Új Szó, 1985. december (38. évfolyam, 284-307. szám)

1985-12-28 / 305. szám, szombat

Erőmű (lesz) a dombtetőn Ernest Jančina mérnök A Selmeci hegység déli nyúlvá­nyai között Csifártól (Cifáre) északra korábban szerényen hú­zódott meg Mohi (Mochovce) köz­ség. Azért a múlt idő, mert még a falu temploma sem látszott túl­ságosan messze, addig a dombte­tőre épülő atomerőmű, meg hűtő­tornyai - ame­lyekből már egy elkészült - ugyancsak messzire látsza­nak majd. Rá­adásul a község már nem is köz­ség. Állnak ugyan nagyobb házai, de azokat a Mohi Atomerő­mű konszernvál­lalat és az erő­műépítést kivite­lező vállalatok ügyeit intézők vették birtokba. Mint például azt a domboldalban épült négylaká­sos lakóházat is, amelyben az em­lített vállalat igazgatósága rendez­kedett be: Ottjártunkkor Jozef Valach gé­pészmérnök, a vállalat igazgatói titkárságának vezetője éppen a hóvégi eredmények összesíté­sén dolgozott, telefonon gyűjtötte be az adatokat. S annak ellenére, hogy váratlanul érkeztünk, szíve­sen vállalta a kísérő szerepét is, de előtte rövid tájékoztatót is nyúj­tott a jelenlegi állapotokról. HELYZETKÉP Ami végleges volt, azt már jóval korábban is tudták az egyes kivite­lezők: szeptember végéig 65 szá­zalékra teljesítették az éves tervet. Az is biztos volt, hogy az októberi tervet túlteljesítették, s a feladat adott volt az elmúlt téli lemaradás ellenére: teljesíteni az éves tervet is! Az egész építkezést hét részre bontották. Az első volt a felvonulá­si terület kialakítása, ami nem kis fáradsággal sikerült. A második most van folyamatban, ez az első és második reaktorblokk megépí­tése. Bizonyság erre a már elké­szült első hűtőtorony. A harmadik szakaszt majd a harmadik és ne­gyedik reaktorblokk kialakítása je­lenti. A súlypont tehát a második rész, hiszen abban minden épül, ami kell egy atomerőmű üzemelé­séhez. Szükség volt a Garamkál- na (Kalná nad Hronom) - Mohi vasúti szakasz megépítésére, amelyet ugyan már használnak, de nem teljesen kész. Folyamat­ban van Léván (Levice) a mun­kásszálló építése, s a tavaszon befejeződött a Csifári-Mohi, a Kál- na-Mohi és a Nemčiňany-Mohi bekötőutak felújítása. A hetedik szakaszban pedig megépül 138 lakásegység a járási székhelyen, Léván. Ezenkívül önálló építke­zésként készül el a 400/110 kilo­voltos áramelosztó állomás, akár­csak a rádióaktív fűtőelem-hulla­dékot tároló komplexum is. Jozef Valach ezután néhány tény után kutat, majd időpontokat, adatokat közöl:- Most a legnagyobb munka a második építkezésen folyik, amelynek első szakasza, a fő re­aktorblokk plusz 6 méterig terjedő magasságában fejeződik be. Ott kezdődik ugyanis majd a hermeti- kus zóna, s az már a második szakaszba tartozik. Annak elkez­déséről október utolsó napján szü­letett döntés. A harmadik építke­zés tervdokumentációin most dol­goznak, februárban el kell készül­nie a munkásszállónak, s jól halad a lakásépítés is - a háromnegyed év végéig 108 százalékos volt a tervteljesítés. A reaktorblokkok építése a tervnek megfelelően ha­lad, az építők mindent megtesz­nek, hogy a nyolcadik ötéves terv­időszakra megfelelő kiindulási ala­pot biztosítsanak. Az első blokk­nak ugyanis 1989 októberében el kell kezdenie az áramtermelést. „IRAMTARTÓK“ Ernest Jančina építészmérnök, a Hydrostav nemzeti vállalat Mohi üzemének igazgatója, a tények embere. Tudomásul vette mi az, amit el kell végeznie, „ha törik, ha szakad“, pedig a tél végén nem volt rózsás a helyzet.- Mi, mint az építőipari munkák fő kivitelezői, az atomerőmű építé­sének azt a részét végezzük, ami­től atomerőmű lesz itt a dombtetőn - mutat fölfelé, ahol sejteni vélem az épülő reaktorblokkok helyét.- Most a második szakasz munká­it végezzük és el kell mondanom: az év elején szinte senki sem volt, aki elhitte volna, hogy a tervet teljesíteni tudjuk. Nekünk viszont nem volt más választásunk, mint abból kiindulni, hogy teljesítenünk .kell a tervet, bármennyire is ne­héz. Aztán a téli lemaradást üze­münk május elsejéig behozta, majd június elsején konstatálhat­tuk, hogy a téli késedelmet elfe­ledhetjük. Most majd télen is folya­matosan dolgozunk, ez pedig an­nak is köszönhető, hogy a Szov­jetunióból folyamatosan érkeznek az előregyártott részelemek. En­nek tudható be, hogy olyan iram­ban építjük a reaktorházat, mint még a KGST-országok egyetlen atomerőművén sem dolgoztak. Mintegy hat-nyolc hetes előnyt szereztünk a harmonogramban foglaltakkal szemben, s ez lehet a záloga a nyolcadik ötéves tervi­dőszak sikeres rajtjának. Mi egyébként az első negyedév ter­vét a CSKP XVII. kongresszusa kezdetéig teljesíteni akarjuk. Ismét itt a tél, s akadályozhatja a munkát - vetem közbe, koránt­sem ünneprontás miatt.- A hegesztőink számára lesz ez nehéz próba, a többi munkák­ban kevésbé akadály a téli időjá­rás, mégha kellemesebb is a többi évszak. A reaktorház betonacél blokkjainak szerelése nem kifeje­zetten az időjárás függvénye. Meggyőződésem, hogy a második építkezésen dolgozó mintegy két­ezer ember mindent megtesz a si­ker érdekében. Igaz, hogy azért Portáldaru az emelkedő falak fölött (Gyökeres György felvételei) majd még az esztendő szinte utol­só óráira is jut teendő. Jelenleg az atomerőművön vagy háromezren dolgozunk, de egy ilyen építkezé­sen rengeteg a munka. Néhány „melléképület“: gépház, kazán­ház, szerelőcsarnokok, irodahelyi­ségek... Azonban ez a nagy kol­lektíva összeszokott, kemény munkában edződött „csapat“. HELYSZÍNRAJZ Amikor a kocsival felértünk a dombtetőre, akkor lett csak vilá­gos, hogy miért is tartják a mohi atomerőművet a legnagyobb ha­zai energetikai építkezésnek, hi­szen itt tulajdonképpen hegyeket kellett megmozgatni. Pontosab­ban egy kisebb hegyet, ha úgy tetszik dombtetőt. Ez sem volt akármi, mert 9,6 millió köbméter földet és követ szállítottak el in­nen, míg az erőmú alapjait jelentő szintre jutottak, több, mint ameny- nyit a Fekete Vágón épült vízi erőmű építésekor helyeztek át. Eszembe jut a népdal, amely arról szól, hogy a mohi hegy borá­nak mennyi is az ára, s az is, hogy már csak a népdalban marad meg emléke, annak, amikor egykoron errefelé szőlő is termett... De nem marad idő az efajta morfondíro- zásra, hiszen nem akármilyen lát­vány van itt készülőben. Előbb nézzük a majd 150 méter magasra épülő szellőztetőkéményt, amely­nek az alapját az ottani nulla­szintnek megállapított magasság­ból mínusz 10 méter mélyen kezd­ték betonozni. A mínusz 6 méteres szinten van az erőmű „alapdesz­kája“, ez a vasbeton talapzat. Ez után csupa vasbeton labirintus, egészen a plusz 6 méteres szintig, tehát 12 méternyi háromszáz szá­zalékos biztonságra kiszámított vasbeton építmény következik. (Az érdekesség kedvéért: a mí­nusz 6 méteres szinten, jóval a fe­jünk fölött (!) van a dombtető leta­rolva). Hogy legyen még több vi­szonyítási alapunk, az is ide kí­vánkozik, hogy az erőmű teteje plusz 50 méternél lesz. Erre az említett alapdeszkára kerül a vezérlőterem, s az egész működést szolgáló épület is. Egyébként mindenütt vas, vasbe­ton, daru, reflektorállvány. A fala­kat egyelőre néha méteres beton­acél-panelek alkotják, majd ide öntik bele a betont. Aztán az első blokk helyének keresése közben többször is eltévednénk, ha Jozef Valach nem haladna előttünk olyan otthonosan. A vastag acél­falon, amelynek részeit hegesz­téssel erősítik egymáshoz, ott a hegesztők „névjegye“, egy szám, amelyet akár aláírásként is értelmezhettünk. Az ő munkájuk hitelesítése... Még csodálom a Potain torony­darut méretei miatt, a karcsú ref­lektorállványokat, amelyek egyi­kére fotóriporter kollégám is felka­paszkodott. Ezek azonban eltör­pülnek a néhány száz méterrel arrébb álló, azóta már elkészült hűtőtorony mellett, amelynek ma­gassága 125 méter, alsó át­mérője 99 méter.' Karcsú lábakon áll, pedig a hiper­bolikus forgás­testre emlékez­tető váza vasbe­tonból van, s kú­szózsalu segít­ségével épült meg. Teljesítmé­nye 35 ezer köbméter víz lesz óránként. Vagyis ennyi víz csapódik le a be- lévezetett gőz­mennyiségből. Ottjártunkkor már nem voltak messze a hűtő­torony felső pe­remének betono­zásától, amit egy LINDEN-típusú svéd toronydaru­val végeztek. Váza, akár a gyerekek összerakható já­tékai, szükség szerint növelhe­tő. Akkori ma­gassága nem volt messze a 150 métertől Kívülről nagy, erős, szi­lárd monstrumnak tűnt, s belülről láthattuk, hogy mekkora kilengése van, s hogy nagyon sok helyen kikötötték. Az ember egyaránt eltörpül, ahogy alulról felnéz gépre, épít­ményre. S ekkor ébred tudtára önnön erejének. Eme tárgyak ugyanis mind az ö akaratának en­gedelmeskednek. MÉSZÁROS JÁNOS Tüzes figyelmeztetés A karácsony előtti hét egyik borús-esős napja volt. A lakóte­lep a szokásos délelőtti álmát aludta. Az utcákon alig mozdult valaki, az utakon csak elvétve haladt el egy-egy személygép­kocsi, autóbusz. Ugyanolyan eseménytelen, egyhangú nap­nak ígérkezett ez is, mint az év 365 napjának többsége. Szóra­kozottan pillantottam ki az utcá­ra. Az egyik szomszédos ház törött ablakából sűrű, fekete füst­oszlop emelkedett néma felkiál­tójelként az ég felé. Lakástűz! villant át az agyamon. A füst mennyiségéből ítélve nemrég keletkezett. A közeli buszmegál­lóban várakozók sem vették még észre, s a ház előtt sem álltak még kíváncsiskodók. Gyorsan az órámra pillantot­tam. 10 óra 7 perc volt. A szom­szédos házkezelóségről néhány ember rohant ki kézi tűzoltóké­szülékkel. Az utcasarkon egy jár­őrkocsi fordult be. A bent ülők, amint észrevették az ablakból gomolygó füstöt, felgyorsítottak, s bekapcsolták a szirénát. 10 óra 14 perckor szinte a tűzoltókkal egyidóben érkeztem a füstöt egyre erőteljesebben okádó ab­lakok alá. A rendőrök az út túlol­dalára terelték a már gyülekező tömeget. A tűzoltók a tévéből ismert versenyeken látott gyor­sasággal kapcsolták össze a csöveket, s rohantak fel a má­sodik emeletre. A rendőröket, akik szabaddá tették számuk­ra az utat, s a bejáratot, egyfaj­ta kollegialitással üdvözölték. Olyan összehangolt gyorsaság­gal történt minden, mintha csu­pán egy jól előkészített szokvá­nyos gyakorlatozásról lenne szó. A tűz már ki-kicsapott az abla­kon is, mire a tűzoltók felértek. A tömeg egyre szorosabb félkört vont a tűzoltókocsi, s a rendőrök köré, pedig a kitört ablaküvegen a gomolygó füstön, a lángoló ablakkereten kívül valóban nem volt semmi látnivaló. Kíváncsi­ság? Nem! Szorongó részvét tükröződik az arcokon.- Borzasztó. Éppen most ka­rácsony előtt - mondta egy kö­zépkorú asszony. Kiléptem a tömegből, átmen­tem az úton a bejárat előtt posz- toló rendőrhöz.- Maradt valaki a lakásban?- Nem, az asszony a gyerme­keivel még idejében kifutott.- Mit tudtak meg eddig, mi okozta a tüzet?- Ezt majd a szakértő állapítja meg, de egyébként sem adha­tunk tájékoztatást a vizsgálat be­fejezése előtt - mondta, de ké­sőbb mégiscsak szóba elegye­dett velem, persze szigorúan megtartva a szolgálati szabály­zatot.- A lakástüzek majdnem min­dig a gondatlanságra vezethetők vissza. Az emberek villanyfőző- lappal fútenek, bekapcsolva fe­lejtik a vasalót, a kávéfőzőt. Sza­bálytalanul használják a villamos berendezéseket, házilag ,,javít­gatják“, szere Igetik. Na és per­sze most jön még csak a csillag­szórók, karácsonyfák időszaka. Egy kis odafigyeléssel megelőz­hetők lennének a tüzek, s az a sok kár, amit okoznak! Mert ugye nem csupán a kigyulladt lakásban keletkezik kár, hanem rendszerint a fölötte levőben is, ahová felmegy a füst, s a korom, s az alatta levőben, amelyet a tűzoltók áztatnak el oltás köz­ben. Jobban kellene ügyelni a tűzvédelemre, már csak a szomszédokra való tekintettel is. Felmentem volna megnézni a tűzoltók munkáját, de - a sza­bály az szabály, oda illetéktelen személy nem mehetett.- Úgysem látna semmit - vi­gasztalt alkalmi beszélgető­társam.- Képzelje csak el, micsoda füst van odafent, ha így dől még az ablakból is. A tűzoltók is csak gázálarcban dolgozhatnak. Dol­gozhatnak - ismétli hümmögve. - Épp elég a gázálarcot viselni és lélegezni abban a hőségben, milyen lehet még dolgozni is benne!- Beszélhetnék legalább a károsulttal?- Csak azután, hogy mi már kihallgattuk - válaszolta a rendőr sajnálkozással, holott talán in­kább nekem kellene szégyen­keznem, szabálytalan kíváncsi­ságom miatt. Közben megérkezett a lakás- kezelőség képviselője, jött a postás. Egyik sem mehetett fel. A postás elment, a lakáske- zelőség dolgozója pedig már azon morfondírozott, honnan szerezhetne új ablakkeretet a károsultak számára. 10 óra 43 perc a tűzoltók befejezték a munkát. Izzadtan, piszkosan jöttek, kezükben a gázálarccal. Sietve szétszedték a csöveket, s a belőlük kifolyó piszkos sárga vízben megmosták kezüket.- Nincs nagy kár, szerencsé re alig voltak még berendezked­ve - vetették oda a rendőröknek. Beszálltak. A parancsnokuk, in­dítás közben felemelte az adó­vevő mikrofonját, s jelentést tett. Olyan gyorsan tűntek el, mint ahogy érkeztek. Csalódást érez­tem, hiányérzetem volt, nem is tudom, miért. Talán azt vártam, hogy a kíváncsi, nézelődő tömeg megtapsolja a sikeres beavatko­zás helyszínéről névtelenül tá­vozó hősöket. Két órával később a szomszé­dainál találtam meg az otthoná­ból elmenekült fiatalasszonyt. Zilált a haja, kormos az arca, a keze, ruhája. Zavartan állt egyik lábáról a másikra. A lép­csőházban beszélgettünk.- Nem tudom, nem értem mi történt. A konyhában voltam, a gyerekek ott játszottak körü­löttem, amikor valami robba­násszerű zajt hallottam a szobá­jukból. Átrohantam, s megláttam a tüzet. Biztos rövidzárlat volt. Megpróbáltam vízzel oltani, de akkor már sötét is volt, meg láttam is, hogy nem sokra jutok egyedül. A gyerekek - ikreink vannak - sírni kezdtek, s hát elsősorban őket kellett bizton­ságba helyeznem. Aztán a tűz már rohamosan elharapódzott.- Lakásbiztosításuk van?- Gondolkodtunk rajta - me­redt maga elé de ki gondolt arra, hogy ez velünk is megtör­ténhet!?- Nagy a kár?- Én nem is tudom. Néz­ze meg, ha akarja - lépett a be­járati ajtóhoz. A gyermekszoba, ahol a tűz a legnagyobb pusztí­tást végezte, rögtön a bejárat mellett .van. Bent két gyermek­ágy elszenesedett maradvá­nyai. A hallban a falat korom, megfeketedett tapéta borítja. Minden nedves. Beláttam egy szobába is. A bútorok viszonylag épségben maradtak, a tűz nyil­ván nem terjedt át oda, de min­dent vastag koromréteg borított. Beljebb mentem volna, a fiatal- asszony azonban már kifelé né­zett, úgy éreztem, szívesen be­csukná az ajtót, hogy ne is lássa elpusztult otthonát. Tehetetlenül dörzsölgette a kezére tapadt kormot.- Mihez kezdenek most?- Nem tudom. A férjemmel úgy számítjuk, hogy legalább két hónap, míg ismét lakhatóvá tesszük lakásunkat, addig talán az édesanyámnál húzódnánk meg... - mondta tétován. Emberéletet a tűz ezúttal sze­rencsére nem oltott ki, s szemé­lyi sérülés sem történt. „Csu­pán“ anyagi kárt okozott, s egy család szeretet-ünnepét rontotta meg. Mégis, legalább figyelmez­tetőül szolgálhatna a karácsony­fáknál összegyűlteknek. FEKETE MARIAN

Next

/
Thumbnails
Contents