Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-10 / 19. szám
ÚJ szú 3 1985.V. 10. A Szovjetunió nagy esemény - a párt XXVII. kongresszusa - felé közeledik. Az SZKP, amely a társadalom politikai vezetőerejének szerepét tölti be, óriási tekintélyt élvez a szovjet nép körében. A kommunisták ezt a szabályt követik: a párt szavainak soha semmiben nem szabad különböznie a tetteitől. Az irányvonal kidolgozása és a döntések gyakorlati megvalósítása iránt tanúsított ezen szemlélet azt a szilárd meggyőződést kelti az emberekben, hogy a párt megbízható, és nagyfokú felelősséget érez az ország és a nép sorsáért és jólétéért. Az SZKP kongresszusait ötévenként hívják egybe. Az előző, a XXVI-ik, 1981 február végén - március elején volt. A közelgő XXVII. kongresszus napirendje ismert, bár hivatalosan még nem közölték. így például, egy különbizottság, amelynek összetételét a KB plénuma hagyta jóvá, a párt újjászerkesztett programját készíti elő, hogy a kongresszuson megvizsgálják. Az SZKP szervezeti szabályzatában esedékes változtatásokról is készülnek javaslatok. Kidolgozzák az ország gazdasági és társadalmi fejlődésének fő irányait a nyolcvanas évek második felére és egészen 2000- ig. Ezeknek a dokumentumoknak a tervezeteit a párt központi bizottsága kellő időben, a kongresszus megnyitása előtt közli, hogy megvitathassák őket a pártszervezetek és az ország egész közvéleménye. A nyilvánosság - jó garancia A kongresszusokra való felkészülés időszakában a párt és a nép között mindig fokozódik az információcsere. Ez elvi körülmény, s közvetlen köze van a pártnak ahhoz az irányvonalához, amely szerint a dolgozók széles tömegeinek részt kell venniük a társadalmi élet valamennyi területére vonatkozó politika alakításában. Az emberek véleményének széles körű, szabad kifejezése a sajtóban, a meghozandó határozatok részletes megtárgyalása és az alulról jövő, tárgyszerű kritika, a dolgozók levelei- mindez sajátságos, megbízható biztosítási mechanizmus a politikában lehetséges volun- tarizmussal és szubjektivizmussal szemben, lehetővé teszi az optimális megoldások kiválasztását, s azt, hogy ezekben idejekorán módosításokat eszközöljenek, amelyeket maga az élet sugall. Nagyon termékeny volt az ország gazdasági és társadalmi fejlesztési programja tervezetének - amelyet a párt XXVI. kongresszusa készített elő- a megvitatása. Ez alkalommal több mint kilencmillió javaslat érkezett a termelés szervezetének tökéletesítésére, a dolgozók mindennapos életkörülményeinek megjavítására és sok más kérdéssel kapcsolatban. A javaslatok egy részét beiktatták az ötéves tervbe, a többit pedig az üzemek és dolgozó kollektíváik, a párt-, szakszervezeti és ifjúsági Komszomol-szervezetek Munkájában való felhasználásra ajánlották. A XXVII. kongresszus elfogadja majd az újjászerkesztett pártprogramot, és ez arra vall, hogy ez a kongresszus különleges szerepet játszik a párt történetében és az ország életében. A fejlett szocializmus tökéletesítésének problémáiról folytatott viták már régóta nemcsak a teoretikusok körében keltenek érdeklődést. A társadalom figyelmét a következő gondolat vonja magára: a szovjetorság jelenleg olyan határvonalakat ért el, ahonnan csak akkor tud előrehaladni, ha a szocializmusra vonatkozó legmagasabb, legigényesebb elképzelésekhez igazodik, amelyeket a tudományos elmélet dolgozott ki. Ez a gazdaság intenzitásának fokozására, a tudományos-technikai haladás meggyorsítására, a nép jólétének fokozására és olyan kérdésekre egyaránt vonatkozik, mint a politikai rendszer tökéletesítése és a demokrácia fejlesztése. Ki ellenőrzi a hatalmat? A legutóbbi években a demokrácia problémái világszerte éles eszmei-politikai harc tárgyává váltak. És ez a harc azt igazolja, hogy osztályon kívüli demokrácia nem volt és nincs. Figyelembe véve azt, hogy a különböző nyugati országokban a társadalmi viszonyok demokratizálásának színvonala egyáltalán nem egyforma, viszgáljunk meg egy olyan feltételt, amely valamennyiükre nézve közös. A demokrácia - sokat dicsért burzsoá pluralizmusa ellenére - egyetlen fejlett tőkés országban sem vezetett ahhoz, hogy az alkotmány által jogokkal felruházott emberek mind ellenőrizhetik a hatalom intézményeit, nagyobb egyenlőségre és az emberi jogok és szabadságjogok, a társadalmi igazságosság, az anyagi jólét valóságos érvényesítésére törekedhetnek. Ugyanakkor egy merőben ellentétes tendencia is fejlődik a világon, s ez arra irányul, hogy a dolgozók széles tömegei részére egyre vonzóbb demokráciát szilárdítsa meg. Ez az irányzat a szocializmus viszonyai között érvényesül, és valóban biztosítja azt, hogy az emberek millióit bevonják az ország irányításába valameny- nyi szinten. A Szovjetunióban az SZKP kezdeményezésére kidolgozták, össznépi megvitatásra bocsátották, azután pedig 1977- ben elfogadták a Szovjetunió új alkotmányát. Ennek hatására a szovjet népuralom potenciálja még hatékonyabban valósul meg. Megállapítható ez a tanácsok tevékenységében, és abban a magatartásban, amelyet az állampolgárok tanúsítanak irántuk. Az 1985 február végén lezajlott választások megmutatták, hogy a tanácsok tekintélye növekszik. A választók egyhangúan a kommunisták és a pártonkivüliek tömbjének jelöltjeire szavaztak, mintegy 2,3 millió jelöltet választottak képviselővé. Ugyanakkor 90 körzetben a jelöltek a szavazatok felénél kevesebbet kaptak, és így nem választották meg őket. Azok a párt-, szakszervezeti, Komszomol-, szövetkezeti és más szervezetek, amelyek a választások során megbukott jelölteket állították, nyomatékos figyelmeztetést kaptak, hogy a közvéleményt tanulmányozni, ismerni kell, és mindenkor figyelembe kell venni. Az 1977-es alkotmány szerint bővült a szakszervezetek, a Komszomol, a népi ellenőrzés jogköre. A szakszervezetek kezdeményezésére kidolgozták, széleskörűen megtárgyalták a dolgozó kollektívákról, ezeknek a vállalatok, intézmények, szervezetek irányításában való részvételéről szóló törvényt, és ez elfogadása után hatályba lépett. Ennek a hatására fejlődik jelenleg az üzemi demokrácia. A saját példa ereje A kommunista párt, miközben a társadalom demokratizálásának folyamatát irányítja, ebben a tekintetben maga is tökéletesedik - a pártszervezetek aktivitásának és kezdeményező képességének fejlesztése, munkaformáik és -módszereik gazdagítása terén. A határozatok széles körű, demokratikus megtárgyalása és elfogadása a pártban - szigorú figyelemmel és az elfogadott határozatok végrehajtásáért való felelősséggel, valamennyi szintű beszámolási kötelezettséggel párosul. Éppen ez az élet által ellenőrzött demokratikus centralizmus, amelyet osztályellenségeink vádaskodással sújtanak, olykor pedig egyesek a munkásmozgalmon belül is bírálnak. Az SZKP úgy véli, hogy az olyan demokrácia, amely semmilyen felelősséget nem követel, végeredményben üres szócsatává fajul. A párt éppen ezért nagyra értékeli azt, hogy nemcsak meghatározza a társadalom fejlődésének irányvonalát, hanem gyakorlatilag is harcol ennek a megvalósításáért. Az SZKP nem adminisztrál és nem tevékenykedik a kényszerítés erejével. Ereje a tömegekre kifejtett politikai-szervezési és politikai-ideológiai befolyásban rejlik. A párt saját soraiban is határozottan harcol az adminisztratív-bürokratikus irányítási módszerek ellen, s állandóan emlékezteti a kommunistákat arra, hogy az SZKP nem más, mint szervezeti szabályzata alapján működő, önmagát irányitó szervezet. A pártban elfogadott döntéseket valamennyi pártszervezetnek teljesítenie kell, de mindegyik saját utakat és módszereket kereshet és köteles is keresni ehhez. A pártnak jelenleg körülbelül 18,5 millió tagja van. Ezek 420 ezer alapszervezetbe tömörülnek, amelyek gyakorlatilag valamennyi dolgozó kollektívában működnek. Ha a „szovje- tológusok“ és a „kremlológu- sok" kijelentéseit hallgatjuk, akkor ahány kommunista van, az mind okvetlenül főnök. Ez nem okos kitalálás. A szovjetország dolgozói között jelenleg minden tizenegyedik kommunista; de a párttagok háromnegyede egyáltalán nem ,,a hatalom legfelső lépcsőin!1, hanem az anyagi termelés területén, a tömegfogyasztásra szánt iparcikkek és élelmiszerek termelésében dolgozik. A kommunisták személyes példája a munkában - tekintéllyel ruházza fel véleményüket, javaslataikat, pártszervezeteik határozatait. Azok a kérdések, amelyeket a párt központi bizottsága a XXVII. kongresszus elé terjeszt, arról tanúskodnak, hogy az SZKP a jövőben is egyesíti majd a társadalom fejlődését irányvonalának meghatározása során a marxizmus-leniniz- musra támaszkodó elmélet és a gyakorlat emberét, aki energikusan harcol a kitűzött irányvonal megvalósításáért, s eközben magával ragadja a tömegeket. FJODOR BREUSZ, az APN politikai szemleírója Elérkezett az új döntések előkészítésének ideje Szocializmus és önmegvalósítás A szocialista társadalmi fejlődés fontos vívmánya, ugyanakkor a továbblépés egyik alapfeltétele, hogy képes össztársadalmi méretekben megteremteni és továbbszélesiteni az emberi alkotótevékenység és önmegyalósítás valódi lehetőségeit. Ennek szem előtt tartása különösképpen fontos a fejlett szocialista társadalom építésének jelenlegi szakaszában, amikor is a további fejlődés zálogává, minden korábbi időszakot meghaladó módon, az emberi tényező növekvő szerepe vált, az, hogy mennyire leszünk képesek az egyéniséget - ahogyan ezt a sokoldalúan fejlett egyéniség koncepciójában a marxista-leninista elmélet megfogalmazza - a társadalmi fejlődés egyik valóban meghatározó szubjektumává, egyszersmind összegező céljává tenni. Nyilvánvaló, hogy az ezzel kapcsolatos kérdések egyre inkább a társadalomtudományi érdeklődés homlokterébe kerültek és váltak komplex elemzések tárgyává annál is inkább, mert egyre erőteljesebben érvényesülnek a személyiségprobléma tágabb, ideológiai és világnézeti szempontjai. Ez pedig óhatatlanul megkívánja ismereteink olyan irányú elmélyítését, amely lehetővé teszi ezeknek az összefüggéseknek igényes, a marxista filozófia gondolati rendszerében lehetséges megalapozását. A személyiségprobléma marxista felfogásának ilyen értelemben vett megismeréséhez nyújt fontos ismereteket és továbbgondolásra érdemes szempontokat Vaskó Kusin Az ember és önmegvalósítása című könyve, mely a Smena ‘ könyvkiadó Aurora sorozatában jelent meg szlovák nyelven. A sorozat további kiadványairól szintén érdemes tudni, hogy fontos, gyakorlati, társadalmi életünkkel szorosan összefüggő kérdésekről szólnak, jelentősen gazdagítva azoknak a kiadványoknak a számát, melyekből bőven meríthetünk társadalom- tudományi és politikai ismereteink gyarapításához, és ebből a szempontból nem kivétel a szóban forgó tanulmány sem. Kiindulópontja az ember és a munka társadalomtörténeti meghatározottságú, marxista szempontból különös elvi, világnézetileg is alapvető jelentőséggel bíró viszonya. Az embernek a munkához, mint minden emberi tevékenység alapformájához való, történelmileg változó viszonya a kerete és a mértéke az emberi szabadságnak és alávetettségnek, az elidegenedésnek és az önmegvalósításnak. Ennek a viszonynak az értelmezése, mi több, az emberi szabadság és önmegvalósítás adott lehetőségeiből kiinduló optimista vagy pesszimista értékelések - a Marx előttiek közül a legjellemzőbbeket, mielőtt rátérne a marxi koncepció kifejtésére, a tanulmány futólag érinti is - az egyes felfogásokban közvetlenül nemcsak filozófiai-világnézeti álláspontokat tükröznek: ezeket alapvetően a munkának a társadalomtörténeti fejlődés hosszú szakaszában s zükségszerűen meglévő kényszerjellege határozta meg, amit csak a szocializmusban válthat fel a munkának felszabadító munka-jellege, miközben természetesen sosem szűnik meg és nem is szűnhet meg az emberi tevékenység alapformája és egyáltalában az emberi létezés alapvető feltétele lenni. A következő fejezetek a munka és az önmegvalósítás belső összefüggéseit elemzik az alkotás, az ész és a szabadság fogalmain keresztül. Mindenekelőtt itt is megmutatkozik a munka alapjellege és meghatározó szerepe," és annak az álláspontnak a tarthatatlansága, amely például az alkotást egyértelműen és mereven a munka tagadásának, a munkát pedig az alkotó önmegvalósítás akadályának, sőt, ellentétének tekinti. Ugyanez mondható el a munka és a szabadság kölcsönös viszonyáról is. Konkrét mibenlétük a marxista felfogás szerint történelmileg meghatározott és az ember gyakorlati természet- és társadalomátalakitó tevékenységének a függvénye, vagyis döntően attól függ, mennyire képes az ember úrrá lenni a természet erői felett, ami viszont feltételezi, hogy képes saját társadalmi létének tudatos megszervezésére. Ezzel összefüggésben rámutat a szerző annak a túlhajtott optimizmusnak a semmivel sem indokolható, túlzott voltára, amely a természet feletti uralmat a totális, teljes uralom állapotának fogja fel; a valóságban ez egy vég nélküli folyamat és minden ellenkező elképzelésnek metafizikai, megalapozatlan hit-jellege, a tudományos világnézethez pedig vajmi kevés köze van. A természetet és a társadalmat érintő humanizációs folyamatnak a kérdése elvezeti a szerzőt a dehumanizált munka meghaladásának és a humanizáció- nak mint a szocialista társadalmasítási folyamat lényegének a problémájához. A szocializmus és az ember sokoldalú önmegvalósításának eszméje című fejezet bizonyos szempontból összegezi azokat a következtetéseket, amelyek az előző kérdésfelvetésekből levonhatók. Hangsúlyozottan jelentkezik mindenekelőtt a szocialista életmód kialakításának és általánossá tételének a szükségessége. A szocialista életmód a szerző szerint az önmegvalósítás új lehetőségeit jelenti, melyeknek a szocializmusban elsősorban a munkához való megváltozott viszony, a munka szocialista jellegét és tartalmát erősítő változások a meghatározó alapja. A tanulmány végül kitér a szabad idő értelmezésére és azokra a mozzanatokra, amelyek a szocializmusban minőségitleg új tartalmat adnak a szabad időnek is. NÉMETH ISTVÁN
