Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-15 / 7. szám
Mit rejt az „igazságtalan“ határok tézise írta: VLAGYIMIR JASZENYEV professzor, a történelemtudományok doktora SZÚ 5 II. 15. A Kínai Népköztársasággal határos országok már régóta sürgetik az államközi kapcsolatok normalizálását a KNK-val. A Szovjetunió újra meg újra előterjeszti a szovjet-kínai viszony kedvező fejlődésére vonatkozó átfogó programját. Továbbra is érvényesek mindazok a javaslatok, amelyeket az utóbbi években folytatott párbeszéd során a Szovjetunió Kínának tett, köztük az a javaslat is, hogy dolgozzanak ki közös nyilatkozatot a két állam kapcsolatainak alapelveiről. A Szovjetunió olyan kezdeményezéssel is fordult a kínai félhez, mint a nukleáris fegyvertár befagyasztására vonatkozó felhívás, valamint az az indítvány, hogy dolgozzanak ki bizalomerősítő intézkedéseket a távol-keleti térségben. A Szovjetuniónak ezeket a lépéseit más érintett államok is támogatják. A Vietnami Szocialista Köztársaság javasolja Kinának, hogy kössenek kétoldalú szerződést a békés egymás mellett élés alapelveiröl. Hasonló javaslatokat terjesztett elő Laosz és Kambodzsa is. A Mongol Népköztársaság indítványa úgy szól, hogy kössenek konvenciót, amelynek értelmében Ázsia és a csendes-óceáni térség államai kölcsönösen lemondanának az erőszak alkalmazásáról. Az Indiai Köztársaság tárgyalásokat folytat a Kínai Népköztársasággal a kapcsolatok normalizálásáról, ezen belül a határviszály rendezéséről. A kinai diplomácia a maga részéről azt állítja, hogy a Kinai Népköztársaság kül- kapcsolataiban változatlanul irányadónak tekinti a békés egymás mellett élés öt alapelvét, amelyek közül az első ,,a szuverenitás és a területi épség kölcsönös tiszteletben tartása“. A kínai vezetők nyilatkozatokban szögezik le, hogy ,,a Kínai Népköztársaság érdekelt a jószomszédi kapcsolatok fenntartásában és fejlesztésében valamennyi szomszédos országgal“. Kína, miközben bizonygatja, hogy békésen, tárgyalások útján kell rendezni a kapcsolatokat a szomszédos országokkal, és hangsúlyozza, hogy a kapcsolatok javítása szempontjából nem a szavak a fontosak, hanem a tettek, a gyakorlatban korántsem minden esetben tartja tiszteletben a szomszédos államok szuverenitását és területi épségét, s a deklarált elvektől eltérő irányvonalat követ. A békés egymás mellett élés és a jószomszédság elveivel sehogy sem egyeztethető össze a Kínai Népköztársaságban folytatott propagandakampány, melynek lényege az a kiagyait tétel, hogy a kínai határok úgymond „történelmileg igazságtalanok“. Ebben a kampányban a hivatalos állami vezetők a hangadók, így például 1984 januárjában az USA- ban tett látogatása alkalmával Csao Ce- jang, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke a The New York Timesnak adott interjújában ismét arról beszélt, hogy „nem igazságosak“ azok az orosz -kínai szerződések, amelyekben a két ország közötti határt rögzítették. A jelenlegi határok „igazságtalanságának“ tételét a Kínai Népköztársaságban olyan elméletekkel próbálják alátámasztani, hogy a „kínai nemzet egységes“, hogy „történelmileg Kínához tartoznak“ a szomszédos országok jelentős területei, s e koncepciókat levéltári anyagok meghamisításával „hitelesítik“. Azt a koncepciót, amely szerint „történelmileg Kínához tartoznak“ a szomszédos országok jelentős területei, arra alapozzák, hogy „kínainak“ nyilvánítanak olyan területeket, amelyeket több száz vagy több ezer évvel ezelőtt kínai katonák lába érintett. Ha pedig más népek hatoltak be Kínába, ez esetben a nagyhatalmi koncepció népszerűsítőinek logikája szerint ezek a népek szintén „az egységes kínai nemzet“ tagjaivá lettek. E tézis bizonyítására használják fel Kína és a szomszédos államok követi vagy kereskedelmi kapcsolatait. Ha ezek az országok kereskedtek Kínával, ezt úgy értelmezik, hogy „adóztak“ neki, és ezen az alapon ezeket az országokat Kína „vazallusainak“ nyilvánították. Minthogy a történelem nem támasztja alá az ilyenfajta koncepciókat, a Kínai Népköztársaságban a tények elferdítésének útjára léptek. Figyelemre méltó, hogy jelenleg a kínai propaganda azoknak az „érveknek" a felkutatására és lázas terjesztésére összpontosít, amelyek alapján lajstromozni lehetne Kína úgynevezett „történelmi“ igényeit a Szovjetunió bizonyos területeire. „A történelem objektív tanulmányozásának“ ürügyén Kínában különböző anyagokat tesznek közzé Oroszország állítólagos „területi hódításairól“, és azoknak a szerződéseknek az „egyenlőtlen jellegéről“, amelyek meghatározzák a jelenlegi szovjet-kínai határvonalakat. Az efféle anyagok kiadásában jelentős aktivitást mutatnak a Szovjetunió tanulmányozására létrehozott intézetek és társaságok, amelyek Pekingben és különböző kínai tartományokban működnek. Számuk meghaladja a húszat. Az elsőséget azonban szilárdan tartják a Szovjetunióval határos három északkeleti tartomány - Liaoning, Csilin és Hejlungcsiang -, valamint a Hszincsiang-Ujgur autonóm terület intézetei és propagandaszervei. Ebben a vonatkozásban jellemző Pej- haj cikke, amely a Hszincsiang Tahszue Hszuepao című folyóirat (a Hszincsiangi Egyetem Közlönye) 1983. januári számában jelent meg. A szerző nemcsak durván elferdíti Kazahsztán és Oroszország kapcsolatainak történetét, hanem egyetlen tollvonással azoknak a nemzeteknek a sorába utalja a kazahokat, amelyek állítólag „egész történelmük során“ Kínában éltek. Ebben és két másik cikkében Hszu Pen-haj gyakorlatilag Szovjet Kazahsztán egész területét megpróbálta besorolni a Kína által „elvesztett“ területek közé. Egy másik szerző, Tu Csun-kuj, mintegy versenyre kelve kollégájával, „a kínai népek részeként“ emlegette a tadzsi- kokat meg a kirgizeket, azokat a területeket pedig, ahol ezek a népek élnek, az egykori „kínai területek" közé sorolta. Meg kell jegyeznünk, hogy azok az „érvek“, amelyekkel a kínai történészek a szomszédos országok területeire vonatkozó igényeket alátámasztani próbálják, a feudalizmus korának ideológiájában és politikájában gyökereznek. A bizonyítékoknak ez a módja felettébb különös, és ez nemcsak a szovjet tudósok előtt nyilvánvaló. Az ázsiai határproblémák ismert angol kutatója, Alastair Lamb tizenöt évvel ezelőtt aláhúzta: a váltságdíj és adók fizetése azoknak a népeknek a részéről, amelyek sikerrel harcoltak az „égi birodalomból“ érkező hódítók ellen, és amelyek elűzték ezeket a hódítókat, nem szolgálhat alapul arra, hogy e népek lakta területeket „történelmileg Kínához tartozóaknak“ nyilvánítsák. Nem lehet „kínai származásúaknak“ tekinteni a Szovjetunió területén élő kazahokat - hangsúlyozza az angol tudós -, hiszen őseik nagyobbrészt csupán kereskedelmi kapcsolatokat tartottak fenn Kínával, és csak egyes kazah törzsek fizettek adót az utóbbinak, ami nem szolgálhat a területi igények alapjául. Milyen célból hamisítják meg Kínában a nemzeti terület kialakulásának folyamatát? Közismert tény, hogy a Szovjetuniónak nincs semmiféle területi „adóssága“ Kínával szemben, és hogy a Szovjetunió a maga részéről semmiféle területi igényt nem támaszt a Kínai Népköztársasággal szemben. Nem arra törekednek-e Pekingben, hogy átírva az ország történelmét, célzatos külpolitikai koncepciókat alapozzanak meg? Például: a Szovjetunió részéről „veszély fenyegeti“ a Kínai Népköztársaság biztonságát. De hiszen a Szovjetunió sohasem veszélyeztette és nem veszélyezteti Kina biztonságát. Ezt nemcsak a szovjet-kinai kapcsolatok egész történelme tanúsítja, hanem azok a lépések is, amelyeket a Szovjetunió az utóbbi időben e kapcsolatok normalizálása érdekében tett. Kina lakosságát hosszú évek óta a Szovjetunióval szembeni előítéletek szellemében nevelik. Köztudott például, hogy a földrajzi és történelmi atlaszok és a térképek azt a koncepciót tükrözik, miszerint a cári Oroszország „területeket hódított el“, továbbá „kínai területeket és népeket“ igázott le. Jellemző ebben a vonatkozásban a „Kína határai a Csing-dinasztia idején (1644-1911)“ című iskolai térkép, amelyet 1981-ben adtak ki. A térkép teljes egészében a Szovjetunióval szemben támasztott területi követelések szellemében készült. Az említett „koncepció“ jut kifejezésre igen erőteljesen iskolai tankönyvekben, a Kinai Népköztársaság felsőfokú tanintézeteibe jelentkezni szándékozók részére összeállított programokban, valamint a párt- és állami apparátus vezető munkatársai számára összeállított oktatási anyagokban. 1984 elején a pekingi üzletekben megjelent egy történelmi térképgyűjtemény, melynek lapjain mindazokat a területeket feltüntették, amelyek állítólag Kínához tartoztak a Tang-dinasztia idején (VII—X. század). Középiskolások számára készültek ezek a térképek, s azt hivatottak bebizonyítani, hogy „eredetileg Kínához tartoztak“ á mai közép-ázsiai szovjet köztársaságok hatalmas területei, vagyis egész Kazahsztán, Kelet-Szibéria egy része, a távol-keleti Tengermellék, Sza- halin szigetével együtt, továbbá egész Mongólia, valamint Afganisztán, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Vietnami Szocialista Köztársaság és India nagy kiterjedésű területei. Az időszaki kiadványokban megjelenő publikációkon és a tankönyveken kívül egyre nagyobb súlyt helyeznek az „alapkutatásokra“, melyek bizonyítani hivatotA Kínai Népköztársaság hadserege: előtérben a nukleáris fegyverzet Katonai kérdésekben a kínai vezetés a rakéta-nukleáris erő növelésére fordítja a legnagyobb figyelmet. Ezeknek az erőknek a személyi állománya az utóbbi néhány esztendő alatt megkétszereződött. A rakétaegységek mintegy 150 ballisztikus rakétaindító állással rendelkeznek. Létrehozták a hadászati rendeltetésű rakéták első alakulatait. A kinai hadsereg több mint 5 ezer harci repülőgéppel rendelkezik, amelyek közül mintegy 700 nukleáris fegyverzet szállítására alkalmas. A kínai vezetés katonapolitikájának fő iránya az, hogy a csapatokat felkészítik a nukleáris fegyverzet bevetésére. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a fegyveres erők technikai bázisának korszerűsítésére. Az ehhez szükséges technológiát az Egyesült Államoktól és néhány nyugat-európai országtól szándékoznak megvásárolni. tak, hogy a cári Oroszország „hódító“ politikát folytatott Kínával szemben a két ország kapcsolatainak egész történelme során. Megjelent az üzletekben az első három kötete annak a négykötetes műnek, amely a következő címet viseli: „A cári Oroszország Kínával szembeni agresszióinak története“. Egyidejűleg kiadnak úgynevezett történelmi tárgyú „irodalmi“ müveket, brosúrákat, amelyek hamis színben állítják be Szibéria és a Távol-Kelet Oroszországhoz kapcsolódásának folyamatát. Mindez azt tanúsítja, hogy korántsem egyes kínai történészek eltévelyedéseiről van szó. A nyilvánvalóan céltudatosan és tervszerű jelleggel megjelentetett publikációkat hivatalosan szentesítik, és bennük a hivatalos propaganda ölt testet. Felmerül a kérdés: mi szükség van az ilyen „történelmi kutatásokra, milyen célt szolgálnak az efféle publikációk? Kormányunk már a szovjet állam fennállásának első hónapjaiban elítélte a cárizmus imperialista külpolitikáját, és hatálytalanította mindazokat a titkos szerződéseket, amelyek révén a cárizmus és más imperialista hatalmak leigázták Kínát. A szovjet állam ugyanakkor soha nem kérdőjelezte és nem kérdőjelezi meg egyetlen szerződés vagy egyezmény ama cikkelyeinek hatályát, amelyek területi kérdésekre vonatkoztak és megjelölték a történelmileg kialakult szovjet -kínai határt. A határegyezmények és a szerződéseknek a határokra vonatkozó cikkelyei nem voltak titkosak. Eltérően más nemzetközi egyezményektől és összhangban a nemzetközi jog alapelveivel, a határegyezmények az állam életében bekövetkező bármiféle belső változás következtében nem vesztik hatályukat, mi több,»még akkor sem, ha az egymással határos államok háborút vívnak. Éppen ezért az orosz-kínai határra vonatkozó valamennyi szerződés mind a mai napig érvényes. Az említett publikációk megjelentetése a Kínai Népköztársaságban arról tanúskodik, hogy a Szovjetunióval szemben támasztott területi igényeknek - bármilyen ürüggyel terjesztették is elő - egyedüli céljuk: a Szovjetunióval szemben barátságtalan légkörben nevelni a párt-, állami és katonai kádereket, az ifjúságot és az egész lakosságot. Világos, hogy ez a magatartás nem járulhat hozzá a szovjet-kínai viszony javulásához. A szovjet emberek szeretnék remélni, hogy a kinai-szovjet kapcsolatok területén - függetlenül attól, hogy e kapcsolatok politikai, történelmi vagy egyéb vonatkozásairól van-e szó - a Kínai Népköz- társaság gyakorlati tevékenységét az az óhaj fogja vezérelni, hogy a gyakorlatban ösztönözzék a szovjet-kinai viszony normalizálásának folyamatát. (A Szputnyikból) A szovjet—kínai határ szerződéses alapjai „Mielőtt házat építesz, derítsd ki, kik lesznek a szomszédaid“ - szól egy ősi kínai közmondás. Sajnos ez a bölcs mondás nem alkalmazható a nemzetközi kapcsolatokban: a népek ugyanis nem válogathatják meg a saját belátásuk szerint szomszédaikat. A történelem teszi meg ezt helyettük. Oroszország és Kína területi határai először a XVII. században kerültek közel egymáshoz az Amur-folyó medencéjében. Akkor történt kísérlet a két állam birtokainak elhatárolására: 1689-ben Nyer- csinszkben megkötötték az első orosz -kínai szerződést. Minthogy akkor még alacsony színvonalon álltak a földrajzi ismeretek, nem álltak rendelkezésre megbízható kartográfiai anyagok, a szerződéseknek a határra vonatkozó cikkelyei rendkívül homályosak voltak, eltérő értelmezéseket is lehetővé tettek, és ténybeli hibákat is tartalmaztak. Értelmezési eltérések voltak az orosz, a latin és a kínai nyelvű szerződésszövegekben. Ezt követően másfél századon át az orosz kormány nemegyszer javasolta, hogy szerződésben rögzítsék az orosz -kínai határ, pontos vonalát, ám ezt csak a XIX. stázad második felében sikerült megtenni. Az ajgunyi (1858. évi) és pekingi (1860. évi) szerződések kijelölték az orosz-kínai határt az Amur mentén, és elhatárolták a két állam területét a Csendes-óceán partvidékén. A csugucsaki jegyzőkönyv (1864) és a pétervári szerződés (1881) megállapította az orosz-kínai határt Közép-Ázsiá- ban. A határkijelölés 1894-ben fejeződött be, amikor a Pamir térségében állapították meg a közös határt. A szovjet-kínai határ a leghosszabb szárazföldi határ a világon. Hossza 7500 kilométer. Ezt a határt háború nélkül, diplomáciai tárgyalások útján állapították meg, és a XIX. század második felében aláírt orosz-kínai szerződéseknek a határokra vonatkozó összes cikkelyei a mai napig is megőrizték nemzetközi jogi érvényüket.
