Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-12 / 15. szám
* E legáns, méltóságteljes, lenyűgöző. Mint egy királynő... Tamara Makarova. Negyven-ötven éwel ezelőtt filmcsillag volt; ma már ennél is több: a szovjet film nagyasszonya. Forgat, tanit, utazik. Ma itt van, holnap ott, holnapután amott. Fáradhatatlanul járja a világot.- Bocsássa meg, én fellapoztam a lexikont - tudni akartam végre, mikor született. belső hang mindig megsúgja, mikor, mit tegyek.- A színészi pályára is ez a belső Hang terelte?- Nem hiszem. Gyerekkoromban a tánc bűvöletében éltem. Balerina akartam lenni. Szülővárosomban, Leningrád- ban a legjobb növendékek közé tartoztam a balettiskolában. Apám korán meghalt, s mert én voltam a legidősebb a gyerekek között, úgy éreztem, nekem kell felkarolnom a családot. Amikor A három narancs szerelmesében a főszerepet táncoltam, már jól kerestem, anyám is megnyugodott. Aztán egy nap, amikor hazafelé mentem a színházból, Nilmano- va, az ismert rendező megállított az utcán. Azt mondta, lenne egy szerepe számomra. Nem volt az egy hű-de-nagy szerep, nekem mégis sokat jelentett. Mert a stúdióba, ahol az Idegen kabátot forgattuk 1927-ben, bekukkantott Szer- gej Geraszimov is. Akkor már jó nevű rendezőnek számított, sikere volt a szakmában és szebbnél szebb nők csüngtek az oldalán. Én húszéves voltam akkoriban. Megismerkedtünk, egymásba szerettünk, s egyik napról a másikra hátat fordítottam a táncnak. Geraszimov tanácsára beiratkoztam a Szcenikai Főiskolára, ahol Leonyid Trauberg lett a tanárom. Első jelentős filmszerepemet Pudovkintól kaptam, aztán 1934-tól Geraszimov alkotótársa lettem. Szerepet adott a Heten • „Sokat kaptam az élettől“ (Zuzana Minácová felvétele) Tamara Makarova arcai EB* BEE Finoman elfordítja a fejét, aztán hirtelen felnevet.- Ne higgyen a lexikonnak!- Akkor minek higgyek?- A szemének. Hát nézzen csak meg! Mit lát az arcomon?- Hogy szereti az életet...-Ó, nagyon. Tudja, én dupla adag boldogságot kaptam tőle. Szép, harmonikus házasságot, meg sok-sok szeretetet. És még valamit: akárhol is vagyok, mindenütt rajonganak értem a fiatalok.- Mit gondol, miért?-Talán a mentalitásomért. Vagy az elveimért? Nem tudom. De az is lehet, hogy ők is, én is ugyanazt tartjuk a legfontosabbnak az életben. Hogy tiszteljük embertársainkat.- Akkor is, ha azok a lábukat teszik ki elénk?- Igen. Ha megdobnak kővel... De, hisz tudja! Én nyugodt lelkiismerettel ki merem mondani, soha, de soha nem bántottam meg senkit sem, legalábbis nem szántszándékkal. És az irigykedés is távol áll tőlem.- Miért, mit irigyelhetett volna másoktól?- Színésznő vagyok, tehát elsősorban szerepeket. De mondtam már: hozzám nagyon kegyes volt az élet. Sokat adott, sokszor kitüntetett. És nemcsak szerepekkel, mással is. Én például előre megszoktam sejteni a dolgok állását. Egy a hó ellen, A tanító, Az ifjú gárda, Az újságíró című filmekben. Énekelni tanított, forgatókönyveket írtunk, megszerettette velem a falusi életet, röviden: egymásra találtunk. Házasságunk erős érzelmi alapjait soha semmiféle válság nem fenyegette.- Legutóbbi közös munkájukban, a Lev Tolsztojban Szergej Geraszimov az írót, ön pedig Szofija Andrejevnát, - a főhős feleségét kelti életre. Milyen nehézségekkel kellett szembenézniük?- Egy életrajzi film minden rendezőnek kemény diót jelent, ez esetben azonban mégsem Tolsztoj egyéniségével, hanem Szofija szerepével volt elakadásunk. Szofijáról ugyanis - számomra érthetetlenül - olyan kép alakult ki, hogy Tolsztoj életében démoni szerepet töltött be. Hogy hisztérikus, keményfejü nő volt, az igaz. Ez Tolsztoj naplóiból és írásaiból is kiderült. Engem mégsem a puszta tények, hanem a miértek érdekeltek. Az, hogy mitől volt olyan robbanékony, olyan labilis idegzetű ez a nő, és miért volt vele szemben kemény, sokszor könyörtelen az író. Szofija Andrejevna sokoldalú asz- szony volt. Rajongott a zenéért, rajzolt és hímezett, ruhákat varrt és kitűnően főzött. Kilenc gyereket nevelt fel, miközben egy egész gazdaságot igazgatott. Házuk ajtaja mindenki előtt nyitva volt; ebédidőben általában húsz ember ült az asztal mellett. Szóval volt gondja éppen elég. Csoda hát, ha olykor-olykor kifakadt és összezörrent a férjével? Emlékszem, a forgatás első napjától az utolsóig nálunk is napirenden volt a téma: Geraszimov Tolsztojt védte, én meg Szofija Andrejevna igazát magyaráztam. A végén persze mindig én maradtam alul. Hát persze, egy zseninek mindent meg kell bocsátani.- Eddig csak filmről beszéltünk, pedig...- Nincs pedig. A színház csak nézőként érdekel. Én képtelen lennék minden este ugyanazt játszani.- Ezek szerint filmszínésznek lenni sokkal könnyebb?- Nem állítanám. Sőt, én azt hiszem, a kamera előtt jobban meg kell dolgozni, mint a színpadon. Mivel a színházban nagyobb hanggal, szélesebb gesztusokkal születik a figura, szerintem a színésznek is könnyebb dolga van. Egyébként is: nincs veszélyesebb partner, mint a felve- vógép. Azt nem lehet megtéveszteni.- A filmen kívül mi érdekli még olyan nagyon?- Sok minden. A sport, s azon belül is a tenisz meg a ping-pong, a természet, a fák, a virágok, - én a legapróbb dolgoknak is örülni tudok. Akármire is nézek, még mindig a gyerek csodálkozik bennem. S amig így van, tudom, nem öregszem. SZABÓ G. LÁSZLÓ A humanizmus, a béke, a barátság fóruma Június végén kezdődik a moszkvai filmfesztivál Szerte a világon ebben az évben mintegy százötven filmfesztivált rendeznek. A tengernyi filmtalálkozó közül bízvást kiemelhetöek a legtekintélyesebbek - mondta Filip Jernas. a Goszkino. a Szovjetunió Filmművészeti Állami Bizottsága elnöke. A filmszakma és a nagy- közönség különösen számon tartja a moszkvai, a cannes-i. a nyugat-berlini, a Karlovy Vary-i fesztivált, valamint az indiai és a brazíliai filmszemléket. Mint Jernas elmondta, az idén is megkülönböztetett érdeklődés előzi meg a moszkvai seregszemlét, amelyet június 28-tól július 12-ig rendeznek meg. ezúttal immár a tizennegyedik alkalommal. A Goszkino vezetője még nem mondott pontos adatokat a résztvevőkről, de az biztos, hogy mind az öt földrész képviselteti magát a találkozón. A hagyományokhoz híven versenyeket rendeznek a játékfilmek, dokumentum- és rövidfilmek, valamint a gyermekfilmek kategóriájában. Ugyancsak a fesztiválok hagyományaihoz tartozik, hogy a találkozó idején , .filmpiacot“ nyitnak, ahol kifejezetten adásvételi szempontból mérlegelhetik a szakértők, forgalmazók a világ filmtermését. Amint a legutóbbi filmtalálkozókon, most is lesznek retrospektív vetítések; már eldőlt, hogy a moszkvai filmbarátok újra élvezhetik Kozincev és Truffaut alkotásait. A seregszemle egyik fontos tematikus gondolata a negyvenedik évforduló: a győzelem jubileumán látható lesz több régi és új szovjet film, így az örökség című alkotás, a Zsukovról szóló dokumentumösszeállitás, a Harctéri regény, valamint újabb filmek, így a kétrészes Győzelem című alkotás és Jurij Ozerov munkája, a Csata Moszkváért. Azt tervezik, hogy bemutatnak egy doku- mentumösszeállitást az első Vörös téri diszszemléröl a háború befejeződése után. Ha a terv megvalósul, bizonnyal nemcsak a filmszakma szükebb köreiben kelt majd nagy érdeklődést. A moszkvai fesztivál ezúttal sem csupán szakmai fórumnak ígérkezik, hanem széles körű társadalmi találkozónak is, amit a seregszemle jelszava is alátámaszt. a humanizmus, a béke és barátság jegyében cserélhetnek eszmét a különböző stílusú és fölfogású alkotók. Legutóbb 102 ország 1200 filmese vett részt a fesztiválon, s valószínű, hogy a tizennegyedik találkozó nem marad el a tizenharmadik mögött. (mj) m S olothurn — festői kisváros, mintegy hetven kilométerre Zürichtől. Hajdanán a világhírű svájci óragyártás egyik központja volt - e korszaknak azonban már jó ideje vége: az óraipar elsorvadt - és Solothurn neve - mintegy két évtizede - a svájci filmnapok színhelyeként lett nemzetközi hirú. Órák helyett tehát a filmek jelentik itt a témát és a svájci filmről van is mit beszélni. Hogy mi a különleges a svájci filmhelyzetben? Elsősorban az, hogy központi ipari háttér, műterem-komplexum vagy filmgyár létezése nélkül alakult ki nemzetközi színvonalú, hírű, folyamatos filmgyártás - ami majdnem egyedülálló Európában. A svájci film egyes emberek, vagy törpe műhelyek kézműves terméke és - a legnagyobbakat kivéve - többnyire igen szegényes technikai körülmények között születik. Ez a svájci film egyik nagy előnye, de hátránya is. A központi ipari háttér hiánya erősen érződik a filmek dramaturgiáján, technikai színvonalán, felvételi módjain. Ugyanakkor számos olyan eredeti alkotó módszer és megoldás forrása, szülője a kényszerhelyzet, melyek egyedi, sajátos szint, hangot kölcsönöznek a svájci filmalkotásoknak. Svájc mindmáig a különböző filmművészetek befolyásának hatása alatt áll: a francia, olasz, német film hagyományai, vívmányai keverednek itt az amerikai filmiskola jól ismert patentjeivel. Bár néhány éve Svájcban is létesítettek filmművészeti főiskolát, a fiatal svájciak javá része ma is Rómában, Párizsban vagy Münchenben tanulja a filmkészítést. Vagy a színvonalas oktatást nyújtó hazai szakiskolák felől, részben amatőrként, részben autodidaktaként indul el a filmgyártás világa felé. E sajátos helyzet sajátos filmművészetet teremtett. Solothurn immár hagyományos filmnapjai jelentik a svájci filmnek azt a fórumát, ahol valamennyi svájci alkotó munkája vászonra kerül, ahol a különböző városokban - és nyelveken - készülő szinte teljes éves svájci filmtermés látható. Solothurn sajátossága még, hogy a svájci származású rendezők más országban készült alkotásait is svájci filmként tárja nézői elé. így tűzik műsorra a Párizsban, de svájci szülőktől született, Jean-Luc Godard filmjeit; vagy például Claude Gorette Párizsban forgatott Csipke- verónőjét; vagy - mint idén - Bruno Kiser NSZK-produkci- óban, Münchenben forgatott játékfilmjét, a Karnevált. Svájc sajátos filmvilága HUSZADIK PILLANTÁS A TÜKÖRBE így Solothurn valóban a svájci film tükrét tárja nézői, vendégei elé. A látogatók óriási körhintán érezhetik magukat, ahol a művészi csúcsoktól a dilettáns alkotásokig repülnek. így lesz Solothurn a. jelen és a jövő tükre, ahol a mai mesterek alkotásai a holnapi mesterekével találkoznak, s az ember évről évre felmérheti, hogy merre haladnak a nemzetközi hírű profik (Tanner, Soutter, Goretta, Imhoff, Ussy és mások) és meddig jutottak a már nevet szerzett vagy éppen felfelé törő többiek. Mindez már bizonyítja, miért volt olyan különösen érdekes idén is a filmnapok műsora. Hazai vélemények szerint ,,csak átlagos“ (mások szerint az „átlagosnál rosszabb“) műsort láthatunk. E megítélést nyilván az sugallta, hogy a svájci film nemzetközi sztárjai - különböző okok miatt - nem jelentkeztek alkotásaikkal az idei bemutató programban. A „svájci film nagyjai" közül csak Godard filmje (Üdvözlégy, Mária) számított igazi „attrakciónak“. Godard e frivol munkája állt tehát a nemzetközi szintű művészi csúcsokon. Érdekes mintának számított Bruno Kiser Karnevál című diplomafilmje, mely kitűnő színészirányító és atmoszférateremtő módszerével keltett feltűnést. A bajor filmfőiskola produkciójában készült Daniel Helfer A rekord című játékfilmje (ugyancsak diplomafilm), mely nem annyira tartalmával, mint mesterségbeli erényeivel tűnt ki. Michael Beltrami autodidakta filmes Bella? című játékfilmjében egy kezdő filmes minden álmát egyetlen műbe zsúfolja, így ezután mind hosszát, mind mondanivalóját tekintve meglehetősen zavaros, de képi világában igen érdekes ez a film. Clemens Klopfenstein Sibylla hívása című játékfilmje valóság és misztika sajátos keveréke, melyben óriási szerepet játszik a természet. A fotósból lett operatőr, Hans Liechti Akropolis-now című munkája játékfilmrendezői bemutatkozás, mely jól mutatja az autodidaktákat fenyegető hibákat, miközben gyönyörű képek sorát állítja elénk. A többi játékfilm elsősorban keresett kisérletiségével tűnt ki. Közülük csupán Sebastian C. Schröder Ház Délen című munkája érdemel említést: ez biztos kézzel megcsinált „tragikus komédia“, gyönyörű és hangulatos képei ellenére azonban öncélú, de igen tetszetős. A dokumentumfilmek közül Beatrice Leuthold-Michel és Hans Stürm tv-film esszéjét, a Gossliwilt kell kiemelnünk, mely az eltűnőben lévő svájci falusi élet tükörképe. A többi dokumentumfilm is elsősorban a mai svájci életet érintő problémákról számol be. ' Összegezve: a külföldi vendég számára az idei svájci filmnapok bőven szolgáltak érdekességgel, s a huszadik fesztivál tükre biztató, érdekes képet mutatott. FENYVES GYÖRGY ÚJ szú 14 1985. IV. 12.
