Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-12 / 15. szám

ÉRTÉKES VÁLLALÁSOK Az idei jeles évfodulókat a nagykürtösi (Vel'ky Krtis) járás ifjúsági szervezeteinek tagjai is fo­kozott munkakezdeményezéssel és aktivitással köszöntik. Tavaly a pionirszervezet megalakulásá­nak 35. évfordulója és az SZNF 40. évfordulója tiszteletére 145 SZISZ-szervezet tett vállalást, amit becsülettel teljesítettek is. Ér­demes megemlíteni, hogy az Em­lékidéző hazafias és internaciona­lista tettek nemzetközi ifjúsági sta­fétájába 3636 taggal 150 ifjúsági kollektíva és egy szocialista brigád kapcsolódott be. A választási program feladatai­nak megvalósításán és a mező­gazdasági csúcsmunkák idején a járás fiataljai közel 220 ezer óra társadalmi munkát végeztek. A munkahelyeiken 58 újítási ja­vaslatot nyújtottak be, nyolc újabb ifjúsági munkaközösséget hoztak létre, több száz tonna ócskavasat, hulladékpapirt gyűjtöttek össze. Nem szabad figyelmen kívül hagy­ni, hogy a fiatalok közül nyolcvan­hármán jelentkeztek véradásra. A négymillió korona értékű szocia­lista kötelezettségvállalásukat több mint 320 ezer koronával túl­teljesítették. Ebben az évben hazánk felsza­badulásának 40. évfordulója és a moszkvai XII. Vllágifjúsági Talál­kozó ösztönözte értékes szocialis­ta felajánlások vállalására a járás ifjúsági szervezeteinek tagjait. Vállalásaik értéke 4 millió 500 ezer korona. Bodzsár Gyula Alapítótag ­Törekvő, fáradhatatlan ember Kockás József a csallóközaranyo- si (Zlatná na Ostrove) földműves- szövetkezet raktárosa. Ezerki- lencszázötvenben, amikor meg­hallotta, hogy a párt felhívására közös gazdaságok alakulnak, az elsők között írta alá a belépési nyilatkozatot. Korábban a Jednota fogyasztási szövetkezet alkalma­zottja volt. Tudta jól, hogy a közös gazdálkodás a földművesek javát szolgálja. Kezdetben a közösben nagy nehézségekkel kellett meg­küzdeni. Kockás József először traktorosként művelte a szövetke­zet földjeit. Munkatársaival azon fáradozott, minél jobb eredménye­ket érjenek el, s meggyőzzék a kisparasztokat, csakis a szövet­kezetben lelhetnek boldogulásra. Lépésről-lépésre haladtak előre és amit terveztek azt éjt nappallá téve meg is valósították. Később, 1964-ig a szövetkezetben teher­gépkocsi-, majd 1965-tól 1979-ig jó szakember személygépkocsi-vezetőként dol­gozott. Közben 1954-ben belépett a kommunista pártba. Ma is példá­san teljesíti feladatait és szívesen foglalkozik a fiatalokkal. Tizenhét évig dolgozott a pártbizottságban és kiválóan kamatoztatta szakmai, politikai tapasztalatait a tömeg­szervezetekben. Főleg a CSEMA- DOK és a Honvédelmi Szövetség szervezeteinek munkáját egyen­gette eredményesen. Lelkesedés­sel irányította és szervezte a fiata­lok munkáját. Mint jó szakember segít, jó tanácsokat ad a gépjaví­tóknak. Felettesei véleménye, hogy mindig sokat tett a közössé­gért. Munkatársai körében nép­szerű. A legmegbecsültebb embe­rek közé tartozik. Aktivitásáért szá­mos elismerést és jutalmat kapott. Szabad idejét közhasznú tevé­kenységre fordítja. Odahaza szí­vesen kertészkédik. Krascsenics Géza Járt Svecula gépjavító annak a húsztagú szocialista munkabri­gádnak a vezetője a Nyitracsehi (Nitrany) Efsz központi műhelyé­ben, amely felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére 80 ezer korona értékű kötelezettségvállalást tett. Pavol Matis felvétele Szorgalmas, ügyes kezű tagjai vannak a komáromi (Komárno) Jednota fogyasztási szövetkezet nöszövetsége alapszervezeté­nek. Kévés szabad idejüket sem töltik tétlenséggel, otthonuk, környezetük szebbé tételéért vagy csupán szórakozásból kézi­munkáznak. Munkáikból kiállítást rendeztek a Jednota nagyter­mében, ahol 23 tag 280 munkáját mutatták be nagy sikerrel. A felvételen a kiállítás egy része. Sztrecskó Rudolf A legjobbak egyike Nagyidán (Vel'ká Ida) már évek óta a legjobb tömegszervezetek közé tartozik az állattenyésztők helyi szervezete. Lehoczky And­rás vezetésével az elmúlt eszten­dőben is jó eredményt ért el a tag­ság. Megalakították az ifjú állatte­nyésztők körét és tíz új taggal bővitették a szervezet létszámát. Részt vállaltak a választási prog­ram teljesítéséből is. A helyi állami gazdaságnak 12,5 tonna szénát adtak és 13,9 tonna ócskavasat gyűjtöttek. A közellátást 950 csir­ke, 1632 nyúl és 635 nutria eladá­sával segítették. A nyersanyag- értékesítő vállalatnak 93 nyúlbőrt adtak el. Tavalyi kötelezettségvállalásai­kat több mint 100 ezer koronával túlteljesítették. Értékes vállaláso­kat tettek hazánk felszabadításá­nak 40. évfordulója tiszteletére. A Szlovákiai Állattenyésztők Szö­vetségének járási bizottsága tevé­kenységükért a nagyidaiakat bízta meg az állattenyésztők járási kiál­lításának megszervezésével. Soltész Bertalan A Bodrogszerdahelyi (Streda nad Bodrogom) Állami Gazdaság népi milícia egysége az elmúlt két­éves kiképzési időszak feladatait becsületesen teljesítette. Pozití­van értékelték az egység minden tagjának hozzáállását a feladatok teljesítéséhez, valamint aktiv részvételüket a kötelezettségvál­lalásokból eredő feladatok teljesí­tésében. Felelősségteljes munkát végeztek a milicisták az állami gazdaság földjein, főleg a csúcs­munkák idején. A termény, a szé­na és a szalma begyűjtésénél 650 órát dolgoztak, további 250 órát pedig a saját berendezéseik és a Honvédelmi Szövetség helyi szervezete lőterének karbantar­tásán. Nagy gondot fordítottak az el­múlt évben az ifjúság nevelésére. Rendszeresen részt vettek a fiata­Példás egység lókkal való beszélgetéseken, vala­mint a honvédelmi gyakorlatokon, melyeket a patronált iskolák - a helyi, a somotori, valamint a szölőskei (Vinicky) mezőgazda­sági szakközépiskola - rendeztek. Nagyon jó teljesítményt nyújtottak az egység tagjai a tartalékos tisz­tek és tiszthelyettesek járási hon­védelmi lövészversenyén Bodrog- szerdahelyen. Tevékenységüket pozitívan értékelte a népi milícia járási törzsparancsnoksága. Az elért eredmények alapján az egy­ség megvédte a Példás népi milí­cia egység címét. Az egység tag­jainak 80 százaléka a Példás mili- cista, 60 százaléka pedig A népi milícia iövésze jelvény viselője. A Februári Győzelem 37. évfordu­lója tiszteletére kiváló eredményei­kért további milicisták - Deák Ti­bor, Timko Mihály, Nagy Gyula és Vaszily József - kapták meg eze­ket a jelvényeket. Timko Ferenc Megbecsülés, figyelmesség A vágsellyei (Sala) Duslo vállalat a közelmúltban ünnepelte megalakulásának negyedszázados évfordulóját. Az üzem fejlő­désével a dolgozók létszáma is növekedett, s idén eléri a hétez­ret. A Duslóban már kialakult a törzsgárda, s a dolgozók nem „vándorolnak el" a vállalattól. A vezetőségnek fontos a szakem­berek megtartása, ezért a lehető legjobban gondoskodnak a dol­gozókról: lakásokat, bölcsődékét, óvodákat építenek, hazai és külföldi üdüléseket biztosítanak a dolgozóknak. Az üzemben egyre többen érik el ötvenedik életévüket. Ez késztette a szakszervezet üzemi bizottsága polgári ügyek testüle­tének tagjait gondolkodásra. Elhatározták, negyedévenként ünnepélyes találkozót rendeznek a jubilánsoknak. Az ötvenéve­sek találkozóján részt vesznek az ünnepeltek családtagjai és a vállalat vezetőségének képviselői. Az első ilyen találkozón Viktor Blaho mérnök, Anna Benciková, Jaroslav St'ahel, Albina Hrubá, Takács József, Kozma Hilda, Tánczos László és Király Paula jelent meg családostól. A vállalat vezetősége köszönetét mondott lelkiismeretes munkájukért, és kérte őket, hogy az elkövetkező években is maradjanak hűek munkahelyükhöz és végezzék feladataikat becsülettel. A jubilánsoknak, akik beírták nevüket a vállalat emlékköny­vébe, tárgyi jutalmakat és emlékérmeket adtak át. A felvételen Takács József. Milan Al'aksa Szalai Miklós felvétele M Sikeres kezdeményezés A Kassa (Kosice)-vidéki járás mezőgazdasági üzemeinek ered­ményeit jelentősen befolyásolja a szocialista munkaverseny és a munkakezdeményezés. A kötelezettségvállalási mozga­lomba tavaly 8043 dolgozó kap­csolódott be, azaz a mezőgazda­sági dolgozók 74 százaléka, összesen 4412 egyéni, 360 kol­lektív, 21 vállalati és 3 együttes vállalást tettek 26 millió 876 ezer korona értékben. A vállalásokat 153,3 százalékra teljesítették, 41 millió 205 ezer korona értéket hoz­tak létre. A kedvező eredményekben nagy része van például a Perény- hími (Perín-Chym) Egységes Földmüvesszövetkezetnek, amely a járásban elsőként jelentkezett 22 mezőgazdasági üzem felhívá­sára - a hetedik ötéves tervidő­szak terveinek határidő előtti telje­sítésére. A Szepsi (Moldava nad Bod- vou) Állami Gazdaság ugyancsak hozzájárult a sikerhez: 898 tonna gabonával termelt többet, 6 tonna vágó-szarvasmarhával, 22 tonna vágóbaromfival, 261 ezer liter tej­jel, 1,5 tonna gyapjúval többet ér­tékesített a tervezettnél. De több más mezőgazdasági üzem ért el szép eredményeket. A mezőgazdasági munkán kívül említésre érdemes társadalmi munkát is végeztek a mezőgazda- sági dolgozók, például ócskavasat gyűjtöttek, környezetüket szépítet­ték. A legtöbb vasat a buzitai (Buzi- ca), magyarbödi (Bídovce). kece- rovcei efsz-ek dolgozói gyűjtötték, a legtöbb társadalmi munkaórát pedig az újbodvai (Nová Bodva), perónyhimi és magyarbödi efsz- ek tagjai dolgozták le. Lydia Konceková Ma már hivatásos színházak sokasága áll a lakosság rendelke­zésére, így az ember azt gondolhatná, hogy az amatőr színját­szás elvesztette létjogosultságát. Hogy ez mennyire nem igy van, nagyszerűen bizonyítja évek óta a CSEMADOK vágat (Váhovce) szervezetének színjátszócsoportja. Az idén Tersánszky Józsi Jenő: Kakukk Marci című háromfelvonásos vígjátékát mutatták be nagy sikerrel. A darab betanítását Forró Anna és Juhász Aladár vállalta. A vígjátékot Tesedikovóban, a magyar szinjátszócsopor- tok XIX. járási seregszemléjén is bemutatták. A felvételen a sze­replők. Száraz Pál felvétele 10 1985. IV. 12. I

Next

/
Thumbnails
Contents