Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-12 / 267. szám, kedd
Egy gondolat jegyében Kövesd! Károly: Éjféli elégia A fiatal költő második versesko- tete alig több mint húsz verset tartalmaz; ezek közt nem akad két egyforma, mégis valahány egy gondolat jegyében született. Szinte kivétel nélkül mindegyik közösségi létünk és magatartásunk ill. magatartás- és létformáink kategóriáiba sorolható, mindegyikük tartalma bizonyos erkölcsi állásfoglalás: lelkiismeretünk. A költő nem a közvetlen élmények, a mindennapi impressziók megszólaltatója, alkalmi, vagy akár szerelmes verset hiába keresnénk benne. Mindössze négy vers üt el a könyv alapszemléletétől, a Beteg, beteg délután, a Reneszánsz nyár, az Előjáték, valamint az Üvegálom címűek - mind egy-egy irodalmi élmény utánérzése, így az olvasó a belőlük áradó - egyébként sikerült - hangulatot is keserű szájízzel fogadja. E költeményektől eltekintve a kötet egységesnek mondható, sőt tudatosan elrendezettnek; egy nagyobb kötetben az itt közölt anyag egy ciklusnak felelne meg. A versek egymáshoz való viszonyát tekintve a könyv lineáris szerkeszt ettségű és dinamikus esésű: a költő elindul, ereszkedik, alámerül, ítélkezik, óva int, majd levonja a tanulságot (már a verscímek is ezt sugallják: Hajnali botla- dozás, Stációk, Az utolsó szoba, Topográfia). Kulturális hírek • A szegedi József Attila Tudományegyetem irodalomtörténészei és kibernetikusai nem mindennapi vállalkozásba kezdtek. Számítógépes feldolgozás céljából jegyzéket állítanak össze a világirodalom szépprózai ós költői alkotásaiból - az időszámításunk előtti 3500-től kezdve egészen napjainkig. Minden nyilvántartásba vett műhöz tömör jellemzést és szerzőjéről alapvető életrajzi jegyzeteket mellékelnek. A számítógép memóriájában elhelyezett jegyzék több mint 30 000-et tartalmaz a világirodalom legjelentősebb prózai alkotásaiból. • Leningrádban újra megnyílt az Irodalmi Kávéház. Belső kiképzésével, valamint rendszeres kiállításaival és műsoros estjeivel az egykori híres Wolf- és Bernage- féle cukrászdára emlékeztet majd, melyet annak idején Krilov, Gribo- jedov, Puskin és más ismert irodalmárok látogattak. A kávéház a Nyevszkij Proszpekt és a Mojka sarkán van, s várja a látogatókat irodalmi estekre, kiállításokra és más rendezvényekre. A költő céljai már az indítóversben (Hajnali botladozás) felsejlenek: megyek / a sok-sok vádat emelő csontot / óvatosan gyengéden hajítom félre". A „... lehajtott fejjel úgy is látok / s ítélkezem. .. sorok után álljon itt a kötet címadó verse, az Ejféli elégia kérdésfelvetése: ,,Elmaradt viharok a légüres nyárból, / vagy a félrenyelt szavakat kell / végre már kióklendezni?" Itt jegyzem meg, hogy Kövesdi meglehetősen sokat él a ,,félrenyelt szó", ,,torkára forrott ige", a ,,szájba tömött anyaföld", vagy „sár“, a ,.csönd" stb. másodlagos motívumokkal, melyek jó aláfestői a ,,kirekesztettség'‘ és „kiforgatottság“ fő vonulatának. A kötet fő mondanivalóját - a gerinctelenség, a tétovaság, tántorgás elítélése - főképp a Puhatestűek csöndje, a Példabeszéd a gólyákról, valamint a Hűségesek hiánya című versek hordozzák. Ilyet* szempontból nem tartom szerencsésnek a könyv címválasztását. A versek kiemelten legjobbika a Példabeszéd a gólyákról /., ehhez mérhető még talán a Fölfelé hulló könny, melynek témájában a felszabadulás utáni költészetünk kezdeteit vélem felfedezni: ,,Szóltunk mert védekezni kellett / s tudtuk a szó is szétveri / a homályt mely naponta ránk tör", de sokat mondanak a következő sorok is: ,,A pálya Ive meredekre / szabatott de hol az írás / pulzusát lézerek tapintják / ... / a könny fölfelé hull...". A szó mint hatalom még egyszer felbukkan a kötetben, a Tengerfenék című vers ars poeticának is beillő sorai közt, majd a ,,túl korán túl későn" (Az utolsó szoba) és a ,,Sírva, röhögve mondj le a repülésről" (Topográfia) rezignációja zárja a könyvet. A már említett verseken kívül Kövesdi több helyen is remekel, ám az itt-ott felcsillanó, magával- ragadó sorok elvesznek, vagy éppen kirínak a nekik nem adekvát szövegből. Ennek lehetünk tanúi az Elég(ia) című versben: ,,s mi állunk mozdulatlan / hitünk fölött a porban / mint kiforgatott tuskó / a mély barázda-nyomban". Ha nem szólok arról, hogy ez a versszak a „mint“ és „mély“ szavak nélkül több lenne - hiszen a mondanivalónak jó köntöse a zsoltárokat idéző ritmus -, akkor is hiba, hogy ezt a strófát épp e versbe helyezte Kövesdi, ahol többek közt az egyébként funkcióban, kétes hírértékű „amcsi"-ra „paprikajancsi" csattan. Sajnálatos módon azonban nem ezek a kötet jelentős fogyatékosságai, mint ahogy nem a már másoktól (Kányádi Sándor, Gál Sándor) is ismert motívumok ( félrevertek akár egy / nyelv nélküli harangot"), a helyenkénti hevenyészet fogalmazásmód („fejünket szó nem érheti"), a képzavar („fúlásig a közöny hamujában"), az exme- tafora („De egyek leszünk mind egy pillanatban / s a pillanat is egy lesz majd velünk"). Paradox módon a kötetet átható szenvedély az, ami a versek stílushatását gyengíti. Kövesdi nem tud ura lenni túlcsorduló költészetének; nemcsak lelkiismerete, félelme, szívverése ó az embereknek, hanem verseiben az olvasó helyett övé a szenvedés, a harc, a lemondás - és végső soron a katarzis is. CSANDA GÁBOR A politikai irodalomnak meghatározó szerepe van az ember tudatának, világnézetének alakításában. Számadatok bizonyítják, hogy a Rimaszombati (Rimavská Sobota) járás könyvtáraiban is mind nagyobb teret kap, és mind népszerűbb ez az irodalom. A járási könyvtárban 1960 óta foglalkoznak tervszerűen a politikai tematikájú könyvekkel, s az eltelt negyedszázadban mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt jelentős eredmények születtek. A politikai irodalom osztályának ma már nemcsak a lektorok és propagandisták számára van nélkülözhetetlen szerepe, hanem a felnőttoktatásban, valamint a tanulóifjúság körében is. A kölcsönzések mellett egyre nagyobb igény nyilvánul meg a bibliográfiai és az információs szolgáltatások iránt. Ezen a könyvtáron kivül - melynek politikai könyvállománya közel 20 ezer kötetből áll - a járásban még tizennégy közkönyvtárban van külön részlege a politikai irodalomnak. Az apróbb falvak és az egyes intézmények könyvtárai pedig elkülönített polcokon tárolják ezeket a műveket. A járás területén összesen 75 672 kötet alkotja a politikai irodalom osztályainak, illetve részlegeinek állományát, ami az egésznek csaknem 22 százaléka. Az elmúlt esztendőre előirányzott 80 ezres kölcsönzési számot 2678-cal teljesítették túl, s ez is jelzi a megnövekedett érdeklődést. A könyvtárak olvasótermeiben a napilapokon kívül megtalálható számos hazai és külföldi sajtótermék, a pártélet és -elmélet kérdéseivel foglalkozó folyóirat. -h.aFÁBRYRÓL, TÖZSÉRRÖL A SLOVENSKÉ POHĽADY Két írás kelti föl elsősorban a szlovákiai magyar olvasó figyelmét a Slovenské pohľady idei 10. számának anyagai közül. Pavol Plutko, az ismert szlovák kritikus az 50 éves Tőzsér Árpádot köszönti. Elismerő, meleg sorokban méltatja jeles költőnk eddigi alkotásait, műfordításait. Plutko hangsúlyozza, hogy Tőzsér „mélységesen magyar költő, de lírájában értelemszerűen megmutatkozik közvetlen kapcsolata a szlovák költészettel, különösen az ún. trnavai csoport költészetével“. A szlovák kritikus nagyra értékeli a Tőzsér kiemelkedő alkotásainak szlovák fordítását tartalmazó, Na brehu papiéra című kötetet. „Ez a válogatás valóban eredeti és reprezentatív (...), ezt a költészetet poétikája és valóságfeltáró szándéka révén a szlovák olvasók magukhoz nagyon közelinek érzik (...) és nem hagyják figyelmen kívül." A másik felfigyeltetö dolgozatot Karol Tomié írta A szlovák és a cseh irodalom Fábry Zoltán műveiben címmel. Bevezetőjében a neves szlovák irodalomtörténész és kritikus Fábrynak az irodalom hídszerepéről, a kulturális értékek cseréjéről vallott nézeteit ismerteti. A továbbiakban a szerző E. Fehér Pált idézi, aki tanulmányában rámutatott arra, hogy Fábry alapvető élménye a német és a magyar kultúra volt és - bármilyen furcsának is tűnik - egész élete során nem tanult meg sem csehül, sem szlovákul, s ezt a mulasztását később maga is mindinkább érzékelte. Másodkézből, magyar ós német fordítások alapján tájékozódott szlovák és cseh könyvekről. Fábry 1926-ban olvasta először német fordításban Hašek Švejk- jét és a Prágában óló német kritikusokhoz, Max Brodhoz és Willy Haashoz hasonlóan méltatta „a legnépszerűbb és legemberségesebb cseh irodalmi figura " jelentőségét, és Európában is az elsők között hangsúlyozta, hogy „Hašek Švejkje - világirodalom". Ebben a műben „az intellektuális pesszimizmus helyén népi optimizmus: Švejk sanchopanzás életmentő és élettartó humora ragyog." Fábry tudvalévőén a későbbiek folyamán többször is visszatért ehhez a műhöz, kiemelve művészi értékeit, eszmei mondanivalóját, háborúellenességét. Tomiš ezt követően a Hidak és árkok címú kötete kapcsán a Julius Fučíkról írt Fábry-írásokat elemzi. Köztudott, hogy Fábry milyen nagyra értékelte Fučík antifa- sizmusát, hősi helytállását, s a szlovákiai magyarsághoz fűződő internacionalista kapcsolatát. Fábry a Gondolat igazában - mutat rá Karol Tomiš - a huszitizmustól eljut az antifasiszta cseh példaképig, Julius Fučíkig és megállapítja: „Hús máglyahalála és Fučík legyilkolása indítékban és hatásban egy nyelvet beszélnek." A tanulmány további részében a szlovák olvasó megismerkedhet azzal, hogy Fábrynak a valóságirodalomról és az emberirodalomról körvonalazódó véleményében milyen szerepe volt Ivan Olb- racht, Marie Majerová és Peter Jilemnický műveinek. Ilyen szempontból is tanulságos Mikszáth és Jilemnický című eszméje, amelyben a nemzeti sajátosságok realista megjelenítésének kérdéskörét vizsgálja. Fábry az ötvenes években is figyelemmel kísérte a szlovák és a cseh irodalmat. Ebből az időszakból Karol Tomiš fóleg František Hečko, Katarina Lazarová és Vladimír Mináč könyveiről írt tanulmányait, valamint Kalinčiak Tisztújításáról és Hviezdoslav Véres szonettjeiről írt elemzéseit tartja a legértékesebbnek. Ugyancsak felfigyeltetőek a huszitizmus irodalmi megjelenítését, továbbá a cseh lírai realizmust és Karéi Čapek műveit elemző munkái is. Tanulmánya végén Karol Tomiš hangsúlyozza, Fábry mindinkább tudatosította, hogy a szlovákiai magyar irodalmat azonos társadalmi, szociális és kulturális valóság köti össze Csehszlovákia más nemzetiségű népeinek literatúrá- jával. Széles körű tájékozottságával, felkészültségével elemezte, népszerűsítette azokat a magyar, német, cseh, szlovák, szovjet és más irodalmi alkotásokat, amelyek a szociális haladást, a béke ügyét és az emberiség szebb jövőjét szolgálják. Sz. J. SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA Harc Moszkváért A nagy októberi szocialista forradalom hatvannyolcadik évfordulója alkalmából a múlt héten Bratislavában díszelőadáson mutatták be a Harc Moszkváért, címú szovjet filmet. A kétrészes alkotás - az Agresszió és a Tájfun - a második világháború első éveit rekonstruálja, azt az időszakot tárja a néző elé, amely a Moszkva alatti szovjet sikert előzte meg, a nagyszabású filmeposz kockáin megelevenedik tehát Lengyelország és Franciaország náci megszállása, a Szovjetunió ellen intézett fasiszta támadás 1941-ben, azok a politikai események és hadműveletek, amelyek a háború folyásában fordulópontot jelentő moszkvai csatát előzték meg. Mi a célja egy ilyen roppant méretű, az anyagi befektetést és munkát tekintve is monumentális filmnek? Az persze magától értetődő, hogy alkotói emléket kívánnak állítani mindazoknak - élőknek és holtaknak egyaránt -, akik részesei voltak a győzelemnek. De ezen túl? Az eligazítást a film írója és rendezője, Jurij Ozerov egy interjújában így adta meg: „Mi élve maradtunk, ezért kötelességünknek érezzük, hogy elmondjuk az igazságot a háborúról... A háború legrettenetesebb »eredménye« a tömérdek megsemmisült emberi élet. Az egész világ tudja, hogy a Szovjetunió többet áldozott ebben a harcban, mint a Hitler-ellenes koalícióban részt vevő szövetségesei. A győzelemhez való hozzájárulásunk és erőfeszítéseink döntő jelentőségűek voltak. Ezt az igazságot szeretném elmondani a második világháborúról.“ Ozerov filmjében ez az igazság erőteljesen benne van. Aki még emlékszik a rendező korábbi grandiózus vállalkozására, a másfél évtizeddel ezelőtt készült ötrészes Felszabadításra - amely a fasizmus teljes összeomlását eredményező háború számos emlékezetes fejezetét idézte fel, a háborúnak azt a szakaszát hozta emberközelbe, amelyben már a szovjet hadsereg ereje és sorozatos sikere volt a meghatározó -, tudja: Jurij Ozerov élethűen, rendkívül tárgyilagosan, történelmi szempontból hitelesen ábrázolta az eseményeket. A háború kegyetlenségének bemutatásában szigorúan ragaszkodott a valósághoz. Mégsem hagyományos dokumentumfilmet, nem eredeti felvételekből összeállított sorozatot láttunk. A rendező most is ugyanazokat az eszközöket alkalmazza, mint a Felszabadításban. Négyrészesre tervezett munkája - amelynek első két részét láthatjuk most - kronológiai sorrendben mutatja be az eseményeket, de úgy, hogy párhuzamosan szerkeszti meg filmje történetét: a politikusok, a hadvezérek tevékenysége mellett az egyszerű emberek, a katonák életét, harcát is felvázolja. A párhuzamos szerkezet is jelzi a nép és a vezetők közösségét, egymásra utaltságát, azt, hogy egy hadművelet végrehajtása csak közös összefogással lehetséges. A rendező erénye, hogy a nézőt eligazítja a felidézett pokol indítékaiban és összefüggéseiben megmutatva a nagy hadigópeze- tek vezérkarának terveit, segít abban, hogy a harc egyes részleteit látva az egész front viszonylatában érzékeljük az eseményeket. Jelenet a Harc Moszkváért című filmből Másrészt testközelbe hozza a parancsot bátran vagy kétségbeesetten teljesítő, a küzdő, menekülő, haláltusáját vívó katonát. Mert itt emberek, közönséges halandók menetelnek, rohamoznak, szenvednek, véreznek. A filmben nem diadalmenet a háború - a hangsúly a nehézségeken és az áldozatokon van hanem a Szovjetuniónak emberiségmentó hadjárata az elszabadult pokol ellen. Szovjet-csehszlovák koprodukcióban készült ez a filmeposz, amelyre az óriásfilm meghatározás a jellemző. Ez a kifejezés nemcsak a nagyszabású vállalkozást, a színes térhatású hangtechnika alkalmazását, a kiállítás rendkívüli gazdagságát, a monumentális csatajeleneteket és félelmetes küzdelmet fejezi ki, hanem a fasizmus megsemmisítéséért vívott harcot is. Látványos, változatos, érdekes ez a film, bár stílusa helyenként egyenetlen, de ilyen hatalmas történelmi freskóban nem is lehet egyenletes művészi színvonalat, s mindvégig pergő ritmust teremteni. Az alkotás azonban kifejezi mindazt, amire vállalkozott: híven és tárgyilagosan érzékelteti a szabadságra vágyó emberek hősiességét, s azt, milyen áldozatok árán szálltak szembe a szovjet emberek a fasizmussal. -ymA szovjet filmek fesztiválján láthatják a nézők Alekszandr Alov és Vlagyimir Naumov emlékezetesen szép filmjét, A partot, amely Jurij Bondarev nagy visszhangot kiváltó regényének a filmváltozata. A képen Borisz Scserbakov és Natalja Belohvosztyikova ÚJ SZÚ 1985. XI. 12. Növekvő érdeklődés A politikai irodalom egy járás könyvtáraiban
