Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-12 / 15. szám

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1985. április 12. XVIII. évfolyam 15. szám Ára 1 korona Á prilis derekán már nagyüzem van az építőiparban. Évente így van ez, de az idén - a tél kissé meglepő és szokatlanul hosszú szorítása nyomán - méginkább érvényes ez a megállapítás. Hisz több napnyi el nem végzett munkát kell mihamarabb pótolni a tárca mindkét ágazatában. És nem is akárhogyan! A télről későbbre maradt építési munkálatok fokozott ütemben való elvég­zése semmiképp sem mehet a minőség rovására, ugyanúgy kell ezeket is elvégezni, mintha azt a zavartalan, tél okozta többletvállalá­sok nélküli időszakban tették volna. Persze, ennek elérésében megnövekedett szerep hárul mindenkire - az igazgatótól a munkáso­kig de leginkább a gazdasági vezetőkre és a vállalatok, az üzemek belső ellenőrzésével megbízottakra, hogy csak a kulcshelyeken tevékenykedőket említsük. Módosított ütemtervek, pontos útmutatások szerint zajlik építőipa­runk munkavégzése ezekben a hetekben, hónapokban. Az ,,új hullámhosszra“ való átállás már megtörtént - a minisztériumtól kezdve az egyes építkezésekig - mindenütt. Most már az embereken a sor, akiknek számos próbatételen kell túljutniuk ahhoz, hogy a tavaszi, nyári és őszi időszakban végezzék el az idei feladatok döntő hányadát és számolják fel az esztendő első két hónapjában felhalmozódott lemaradást. A kemény és hosszú tél tapasztalatai az elkövetkező időszak, a továbblépés forrásai lettek. Ezzel kapcsolatban érdekes adatokkal rukkolt elő az SZSZK Építőipari Minisztériuma, miután kikérte a meteorológiai intézetből az elmúlt évek kerületenkénti átlaghömér- sékleti adatait a leghidegebb hónapokban, vagyis januárban és februárban, és összehasonlította ugyanazon időszak idei átlaghő­mérsékletével A kettő különbözete aztán fontos információk birto­kába juttatta az illetékeseket. Kiderült például, hogy a tél akadályain túlmenően helyenként a leghidegebb évszakra való hézagos felké­szülés, s a szokatlan körülményekhez történő nehezebb alkalmazko­dás is megmutatkozott. Jobban bírták a telet - ami törvényszerűen kisebb mértékű termeléskiesést okozott - a kelet-szlovákiai kerület­ben, mint a nyugat-szlovákiaiban, körülményeikhez képest kevésbé tartotta vissza a hideg a hozzáedzettebb észak-szlovákiai építőket, mint a dél-szlovákiaiakat, akiknek eddig nemigen voltak a mostani­hoz hasonló tapasztalataik. Külön fejezet Bratislava, ahol az építőipar téli termeléskiesése a szlovákiai 816 millip koronás értékből 150 milliót tesz ki. Ebből 105 millió jut a Szlovákia fővárosának komplex lakásépítésével megbízott Építőipari Művekre. Érdekes módon a prágai testvérkonszern janu­ári-februári lemaradása ugyanilyen nagyságrendű, csak azzal a különbséggel, hogy az ő évi termelésük 3 milliárd, a bratislavaiaké viszont 5 milliárd korona értékű. Már ebből is látható: mindkét helyen mennyire más „fajsúlyú“ megpróbáltatást jelent - a folyamatos tervteljesítés mellett - az év eleji lemaradások behozása. Szlovákiai viszonylatban Bratislava építői mégis előnyös helyzetbe jutnak majd az elkövetkező hónapokban, mert - főként januárban, az időjárás javulásában bizakodva, februárban már kevésbé - jobban megszer­vezték, mint másutt, hogy dolgozóik pihenéssel, szabadságon töltsék a leghidegebb heteket. Náluk ugyan a szabadságalap ezzel jócskán kimerült, de a nyári hónapokban így több dolgozó munkájára számíthatnak - kevésbé érezve ezzel a szabadságok időszakát. Ez a későbbre átmentett „munkaerő-tartalék“ lehet a lemaradások pótlásának egyik döntő forrása. Egyre több mélyreszántó elemzés, megoldást kereső kezdemé­nyezés lát napvilágot az építőipari vállalatoknál. Ez is jelzi, hogy a tárca időben reagált a mostani helyzetre. A minisztérium például két irányban is szervezi a tél okozta kiesések felszámolását: gazda­sági vonalon a vezérigazgatókon és a vállalati igazgatókon keresztül megkövetelik, hogy mindenhol operatív tervek szerint hozzák be a lemaradásukat. Pártvonalon a kerületi szervekkel vették fel a kap­csolatot és külön értekezleteken tárgyalták meg a mostani helyzet megoldásának kerületenkénti módozatait. EzeRben az útmutatások­ban előnyt élveznek a energetikai beruházások, a kiemelt beruházási területek - Észak-Csehország, Prága, Bratislava - és a komplex lakásépítés. Éppen az ide tartozó beruházásokon kell legelőször felszámolni minden lemaradást, a minimumra csökkentve ezzel a részhatáridők esetleges „csúsztatását“. Építőiparunk egymaga képtelen lenne megbirkózni az előtte tornyosuló többletfeladataival, hiszen ezernyi szállal fűződik a nép­gazdaság többi ágazatához. Ezért mihamarabbi rendezést és rugal­mas ügyintézést kíván az anyagi-műszaki ellátás és a szállítói­megrendelői kapcsolatok területe. A tárcán belül és kívül egyaránt. Az alapvető építőanyagok közül egyelőre mindössze némely kavics­frakcióból mutatkozik hiány, cementből van elég. Akadozik viszont a méréstechnikai és a fafeldolgozóipari termékek szállítása. Vannak lakótelepek, ahol egy ideje ablakok nélkül szerelik össze a házakat, majd megérkezésük után utólag illesztik helyükre azokat. Ez éppen az ellenkezője annak, amire a lakásépítésben törekednek, - minél inkább csökkenteni az építés élőmunka-igényességét. Mindezen fékező hatások ellenére az építőiparnak saját tartalékai mozgósításával kell behoznia téli lemaradását. Mindenekelőtt a mun-, kaidó jobb kihasználásával, hiszen ha a műszak alatti 15 százalékos „üresjáratokat“ csak egy-két százalékkal sikerülne leszorítani, már az is sokat jelentene. Ezen kívül többnyire hat-tíz rendkívüli műszak szervezésével és a napi műszak egy órás megnyújtásával is számolnak. A szabadságok aránylag magas kimerítése nyomán felszabadult időalap és a jobb munkaszervezés ugyancsak garancia lehet az év eleji kényszerpihenő következményeinek fokozatos felszámolására. Az elkövetkező hónapokban sok-sok próbatétel vár az építőiparban dolgozókra, tettrekészségükkel, kezdeményező hoz­záállásukkal nagyot lendíthetnek a tárca gyorsuló szekerén, hogy az az idén is időben célba érhessen. j. MÉSZÁROS KÁROLY (Gyökeres György (2) és a ŐSTK (2) felvételei) ■ W I I í I I AI í AA I# | P% Pl |H|i r B £ jj B fi fi b ö 3 J? 5 w B JH ff m g ifi flj fl ^ B I ■ InK! P I \f ül I ill II %í ]H iij N* § ga fii * I M, J

Next

/
Thumbnails
Contents