Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-05 / 18. szám

ÚJ szú 5 1985. V. 5. A fasiszta Németország a második világháború éveiben a lengyelek, csehek és szlovákok, szerbek és horvá- tok, franciák, belgák, görögök, dánok, norvégek és más nemzetiségek millióit tartotta hatalmában, akik senyvedtek a külföldi hódítók igája alatt. Elnyomottak voltak Bulgária, Finnország, Magyaror­szág és Románia népei is, akiket Hitler utasítására fasisztabarát kormányzóik belesodortak a háborúba. A japán milita­risták leigázták Kína, Korea, a Fülöp- szigetek, Indokína, Indonézia nagy részét és a Csendes-óceán medencéjében fek­vő más országok népeinek millióit. De talán Németország, Olaszország és Ja­pán dolgozói mentesültek az elnyomás­tól, a jogfosztottságtól és az önkénytől? A ravasz propaganda bódulatában értel­metlen áldozatokat hoztak. A leigázott országok népei nem nyu­godtak bele sorsukba, hanem felszabadí­tó harcra keltek. Az ellenállási mozgalom csoportjaiba, a partizánosztagokba és -seregekbe, az illegális antifasiszta szer­vezetekbe tömörült több százezer hazafi aktív tevékenységet folytatott, érzékelhe­tő veszteségeket okozott a fasiszta csa­patoknak és csatlósaiknak, állandó fe­szültségben tartotta a megszállókat, arra kényszerítve őket, hogy számottevő had­erőket vessenek be a hátország védel­mére. Különös erővel lángolt fel a szerve­zett fegyveres harc Jugoszláviában és Lengyelországban, melyek népei a szov­jet néppel együtt a legnagyobb áldozato­kat szenvedték a háború éveiben. (Len­gyelország 6 millió, Jugoszlávia 1,7 millió áldozat.) A hitleri hódítók által leigázott európai országok több tízmillió lakosa felszabadí­tásának döntő előfeltétele volt a több mint három évig folyó fegyveres harc, amelyet a szovjet katonák vívtak a fasiszta hor­dákkal először hazájuk területén, majd pedig annak határain túl. A szovjet harcosok egyik fő feladatuk­nak tartották a többi ország népeinek támogatását a külföldi elnyomás ellen vívott harcukban. Európa, majd pedig Ázsia népeinek felszabadítása érdeké­ben a Szovjetunió fegyveres erői 1944-45 során több stratégiai hadműve­letet hajtottak végre, amelyekben 11 front, 2 légvédelmi front, 4 flotta, 50 összfegyvernemi, 6 harckocsi-, 13 légi, 3 légvédelmi hadsereg és 2 flottilla vett részt. A csapatok és flották összlétszáma mintegy 7 millió fő volt. Tíz európai és két ázsiai országot szabadítottak fel teljesen vagy részlegesen, melyek lakosainak száma meghaladta a 180 milliót. A szov­jet hadsereg összesen több mint 3 millió embert vesztett ezekben a felszabadító harcokban, ebből az elesettek száma meghaladja az egymilliót. Az európai népek felszabadítása érde­kében végrehajtott utolsó, döntő jelentő­ségű stratégiai hadműveletek a követke­zők voltak: az lasi-Kisinyov-i (1944 au­gusztusában), a belgrádi (1944 októberé­ben), a Visztula-Odera-i (1945 január­februárjában), a kelet-poroszországi (1945 január-áprilisában), a budapesti, a balatoni és bécsi (1944 októberében - 1945 áprilisában), a berlini és a prágai (1945 április-májusában) és mások. A háború befejező szakaszában Ro­mánia és Bulgária több hadosztálya har­colt a szovjet csapatokkal vállvetve a fa­siszta hódítók ellen. Ezek az országok új kormányt alakítottak és hadat üzentek Németországnak. Lengyelország felsza­badításában, a Németország területén folyó harcokban részt vett a Wojsko Pols­kié két hadserege és néhány önálló ma- gasabbegysége. Hazája felszabadításá­ban a szovjet csapatok mellett részt vett egy csehszlovák gyalogos hadtest, több más cseh és szlovák egység, egy önkén­tes magyar ezred. A fasiszta hódítók elleni harcban nagy érdemeket szerzett a jugoszláv nép és mintegy 400 ezer fős felszabadító nép­hadserege. A szovjet és jugoszláv csa­patok 1944 őszétől szoros együttműkö­désben harcoltak a közös ellenség ellen; 1944. október 20-án közös erőfeszítéssel felszabadították Belgrádot. „ Népeink nagyra becsülik a Szovjet­unió és dicső hadserege érdemeit - je­lentette ki Joszip Broz Tito -, tudják, hogy a háború végzetterhes, éveiben az ő vál- lukra nehezedtek a legsúlyosabb terhek, s övék volt a döntő szerep a fasizmus sötét erőinek legyőzésében." A Szovjetunió nagy mennyiségű fegy­verzetet és harci technikát adott át Len­gyelországnak, Romániának, Bulgáriá­nak, Csehszlovákiának, Jugoszláviának és néhány más országnak néphadsere­geik felszerelésére. A szovjet emberek ezrei harcoltak a fa­sizmus ellen az ellenállási mozgalom soraiban, a partizánosztagokban és az illegális antifasiszta csoportokban Francia- ország, Olaszország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Lengyelország és más európai országok területén. A szovjet és francia nép szoros harci szövetségéről tanúskodnak a francia ha­zafiakból szervezett Normandia-Nyeman repülőezred vitéz tetei. Az ezred érdeme­inek nagyrabecsülését a személyi állo­mány szovjet hadikitüntetései igazolják. A szovjet hadsereg 1945 telén és tava­szán elért sikerei következtében az arc­vonal egészen messze nyugatra, Közép- Európába tolódott. A szovjet csapatok az Odera folyónál alaphelyzetet foglaltak el Berlin ostromához. Az ellenség különösen számottevő erőket vont össze a berlini irányban: körülbelül 1 millió katonát és tisztet, több mint 10 ezer löveget és aknavetőt, 1,5 ezer páncélost és rohamlöveget, 3,3 ezer repülőgépet. A kóépítményekkel beépí­tett települések sűrű hálózatára, a szá­mos csatornára és tóra támaszkodva a hitleristák több megerősített állást ala­kítottak ki az Odera folyó és Berlin között, magát Berlint pedig töméntelen mennyi­ségű vasbeton tüzelőállással megerősí­tett hatalmas erőddé változtatták. Az utol­só totális mozgósításkor az idősebbeket és a serdülőket is behívták, ezekből ké­pezték a Volkssturm-osztagokat. A Hit­lerjugend szervezetből harckocsivadász- különítményeket alakítottak. A berlini hely­őrség száma több mint 200 ezerre rú­gott. A fasiszta főkolomposok ádáz ellenál­lást fejtettek ki, arra számítva, hogy ily módon időt nyernek és titkos megegye­zésre jutnak az USA és Anglia reakciós köreivel. Abban reménykedtek, hogy si­kerül haladást előidézniük a Hitler-elle- nes koalícióban és a nyugai imperialis­tákkal együtt a Szovjetunióra támadniuk. Emiatt a németek nyugaton gyakorlatilag beszüntették a szervezett ellenállást és a legharcképesebb hadosztályokat sür­gősen átdobták keletre. A front áttörése az Oderánál és Berlin bevétele igen bonyolult feladat volt és óriási katonapolitikai jelentőséggel bírt. E hadművelet lebonyolításába három front - a 2. és az 1. belorusz, valamint az 1. ukrán - csapatait vonták be. A Wojsko Polskié 1. és 2. hadserege is részt vett a hadműveletben. A három szovjet front számbelileg 2,5 millió katonát és tisztet, mintegy 42 ezer löveget és aknavetőt, 6250 harckocsit és önjáró löveget, 7500 harci repülőgépet tett ki. A hadművelet sikerét a 2., 3. és 4. ukrán front támadó hadmozdulatainak is elő kellett segíteniük, amelyekre fontos önálló feladatként bízták Csehszlovákia felszabadítását. Fokozott harci tevékeny­ségük miatt a német parancsnokság nem tudott póterókról gondoskodni a fő, a ber­lini irány számára. 1945. április 16-án hajnalban a löve- gek és aknavetők tízezrei vették pergőtűz alá az Odera folyón túli ellenséges erő­dítményeket. Támadásba lendültek a harckocsik és a gyalogosok. A légierő aktívan támogatta őket. A fasiszta német csapatok mindenütt szívós ellenállást ta­núsítottak, de nem tudták feltartóztatni a nagy erejű támadást. A szovjet csapatok április 21-én már Berlin elővárosaiban jártak. Az északke­leti peremkerületekbe az 1. belorusz, másnap a délkeleti oldalról az 1. ukrán front magasabbegységei hatoltak be. Áp­rilis 24-én a két front hadseregei egye­sültek Berlin délkeleti részén és ketté­vágták az ellenséges csoportosítást. A német fővárostól délkeletre fekvő er­dőkben több mint 200 ezer ellenséges katonát és tisztet kerítettek be és vágtak el Berlintől. A következő napon - április 25-én - Ketzin térségében nyugatról be­zárult a gyűrű Berlin körül, s a fasiszták harapófogóba kerültek. Minden kitörési kísérletük hiábavalónak bizonyult. Még egy hétig tartó ádáz küzdelem során a széttagolt, bekerített csoportosításokat megsemmisítették. Április 25-e még egy eseményről nevezetes: az 5. gárdahad­sereg elórevetett csapatai az Elbánál, Torgau mellett találkoztak az 1. amerikai hadsereg járőrosztagaival. A következő napokban más szovjet frontok hadosztá­lyai is elérték az Elbát. A Berlinben körülzárt nagy ellenséges csoportosítás megsemmisítése a végső­kig megfeszített harcok közepette zajlott. A szovjet csapatok azonban lépésről lé­pésre közeledtek Berlin központjához. Elfoglalták a Reichstaghoz vezető utakat és április 30-án megrohamozták a masz- szív épületet. A válogatott fasiszta oszta­gok dühödten védekeztek. Csak a nap második felében sikerült néhány roham­csapatnak behatolnia az épületbe. 21. óra 50 prckor Mihail Jegorov és Meliton Kantarija szakaszvezetó kitűzte a Reichs- tagra a győzelem zászlaját. A fasiszta helyőrség napjai meg voltak számlálva. A harcok azonban újult erővel lángoltak fel. A berlini helyőrség parancs­noksága csak május 2-án jelentette be a rádióban, hogy kész kapitulálni. Az ellenség letette a fegyvert. Berlin ostroma a szovjet csapatok megérdemelt győzel­mével végződött. A berlini hadművelet során 93 ellensé­ges hadosztályt - ezen belül 23 páncélos és gépkocsizó hadosztályt - és 11 dan­dárt vertek szét, mintegy 480 ezer kato­nát és tisztet ejtettek fogságba, 1550 páncélost, 11 ezer löveget és aknavetőt, 4510 repülőgépet zsákmányoltak. A fasiszta Németország megadta magát. Vaszilij Satyilov tábornok így ír vissza­emlékezéseiben a Berlin kapitulációját követő első napokról: „A berliniek egyre figyelmesebben vizsgálgattak bennün­ket. A tekintetekben alázat, hízelgés, sőt rosszul leplezett gyűlölet is volt, de mind gyakrabban olvastunk ki belőlük őszinte csodálkozást. A győztesek viselkedése sehogyan sem fért össze azzal az elkép­zeléssel, amelyet a fáradhatatlan fasiszta propaganda ültetett el a német polgárok tudatában. Az oroszok nem gyilkoltak, nem fosztogattak, nem álltak bosszút a német hadsereg szovjet földön elköve­tett garázdálkodásaiért - ellenkezőleg, enni adtak azoknak, akiket halálos ellen­ségüknek kellett volna tartaniuk.“ A legyőzött ország lakosságával szemben tanúsított humánus magatartás és az internacionalizmus szellemében nevelt szovjet harcosok a berlini csata napjaiban is gondoskodtak a békés vá­roslakók biztonságáról. A szovjet katonák és tisztek gyakran életük kockáztatásával mentették a német gyermekeket, nőket és öregeket, megosztották velük élelmü­ket és gyógyszereiket. A szovjet parancs­nokság jelentékeny segítséget nyújtott Berlin és más német városok lakosságá­nak az élelmiszer-ellátásban, a városi közlekedés, vízvezeték- és villanyhálózat helyreállításában, az orvosi ellátás meg­indításában. 1945. május 8-án a német legfelsőbb parancsnokság képviselői Berlin előváro­sában, Karishorstban aláírták az összes német fegyveres erő feltétel nélküli meg­adásáról szóló szerződést. Ezen a törté­nelmi jelentőségű tárgyaláson Georgij Zsukov, a Szovjetunió marsallja elnökölt. Beköszöntött a győzelem rég várt nap­ja. A Szovjetunió városai és falvai május 9-én ünnepi díszbe öltöztek. Moszkvá­ban ünnepi tűzijáték fénye sziporkázott az alkonyati égen. A kommunista párt és a szovjet kormány nevében Joszif Sztálin felhívással fordult a néphez, amelyben többek között ezeket mondotta: „Nem voltak hiábavalóak és az ellen­ség felett aratott teljes győzelemmel vég­ződtek a hazánk szabadságáért és füg­getlenségéért hozott óriási áldozatok, a sok nélkülözés és szenvedés, amelye­ket népünk átélt a háború során, a haza oltárán hozott megfeszített munka a hát­országban és a fronton.“ A második világháború éveiben a fel­szabadító harc közös, igazságos céljai által vezérelt népek egységes antifa­siszta szövetségbe tömörültek. A Hitler- ellenes koalíció magvát a három nagyha­talom - a Szovjetunió, az USA és Anglia - katonai szövetsége képezte, melyhez később a harcoló Franciaország és a vi­lág más országai csatlakoztak. Az európai országokban működő anti­fasiszta ellenállási mozgalom, valamint a francia, angol és amerikai nép önfelál­dozó küzdelme az elmúlt háború történe­tének nagyszerű fejezete. A fasizmus közös legyőzéséhez nagymértékben hozzájárultak a szövetséges csapatok olyan hadmozdulatai, mint az angolok El Alamein-i offenzívája 1942 őszén; az angol-amerikai csapatok 1943 nyarán végrehajtott szicíliai hadjárata; a szövet­ségesek 1943 szeptemberében megindí­tott sikeres harci tevékenysége Dél- Olaszországban; s végül - ami a legfon­tosabb - a szövetséges csapatok partra­szállása Normandiádban 1944 júniusá­ban, valamint az USA, Anglia és Francia- ország csapatainak ezt követően kifejtett harci tevékenysége Nyugat-Európában, ami azzal végződött, hogy az Elbánál egye­sültek a kelet felöl támadó szovjet csapa­tokkal. Az agresszió európai tűzfészkének fel­számolása után az ázsiai háború lángjait kellett eloltani. Itt a japán militaristák töltötték be a hódítók és a népek szabad­ságának leigázói szerepét. Kína, Korea, Indokína és sok ázsiai ország nagy terü­leteinek lakosságát tartották elnyomás alatt. Durván megszegték a Szovjetunió­val kötött semlegességi egyezményt, ak­tív segítséget nyújtottak a fasiszta Né­metországnak a szovjet nép ellen folyta­tott háborújában - támadással fenyeget­ve a Szovjetuniót -, és háborút viseltek szövetségeseink, az USA és Anglia ellen. Nemzetközi kötelességeihez híven, valamint abból a célból, hogy biztosítsa távol-keleti határainak épségét és segít­se az ázsiai népeket a japán uralom alóli felszabadulásukban, a Szovjetunió 1945. augusztus 8-án hadat üzent Japánnak és harci tevékenységet indított ellene. A bajkálontúli, a 2. és az 1. távol-keleti front, valamint a Csendes-óceáni Flotta és az Amuri Hadiflottilla számottevő erők­kel - több mint 1,5 millió emberrel, 5,3 ezer harckocsival és önjáró löveggel, 5,2 ezer harci repülőgéppel, 26 ezer löveggel és aknavetővel - rendelkezett. Alek- szandr Vaszilevszkij marsall volt a távol­keleti szovjet csapatok főparancsnoka. A harcokban részt vettek a Mongol Nép­hadsereg csapatai is. Közös erővel döntő csapásokat mértek az erős japán Kvantung-hadseregre (1,2 millió katona és tiszt), amely Északkelet- Kínát és Koreát tartotta megszállás alatt és néhány nap alatt teljesen szétverték azt. Ez volt a fő oka annak, hogy Japán 1945. szeptember 2-án aláírta a feltétel nélküli fegyverletételről szóló szerződést. A második világháború az agresszorok teljes szétzúzásával ért véget. VASZILIJ RJABOV (A nagy győzelem c. kötetéből) Karlshorst, 1945. május 8. - Keltei aláírja a feltétel nélküli kapitulációt (Archiv felvétel) Ml Bmiflnn

Next

/
Thumbnails
Contents