Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-08 / 10. szám
J ohn Lott us amerikai szerző Belorusz titkok címmel könyvet jelentetett meg, melyben nemcsak arra világít rá, hogy egyes amerikai körök miként segítettek a náci háborús bűnösöknek elkerülni az igazságszolgáltatást, hanem bemutatja, hogyan használták ki őket a szocialista országok elleni felforgató tevékenységre. H Aptheker. az ismert haladé amerikai publicista erről a könyvről irt cikket a Political Affairs folyóiratba Fasiszta bűnözök Washington bérlistáján címmel. Az írást rövidítve ismertetjük. Bőségesen létezik olypn angol nyelvű irodalom, amely bizonyítja, hogy a nácik alapvető célja volt a háborúban halálos csapást mérni a szocializmusra, elpusztítani a Szovjetuniót. Az antifasiszta erőknek és a Szovjetunió erejének köszönhetően ezt a „nagy tervet“ sikerült meghiúsítani. Amikor a Szovjetunió legyőzhetetlen ellenállásának eredményeként a fasiszta veszélyt felszámolták, ez a terv ismét megjelent azoknak a számításaiban, akik a nem szocialista világot irányították. A terv részét képezték azok a törekvések, amelyek arra irányultak, hogy Nyu- gat-Európában megakadályozzák a szocializmus létrehozását. Nem is volt ez olyan könnyű célkitűzés. Például a brit választók 1945-ben leszavazták Chur- chillt. és a munkáspárti kormányt juttatták hatalomra. Franciaországban és Olaszországban a kommunista pártok - amelyek az ellenállásban vezető szerepet töltöttek be — nagy tekintélynek örvendtek. Nyugat-Európában négy évtizeden keresztül különböző eszközökkel - ezek közé sorolható a propaganda; a beruházáspolitika; a lepénzelések, dotációk egész rendszere; a szövetséges, főleg az amerikai csapatok jelenléte, s végül; az USA hadkengerészetének közelsége a nyugat-európai partoknál - sikerült megakadályozni a szocializmus győzelmét. E koncepció része volt az az elképzelés, hogy átvegyék és kihasználják a nád apparátus azon elemeit, amelyek a háborúban nem pusztultak el teljesen. Ezeket Európában a baloldali erők, mindenekelőtt a Szovjetunió és a szocialista közösség országai ellen vetették be. Loftus könyve ennek a drámának a második szakaszát dokumentálja. A szerző két és fél éven keresztül — 1982-ig - dolgozott az amerikai igazságügyi minisztérium különleges osztályán. Ezt 1980-ban hozták létre azzal a feladattal, hogy felkutassa és bíróság elé állítsa az Egyesült Államokban élő nád háborús bűnösöket. Loftus megjegyzi; az Egyesült Államokban nincs olyan törvény, amely a tömeggyilkosokat sújtja, s az emberben felvetődik a kérdés, hogy létezik-e olyan jogi előírás, amely büntetné azokat, akik nemcsak segítették a tó- meggyilkosokat a menekülésben, hanem az USA pénzügyi alapjaiból még munkahelyet is létesítettek számukra. Tény az, hogy a washingtoni politikusok, főleg a külügyminisztériumban, segítséget nyújtottak a nád vezetőknek ahhoz, hogy az elkövetett gaztetteikért ne kapják meg büntetésüket, sőt, arra ösztönözték őket, hogy a háború utáni időszakban is folytassák tevékenységüket A „titkos hadműveletek fekete művészetének“ mestere Loftus részletesen leírja, miként mesterkedett azon Washington, hogy a Belorussziából menekült fasisztákat megmentse a büntetéstől és foglalkoztassa őket. Ezek az emberek Belorusszia nád megszállása idején kiszolgálták a fasisztákat, tehát alkalmasak voltak arra, hogy a Szovjetunió megsemmisítését célzó törekvésekből is részt vállaljanak. Ez a „belorusz titkok“ lényege. Az események a titokzatos Frank G. Wiesnerrel indulnak, aki a második világháború idején az OSS (a CIA elődje) hírszerzőiéként dolgozott Romániában és Törökországban. A háború után Wies- ner visszatért a Wal Streetre, ahol jogászi gyakorlatot folytatott. Nem sokkal később, 1948-ban mint a „titkos hadműveletek fekete művészetének" avatott szakértőjét kinevezték a politikai koordinád- ós hivatal (OPC) igazgatójává. Ez a szervezet „a Szovjetunió elleni titkos háború első vonalában“ küzdött - írja Loftus. Wiesner nemcsak azért volt megfelelő az ilyen munkára, mert nagy gyakorlattal rendelkezett a titkos hadműveletek terén, hanem azért is. mert „meggyőződésből vallotta, hogy a Szovjetunióval való konfliktus elkerülhetetlen". Melyek voltak ennek a szervezetnek - amely egyébként az amerikai külügyminisztérium hatáskörébe tartozott - a fő céljai? Loftus a következőket írja: „A felforgató erők magvát képezte, életre kellett keltenie az inváziót." Teljesen logikus; Wiesner a saját szolgálatába állította azokat, akik a második világháborúban a harmadik birodalom számára végeztek ilyen tevékenységet. Wiesner a Nemzetbiztonsági Tanács 10/2-es számú irányelveivel összhangban cselekedett. Az irányelvek kimondták, hogy az ilyen tevékenység során alkalmazott eszközök a következők lehetnek; propaganda, gazdasági háború, szabotázs, az ellenséges országokkal szembeni felforgató tevékenység, beleértve a Kelet-Európábán illegálisan működő ellenállási csoportok támogatását is. S bár Wiesnert csak 1948-ban nevezték ki funkciójába, a felkészülést már jóval korábban megkezdte. 1945-ben Romániában listát állított össze a Szovjetunió ellenségeiről, természetesen számításba vette a nádkkal kollaborálókat és a különböző fasiszta szervezetek tagjait is. Gehlen szerepe Amikor Wiesner ilyen magas tisztségbe került, kibővítette azoknak a névsorát, akikre támaszkodhatott. „E célból - írja Loftus - fogadta négy volt nád minisztérium vezető képviselőit, akik a háború idején Európában a kollaboránsokkal foglalkoztak.“ Köztük volt Gustav Hilger. aki a nád Németország külügyminisztériumában a Führer személyes orosz-szakértője volt; Friedrich Buchhart SS-pa- rancsnok, aki az emigránsokkal kapcsolatos ügyeket irányította Gerhardt von Mende, a „professzor“, Hitlernek a megszállt területekkel foglalkozó szakértője és a legnagyobb adu; Reinhard Gehlen tábornok, a nád főparancsnokság keleti hírszerző osztályának a főnöke. Gehlen elkerülte a szovjet fogságot, egész stábjával és minden dokumentummal együtt az amerikaiaknak adta meg magát. Azonnal az USA-ba szállították — amerikai tábornoki egyenruhába öltöztették — kihallgatták, különböző vizsgálatoknak vetették alá, s 1948 júliusában visszaküldték Németországba. Ott Gehlen az Egyesült Államok által pénzelve egész stábjával a hagyományos tevékenységét folytatta mindaddig, amíg be nem került a nyugatnémet kémszolgálat vezérkarába, s 1965-ben nyugdíjazták. Gehlen nagy segítséget nyújtott Wies- nemek a felforgató egységek szervezésekor. Átadta neki a volt Bielonjsz Brigád egykori tagjainak névsorát, akik Nyugat- Európa különböző országaiban bujdostak. Ezt a brigádot a Belorusszia náci megszállásában segédkező, a fasisztákat kiszolgáló kb. 300 olyan emberből állították össze, akik közül többen - mint például Radislav Ostrowsky - már az 1918as ellenforradalmi tevékenységben is részt vettek. A brigád már 1940 tavaszán készenlétben állt - tehát egy évvel a hitleri támadás előtt. Az invázió után, a megszállt Belorussziában pedig bábkormányt hozott létre. Olyan, a fasisztákkal együttműködő hazaárulókról van itt szó, akik Hitler ein- satzgruppenjeinek (rendkívüli bevetésre szánt egységek) a részét képezték, s fő feladatuk a kommunisták, a partizánok és a zsidók likvidálása volt. Kísértetek a fasiszta hálózat felújítására 1948 végén, amikor Wiesner csoportjának összeállításán dolgozott, találkozókra került sor közte és Ludus Clay tábornok között, aki Németországban az amerikai megszállási övezet katonai parancsnoka volt. Wiesner előadta javaslatait az SS hálózatának újbóli létrehozására Kelet-Európábán, Ukrajnában, és Belorussziában. Loftus könyvének tanúsága szerint „többszöri és hosszas értekezések után született a megegyezés". Az új hálózat tagjait amerikai fegyverekkel kívánták felszerelni és fegyveres felkelések kirobbantása, támogatása lett volna a legfontosabb feladatuk. Az ötvenes években a Wiesner által biztosított repülőgépekről a Szovjetunió különböző területein bevetették az ügynökök csoportjait. Hamis dokumentumokkal, rádióadókkal, fegyverrel és pénzzel látták el őket... Csaknem mind- annyiukat letartóztatták, elitélték és kivégezték. S bár sikerült az amerikai külügyminisztérium által küldött gyilkosokat elfogni, a károk, melyeket a szovjet lakosság körében okoztak, nagyok voltak. Wiesner nagyra becsülte az ukrán fasisztákat; hangsúlyozta, hogy „a háború vége óta“ 35 ezer embert öltek meg a Szovjetunióban. Dulles külügyminiszter 1953-ban utasította Wiesnert, folytassa „a Szovjetunió elleni kártevő háborút". Nagy hanggal meghirdették a „szabadságért vívott keresztesháborút“ - Eisenhower és Reagan a magáévá tette - s a közvéleménytől követelték ennek a finanszírozását. A valóságban a költségek 90 százalékát a CIA fedezte. Ügynökök százait - „lehet hogy ezreit", Írja Loftus - küldték Kelet- Európába; rendkívül nagy volt körükben a veszteség aránya. A könyv szerzője szerint „néhány hónap alatt dollármilliókat csempésztek Lengyelországba, s rövidesen több száz lengyel ügynök küldött Wiesnemek jelentéseket." 1954-től Wiesner több tízmillió dollárt költött arra a hiábavaló igyekezetre, hogy a kommunistákat belülről semmisítse meg. Szabotázsakciók, felforgató tevékenység Ugyanezekben az években a Pentagon e célból létesített hivatalában tanulmányokat dolgoztak ki arról, miként lehet kihasználni a náci kollaboránsokat. Természetesen gondosan elkerültek minden arra utaló tényt, hogy ennek a politikának a jegyében ezek a bűnözök milyen embertelen gaztetteket követtek el. A szerzők között volt a fiatal Henry Kissinger, a későbbi külügyminiszter is. A Nemzet- biztonsági Tanács 1955. március 12-én elfogadott 54/12/1 számú irányelvei felhatalmazták Wiesnert, hogy „terjessze ki tevékenységét a nemzetközi kommunizmus által uralt vagy fenyegetett területeken, erősítse a földalatti ellenállást és szervezzen különböző titkos szabotázsakciókat". Wiesner most már minden akadály nélkül ,,tömhette a milliókat a cseh, lengyel, magyar, belorusz, litván és román disszidensek kiképzésébe, akiknek szerepet szánt ebben a hadműveletben"- írja Loftus. És következtek az 1956-os poznani események, majd a magyarországi ellenforradalmi kísérlet. Wiesner ekkor Bécsben volt, „szinte eufóriás állapotban, mert azt remélte, hogy az ellen- forradalmi felkelés kiterjed egész Lengyelországra, Csehszlovákiára és az NDK-ra." Aktív beavatkozást sürgetett Washington részéről, de az Egyiptom elleni izraeli-francia-brit támadás jelentős válságba sodorta Eisenhowert is. Eisenhower akkor Tructott tábornokot bízta meg azzal, vizsgálja ki Wiesner hadműveletét. Az elnököt úgy informálták, ,, Wiesner ügynökei közölték a magyarokkal, hogy amint kitör az ellenforradalom, az amerikaiak azonnal megindítják a közvetlen katonai intervenciót." A tábornok közölte az elnökkel: a magyarországi kudarc ellenére „Wiesner keresztül akarja vinni a Csehszlovákiával kapcsolatos tervet". Tructott bizonyos volt abban, hogy ez sem járna sikerrel, ezért olyan értelmű utasítást adtak Wies- nernek, hogy fejezze be tevékenységét, az ügynökeit pedig eressze szélnek. Egyébként ezek az ügynökök képezték később az amerikai hadsereg különleges alakulatainak, a „zöldsapkásoknak“ a magvát. Wiesner teljesen összetört, „mániákus depresszióban“ szenvedett, 1965-ben meghalt. Kecskére a káposztát Mindezek a sikertelenségek, a náci háborús bűnösöknek nyújtott menedékről közölt hírek és más botrányok arra késztették Ford elnököt, hogy egy vizsgálóbizottságot nevezzen ki. Ennek élén Rockefeller állt, s tagjai közt volt Reagan is. „így bízták kecskére a káposztát“- írja könyvében Loftus. A szerző a továbbiakban beszámol arról, hogy azok a vizsgálatok, amelyeket ö folytatott, szintén zsákutcába jutottak- mindenütt akadályokba ütközött. A CIA és a Pentagon lehetetlenné tette számára az adatgyűjtést. „A Gehlennel kapcsolatos aktákról a CIA azt állította, úgy eltették azokat, hogy azt sem tudják, hol kell keresni." Azok, akik annakidején Belorussziában tömeggyilkosságokat követtek el, most gondtalanul élnek az Egyesült Államokban, pl. South Rivereben és New Jerseyben egész csoport van belőlük. Csend Barbie körül Két éve ül a náci háborús bűnös, Klaus Barbie a lyoni börtönben, két éve folyik bűntetteinek kivizsgálása. Az SS egykori hauptsturmführerének perére a közvéleménynek még decemberig várnia kell. De még egyáltalán nem biztos, hogy akkor megkezdődik, hogy nem halasztják-e későbbre. Barbie, a „lyoni hóhér“ 1983- ban tért vissza - nem a saját jószántából - abba a városba, ahol gaztetteit elkövette. Bűneinek lajstroma hosszú: 4000 ember meggyilkolásáért felelős - sok embert sajátkezüleg ölt meg, 7000 zsidót küldött a koncentrációs táborokba, az antifasiszta ellenállás 14 000 tagját tartóztatta le, s része volt sok fogoly megkinzásában, deportálásában. A második világháború után a francia bíróság Bar- bie-t, a lyoni Gestapo parancsnokát halálra ítélte. Azonban sikerült megszöknie az itéletvégrehajtás elől. Ehhez természetesen segítségre volt szüksége. Az Egyesült Államok titkosszolgálata, amely Németország amerikai megszállási övezetében működött, a CIC (Counter Intelligence Corps) dokumentumaiban található olyan feljegyzés, hogy „a személy, aki ellen nem szabad eljárást indítani, a 3-as számot viseli". Nos ez Klaus Barbie volt, aki különböző álnevek alatt utazgatott, rendszeresen találkozott barátaival az SS- ból, s a volt magasabb rangú tisztekből álló szervezetet is létrehozott, amely az USA jövendőbeli szovjetellenes háborúját volt hivatott szolgálni. Egyébként az amerikaiak által megszállt övezetben a nyilvánosság előtt Barbie a leginkább körözött személyként szerepelt. Az amerikaiak felháborító színjátéka folytatódott: Barbie a CIC munkatársa lett, nyolcszor nagyobb fizetéssel, mint amennyit egy közönséges amerikai őrnagy kapott, szolgálati lakásként egy villát utaltak ki a számára és ötven ember dolgozott a keze alatt. A francia hírszerzés 1948-ban már tudomást szerzett arról, hogy hol él Barbie, és kinek a szolgálatában áll. A párizsi kormány hivatalosan nem kérte a kiadatását, bár ezt az amerikai titkosszolgálat nehezen tagadhatta volna meg. A lyoni katonai államügyész azonban mégis bíróság elé akarta őt állítani, s ezért megküldte Baden- Badenbe Barbie bűntetteinek lajstromát. A lakonikus amerikai válasz: ,,A nevezett személy a szovjetek által ellenőrzött övezetben tűnt el." Egy idő után már nem volt olyan hasznos a CIC számára, ezért elbocsátották a titkosszolgálattól, amely azonban továbbra is védelmet biztosított a számára. Altmann néven egész családjával elhagyta Európát, s Bolíviába költözött, ahol a G-2 titkosszolgálat alezredese lett. Egyike volt azoknak, akik a kihallgatások során bevezették a kínzást, politikai gyilkosságokat szervezett. Közben aCIA- nak és a nyugatnémet titkosszolgálatnak, a BND-nek is dolgozott. Bolíviában 1982-ben Hernán Sites Zuazo polgári kormánya került hatalomra. Barbiet 1983-ban letartóztatták. Az NSZK és Francia- ország titkos háborút vívott, hogy kinek adják ki a „lyoni hóhért“. Párizs nyert. Eddig csak keveset hoztak nyilvánosságra abból, amit Barbie vallott. Teljesen elzárták a külvilágtól. Sokan élnek még, akik ismerték, és sok volt kollaboráns fél attól, hogy Barbie beszélni fog. Nekik kifejezetten jól jött, hogy Barbie a börtönben enyhébb infarktust kapott... Fasiszta bűnözők Washington bérlistáján