Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-12 / 15. szám

Vasárnap 1985. április 14. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 05 50. nyugszik 19.26 Kö- zép-Szlovákia: 05.57, nyugszik 19.33 Nyugat- Szlovákia: 06.03. nyugszik 19 39 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová­kia 04.11. nyugszik 13.15 Közép-Szlovákia: 04.18 nyugszik 13.22 Nyugat- Szlovákia: 04.24. nyugszik 13 28 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük TIBOR és JUSTÍNA nevű kedves olvasóinkat AZ ÚJ SZÓ „ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A DOLGOZÓ- SZOBA J. Jakovlev írása Leninről TARTALMAS ÉLETÚT Kulik Gellért riportja A BERLINI HADMŰVELET Részletek Georgij Zsukov Emlékek, gondolatok című könyvéből MEGVÁLTOZOTT AZ UNG-VIDÉK ARCULATA Veres Sándor cikke MEGSZŰNT A „HÍRES TEJÚT“ J. Mészáros Károly riportja TŰZSZERÉSZ A JAVÁBÓL Németh János írása BÜSZKÉK VÁROSUKRA Deák Teréz riportja MINT A TÜDŐ A FAZÉKBÓL Bereck József novellája Több mint 120 ezer in- novált terméket - női és lányka-felsőruházati cikkeket - szállítani a belföldi piacra, 58 mil­lió koronát meghaladó értékben - ezt vállalta többek között hazánk felszabadításának 40. évfordulója tiszteletére a púchovi Makyta Ru­hagyár. Divatcikkekből a tavalyihoz képest 5 százalékkal több ke­rült a Makyta jelzésével az üzletekbe. A szabá­szati részlegek dolgozói 2 300 000 korona érté­kű alapanyag megtaka­rítását vállalták. Az újí­tási javaslatok megva­lósítása pedig több mint 1 600 000 koronát jöve­delmez a gyárnak és a népgazdaságnak. A felső képen: Gejza Rehák (balra) és Ján Pecho szabászok az SZNF szocialista mun­kabrigád ezüstjelvé­nyes tagjai, akik tavaly 164 ezer korona értékű alapanyagot takarítot­tak meg. Anna Macho- vá (az alsó képen) a 7. ötéves tervidőszak úttö­rője 130 százalékra tel­jesíti a normáját. (Valadimír Gabco felvételei- CSTK) IDŐSZERŰ GONDOLATOK A szabadság, a testvériség és az egyenlő­ség olyan érték, amelyért az ember évszáza­dokon át harcolt és életét áldozta. Nekünk is át kellett élnünk a müncheni árulást, a fasiz­mus sötétségét, a háború borzalmait s fegy­verrel a kezünkben harcolnunk a Szlovák Nemzeti Felkelésben, hogy végül is megér­jük felszabadulásunkat. Valamennyien erről a napról álmodoztunk és hittünk abban, hogy el kell jönnie. A fasizmus időszakának ke­gyetlensége, erőszakja és irdatlansága olyan borzalmas és sokrétű, hogy nehezen írható le. A vér patakokban folyt, embermilliók hal­tak meg, amíg a szovjet katona Moszkva védelmétől Sztálingárdon, a Kárpátokon át harcolva utat tört egészen Berlinig, hogy felszabadítsa nemcsak a saját hazáját, ha­nem az egész leigázott Európát. A második világháború négy földrész óriá­si térségeit dúlta, de a legborzalmasabb Eu­rópában s főleg a Szovjetunió területén volt. A szovjet nép fiainak és lányainak ezrei, akik örök álmukat alusszák a jelképes Slavínon, nem élték meg a győzelmes zászló kitűzését a Reichstagra. Mi és a jövő nemzedékei szüntelenül emlékezni fogunk a Vörös Had­sereg dicső győzelmeire és felszabadító kül­detésére. Nemzeti felszabadulásunk a tavaszhoz kö­tődik. Ez a szlovák nemzet igazi tavasza volt, amely lehetővé tette egész Szlovákia felvi­rágzását. A háború eleje megosztotta nemze­teinket és nemzetiségeinket, a háború vége az egyesülést, a csehek és a szlovákok közös államának újraszületését hozta meg. Ettől a naptól fogva a szlovák nemzet a törté­nelemben első ízben válhatott szabad, igazi gazdává s a boldog szocialista jövő építőjé­vé. Ezt az értéket soha semmire nem cserél­jük el. Midőn feltesszük a kérdést, hogy milyen vágyaink és álmaink voltak hazánk felszaba­dulásának első napjaiban és ebből mi való­sult meg, habozás nélkül azt válaszolhatjuk, hogy a legszínesebb fantáziájú ember sem remélhette - a cseh és a szlovák nemzet negyven esztendő alatt ilyen nagy történelmi átalakulást ér el. Az eltelt negyven esztendő útja nem volt könnyű út. Kezdetén sokan mindent egysze­rűnek láttak. Ma azonban tudjuk, és a tapasz­talatok szüntelenül erre emlékeztetnek ben­nünket, hogy a szocializmus felépítése nem egy nemzedék feladata. Felismertük, hogy a szocializmus felépítése nem jelenti csupán, a kapitalizmus legyőzését, a hatalmas szo­cialista termelési bázis megtremtését, ha­nem elsősorban egy űj életszemlélet kialakí­tását, önmagunk, gondolkodásmódunk át­alakulását. (Vasil Bil’ak elvtársnak Bratislava felszabadítása 40. évfordulója alkalmából mondott beszédéből)- Napjában többször is el­megyek a nagy csarnok mel­lett, de menjek akárhányszor is, egy pillantra mindig megál­lók. A kalapács hangja a fü­lemnek a legszebb zene, hi­szen ötvennégy évemből har­minckettőt kalapáccsal a ke­zemben egyengetöként, a ha­jótestek kalapálásával töltöt­tem - mondja Morvacsik And­rás, a Martini Nehézgépipari Müvek komáromi (Komárno) Steiner Gábor Hajógyárának dolgozója, miközben - lévén ebédidejük - ezúttal a csarno­kot jártuk végig, ahol egyéb­ként munka közben nem tar­tózkodhat. - Megtiltotta az or­vos... - magyarázza később kissé elérzékenyülve, bizonyít­va egyszersmind, hogy két év ahhoz nem elegendő, hogy va­laki harminckettőt feledni tudjon. Közben eljutottunk a csar­nok végébe, ahol a körülállvá­nyozott AMUR típusú fehérha­jóra éppen akkor kapaszkod­nak föl egykori kollégái, akik közül az egyik odaszól:- No, Andris, most ide ép­pen olyan nagy ember kéne, mint te vagy, neked bezzeg nem kellene ágaskodnod...-Tényleg: előny-e az, ha egy egyengető nagyra nőtt? - kérdem az iménti megjegy­zés hallatán, hiszen az egykori egyengető épphogy belefogott élettörténetébe.- Az attól függ... Itt az állvá­nyon előny, de a hajófenékben nem éppen kellemes száz­nyolcvanöt centisen kuporogni - mondja, majd folytatja a leg­elejével:- Rosszkor születtem. A há­ború miatt szakmát sem tanul­hattam, majd vasútépítésen dolgoztam Morvaországban, de az nagyon messze volt, szülőfalum Izsa (Iza) meg csak egy ugrás a hajógyártól, így idejöttem. Ez még 1952-ben volt, s ahogy beléptem a gyár­kapun, máris az egyengetök közé kerültem. Tulajdonkép­pen betanított lakatos a hivatá­sos minősítésem, de az egyengetésen kívül mást csak most, vagy másfél éve csi­nálok.- Egyébként az egyenge­tést egy ember nem tudja vé­gezni, kell hozzá legalább ket­tő. Az egyik a hajótest acélle­mezét az egyik oldalról auto­génnel melegíti, a másik meg a másik oldalon - ha kell - víz­zel hűti, közben mindketten ka­lapálják és a melegítéssel-hű- téssel így egyenesítik, simítják az acéllemez „domborulatait“. Nem könnyű munka, sőt egyi­ke a legnehezebbeknek itt a hajógyárban, de az élet nem úgy teszi föl általában a kér­dést, hogy milyen munkát akarsz. Aztán meg, ha az em­ber megszokta és megszerette a kenyéradó szakmát, legfel­jebb csak kényszerűségből változtat. Mint most én... Elhallgat egy pillanatra, mintha mérlegelne, majd ott folytatja, ahol abbahagyta:- Kissé megromlott a hallá­som a zajtól, mert hát a legele­jén nem voltak a maiakhoz ha­sonló munkavédelmi előírások sem, s mi fiatalon nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy nem fog-e a zaj ártani. Ennek elle­nére, ha most újra húszéves lennék, ismét ezt választanám, az egykilós kalapácsot is, meg a nyolckilósat, mert e munká­nak köszönhetően lehettem 14 éve a nehézgépipar legjobb dol­gozója, kaptam a „NOSZF 60. évfordulója“ emlékérmet és más vállalati kitüntetéseket. Munkámmal érdemeltem ki, hogy párttaggá választottak, s azért kerültem a szakszerve­zeti üzemi bizottságba is.- Most kiszolgálom a he­gesztőket, a targoncával hor­dom szét a palackokat egy má­sik kollégával, s a hajókalapá­lásra már csak nosztalgiával gondolhatok. De azért szép volt, hiszen mintegy négyszáz úszómüvön dolgoztam, s min­dig jóleső érzéssel néztem vé­gig a hajótesten, amikor elké­szült, hiszen az én kalapácsom is segített szép simára kidol­gozni a burkolatot. Eltartott vagy fél évig, amíg úgy-ahogy megszoktam az új munkámat. Hiába könnyebb emez, ha a másikat jobban szeretem... Elmondta még, hogy vala­melyik hajóépítő szakmában legfeljebb az unokái követhe­tik, mert két lánya van, a négy unokából pedig három is fiú. Felesége varrónő, de főzni is legalább olyan jól tud, mint varrni.- Kellett is, hisz annak nem mindegy, hogy mit eszik, aki a nagykalapáccsal is eljegyez­te magát... - fűzte hozzá ne­vetve, majd kisvártatva kezét nyújtja, búcsúzik. Amint ke­resztülvág a gyárudvaron, rövi- debb utat is választhatna. Emez azonban a nagy csar­nok mellett vezet... MÉSZÁROS JÁNOS NEHÉZ VOLT, DE SZÉP... ÚJSZÓ " 2 1985. IV. 12.

Next

/
Thumbnails
Contents