszerűen szabályozhatunk önmagunk és a társadalom javára. A szocializmus nagysága abban van, hogy a történelemben első ízben fektette le az egyén és a társadalom harmonikus viszonyának alapjait. Az antagonista társadalmi-gazdasági alakulatokban az egyén érdekei lényegében megfeleltek osztálya érdekeinek. Az egyén ugyanakkor a társadalomhoz nem közvetlenül kötődött, hanem elsősorban osztálya közvetítésével, amely meghatározta viszonyát a többi osztályhoz. A szocializmus győzelme után ez a helyzet megváltozott. A munkásosztály lett az osztályok felszámolása felé haladó társadalom kollektiv érdekének a képviselője. Az egyén társadalom iránti viszonya közvetlenné válik, mivel elmosódnak érdekének osztályvonásai, mégpedig abban a mértékben, amilyenben a vezető szerepet betöltő munkásosztály érdekei megfelelnek az egész társadalom érdekeinek. Napjainkban a gyakorlatban megvalósul a tudományos kommunizmus alapítóinak tézise, miszerint a proletariátus „nem szüntetheti meg a saját életfeltételeit anélkül, hogy ne szüntetné meg a mai társadalom minden olyan embertelen életfeltételét, amelynek összessége ez a helyzet.“ (Marx-Engels: Válogatott Művek 1. kötet, Bratislava 1977, 124. oldal). Ilyen körülmények között a személyi érdek eltérhet a társadalmitól, de a legfontosabb vonásaiban azonos. A társadalmi érdek az egyéni érdekek megnyilvánulásának különleges formája, még ha teljesen nem is azonos velük. A szocializmusban ez a két érdek összefonódik. A termelőeszközök társadalmi tulajdona alapján érvényesül, a marxista-leninista párt és a szocialista állam tudatos vezető tevékenysége útján. Ez egyben az alapja az egyén és a kollektíva, a személyiség és a társadalom, az állampolgár és az állam közötti szakadék áthidalásának, alapja az egyesült szabad emberek szaI bad társadalma építésének. Ezt azonban nem foghatjuk fel leegyszerűsítve. Az egyéni érdekek rhind teljesebb kielégítésének törekvését korlátozzák azok a valós lehetőségek, amelyekkel a társadalom rendelkezik ezen érdekek kielégítésére. A kommunista társadalom első fokán e probléma egyedül helyes megoldási módja annak az alapelvnek ! a megvalósítása, hogy „mindenki képességei szerint dolgozzon és munkája szerint részesedjen“. E törvényszerűség érvényesülésének formái az adott ország konkrét feltételeitől és a társadalmi fejlődés adott szakaszától függnek. Marxista-leninista értelmezésében a szabadságot olyan szüntelen folyamatként fogjuk fel, amelyben a történelmi fejlődés logikája szerint minden következő társadalmi-gazdasági alakulat előrelépést jelent a szabadság fejlődése útján. A szocializmus az embereket megszabadítva a kizsákmányolástól, csak az első, noha igen nagy lépést tette meg. Előttünk állnak még nagyszerű, de rendkívül igényes feladatok. Teljesítésük csak a marxizmus-leninizmus klasszikusai hagyatékának jegyében lehetséges, miszerint biztosítani kell minden egyén teljes és szabad fejlődését. Amennyiben sikeresen akarjuk teljesíteni ezeket az igényes feladatokat és fejleszteni kívánjuk az emberi szabadságot, nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy korunk világa osztályszempontból megosztott. Éppen az imperializmus léte és agresszív militarista politikája, valamint alattomos ideológiai harca lelassítja gazdasági és társadalmi fejlődésünk ütemét, táptalaja a kispolgári gondolkodásmódnak és cselekvésnek, termonukleáris háborúval fenyegeti az ember alapvető szabadságát - életét. Ezért a valós szabadságjogokért folytatott harc engesztelhetetlen harcot kell hogy jelentsen a reakciós imperializmus és ideológiája ellen. A másik oldalon a valós szabadságért vívott harc elsősorban harcot jelent és kell hogy jelentsen a szocialista társadalomért, ennek a társadalomnak a hadállásaiból. Ebben a harcban szükséges a forradalmi aktivitás és kezdeményezés, mégpedig a lelki- ismeretes, színvonalas alkotó munka s főleg a javakat létrehozó konstruktív tettek formájában. A szocializmusban manapság az emberi szabadság kibontakoztatása elsősorban azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb mértékben fel kell használni a szocializmus előnyeit. Hazánkban konkrétan főleg a termelésben, ahol orientálódnunk kell a munkatermelékenység növelésére, az újítómozgalom, az automatizálás, a robotizálás és általában az iiitenzifikációs folyamat fejlesztésére. Ez továbbá megkívánja a szociálisgazdasági kapcsolatok tökéletesítését, a szocialista hazafiságnak, az internacionalizmusnak és a szocialista gazdasági integrációnak az elmélyítését. A szabadság feltételezi tehát népünk magas kulturális, műveltségi, erkölcsi-politikai és termelési színvonalának céltudatos egybekapcsolását a tudománnyal, ezzel a termelőerővel, mégpedig a sokoldalú integrációnak az elmélyítését. A szabadság feltételezi tehát népünk magas kulturális, műveltségi, erkölcsi-politikai és termelési színvonalának céltudatos egybekapcsolását a tudománnyal, ezzel a termelőerővel, mégpedig a sokoldalú integrációnak és a nemzetközi összefogásnak feltételei között. Éppen ezekben a vonatkozásokban emelkedik új minőségi szintre a szabadság elmélete s a létező szocializmussal kapcsolatban reális erővé válik. Valós szabadságunkhoz hasonlóan az érte folytatott harc is minőségileg eltér a szabadságért a múltban, az osztályantago- nista társadalmakban vívott küzdelemtől. Ez a harc napjainkban az uralkodó munkásosztály bázisán és vezetésével folyik. Harcot jelent a szocialista társadalom felépítéséért, intézményei és ideológiája alapján és közvetítésével. Ez a valós szabadságért folyó harc nemcsak a kiállásunkkal szemben igényes, hanem az ember ideológiai valamint politikai és gyakorlati felkészültségével, nevelésével és önművelésével szemben i§. A feladat az, hogy az ember a bonyolult helyzet, az intenzív antikommunista kampányok ellenére képes legyen arra, hogy betöltse helyét korunk ideológiai harcában, öntudatosan és céltudatosan hasson és cselekedjen az osztálynélküli, humánus szocialista és kommunista társadalom felépítése érdekében. VOJTECH KRESf ANKO kandidátus % ÚJ szú 3 KONGRESSZUS ELŐTTI VITA: Mi az oka annak, hogy különleges érdeklődés mutatkozik az elmélet iránt? Manapság ritka az a nap, amikor a szovjet sajtó ne közölne olyan anyagokat, amelyek bizonyos mértékben az ország vezető pártja, az SZKP soron következő XXVII. kongresszusára való felkészülés problémáit érintik. És ez természetes: a párt a legmagasabb fórumára való közvetlen felkészülés időszakába lépett, s ezt sok irányban végzi. Az egyik legforitosabb: az a különleges érdeklődés, amely a marxista-leninista elmélettel és ennek az SZKP, a szocialista országok kommunista és munkáspártjai, az egész világméretű kommunista mozgalom tapasztalatainak tekintetbevétele jegyében történő fejlesztésével kapcsolatos kérdések iránt mutatkozik. Mivel magyarázható ez az érdeklődés? Ennek több oka van. A párt intenzív elméleti munkájának alapját a jelenlegi szakaszban az SZKP XXVI. kongresszusa vetette meg négy évvel ezelőtt - ez határozatot hozott az újjászerkesztett pártprogram előkészítéséről. Azután a párt központi bizottságának plénumain folytatódott az összegyűjtött tapasztalatok és a Szovjetunió társadalmi-gazdasági haladásával összefüggő, időszerű feladatok értelmezése. Az 1983- ban, a Marx-évben lezajlott viták is fontos szerepet játszottak. Az elméleti tevékenység jelenlegi szakasza pedig a legszorosabban összefügg a pártnak az SZKP újjászerkesztett programja összeállítására irányuló közvetlen munkájával. A szocializmus a maga jellege folytán - tervszerűen szervezett és tudatosan irányított társadalom. Előrehaladása sok tekintetben attól függ, hogy mennyire mélyrehatóan ismerték fel és veszik tekintetbe a társadalom objektív fejlődéstörvényeit, mennyire kipróbált és világos a párt politikai irányvonala, milyen mértékben szavatolják a dolgozók millióinak tudatos részvételét a történelmi alkotó tevékenységben. Ha a tudomány következtetéseiben, ajánlásaiban nincs megbízható támasz, akkor ilyen ügyben nem lehet sikerre számítani. És minél magasabbra emelkedik a társadalmi-gazdasági haladás fokain a szocialista társadalom, annál nagyobb a tudatos elv szerepe, annál szigorúbbak a kutatások tudományos színvonalával és a társadalmi tudat mélységével szemben tanúsított követelmények. Az SZKP-é a vezető szerep abban, hogy a különböző osztályok, társadalmi rétegek és csoportok érdekeit összeegyeztesse és szervesen egybehangolja az össz- állami, össznépi érdekekkel. A párt arra törekszik, hogy elméleti eszméit, következtetéseit és ajánlásait minden kommunista, valamennyi szovjet ember gyorsan és mélyrehatóan elsajátítsa. Napjainkban, amikor az élet a társadalmi-gazdasági fejlődés új, bonyolult feladatait tűzi a szovjet társadalom elé, ennek az elvnek a követése különleges jelentőségre tesz szert. Az SZKP soron következő kongresszusára készülve szükségesnek tartja azt, hogy sokoldalúan értelmezze a megtett utat, pontos tudományos értékelést adjon a jelenlegi helyzetről, a következő évekre vonatkozó feladatok újszerűségét és bonyolultságát teljes mértékben tudatosítsa a szovjet emberekkel, szükségessé tegye ezeknek alkotó szellemű megoldását. Elvi, elméleti és politikai jelentőségű az SZKP-nak az a következtetése, hogy a Szovjetunió a fejlett szocializmus szakaszába lépett, és e szakasz elején áll, hogy éppen ez lesz a szovjet társadalom előrehaladásának történelmileg következő időszaka. A párt azt a feladatot tűzte ki, hogy minden eszközzel tökéletesíteni kell a fejlett szocializmust. Abból indul ki, hogy a szovjet társadalom azoknak a határvonalaknak a közvetlen közelébe ért, amelyeknek bizonyos értelemben döntő jelentőségük lesz. Az élet valamennyi területén - a gazdaságban, szociális területen, a politikai rendszer fejlesztésében - időszerűvé vált a minőségi változások szükségessége. Ezeknek a változásoknak a lényege abban foglalható össze, hogy a szovjetország úgy haladjon előre, hogy a szocializmus legmagasabb, legigényesebb elképzeléseihez igazodik. Éppen ebből a szemszögből vizsgálják a jelenlegi kongresszus előtti vita során a termelés intenzitásának fokozásával, a legnagyobb munkatermelékenység elérésével, a szocialista demokrácia elmélyítésével összefüggő valamennyi - és még sok másféle - elméleti problémát. DMITRIJ GAJMAKOV, az APN szemleírója 1985. VI. 7. MMinK' í'l ii:
