Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-11 / 2. szám
A — Ipolyhidvégi (Ipel'ské Predmos- r\í- tie) Helyi Nemzeti Bizottság épületének falán márványtáblára vésett kétnyelvű szöveg emlékeztet a falu újkori történelmének legfontosabb dátumára. A Vörös Hadsereg 2. ukrán frontjának katonái 1944. december 10-én szabadították fel a közép-szlovákiai kerület első helységét. Az idősebbek közül sokak emlékezetében még ma is elevenen élnek a negyven évvel ezelőtti események.- Az Ipoly túloldaláról, a magyarországi Drégelypalánk felől közeledtek a harcok - mutat a folyó irányába Bálint Lajos rokkantnyugdíjas. - Az Ipolyhídvéget megszállva tartó fasiszta katonaság végül a folyó kőhidjának felrobbantásával próbálta feltartóztatni a szovjet csapatokat. Minden bizonnyal azt gondolták, hogy a híd levegőbe röpítése után, járható út hiányában hosszabb időre megtorpannak a felszabadítók, hiszen az Ipoly áradása következtében már mindkét parton nagy területek voltak víz alatt. Azokban a napokban már nemcsak ezek a detonációk reszketették meg a levegőt. Egyre közelebbről hallatszott a szovjet tüzérség ágyúinak dörgése. Többször közvetlenül a falu mögött csapódtak be a lövedékek. Ugyanis északabbra, a korponai dombvidék utolsó nyúlványai között még számottevő ellenséges állások voltak.- A helybeliek természetesen szerették volna megóvni megmaradt értékeiket- folytatja az emlékezést Bálint Lajos.- Ezért Keresztes Mihály bácsi, aki az első világháborúban orosz fogságba esett, és még aránylag jól beszélte az ott megtanult nyelvet, átment a drégelypa- lánki szovjet parancsnokhoz. Tolmácsnak jelentkezve azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy ne lőjék a falut, hiszen akkorra már csak egy kisszámú helyőrséget hagytak hátra nálunk a menekülő fasiszták. A kérést teljesítették, majd a folyó túlsó oldalán hamarosan megkezdték a felrobbantott híd helyreállítását. Az ipolyhídvé- gi helyőrség tagjai, akik egy pajtába húzódva várták sorsuk beteljesedését, egyre jobban nyugtalanította a parton serénykedő szovjet katonák látványa. Egyikük váratlanul tüzet nyitott rájuk. Lövése kioltotta egy szovjet hidász életét. Erre ott is megszólaltak a fegyverek.- December kilencedikén szinte egész nap folytak a harcok - mondja Málik József, a helyi nemzeti bizottság elnöke, aki tizenéves suhancként élte át a háborút. - Községünk lakosai pincékbe húzódtak, és szorongva várták a puskaropogás megszűnését. Másnap reggel futótűzként terjedt a hír, hogy már szovjet tisztek vannak a községházában. Erre mindenki elömerészkedett a rejtekhelyéről. Gyorsan benépesültek az utcák. Egyre többen akarták látni és üdvözölni a fel- szabaditókat. Jelenlétük rögtön megváltoztatta az emberek addigi bizonytalan érzésekkel teli, nyomott hangulatát. Délelőtt pedig, amikor Bálint Lajos a kisbíró dobjával végigment a falun, és a szovjet parancsnok megbízásából hivatalosan is kihirdette a felszabadulás tényét, aki csak járni tudott, az nem maradt otthon. A községházán pillanatok alatt megtelt kolbásszal, szalonnával, kenyérrel és egyéb élelemmel két nagy forrázóteknö, hogy ne éhezzenek a katonák. Tőlük senki sem sajnálta a legszűkebb napokra tartogatott falatokat. Ipolyhídvégen mozgalmasak voltak a béke első napjai. A felnőtt lakosság később a felszabadulás óta végbement nagy-nagy változásokat Málik József. - Az elmúlt negyven év alatt 143 új ház épült fel nálunk, a többit pedig, néhány, ma már lakatlan épület kivételével, átalakították, kibővítették, korszerűsítették a tulajdonosaik. Most gondok nélkül, jómódban élnek a munkaszeretö emberek. Minden harmadik háznál már autó is van. A lakások berendezése szintén nem akármilyen. A szövetkezetalakítás előtt még a legmódosabb gazdák sem laktak olyan kényelmes körülmények között, azonnal segédkezni kezdett az új híd építésében. Cölöpöknek való oszlopokat fűrészeltek, gerendákat faragtak, földet lapátoltak, követ hordtak a hadászati szempontból fontos útvonalrész gyors rendbehozása érdekében. Kezdetben igen veszélyesnek számított a folyóparti munka, mert a dombok mögött még folytatódtak a harcok. A németek aknavetőkkel is tűz alá vették a terepet. Nemegyszer az Ipoly közelében robbantak fel a gránátok. Egy ilyen lövedék éppen telibe találta a tizenhárom éves Túri Pistát, aki délben édesapja ebédjével indult el a hídhoz. A civil lakosság közül akkor ö volt az egyetlen áldozat, de szenvedésből, nélkülözésből még sokat láttak és maguk is eleget átéltek a helybeliek a háború végéig. Kora tavasszal menekülők érkeztek hozzájuk a Garam mentéről, ahol huzamosabb időre megrekedt a front.- Ha az egykori hajlékot keresők közül valaki most ellátogatna ide, semmiképpen sem ismerne rá a falura - sorolja mint ma bármelyik dolgozó. Rendbe hoztuk az utcákat is. A valamikori sártenger helyén mindenütt betonjárdán, aszfalt- útón járhatunk. Az életszínvonal emelkedése legjobban a takarékbetétek állandó gyarapodásán és többek között a helyi boltok évről évre növekvő forgalmán mérhető le. Az élelmiszerüzletben például 1962-ben havonta átlagosan alig 27 ezer koronát költöttek el a vásárlók. A mogyoró, a mandula és más csemegeáru eladhatatlannak számított. Most ugyanott havi 120 ezer koronát forgalmaznak, ami már nem kis összeg 760 lakostól, akik sok mindent megtermelnek maguknak a kiskertekben és az udvarokban. A munkaképes korú lakosság egy része az ipolybalogi (Balog nad Iprom) székhelyű Ipolymente Egységes Földmü- vesszövetkezetben dolgozik. Mások az építőiparban, vagy a környék különféle vállalatainál találtak munkát. Az utóbbi években jócskán megnövekedett a nyugdíjasok száma. A járadékfolyósítás napMálik József, a hnb elnöke nem mulasztja el megmutatni a látogatóknak a nagykürtösi járás első községének felszabadítására emlékeztető márványtáblát (Bátori János felvétele) ján már minden ötödik személyhez bekopogtat a postás.-Az első Csehszlovák Köztársaság éveiben ritkaságszámba ment, ha valaki nyugdijat kapott nálunk - áll meg néhány szóra Ábelovszky Károly, aki a postán dolgozó feleségének segít a kézbesítésben. - Most havonta jóval több mint 200 000 koronát osztunk szét ebből a táskából. A falun kívül dolgozók és a nyugdíjasok nagy száma ellenére aktív tevékenységet fejtenek ki a tömegszervezetek. A CSEMADOK, a SZISZ, a nöszövetség, a sportszervezet és a Jednota fogyasztási szövetkezet tagjai az elmúlt években különösen sok társadalmi munkát végeztek a Nemzeti Front választási programjába foglalt célok eléréséért.- A helyi nemzeti bizottság képviselőinek rendszerint senkit sem kell kétszer hívniuk, ha valamilyen községfejlesztó feladat teljesítéséhez szükség van a dolgos kezekre - dicséri a lakosok szorgalmát és összetartását Deák István, a községi pártalapszervezet elnöke. - Legutóbb az új ravatalozó mielőbbi felépítéséért fogott össze a falu népe. A 2 300 000 koronás beruházás értékét jelentősen megnövelte a sok-sok társadalmi munka. Jövőre tágas művelődési ház, azt követően pedig új bevásárlóközpont építését kezdjük meg. Jelenleg ez a két létesítmény nagyon hiányzik nálunk. A mostani művelődési ház valamikor csendörlakta- nya volt. öreg falai között igen kevés a hely. Még színpadunk sincs a műkedvelők fellépéséhez. A boltjaink ugyancsak igen régiek. Polcokkal telizsúfolt helyiségekben, rossz körülmények között dolgoznak az eladók, és az áruválaszték bővítését szintén akadályozza a helyszűke.- Az igényeknek megfelelő művelődési házon és a tágasabb boltokon kívül még mit hiányolnak a helybeliek?- Elsősorban a szolgáltatásokat. Ipolyságról ugyan rendszeresen kijár a mosoda és ruhatisztító gyújtökocsija, de az elromlott rádiót, televíziót legközelebb csak Ipolynyéken javítják meg. A meghibásodott háztartási géj)ek szállításáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Ezt már sokszor szóvá tették a falugyűlésen. Sajnos, mindeddig anyagi eszközök híján nem tudtuk megoldani a szolgáltató műhelyek idetelepítését. Az említett két legközelebbi beruházás elkészülte után azonban módot találunk a panaszok orvoslására is. Ipolyhídvégen most azon munkálkodnak, hogy a felszabadulás óta végbement változásoknak folytatása legyen a következő években is. LALO KÁROLY O-^űkebb környezetünkben is bizonyára akad példa OÁ. arra, hogy az azonos képességű férfi és nő közül az utóbbi háttérbe kerül egy-egy tisztség betöltésekor. Pedig sok esetben a nők éppúgy képesek az irányításra, a szervezésre, képességeik bizonyítására, mint a férfiak. Zelman Mária ugyan már nem tartozik az aktív „bizonyítók“ sorába, de néhány évvel ezelőtt még földművesszövetkezeti elnök volt, ami nemcsak akkoriban, hanem manapság is elég ritka dolog. S ennél is többet jelent az, hogy tisztségében helytállt.- Szüleim kisparasztok voltak, testvéreim közül én voltam a legharciasabb. Ha valamit célul tűztem ki, csak az igazán nagy akadályok gátolhattak meg tervem megvalósításában. Bár a ház körüli, meg a mezei munkákat megszoktam, megszerettem, mégis úgy döntöttem, tanulni fogok. Elvégeztem a pedagógiai gimnáziumot, néhány évig tanítottam, de közben magánúton folytattam tanulmányaimat. Nagyon érdekeltek a közgazdasági kérdések. Elsősorban a külkereskedelem vonzott. Úgy szerettem volna világot látni... Mindez csak álom maradt, közbeszólt a második világháború. A főiskolán csak két szemesztert sikerült befejeznie. A felszabadulás után Dél-Magyarországról került Szencre (Senec). Nem ijedt meg a nehézségektől. A hazulról hozott földszeretet úgy nyilvánult meg, hogy a járási földműves szövetségen kezdett dolgozni, majd 1950-ben a jnb mezőgazdasági osztályára került. Előbb tervezőként, majd egyéb tisztségeket látott el.- Az ötvenes évek a nagy erőpróbát jelentették számunkra. A fő feladat a szövetkezetesítés volt. Nekem mindig azt mondták: te mehetsz délután, meg este is, egyedül vagy, nem kell senkihez alkalmazkodnod. Néha bizony még magamra sem jutott idő. Jártam a környék falvait. Megszámlálhatatlanul sok órát töltöttem az emberek között, magyaráztam nekik, próbáltam meggyőzni őket a jó ügy helyességéről. Szilárd meggyőződésem volt, hogy a közös gazdálkodás csak a javukat szolgálhatja. Beszél azokról a ma már szinte hihetetlenül nehéz évekről. A járás szinte valamennyi szövetkezetében előfordultak' a falu szocializálásának „gyermekbetegségei“. Nagy segítségre volt szükség a járás részéről azokon a településeken, ahol a helybeliek nem tudtak megbirkózni az akadályokkal.- Göröngyös volt a mezőgazdaság fejlődésének útja az említett évtizedben. Voltak ugyan gazdaságok, melyek A közösért élt fokozatosan talpra álltak, de nem mind. 1960-ban, amikor a járásokat átszervezték, javasolták, hogy vállaljam el a zonci (Túrén pri Send) földmúvesszövetkezet irányítását. Vonakodtam, de úgy mondták, ha felülről tudtad mit, hogyan kell tenni, hát itt az alkalom, hogy bizonyítsad, nem volt üres szólam az, amit hangoztattál. Soha nem felejtem el 1960. február 6.-át. Ekkor jöttek össze a tagok az évzáró gyűlésre. Én is megjelentem, s vártam, mi lesz. Szinte mindenki ismert a faluban, hiszen rengeteget jártam oda korábban. Többen invitáltak az elnöki asztalhoz, ott a helyem. De én köztük maradtam, mondván, itt ugyanazt hallom, mint elöl. Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy a tagság elfogad, megválaszt a közös élére. Előlegezték számára a bizalmat s ö tudta, ezzel semmiképp sem élhet vissza. Azzal is tisztában volt, gondok, problémák várják, nagy fába vágta a fejszéjét. Úgy vélte azonban, a közösség ereje elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy külső segítség nélkül helytálljanak, tovább lépjenek a megkezdett úton. Eddig az emberek „járásiként“ vették öt, most már itt köztük kellett a tekintélyét megalapoznia Ezt csak úgy érhette el, hogy bár élt az irányítás jogával, mindig igyekezett éreztetni a tagsággal: egy közülük, céljaik azonosak.-A termelési kérdések megoldása mindig az első helyen szerepelt, de a családokban felmerülő nézeteltérések tisztázásából is nem egyszer részt kellett vállalnom. És főképp igazságosnak kellett lennem. Amit másoktól megköveteltem, az számomra is törvény volt. Az indulás nehéz évei után beállt a fordulat. Gyarapodott a gazdaság, szaporodott a gépek száma. S egyben erősödött a bizalom, javult a munkához való viszony, könnyebb lett az irányítás.- Tudták rólam a tagok, hogy a közösnek, a közösért élek a szó szoros értelmében. Hányszor aludtam az irodában fejem alatt az aktatáskával, amikor éjfél körül már nem volt elég erőm, hogy haza kerékpározzak... A járás élenjáró gazdaságai közé küzdötték fel magukat a zonciak Zelman Mária irányításával. Tizenhat évig állt a közös élén, s ekkor egy újabb fejezet következett: összevonták a kis szövetkezeteket. Újra hozzáfordult a tagság - mit szól ő ehhez. Helyeselte, hisz úgy gondolta, a szakosítással előbbre léphetnek a gazdaságok. További hat évet töltött a szövetkezetben alelnökként, illetve zoo- technikusként.- Három esztendővel ezelőtt, 67 évesen mentem nyugdíjba. Ma is hiányzik a munka, nem érzem magam öregnek. De végre van időm, hogy otthonomat rendbehozzam. Maltert is kevertem, meg falaztam is a nyáron. Mostanában pedig az olvasás a legfőbb időtöltésem. Bevallom, Szencen élek, de Zonchoz húz a szívem, az ottaniakhoz érzem közelebb magam, megszoktam, megszerettem őket. Jólesik, ha találkozom velük és megismernek. Ilyenkor emlékeinket idézve szóba kerülnek a nehéz napok, meg a sikeres időszakok. Mindaz, ami értelmet adott életemnek. DEÁK TERÉZ BMRTffl
