Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-12 / 15. szám
Magyarország felszabadulásának 40. évfordulójára ÚJ szú 15 Utóvédharcok folytak Magyarországon a második világháború utolsó hétnyolc hónapjában - az utóvédharcok minden szörnyűségével. A lerombolt városok, a felrobbantott hidak, a megsemmisített vasutak, a Nyugatra hurcolt értékek láttán a pesszimisták azt állították: száz év sem lesz elegendő a sebek behegedéséhez. De a munkásosztály és pártjai, elsősorban a Magyar Kommunista Párt meggyőződéssel és meggyőzően hirdették: lesz magyar újjászületés! Az MKP, amikor a magyarországi jövő perspektíváit a nép elé tárta, nem csupán a romokra nézett, hanem számításba vette a nemzet eddig megnyomorított, de most felszabadult energiáit. És számításba vette azt a megváltozott - bízvást mondhatjuk: megjavult, Kelet-Európa minden népe, így a magyar nép számára is kedvezőbbre fordult - nemzetközi légkört, amelyet elsősorban a Vörös Hadsereg győzelme és jelenléte, a Szovjetunió szerepének, világpolitikai befolyásának megnövekedése jelentett. Budapest ma (Archív felvételek) A romokat eltakarító kortárs-generáci- ók lelkesen énekelték Jankovich Ferenc magyar poéta egyik átköltését: Sej, a mi lobogónkat / fényes szelek fújják, / sej, az van arra írva: / éljen a szabadsági / Sej, szellők, fényes szellők, / fújjátok, fújjátok - / holnapra megforgatjuk / az egész világot. A negyvenes évek második felében a nap alatt magának helyet kérő, a politikai aktivitást öntudatosan vállaló generációt a „fényes szelek“ nemzedékének hívták. A résztvevők, az érdekeltek ma sem szégyellik: akkor mindent egyszerűbbnek, gyorsabban véghez vihetőnek láttak, mint az valójában volt. A világ megforgatásának emlegetésekor természetesen a „magyar világ“ átformálására gondoltak. Az „egész világ“ számukra a magyar világ volt: a magyar ugar, a magyar félfeudális-félkapitalista társadalmi-gazdasági rendszer, a fasizmus szégyellnivaló örökségével és maradványaival. Elegendő népi energiát éreztek magukban és maguk mögött, és megértették: valóban történelmi lehetőség részesei. A magyar históriában most - akkor, a felszabaduláskor és a felszabadulást követő években - adatott meg először, hogy a legaktívabbak, a legforradalmibbak nemcsak a népért, hanem e néppel együtt akartak cselekedni. A magyar újjászületésnek ez volt a feltétele. Ha most is - mint a történelemben jónéhány alkalommal - a változtatás feladataiból és történelemformáló élményéből kizárták volna a magyar népet, elmaradtak volna az imponáló eredmények. És ma már, érettebb, történelmi utakat belátó, tanulságokat rögzitó kritikus és önkritikus elmével azt is láthatjuk: amikor a „fényes szelek“ felbuzdulását figyelmen kívül hagyták, amikor a népi bázis és a távlati célokat világosan látó vezetés között megszakadt az azóta már helyreállított összharig, akkor megnehezült az út, az akadályok, a kritikus helyzetek nagy erőfeszítéseket követeltek. De akkor, a magyar újjászületés prófé- tikus megjóslásának idején, mindenki a legközvetlenebb teendőkre gondolt. Az is, aki ki akart szállni a süllyedőnek ítélt hajóból, és az is, aki végre megérezte az alkotás pillanatának elérkeztét. Most a Magyar Kommunista Párt röplapjaiból idézünk, felelevenítve a korszak legnépszerűbb jelszavait: ,,A földigénylő bizottság kezében a föld! Jól válasszátok meg, hogy kit küldtök oda! Olyan ember legyen, aki nem ijed meg a maga árnyékától, de a jegyzőtől, szolgabírótól sem! Akit sem megvásárolni, sem levenni a lábáról nem lehet, aki kíméletlen lesz a harcban a földesurakkal és a lakájaikkal szemben, de hűséggel fogja képviselni a földműves nép ügyét.“ És a következő felhívás: ,,Egységben a földműves nép ereje! Zúzzátok szét az egész parasztság ősi ellenségét, a földesúri reakciót! Ne engedjétek, hogy a reakció éket verjen a mezőgazdasági munkások, a törpebirtokosok és a kisgazdák közé! Ezután idézzük a kommunisták jelszavait, most már nemcsak az agrárkérdés vonatkozásában! ,,Münkásököl, vasököl, oda sújt, ahova kölll; Ki a koalícióból a reakció ügynökeivel!; Föld! Kenyér! Szabadság!; A föld azé, aki megműveli!;' Elég volt a cselédsorsból!; Tiéd a föld, műveld meg!; Éljen a falu és a város testvérisége!; Értelmiség, köztünk a helyed!; Aki a földünkhöz nyúl, meghal, vagy mi halunk meg!; Bányászok, adjatok szenet!; Fizessenek a gazdagok!“ A jelszavak egyszerűsítő megfogalmazásai és hangsúlyai természetszerűleg nem érzékeltethetik a korszak egész bonyolultságát, de kitűnően jellemzik a fő társadalmi feladatokat és a magyar kibontakozás fő mozgásirányait. Az MKP nemcsak azzal aratta a sikert, hogy kijelölte a követendő utat, hanem azzal is, hogy felfedezte és biztos kézzel mozgósította a forradalmi léptékű reformok tömegbázisát is. Ez nem volt más, mint a dolgozó osztályok közössége. Még a harcok idején közölte a Szegeden megjelent ,,Dé!magyarország", hogy a Magyar Államvasutak elindította az első szerelvényt Szeged és Kiskunfélegyháza között. A korabeli tudósítás így örökíti meg az eseményt: ,,Hat személy- kocsiból áll a vonat, és 350 utast vehet fel. A menetdíj minden megkezdett kilométer után két pengő. A Szeged-Kiskun- félegyháza vonalon végig 14 pengő. Csak egy kocsiosztály van, és jegyet csak a vasúti pénztárnál lehet váltani. “ Az újjászületés egyik epizódját idéztük fel - korántsem a legfontosabbikat. Hiszen - mint az akkori laptudósításokból is kiderült, a fővárosba özönlött a diósgyőri szén és a szegedi élelem. Ez eldöntötte az energiacsatát és a krumpíiháborút: a burgonya volt a legfontosabb élelmiszer, a Magyar Kommunista Párt által delegált élelmezésügyi kormánybiztos, Vas Zoltán népszerűségét végső soron éppen ez határozta meg. „Krumplikirály- nak“ nevezték. Amennyire pejoratív lenne ez a jelző napjainkban, annyira méltányló volt akkor: a krumpli jelentette a kalóriát. Magyarország elképzelhetetlen viccek nélkül. Újkori történelmének és irodalom- történetének kutatói egybehangzóan állítják: a vicc nem más, mint folklorisztikus termék. A viccet a városi folklór termeli. Idézünk néhányat, amelyek a korabeli- és azóta is élő - magyar vicclapban, a változó színvonalú Ludas Matyiban jelentek meg. 1945 júniusában, tehát a forint és a stabilizáció előtt így elménc- kedett a hetilap: ,.Micsoda? Kilencszáz- húsz a cukor? Tegnap még kilencszáz volt. - Ne tessék azt a húsz pengőt sokallani! - A húszat nem sokallom, csak a kilencszázat!" ,.Tudja, Szedlákné, miért jövök? - Tudom. Gáztűznézőbe.“ ,,Ez a Kovács egyik presszóból a másikba megy. - Olyan jól megy neki?- Fenét, gyufát árul. “ „A grófnő elsilányult fogaira panaszkodik barátnőjének, mire az javasolja, hogy legalább csináltassa meg. A grófnő öntudatosan: Megcsináltatni? Ezeknek?!“ „Ezek“ a magyar dolgozó osztályok voltak, amelyek félreérthetetlen biztonságérzettel megismételték 1919-es állás- foglalásukat: a kibontakozás kizárólagosan a szocializmus programja alapján képzelhető el. Ezzel szemben sokan idézik az 1945-ös parlamenti és helyhatósági választások eredményeit, mintha ezek ellentmondanának a folyamatosan létező és ható erőviszonyoknak. Tudjuk: ez idő tájt nem a kommunisták és nem a velük szövetséges baloldali pártok szerezték meg a választási túlsúlyt. Egyre azonban nem figyeltek fel sem a magyar történelem kéretlen külföldi (részben emigráns) kommentátorai, sem a mostani helyzetmagyarázókf- Magyar- ország területén a második világháború vége, a felszabadulás pillanata után a legfontosabb, az ország, a nemzet sorsára döntő befolyású pozíciók közül szinte valamennyit megszerezték a kommunisták. A kommunista párt meghatározó befolyása alatt állt a honvédelmi minisztérium, a belügyminisztérium, a legfontosabb gazdasági döntéseket hozó központok zöme, röviden: Budapesten a kommunista párt diktálta a tempót. Ez volt az a bizonyos politikai képlet, amikor a magyar társadalom elért a „fordulat évéhez“. Nem év volt ez: évek sora. Éppen ezért a magyar szocialista fordulat sem köthető olyan dátumhoz, mint a csehszlovákiai Győzelmes Február, vagy a Nagy Október. Magyarországon sok volt a tennivaló, sok volt a megsemmisítenivaló és az építenivaló. Szívós munkával kellett előkészíteni a két munkáspárt egyesülését, a szocialista építés programjának kitűzését. A közbejött zökkenők ugyan gátolták, zavarták a kezdetben harmonikusnak látszó együttműködést, de később ismét helyreállt a joggal igényelt és joggal természetesnek tartott harmónia. Enélkül elképzelhetetlen lett volna a világtörténelem legnagyobb inflációjának a megfékezése. Nem lett volna megvalósítható az értékálló magyar pénz megteremtése, valamint az sem, hogy a magyar vezetés - élvezve a nép széles körű támogatását - egyértelműen elkötelezte magát a szocializmus ügye mellett. Ide kívánkozik egy újabb, a magyar újjászületés szerves részeként értékelendő fejlemény méltatása: a magyar demokrácia, a magyar néphatalom eltökélte, hogy egyszer s mindenkorra szakít a múlttal, és megteremti az összhangot, az együttműködést a Kárpát-medence országaival és népeivel, a szomszédos országokkal. Társadalmi rendszerüktől függetlenül baráti jobbot nyújtott valamennyi szomszédnak. De - és ez csak természetes lehet - a párt, a kormányzat, a nép rokonszenve elsősorban azokat illeti, akik vele egy sorban, vele egyetértésben, baráti-testvéri szövetségben a szocializmus ügye mellett kötelezték el magukat. Éppen ezért Budapest megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a szomszédos, testvéri országokhoz fűződő jó viszonynak, s ebben élvezi a legszélesebb tömegtámogatást. 1945-ben kezdődött el az a lassú, de évszázadok munkáját is pótló sorsforduló, amely Magyarországot az újtípusú demokrácia útjára vezette. A felszabadulást követő két esztendő polgári és polgári demokratikus reformjai után került sor azokra a forradalmi változásokra, amelyek meggyőzhették a világot és a szomszédságot: ami a magyar demokrácia erőinek közreműködésével történt, az nem csupán magyar ügy. Része a Duna menti népek megbékélésének, egymás- ratalálásának. így a „magyar újjászületés“ nem csupán budapesti politikai kérdés volt. Európai ügy lett. KRAJCZÁRIMRE 4. 1985. IV. 12. Budapest 1945-ben: Az Országház épülete és a Mártírok útjának (akkor Margit-körút) egy részlete.