Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-22 / 8. szám
szú 3 5. II. 22. F él évszázaddal ezelőtt a német militarizmus azt a célt tűzte maga elé, hogy valamennyi nép állami önállóságát és nemzeti függetlenségét megszünteti, s az egész emberiséget leigázza. Az imperializmus, amely létrehozta a fasizmust - katasztrófába sodorta a világot. A második világháború története teljes mértékben igazolta az önrendelkezési jog kérdése lenini felvetésének megalapozottságát és rendkívüli időszerűségét: ez annak a kérdése, hogy objektíve melyik osztályt.illeti meg a nemzet vezetésének történelmi joga, melyik osztály képes a nemzeti óriási többségét egyesíteni és a szabad fejlődés útjára vezetni, s milyen osztályok és társadalmi csoportok váltak akadállyá ezen az úton. A közép- • és délkelet-európai országok holmi bábukkal szolgáltak abban a bűnös játékban, amelyek azok a fővárosok folytattak Berlinnel, amelyek ,,a demokrácia metropolisainak“ és „az ember vele született jogai bástyáinak“ nevezték magukat: London, Párizs, Washington. Azután ezek az országok estek először a hitleri agrsszió áldozatául. Ezen országok számára a hatalmon levő bur- zsoá-nacionalista rendszerek politikája nemcsak szabadságot, függetlenséget és haladást, hanem még nemzeti létet sem tudott biztosítani. Csupán a Szovjetuniónak a leigá- zók fölötti győzelem kivívásában játszott döntő szerepe, a kommunistáknak - az össznépi antifasiszta ellenállás szervezőinek és élenjáró harcosainak - lenini politikája következtében született újjá a hitleri agrsszió áldozatául esett országok nemzeti államisága, szabadsága és függetlensége. A nemzeti és nemzetközi dialektikájára vonatkozó lenini eszmék az új szocialista forradalmak győzelme által létrehozott viszonyok között a szocialista országok mint szuverén, önáíló, egyenjogú, s egymás közötti kapcsolataikat a szocialista internacionalizmus alapján alakító országok fejlődésében valósultak meg. Jelenleg nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is bebizonyosodott az, hogy az egyes szocialista államok nemzeti érdekei egyre közelebb kerülnek a közösség közös érdekeihez. Ez a közeledés mind teljesebb mértékben magába foglalja az új társadalom anyagi-technikai alapjának, kultúrájának, tudományának fejlődését, ténylegesen a társadalmi tevékenység valamennyi területét. Minél érettebbé válnak a szocialista társadalmi viszonyok, annál sürgősebb lesz a testvérorszáqok szerves, sokoldalú és mélyreható együttműködésének szükségessége. A szuverén országok egyenjogú együttműködésének alapján történő internacionális közeledés - nem egyéb, mint a nemzeti-állami szuverenitás alkalmazásának területe ezen országok kölcsönös kapcsolataiban. A szuverenitás nem az elszigetelődés eszközéül, nem az elzárkózás kifejezéséül szolgál, hanem az új társadalom gazdasági, politikai és kulturális feladatai - mind nemzeti, mind nemzetközi feladatai - legsikeresebb megoldásának eszközéül. Ennek az eszköznek ilyen felhasználása nem akadályozza mindegyik szocialista állam önálló gazdaságpolitikáját, azt, hogy önállóan rendelkezzen a termelőeszközökkel és a termékekkel. A közösség országainak egymáshoz való közeledése nem mossa el a nemzeti sajátosságot, nem követel valamiféle mesterséges azonosságot, nem szünteti meg és nem szorítja háttérbe mindegyik ország viszonyainak, tapasztalatainak és hozzájárulásának különbözőségét. A szocialista és a kommunista társadalom nemzetközi méretű létrehozásában a lenini eszme valósul meg: mindegyik ország ,,a maga hozzájárulásával gazdagítja a szocialista építés közös tapasztalatát, s ezáltal valósítja meg saját szuverenitását - az új minőségű, szocialista szuverenitást“. Az internacionális és a nemzeti élő kapcsolata a testvérpártok és államok nemzetközi tevékenységében egyeztetett külpolitikai irányvonalukban valósul meg. Ez a békéért és nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és függetlenségéért, az emberi civilizáció megőrzéséért, az embernek az élethez való jogáért vívott tevékeny harc irányvonala. Ez a közösséghez tartozó országok forradalmi vívmányai, szuverenitása és függetlensége imperialista merényletekkel szembeni megvédésének irányvonala. A szocialista közösség országainak céltudatos és egyeztetett akciói jelenleg a nemzetközi politika hatékony tényezője, amely megerősíti a szocializmusnak a világfejlődés alakulására kifejtett jótékony befolyását. A külpolitika terén a közös, egyeztetett irányvonal teljes mértékben tekintetbe veszi mindegyik testvérország sajátságos érdekeit. A valóságos világhelyzet bonyolultságát visszatükröző, különböző megközelítésre is figyelemmel van, tiszteletben tartja az egyes országok egyéni tapasztalatainak sajátosságát, kialakulását, ezen országok külpolitikai kezdeményezését. Ugyanakkor az általános problémákat helyezi előtérbe, olyan elvi döntéseket tartalmaz, amelyek megfelelnek a szocialista államok népei létérdekeinek, az egész haladó emberiség reményeinek és törekvéseinek. A szocialista országok egységes külpolitikai álláspontja, a világfejlődés alapvető kérdéseire vonatkozó egyetértésük, együttműködésük - érdekeik és céljaik közösségének törvényszerű következménye. Az egység objektív szükségszerűségét az határozza meg, hogy a világ sorsa abban az osztályharcban dől el, amely a szocializmus és az imperializmus között a társadalmi haladásért folyik. Olyan viszonyok között, amikor a két ellentétes rendszer harca az egész világfejlődést meghatározza- a szocialista országok csak egységben, csak aktív együttműködés és kölcsönhatás útján segíthetik elő a lehető legnagyobb mértékben a népek biztonságának megszilárdítást. Az imperializmus a logika, a történelmi tapasztalat ellenére elkerülhetetlenül a világuralom örült eszméjét támasztja fel. Washingtonban ma nyíltan hangoztatják ezeket az igényeket. Az amerikai kormányzat a világ színterén követett politikájában fesztelenül lábbal tiporja a nemzetek önrendelkezési jogát, megsérti a nemzeti szuverenitást, tagadja azt, hogy mindegyik ország népének joga van önállóan megoldani társadalmi berendezésének kérdését, munkájának eredményeivel, földjének természetes erőforrásaival és nemzeti kincseivel rendelkeznie, a kizsákmányolás minden fajtájával szemben megvédenie önmagát. A jelenlegi imperializmus legagresszivabb elemei az egész világot egyetlen Grenadává változtatná, ha nem állanának velük szemben a béke és a haladás erői s ezeknek megbízható védőbástyája - a szocialista államok közössége. Ma világosabb, mint bármikor, hogy nem lehet a békéért harcolni, ha nem godnoskodunk a szocialista országok politikai egységének és összeforrottságának megerősítéséről. Ezen egység nélkül a béke elérhetetlen. Ha az internacionális egység ellenfelei ma „az osztályharc dogmatikus elképzelésének“ elutasítására szólítanak fel, mivel ez állítólag akadályozza a kölcsönös megértést a nemzetközi politikában - akkor ebben könnyűszerrel felismerhetjük a nemzeti önzésnek és az opportunista kapituláns magatartásnak azokat a sablonjait, amelyeket Lenin már 70 évvel ezelőtt leleplezett. A burzsoáziának, írta akkor Lenin, bármilyen nacionalista legyen is, ... örök politikája az, hogy a proletariátus rovására alkut köt más nemzetek burzsoáziájával. A proletariátus számára pedig fontos az, hogy saját osztályát megerősítse a burzsoáziával szemben, a tömegeket a következetes demokrácia és szocializmus szellemében nevelje. Leninnek a nemzeti és a nemzetközi dialektikájára, a nemzetközi egységre, mint a munkásmozgalom meg- inghatatlan erejére vonatkozó gondolatai és következtetései korunkban teljesen megőrzik életerejüket. Általános jelentőségüket és hatékonyságukat sokoldalúan igazolja a testvérnépek tapasztalata. „A béke megőrzése és megerősítése ügyének sikere- mutatott rá K. U. Csernyenko, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára az SZKP KB 1984 februári rendkívüli plénumán, jelentős mértékben attól függ, mekkora lesz a szocialista országok befolyása a világ szintérén, mennyire aktívak, céltudatosak és egyeztetettek lesznek az akcióik.“ A testvérországok kollektiv szuverén akarata olyan akarat, amely megszilárdítja a békét, a haladást és a népek biztonságát. LOENYID MINAJEV, a történettudományok doktora, az SZKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézetének osztályvezetője CSAK AZ EGYSÉGBEN VAN AZ ERŐ A világ legészakabban fekvő atomerőműve a Szovjetunió murmansz- ki területén található. Nemrég adták át az erőmű 4. blokkját, s ezzel elérte tervezett kapacitását. A képen a 4. blokk turbinacsarnoka. (Képtávírón érkezett - ŐSTK) A társadalmi igazságosság két oldala A Szovjetunióban az idei tervben és költségvetésben - mint a közgazdászok megállapítják - fokozódik a szociális irányzat, több erőt és eszközt fordítanak a szociális problémák megoldására, a szovjet emberek életszínvonalának emelésére. Elegendő annyit mondani, hogy a nemzeti jövedelem négyötöd részét ezekre a célokra fordítják. A nemzeti jövedelem igazságos elosztásának fontos formái a Szovjetunióban a társadalmi fogyasztási alapok, amelyek ebben az évben lényegesen növekednek, az egész ötéves tervidőszakban pedig 25 százalékkal bővülnek. Elvi sajátosságuk az, hogy a társadalom valamennyi csoportja, minden család, minden ember számára egyenlő lehetőségeket szavatolnak az anyagi és szellemi javak megszerzésére. A társadalmi fogyasztási alapokból finanszírozzák az ingyenes-közoktatást, amely minden fiatal számára lehetőséget nyújt arra, hogy választásának megfelelően általános, szakmai középfokú szakiskolai vagy felsőfokú végzettségre tegyen szert családjának szociális helyzetétől és jövedelmétől függetlenül. Az ilyen megközelítés nemcsak a kötelező általános és középfokú oktatás sikeres megvalósítását teszi lehetővé, hanem a magas fokú képzettséget is egyenlő mértékben biztosítja a szovjet társadalom valamennyi rétege számára. A szovjet állam teljes mértékben magára vállalja a gondoskodást az emberek egészségéről. Az ingyenes orvosi ellátáshoz és az egészségügy további fejlesztéséhez, a nyugdíjak, az ideiglenes munkaképtelenségi segélyek, a gyermekes családoknak járó segélyek folyósításához és sok más kedvezményhez szükséges anyagi eszközöket a társadalmi fogyasztási alapokból merítik. Ismeretes, mennyire élesen vetődik fel világszerte a lakásprobléma. Sok fejlődő országban a megoldásához nincs elegendő anyagi eszköz, a fejlett tőkés országokban ezt viszont a társadalmi igazságtalanság idézi elő. A lakás ott üzlet. Az állandóan növekvő lakbérek nem ritkán a dolgozók jövedelmének egyharmadát is elérik,, sok munkás számára pedig egyáltalán megfizethetetlenek. A leggazdagabb tőkés országban, az Amerikai Egyesült Államokban négymillió hajléktalan van, akinek nincs fedél a feje fölött, ugyanakkor pedig az ország lakásalapjának átlagosan 5-6 százaléka - több mint ötmillió lakás - állandóan üresen áll. A Szovjetunióban azt a célt tűzték ki, hogy a legközelebbi években minden családnak összkomfortos föbérleti lakást kell kapnia. Az állam óriási anyagi eszközöket utal ki ennek a célnak az elérésére. A Szovjetunióban minden évben több mint kétmillió lakás épül. És ma már a városi lakosságnak több mint 80 százaléka főbérleti lakásban él. 1985-ben még körülbelül tízmillió ember ünneftelhet lakásavatást. De nemcsak a lakásépítés mérete a lényeg. A világviszonylatban legalacsonyabb lakbér, amely a közszolgáltatások díjaival együtt a szovjet munkás és alkalmazott jövedelmének átlagosan 3 százalékát éri el, minden szovjet ember számára elérhetővé teszi azt, hogy összkomfortos lakása legyen, keresetétől függetlenül. A SZKP és a szovjet állam szociálpolitikája állandóan a népjólét szintjének emelésére, valamennyi szovjet ember egészségének megszilárdítására, a lakásalap bővítésére, az általános és a szakmai oktatás rendszerének fejlesztésére és tökéletesítésére irányul. Mindez az egyenlőség magas fokát szavatolja, amely csak a szocializmus viszonyai között érhető el. Mindez azonban a szovjet társadalom szociális igazságosságának csupán egyik oldala. A másik a szocializmus alapelvében fejeződik ki világosan: Mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint. A javaknak az elvégzett, a társadalmilag hasznos munka mennyiségével és minőségével összhangban történő elosztását a szovjet emberek a legigazságosabb ügynek tekintik. És megfordítva: ha előfordulnak bizonyos eltérések ettől, amikor egyesek kevesebbet dolgoznak és meg nem érdemelt módon többet akarnak kapni, vagy ha az egyen- lösdi virágzik - ez felháborodást kelt, és igazságtalanságnak tartják. A szovjet nép minden eszközzel támogatja azokat a határozott intézkedéseket, amelyeket az állam az olyanok ellen hozott, akik nem munkával szerzett jövedelemből próbálnak élni - a társadalmi tulajdon fosztogatói, a megvesztegethető elemek, az üzérek ellen. Külföldi ellenfeleink gyakran arra hivatkoznak, hogy a tőkés termelésben is a fizetés a befektetett munkának megfelelően történik. Itt azonban egyáltalán nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy dolgozzon és megkapja a maga részét a jövedelemből. Miközben a szovjet társadalomban már régen és örökre felszámolták a munkanélküliséget, és minden munkaképes ember teljes mértékben élhet a munkához és az igazságos fizetéshez való jogával, a tőkés társadalmakban manapság több tizmillió az állástalanok száma. Azonfelül itt a jövedelmet egyáltalán nem igazságos alapon osztják el. Minimális fizetés jut a dolgozóknak, maximális haszon a tulajdonosoknak. A Reagan- kormányzat évei alatt az amerikai dolgozók sokmilliós seregének reálbére 3,5 százalékkal csökkent (a szakszervezetek adatai szerint - 5 százalékkal), a monopóliumok haszna pedig évente növekedett, és 1983-ban rekordszintet - 264 milliárd dollár! ért el. Az idei évben a Szovjetunióban, a társadalmi-gazdasági fejlesztési tervnek megfelelően a lakosság reáljövedelme 3,3 százalékkal növekszik, nagyobb lesz a munkások és az alkalmazottak átlagos havi munkabére, a kolhozparasztok pénzbeli járandósága, emelkedik a nyugdíjellátás színvonala. Lényegesen megnövekednek a szociális-kulturális intézkedésekre kiutalt összegek, ezek jelenleg az állami költségvetésnek majdnem egyharmadát teszik ki. GLEB SZPIRIDONOV, az APN politikai szemleírója
