Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-18 / 3. szám
ÚJ szú 5 1985.1.18. T orgau, az Elba bal partjára épített, mintegy 20 000 lakosú városka ismertetését így kellene kezdeni: sajátos földrajzi helyzetének jelentőségét már a korai történelmi időkben felismerték a szlávok, és erődítményt, várat építettek arra a porfírdombra, melynek tövében gázló vezet át az Elbám. Német barátom, aki egyébként geológiát tanít a hallei egyetemen, szokásától eltérve, most így kezdi az ismeretést: Torgau az a kisváros, melyről nagyon sokan és nagyon méltánytalanul elfeledkeztek... A városka nevét ismételgetve a Találkozás az Elbánál című film jelenetei merülnek fel emlékezetemben. Alig kanyarodunk le a közúti hídról, melyet a fasiszták teljesen értelmetlenül, a második világháború utolsó napjaiban robbantottak fel, és kemény munkával kellett újjáépíteni, megállunk a folyóparti téren, melynek elnevezése: Platz der Begegnung. Azaz: A találkozás tere. A teret díszítő emlékmű orosz és angol nyelvű felirata tanúsítja: „Itt, az Elbánál találkozott 1945. április 25-én a Vörös Hadsereg I. ukrán frontja az amerikai hadsereggel". Barátom persze felhívja figyelememet a szemközti, a vár tövében látható emlékműre is, melynek felirata német nyelvű:,, Dicsőség a szovjet népnek, hála felszabadításunkért.“ Az előbbi emlékművet egy hónap alatt építették fel, segítettek a munkában a túlpartról átjáró amerikai katonák is. Felavatására aznap került sor, amikor megszüntették a ki hadsereg közötti demarkációs vonalat. A másik emlékművet a Német Demokratikus Köztársaság megalakítását követő napon, 1949. október 8-án kezdték építeni, és az elbai találkozó ötödik évfordulójának napján lenézték le. Innen gyalog folytatjuk utunkat, mely a porfirszíklára épített várkastélyba, az ott működő múzeumba vezet, ahol Emst Lettin, a város krónikása vár reánk. Érdekesek a várfalba épített kripták. Még cseh név is szerepel egyik-másik feliratán. Ami nem meglep», ha tudjuk, hogy a Hartenfels rokonsághoz tartozott a meisseni őrgróf, Albrecht, a későbbi szász választófejedelem, akinek a felesége Podébrád György cseh király leánya, Zdena volt. Persze, német barátom prontosit - és nem is kevéske iróniával: Zdena, vagyis a magyarok igazságos Mátyás királyának a sógornője. Meg is kaprja a választ: szerintünk viszont a sógorság, komaság nem rokonság, tudta ezt Mátyás is, nem restellt hát ellenük hadat viselni. Évődésűnk a várkastély bejárata előtt ér véget. Ahol mindjárt szemügyre is vehetjük a kapu fölötti díszt, a Hartenfels családi címert, amely ezeket a kapcsolatokat mintegy szemléltetve ábrázolja Ám itt sem időztünk sokáig, hiszen elénk jött a körzeti múzeum munkatársa, a város krónikása.- Ha netán valakitől azt hallották, hogy Torgau az elfelejtett kisváros, nehogy igaznak higgyék. Nem győzöm a vendégeket, az érdeklődő látogatókat fogadni. Sok a külföldi is, mert hiszen hazánknak, a Német Demokratikus Köztársaságnak külföldön is sok a barátja, Torgauról, a történelmi nevezetességű találkozóról csak egyesek feledkeztek el. Azután a múzeum egyik csöndes kis szobájában leülünk, és figyelmesen hallgatjuk a magyarázatot az emlékezetes napról. Magunk is tudjuk, hogy néhány nappal előtte a berlini bunkerből utasítást küldtek a fasiszta harci egységeknek: „Minden erőt a halálos veszedelem, a boi- sevizmus ellen fordítani“, ám az I. ukrán front alakulatai Ivan Sztyepanovics Konyev marsall vezényletével hamarosan ostromgyúrúbe fogták Berlint és Torgaunál az Elbához érkeztek. De ahogyan mindezt a krónika feljegyzéseire hivatkozva Emst Lettin most elmondja, egészen különös hangulatot kap. • Ebben az épületben működött a felszabadulás utáni hónapokban a szovjet prarancsnokság (A szerző felvétele)- Tessék elképzelni, hogy tele a város menekültekkel. Akiket az angolok és amerikaiak kibombáztak Drezdából, ide meg a környező kisvárosokba menekültek. A fasiszták pedig a kapott parancs szerint itt, az Elba bal partján „védeni“ próbálják a várost. Felrobbantják mind a két hidat, a vasútit, a közútit, és a középkori jellegű utcák felszedett köveiből rakott mellvédek mögül lövöldöznek. Itt látható a fejlegyzés arról, hogy hányán és kik tanúsítják: akkor már a jobb parton amerikai tankok álltak, de csak álltak persze, a katonák meg távcsövezgettek a várkastély és a város irányába. Délre vége a lövöldözésnek, mert a városháza elé, a piactérre befutnak a Grosse Teich tó felöl érkező szovjet tankok. Fél óra múlva felkerül a várkastély őrtornyára is a vörös zászló, mire az Elba jobb partjáról rakétákat lőnek a magasba, és gumicsónakokba ültetett katonákat küldenek ide. öröm ez. A szovjet harcosok belegázolnak a folyóba, eléjük indulnak, kezüket nyújtják. Úgy, ahogyan filmen is látták... Belalapoz a krónikába, feljegyezteti velünk ezeket az adatokat: hősi halált halt 39 szovjet katona, megsebesült 84. Oskar Brandley amerikai tábornok katonái közül 12 sebesült meg, aknákra léptek. A demarkációs vonal megszüntetéséig a várkastélyban létesített hadi kórházban ápolták őket. Újabb lapozás után a következő, furcsa adat kerül elő: két nap múlva a szovjet parancsnokság a foglyul ejtett katonák közül tizenötöt szabadon engedett, mert kiderült, hogy ók 65 éven felüli idős emberek, akiket a fasiszta parancsnokok az általános mozgósításra hivatkozva, néhány nappal korábban mint volkssturmistákat, „népfelkelőket“ katonaruhába öltöztettek. Ezután megtekintjük a múzeum dokumentumgyűjteményét. Az elbai találkozóra, a felszabadulás utáni első • hónapra vonatkozó gyűjteményben rengeteg a fénykép. Portrék, csopiottképiek, életképek egyaránt. Tucatnyinál is több örökítette meg a szovjet és amerikai katonák barátko- zását. Megmutatja vezetőnk azt a díszes porcelánvázát is, melybe állítólag a győzelem napiján, amikor együtt ünnepeltek a katonák, egy-egy orgonaágat helyezett el a két fiatal tiszt: Ivan Petrovics Mereckov és John Tousseant, s megfogadták, tíz év múlva ismét itt találkoznak majd. Mereckov el is jött a feleségével és kisfiával, de John Tousseant nem jelent meg. A múzeum termeit járva észrevesszük, hogy még a folyosók falait is nagyméretű katonaportrék díszítik. Egyik oldalon szovjet, a másik oldalon amerikai katonák arcképei láthatók. Mindegyik alatt feltüntetve a név és a rang. Állítólag néhányszor már eljöttek ide, megnézték a dokumentumokat és a fényképieket az amerikai követség munkatársai, de egy se jött el a képieken látható katonák közül. • Látogatásunk végén még tanácsot is kapunk:- Nézzenek szét jól a városunkban. Az óváros utcái olyan girbegurbák, mint egykor voltak. Ott a házak sorában sok gótikus és reneszánsz épület látható. A legtöbb, persze, belülről már korszerűsített. Az újváros utcasorai, házai pedig egészen korszerűek. Meglátják azt is, hogy vasöntödét, gépgyárat, üzletházakat, iskolákat is építettünk a felszabadulás óta. És ha nagyon figyelmesek, észreveszik majd azt is, hogy akik itt, ebben a városban élnek, nem feledékenyek! És már járjuk is a várost. Milyen? Hangulatos. Nem túl zajos, sem forgalmas - amolyan igazi kisváros. HAJDÚ ANDRAS A csapataikkal együtt Budapiesten bekerített fasiszta hadvezérek, akik 1944 decemberének utolsó napijaiban elutasították a szovjet piarancsnok- ság ultimátumát, Hitlernek abban az ígéretében reménykedtek, hogy kiszabadítja őket a katlanból. S valóban, az 1945. január 2-ra virradó éjjelen a hitleristák végrehajtották első kísérletüket bekerített egységeik kiszabadítására. Ebben a hadműveletben, amely a Konrád-I. fedőnevet kapta, részt vett a 4. SS páncélos hadtest, amelyet Varsó környékéről dobtak át ide. Az ellenség, miután óriási erőfölényt hozott létre a fócsapás irányában, Ko- mámo körzetéből támadást indított. Ugyanakkor a Duna jobb piartján, Süttö körzetében, a fasiszták deszantot tettek piartra, s ez megkezdte előrenyomulását Esztergom felé. A Budapiesten bekerített hitlerista csapiatok is támadásba mentek át. A szovjet csapiatok külső és belső védelmi gyűrűje mentén feszült helyzet alakult ki. A 31. lövészhadtest gárdistáinak, akik a Nyergesújfalu-Dunaalmás- Pusztavám vonalat védelmezték, a harckocsik terén 17-szeres, a tüzérséget illetően 11 -szeres és a gyalogság tekintetében 9-szer es számbeli fölényben levő ellenség nyomását kellett feltartóztatniuk. De mindhalálig kitartottak, s csak parancsra vonultak vissza új állásaikba Állhatatosságuk lehetővé tette a 3. ukrán front piarancsnoksága számára, hogy tartalékokat vonjon össze, és az erők átcso- pxxtositása után védelmi vonalat hozzon létre, ahol január 6-án végképp meghiúsult a hitleristák első ellentámadása. Az ellenség első ellencsapásának meghiúsításában szerepiet játszott a 7. gárda- és a 6. gárda harckocsi-hadsereg sikere, ezek a január 6-ra virradó éjszakán a Garam folyó mentén áttörték az ellenség védelmi vonalát. A következő nap reggelén Komámo elé értek, s ezáltal veszélyeztették a 4. harckocsi-hadosztály hátsó vonalait. Hitler kénytelen volt megváltoztatni második, Konrád-ll. ellencsapásának irányát. Ezt január 7-én reggel mérték Székesfehérvár körzetéből Zámoly irányában. Ebben az etlencsa- pásban három harckocsizó, egy gyalogsági hadosztály és egy lovasdandár vett részt. A fő csapiást N. I. Birjukov vezérőrnagy gárdistái fogták fel. Állhatatosságuk, valamint a 7. gépiesített hadtest bátor hadmozdulata, amelyet a tüzérség is támogatott, megtette a magáét. Az ellenség valamennyi kísérlete, hogy Budapiest irányában áttörjön, kudarcot vallott. Az ellenfél, miután csupián 10 kilométerre sikerült beékelődnie a szovjet csapatok védelmébe és több mint 140 harckocsit veszített, január 11 -én felhagyott a támadással. A Konrád-ll. hadművelet megvalósítására vonatkozó tervei is összeomlottak Miközben a szovjet csapiatok visszaverték az ellenség ellencsapiasait. Pesten elkeseredett utcai harcok folytak. A hitleristák itt a támaszpxmtok egész rendszerét hozták létre azáltal, hogy aláaknázták a hozzájuk vezető megközelítő utakat és az utcákon torlaszokat emeltek a szovjet harckocsik akcióinak megakadályozására. Ez azonban nem állította meg a szovjet csapiatokat. Rohamcsopiortjaik sorra megtisztították az épiületeket, az utcákat. Hogy megkönnyítsék a magyar fővárost ostromló csapatok vezetését, buda- piesti csopxirt létesült, I. M. Afonyin tábornok piarancsnoksága alatt. Állományába eredetileg két szovjet és egy román hadtest tartozott A harcok hevessége sem napipal, sem éjjel nem hagyott alább. A szovjet katonák minden házért, minden emeletért harcoltak, s ezekben a nehéz percekben gyakran kaptak segítséget Pest lakóitól. Megmutatták az épületek megrohamozására legalkalmasabb helyeket, valamint azokat a szakaszokat, amelyeket a fasiszták aláaknáztak. A szovjet katonák piedig, amikor az ágyú- tűz elöl menedéket kereső, békés lakosokkal találkoztak a pincékben, gyakran megosztották velük fejadagjukat. Azokban a napiokban kenyeret szállító autók jelentek meg a piesti utcákon, valamint az első tábori konyhák, ahol meleg ételt osztottak a lakosságnak. A szovjet csapatok, az ellenség makacs ellenállását leküzdve január 17-re Pesten három részre szakították szét az ellenség védelmét, s arra kényszeritet- ték, hogy Budára vonuljon vissza. A következő napion a magyar főváros keleti része megtisztult az ellenségtől. A Pestért vívott harcokban kitüntette magát N. Szirotyuk százados zászlóalja. Több tucat piesti lakónegyedet és utcát szabadított fel, az ellenség jelentős számú haditechnikai eszközét és élőerejét semmisítette meg. Bátor és határozott akciói következtében sikerült megakadályozni azt, hogy a hitleristák szétrombolják a Parlament épiületét. A Szovjetunió Hősének járó csillaggal tüntették ki. Az ellenség, bár Pestet elveszítette, azt a reményét nem veszítette el, hogy kiszabadíthatja a katlanból csaptainak maradványait. E célból január 17-én estére Székesfehérvártól délnyugatra összevonta a 4. SS piáncélos hadtestet, valamint jelentős számú megerősítő ala- kulatot. Ennek a csopiortosulásnak az volt a feladata, hogy a Balaton - Csór szakaszon áttörje a szovjet csapatok védelmét, és délkeleti irányban a Dunáig csapást mérjen: azután a folyó mentén délről észak felé támadva, kapcsolatot létesítsen a Budán bekerített csapatokkal. A helyzet úgy alakult, hogy a gyenge tüzérségi támogatással rendelkező, kis létszámú szovjet csapatoknak négy páncélos hadosztály nyomását kellett kiállni- uk. Az ellenfél január 18-án reggel 150 harckocsit és rohamlöveget vetett be a fő irányban, s a tüzérség és a légierő támogatásával áttörte a szovjet csapatok védelmét, 24 óra alatt mintegy 30 kilométert nyomult előre: január 20-án reggel kiért a Dunához, s ezáltal kettévágta a 3. ukrán front csapatait. Elkeseredett harcok bontakoztak ki Székesfehérvárért, amelyet a szovjet csapatok január 22-én, az ellenség számbeli fölényben levő erőinek nyomására, kénytelenek voltak kiüríteni. A szovjet parancsnokság azonban ebben a rendkívül drámai helyzetben is talált erőt arra, hogy magához ragadja a kezdeményezést. A január 22-re virradó éjszakán egy harckocsizó és egy lövészhadtestet vontak ki a 2. ukrán front állományából. Ezek az ellenfél fő csapásának irányában helyezkedtek el; a támadás kifulladt, s az ellenség kénytelen volt a védelemre áttérni. A teljes bekerítés veszélyébe kerültek az ellenségnek azok az egységei is, amelyek áttörtek a Dunához. A hitleristáknak nem maradt más választásuk, mint hogy sietve elta- karodjanak. Ezekben a harcokban több mint 300 harckocsit, rohamlöveget és mintegy 30 ezer katonát és tisztet veszítettek. így omlott össze a fasiszták utolsó ellencsapiása, a Konrád-lll., vele együtt piedig a Budapiesten bekerített csapatok felszabadítására irányuló kísérletek is végleg meghiúsultak. V. FOMIN (APN) 40 éve történt A három Konrád-ellencsapás kudarca KüMii/i mbbh fiatján
