Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)
1985-12-12 / 293. szám, csütörtök
Az eltelt másfél évtized igazolta a Tanulságok helyességét Vasil Biľak elvtárs beszéde a prágai országos konferencián (A beszéd első részét tegnapi számunkban közöltük.) Azoknak, akik nem kaptak új tagkönyvet, a nagy többsége - elsősorban a párt sikeres politikájának és társadalmunk fejlődésének köszönhetően - belátta hibáit és tévedéseit, megértette, hogy téves magatartásuk összeegyeztethetetlen volt a forradalmi marxista -leninista párt cselekvésével. Munkájukkal hozzájárulnak társadalmunk fejlődéséhez, a csehszlovák állampolgárok minden jogával rendelkeznek, teljes mértékben részt vehetnek a politikai életben és a Nemzeti Front szervezeteinek munkájában. A Tanulságok ellenzői két csoportra oszlanak. Az egyik csoport a dokumentum elvettetésére törekszik, mert állítólag gátolja a pártot és a szocialista államot abban, hogy megállapodjon az ellenzéki csoportokkal, a másik csoport pedig mindent megtesz azért, hogy a Tanulságok feledésbe merüljön. A CSKP a párt és a nép egységének állandó erősítésére törekszik, de az államellenes elemekkel nem kezd párbeszédet. Azoknak a csoportja, akik a válság előtt hasznot húztak a szocializmusból, majd elárulták, és amikor számításuk nem vált be, különféle államellenes csoportocskákat alakítottak, az ún. Charta ’77-et is beleértve, Csehszlovákiában senkit sem képviselnek, és szavukra csak azok hallgatnak, akiket az antikommunista központok fizetnek. Azoknak, akik arra törekszenek hogy a Tanulságok feledésbe merüljön, hosszú távú terveik vannak: ismét elő szeretnék készíteni a talajt a szocializmus alappilléreinek meggyengítéséhez. Senki sem tagadja, hogy egyes személyekben a sértettség érzése kialakulhatott, mert - állítólag indokolatlanul - elvették tagkönyvét. De a pártot meg kellett tisztítani. És ha az élő szervezetet veszélyes betegség támadja meg - és a CSKP-vel ez történt -, a sebészeti beavatkozás során az egészséges testből is el kell távolítani egy részt. Ezért a XV. pártkongresszus kiemelte: „Ezekből a tapasztalatokból kiindulva a Központi Bizottság úgy véli, hogy azokat, akik nem voltak a jobboldali opportunizmus aktív képviselői, jól dolgoznak, és tetteikkel bizonyítják, hogy szilárdan és őszintén a szocializmus és a, Szovjetunióval való barátságunk ügyét képviselik, aktívan támogatják pártunk politikáját, egyéni elbírálás alapján ismét fel lehet venni pártunk tagjaivá.“ A párt és a szocialista állam nem mondott le azokról, akik becsületesen segíteni akarnak, ha tévedtek is. Erről tanúskodik az a tény, hogy sokat azok közül, akik nem állták meg helyüket a pártellenőrzés során, képviselőtestületek tagjaivá, társadalmi szervezetek bizottságaiba választottak meg, érdemrendeket és kitüntetéseket, sót legmagasabb állami díjakat is kaptak. Talán nem árt megismételni, hogy azoknak, akik nem kaptak új tagkönyvet, a 24 százaléka 60 éven felüli volt, és csak 18 százalékuk nem töltötte be ugyanazt a tisztséget, mint az ellenőrzés előtt. Tisztelt elvtársak! Nem kevesen voltak azok, akik nem hitték, hogy sikerül megbirkóznunk a szociális és gazdasági téren a múltban felgyülemlett problémákkal és megoldanunk azokat az új feladatokat, amelyek elé az élet állított bennünket. De hogyan festenek a tények? Az elmúlt tizenöt évben a létrehozott társadalmi össztermék 74, a nemzeti jövedelem pedig 72 százalékkal növekedett. Az ipari termelés növekedése 93, a mezőgazdasági termelésé 33 százalék volt. A 7. ötéves terv fó feladatait is teljesítjük, méghozzá lényegesen bonyolultabb belső és külső feltételek között, mint amilyenekhez a múltban hozzászoktunk. Lényegében kiegyensúlyozott külkereskedelmi és fizetési mérlegünk. A legfejlettebb tőkés államok között egész sor van, amely ezzel nem dicsekedhet. Mindezt nem az életszínvonal rovására értük el: az tovább emelkedik és javul. Nem akarom számokkal untatni önöket, de tény, nincs olyan terület, amelyen Csehszlovákia nem ért volna el jelentős sikert. Büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amelyeket népünk a CSKP vezetésével elért, de nem vagyunk süketek és vakok: saját gyengéinket is ismerjük. Jobban, mint azok, akik szívesen kihasználnák őket a szocialista rendszer ellen. Pártunk politikájának tengelye és alapvető kritériuma a kritikai igényesség, amellyel a fogyatékosságok fő okait feltárjuk, valamint az új szükségletek felmérésében és feladatok kijelölésében, továbbá az azért folytatott küzdelemben megnyilvánuló kezdeményezés, hogy az emberek magukévá tegyék őket. Ez a Tanulságok magva, amely a múlt mementóit idézi fel. A fejlődés minden szintjén keresni kell a fő láncszemet, látni kell a távolabbi célokat, de nem szabad szem elől téveszteni a konkrét feladatokat sem. A népgazdaságban meg kell gyorsítanunk az erőforrások képzését, növelnünk kell a munkatermelékenységet, hatékonyabbá kell tennünk az egész gyártási folyamatot. Már nem haladhatunk tovább egyszerűen a fejlődés extenziv útján. Ez stagnáláshoz, az emberek életszínvonalának csökkenéséhez vezetne. A világ a tudományos-műszaki forradalom minőségileg új szakaszának küszöbére jutott. Ez az ember produktív erői eddig nem látott növekedésének távlatát nyitja meg. A tudományos-műszaki megismerés új horizontjainak birtokba vételéért és eredményeinek a termelésben való hasznosításáért folytatott küzdelem a szocializmus és a kapitalizmus erői éles osztályharcának részévé vált. A két társadalmi rendszer egymáshoz való viszonya és kölcsönös eszmei befolyásuk meghatározó tényezője. Egyúttal az a szféra is, amelyben eldől, sikerül-e elhárítani a nukleáris pusztulást, megőrizni és megszilárdítani a világbékét. Csehszlovákia fejlett iparával és mezőgazdaságával, tudományos-műszaki potenciáljával jelentős felelősséget vállal ebben a nemzetközi konfrontációban. Törekvéseink a CSKP XVII. kongresszusának előkészületeiben is tükröződnek. Abból az elvből indulunk ki, hogy az egymással szorosan összefüggő két feladat: egyrészt jelentősen fokozni kell a társadalom egészének befolyását a termelés fő minőségi szempontjainak, szerkezetének és minőségének, valamint a költségeknek az alakulására, másrészt javítani kell a tervezést és az Irányítást. Lényegében az a cél, hogy elkerüljük az olyan irányítást, amely lehetővé tenné a beavatkozást különféle részletkérdésekben, újabb és újabb papírmunkával járna, s jelentések és kimutatások tömegét eredményezné, miközben mellőzné azt, ami lényeges. Sokat és joggal beszélnek az emberi tényezőről. Az emberi tényező: a munka minősége, a kezdeményezés kibontakoztatása, a harc a passzivitás és a közömbösség ellen, rend és fegyelem - személyi és kollektív egyaránt. Az ember aktív magatartása nélkül nem lehet merész terveket és elképzeléseket megvalósítani, és ezek megvalósulása nélkül nem teljesülhetnek a nép vágyai. Mindennapi és tartós feladat, hogy minél szélesebb tömegek alkotó kezdeményezését emeljük a megkívánt szintre. Olyan intézkedéseket kell tennünk, amelyek az egész társadalom érdekét minden ember közvetlen személyes érdekévé változtatják. Az eszme, amint Marx Károly és Engels Frigyes találóan írta, mindig kudarcot vallott, mihelyt elszakadt az érdektől. Nem szabad, hogy bárkinek is megérje raktárra termelni és köny- nyelműen fecsérelni az értékeket. Mindenkinek éreznie kell, hogy valódi hozzájárulása alapján értékelik. Ennek meg kell mutatkoznia a fizetési szalagon, az erkölcsi megbecsülésben és abban is, hogyan járulhat hozzá az illető a társadalmi fogyasztási alap felhasználásához. Az e téren tapasztalható fogyatékosságaink nem a szocialista társadalmi rendszerből, hanem abból erednek, hogy nem élünk következetesen a rendszer adta lehetőségekkel. Figyeljük csak meg, mit tanácsolnak az antikommunista központok arra vonatkozóan, hogy mit tegyünk, ha jobban akarunk élni. Vajon miért van az, hogy azok, akik a szocialista országoknak semmi jót nem kívánnak, - pocskondiázzák őket, különféle embargókat léptetnek életbe, és diszkriminációs intézkedéseket tesznek - olyanokat fizetnek, akik miközben ártanak a szocializmusnak, egyúttal anyai jótanácsokat adnak, hogyan kell elkerülnünk a hibákat? Közben ahhoz az elvhez tartják magukat, hogy minél rosszabb nálunk, annál jobb nekik. Ez az igyekezet arra irányul, hogy letérítsenek bennünket a helyes útról. Az éppen arról való lemondást javasolják, amire szocialista gazdaságunk épít. Szerintük pánikba kell esnünk, s ma, szemtől szemben az új követelményekkel, nem marad más hátra, mint hogy „elszakítsuk a gazdaságot a politikától“, megnyissuk az utat a „szabad vállalkozás“, a piaci mechanizmusok anarchiája előtt, és munkanélküliek seregét hozzuk létre. Hiába bíznak abban, hogy rövid az emlékezetünk. A válság évei teljesen leplezetlenül mutatták azok tündöklését és bukását, akik az ilyen „jó szándékú javaslatokra“ hallgattak. Amennyivel kevesebbet alkottak, annyival többet igyekeztek rombolni. Az a tér, amelyet a magántulajdon kapzsiságának akartak nyitni, lett volna a dinamit a dolgozó nép politikai hatalmának az alapjai alatt. A fejlődés útja éppen az ellenkező irányba vezet: a szocialista gazdaság előnyeinek jobb kihasználása, tervszerű fejlődésének tökéletesítése azon pontos és sokoldalúan megalapozott kritériumok felé, amelyeknek minden vállalat, üzem és egyén eredményeire vonatkozniuk kell. Arról, hogy az embereket szocialista elvek, a végzett munka mennyisége és minősége szerint jutalmazzák-e, nem természetfölötti erők döntenek. Ez a kérdés teljesen azoknak a hatáskörébe tartozik, akik részt vesznek a termelés irányításában. Minél előbb tudatosítja a művezető és az igazgató, hogy pontos és állandó kritériumok szerint értékelik, s kizárólag az eredményektől függ a bére és a beosztása, annál előbb megszűnnek a különböző „objektív“ okokra való hivatkozások. Gyakran hallhatjuk azt az ellenvetést, hogy ezt a dolgozók nem értenék meg. Éppen ellenkezőleg, azt nem értik, hogy a becstelent miért jutalmazzák meg úgy, mint a lelkiismeretest, az átlagosat, mint a kiválót, miért értékelik a jó minőségű munkát úgy, mint a rossz minőségűt. Az emberek szeretik a rendet. Miért támogattak bennünket az emberek a szocialista építés bonyolult éveiben, miért nyújtottak nekünk támogatást a válság leküzdésében? Hiszen a jobboldal valóban hazug demagógiát terjesztett! Talán könnyű életet ígérgettünk? Sohasem tagadtuk, milyen sok munka vár ránk. A kommunisták programja elsősorban a társadalmi igazságossága miatt vonzza az embereket. Ez a döntő forrás, ebből ered rendszerünk belső ereje és megingathatatlansága, a népnek az az eltökéltsége, hogy építi és megvédi a szocialista társadalmat. Azok az igényes feladatok, amelyeket társadalmunknak nemcsak a társadalmi-gazdasági fejlesztésben kell megoldania, megkövetelik, hogy az irányítás minden szintjén és területén javítsuk a kádermunkát. Ez a Tanulságok egyik fontos felismerése. Tisztelt elvtársak! A Csehszlovák Szocialista Köztársaság a szocialista közösség szilárd része, a nemzetközi események aktív tényezője. Nem váltak be azok feltételezései, akik nemzetközi elszigeteltséget jósoltak nekünk. A béke, az enyhülés és az együttműködés érdekében megvalósított elvszerú külpolitika széles körű nemzetközi elismerést szerzett a világ forradalmi, haladó és demokratikus erői körében. A világ ma Csehszlovákiát erős, konszolidált, nagy nemzetközi tekintélynek örvendő országnak tekinti. Csehszlovákia ma ismét a szocialista közösség szilárd és megbízható része. Különösen ma, amikor az imperialista erők agresszív politikája miatt rendkívül veszélyessé vált a nemzetközi helyzet, rendkívüli jelentősége van az egységnek, a felzárkózottságnak és az egybehangolt külpolitikának. Tanúi lehetünk annak, hogy az imperializmus politikája az utóbbi években egyedülálló mértékben fokozza a politikai cinizmust. Nagy szavakkal a szabadságról, a demokráciáról, a humanizmusról, az emberi jogokról, sőt a társadalmi igazságosságról beszél. Mindezzel igazolni próbálja azt az irányvonalat, amely az osztályegoizmust, az agresszív hegemo- nizmust, az állami terrort és azt a törekvést fejezi ki, hogy minden áron meg akarja változtatni az erőviszonyokat és a történelem menetét. Hatalmas méreteket öltöttek a háborús előkészületek. Damoklész kardjaként lóg az emberiség fölött a nukleáris katasztrófa. A békéért folytatott harc teljesen új tartalmat kap. Azok az akadályok, amelyeket a szocializmus állít az imperialista agresszió elé, nemcsak saját biztonságát, országaik népének biztonságát, hanem az egész emberiség biztonságát is védik. Ezért a szocializmus gazdasági és védelmi erejének sokoldalú növelése, belső ereje, műszaki és gazdasági függetlensége, vonzereje és ideológiai hatása jelenti a fő frontot, amelyen a harc folyik az emberiség túléléséért. Egészen új értelmet kap az a gondolat, amelyet már Marx Károly fejtett ki: A történelem porondjára most végre nem alázatos szolgaként lép a munkásosztály, hanem mint önálló erő, amely tudatosítja felelősségét és békét tud teremteni ott, ahol azok, akik uralkodni akartak fölötte, háborús szólamokat hangoztatnak. Ma a békéért küzdők további milliói csatlakoznak ehhez az erőhöz, tekintet nélkül osztály-, politikai, felekezeti vagy faji hovatartozásukra. Ezt szemlélteti az a tény, hogy a világ hogyan reagált Gorbacsov elvtárs és Ronald Reagan amerikai elnök genfi találkozójára. A párbeszéd megkezdése nagy nemzetközi esemény lett. A testvérpártok fő- és első titkárainak prágai tanácskozásán valamennyien nagyra értékelték Gorbacsov elvtárs genfi eljárását és teljes mértékben támogatták a szovjet békeoolitikát. A CSKP KB közelmúltban megtartott ülése kifejezte az egész párt és az egész csehszlovák nép azon eltökéltségét, hogy még határozottabban kapcsolódik be a nukleáris háború veszélyének elhárításáért, a földi lázas fegyverkezés megszüntetéséért, a fegyverkezésnek a világűrbe való ki- terjesztése megakadályozásáért és a nemzetközi kapcsolatok javításáért folytatott küzdelembe. Ez nem lesz könnyű és egyszerű. A Genfbe vezető út bonyolult volt, sok akadályt kellett leküzdeni. A genfi határozatok megvalósításáért folytatott küzdelem, a leszerelési egyezmény elérése ugyancsak nagy erőfeszítéseket követel meg. Azt is látnunk kell, hogy a megértést ellenző erők erősek és befolyásosak. Az International Herald Tribune amerikai folyóirat 1985. december 1-én felvetette a kérdést: Bevonul a történelembe a genfi találkozó? A kérdésre így válaszolt: Valószínűleg nem. Nekünk mély meggyőződésünk, hogy a történelembe kerül és a világ nem az ő elképzeléseik szerint fog fejlődni. A genfi eredményeket kiforgatják, kétségbe vonják, de ezzel számolnunk kell. Az Egyesült Államok igényt tart mindenre, amiről azt gondolja, hogy saját céljaira használhatná ki. Rozzanne Ridgway, az amerikai képviselöház európai és kanadai ügyekkel foglalkozó államtitkárának helyettese kijelentette: „Kelet-Európa nem szabad és nem stabil. Tizenötmillió amerikai keleteurópai származású. Ezért nagyon érdekel bennünket ezeknek a nemzeteknek a sorsa. Nem akceptáljuk az európai nemzetek bármilyen felosztását.“ Milyen felosztást? Szocialista és kapitalista országokra? Valóban azt hiszik, hogy megváltoztathatják a történelem menetét? Elismerik tulajdonképpen a helsinki záróokmányt, amelyet aláírtak? Brzezinski még tovább megy, javaslatot is tesz Európa egyesítésére. „Az új egyesült Európa, csakis a változások folyamatának tudatos, de óvatos ösztönzése, vagy úgy is mondhatjuk, hogy egy olyan titkos folyamat következményeként keletkezhet, amelyre nem derül gyorsan fény és így nem lesz könnyű felvenni vele a harcot“, - mondotta. A militarista és antikommunista erők tevékenységének fó irányvonala marad továbbra is a második világháború eredményeinek revíziója, a katonai erőfölény megszerzése, a saját akarat rákényszerítése a többi országra, a szocialista közösség országai egységének gyengítése, a nacionalizmus és más marxizmus-leninizmus ellenes jelenségek támogatása. Elvtársak! A Tanulságokban fontos szerepük van a nevelés, valamint a párt ideológiai és tömegpolitikai munkája fejlesztése kérdéseinek. Helyesen mutat rá, hogy ezeknek a kérdéseknek az elhanyagolása nemcsak akkor mutatkozott meg, amikor az ellenforradalom már hatalomra tört. Egyik oka volt a válságnak, amely fokozajpsan alakult ki. Az élet által felvetett új problémákra nem adtak világos, megalapozott, a marxizmus-leninizmus- ból kiinduló válaszokat. Ez teret biztosított a különféle hamis recepteknek, a demagógiának, ami által a jobboldal befolyást szerzett. Az elméleti munka fogyatékosságai, a formalizmus, az ideológiai munkában tapasztalt defenzív és gondtalan magatartás megszüntette a párt akcióképességét, kapcsolatát a tömegekkel és utat nyitott az ún. megújhodás képviselői előtt. 1969 áprilisa után levontuk ebből a következtetéseket és meghatároztuk az ideológiai, politikai munka fejlesztésének világos programját. Ezért is sikerült olyan rövid idő alatt leküzdeni a tömegek félrevezetettségét, felújítani az emberek gondolkodásában a szocializmus értékeit és fejleszteni kezdeményezésüket. Az ideológiai front, a kommunisták százezreinek munkája jelentősen hozzájárult a következő időszakban elért sikereinkhez. Ezen a téren is a párt történetének gazdag tapasztalataiból indultunk ki. Klement Gottwald elvtárs már 1948 februárjában a párt tüzérségéhez hasonlította az ideológiai munka feladatát. A ma előttünk álló feladatokra is vonatkozik ez a találó hasonlat. Arról van szó, hogy mélyrehatóbban kell befolyásolni és irányítani a társadalom pszichológiáját. Ez alapvető feltétele annak a fordulatnak, amelyet el kell érnünk a társadalom életében. Az a fordulat, amelyért az anyagi területen küzdünk, sem következik be hirtelen. A tudományosműszaki haladás nem kezdődik meg abban a pillanatban, amikor a termelőcsarnokokba új gépeket helyeznek el. Mindenütt, minden munkahelyen küzdeni kell a haladásért. Ez nem illúzió. Ezt bizonyítja a több száz újító, feltaláló, számos kollektíva tapasztalata, azok tapasztalata, akik ezt a fela(Folytatás a 4. oldalon)
