Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-06 / 262. szám, szerda
Szovjet újságírók: a Fehér Házban folytatott beszélgetésről A GENFI CSÚCSTALÁLKOZÓ ELŐTT (ČSTK) - Az Izvesztyija szovjet napilap hétfőn tette közzé, a Ronald Reagan amerikai elnökkel készített interjút, amelyben az elnök kifejti álláspontját a szovjet-amerikai kapcsolatokról és egyes nemzetközi kérdésekről. ÚJ SZÚ 1985. XI. 6. Az elnök szólt a közelgő szovjet -amerikai genfi csúcstalálkozóról. Az általános békeszólamokon és a kapcsolatok normalizálására vonatkozó kijelentésein kívül az interjúban megnyilvánult Reagan azon igyekezete, hogy félremagyarázza a szovjet külpolitikát. Ugyanebben a szellemben beszélt az ún. regionális problémákról. Az elnök kitért a válaszadás elől azt a kérdést illetően, hogy milyen politikát folytat Washington Nicaraguával szemben, Dél-Afrikában és a Közel-Keleten, s olyan benyomást kívánt kelteni, hogy a világban a feszültség a különböző térségekben folytatott szovjet politika következménye. Az Izvesztyija ugyanakkor közölte annak a négy szovjet újságírónak - Gennagyij Siskinnek, Vszevolod Ovcsinnyikovnak, Sztanyiszlav Kondrasovnak és Genrih Boroviknak - a cikkét, akiknek az elnök nyilatkozott. A szerzők említett cikkükben a következőket írják: Mi négyen, szovjet újságírók, azért utaztunk Washingtonba, hogy interjút készítsünk Ronald Reagan elnökkel. Az interjút az amerikai fél ajánlotta fel... Pontosan két órakor megnyílt az ovális elnöki dolgozószoba ajtaja. A tévé reflektorainak fényében ott állt az amerikai elnök. Bensőségesen üdvözölte a szovjet újságírókat. A tévé- és fotoriportereken kívül, akiket néhány percre beengedtek, a dolgozószobában tartózkodott vagy tizenöt elnöki tanácsadó, beleértve közülük a legfontosabbat, Donald Regant, a Fehér Ház személyzeti főnökét, Larry Speakest, a Fehér Ház sajtótitkárának helyettesét és Patrick Buchanant, Reagannek a sajtó és a tájékoztatás ügyeivel megbízott különtanácsadóját, aki ultrakonzervatív nézeteiről ismert. Ók az interjúkészítésbe nem avatkoztak bele, de nem voltak csak kiváncsi érdeklődök. Reagan az interjúra, vagyis arra, hogy a szovjet sajtóban szerepelhessen, állítólag ugyanolyan gondosan készült, mint a Walter Mondale-lal - a múlt évi elnökválasztásokon volt az ellenfele - folytatott tévévitára. A világ elvárásai így volt-e ez, vagy sem, nem olyan fontos. A lényeges az, hogy itt Washingtonban és egész Amerikában növekvő érdeklődéssel és reményekkel várják a legfelsőbb szintű szovjet-amerikai találkozót Genfben. Minél kevesebb nap van hátra a genfi csúcstalálkozóig, annál jobban várják a két. nagyhatalom vezetői tárgyalásainak pozitív eredményeit, annál is inkább, mert a legutóbbi hasonló jellegű találkozóra több mint hat évvel ezelőtt került sor, s azóta a szovjet-amerikai kapcsolatok rohamosan romlottak, mindenekelőtt a Reagan- kormány kemény konfrontációs irányvonalának következtében. Ez a kabinet hatalomra kerülése óta céltudatosan törekedett az enyhülés békés folyamatának megzavarására, hozzálátott az amerikai hadipotenciál növelése széles körű programjának megvalósításához, amelyre négy év alatt egybillió dollárt költött. Másokhoz hasonlóan az amerikaiak is felteszik a kérdést: A csúcstalálkozó résztvevői mivel érkeznek a tárgyalásokra? Ami a Szovjetuniót illeti, a válasz egyértelmű. Olyan válasz ez, amely jogos reményeket kelt. A genfi találkozó kedvező eredményeihez való konkrét hozzájárulásként a Szovjetunió egyoldalú lépéseket tett, és konstruktív intézkedések egész sorát terjesztette elő, amelyek megvalósítása fordulatot hozhatna a nemzetközi kapcsolatok alakulásában. Ezek a javaslatok, amelyeket Mihail Gorbacsov a francia parlamentben terjesztett elő, jól ismertek. Lényegük: gátat emelni a további lázas fegyverkezés útjába, megakadályozni az űrfegyverkezést és valóban radikálisan csökkenteni a nukleáris fegyverek készleteit. A szovjet javaslatok jelentős mértékben befolyásolták a nemzetközi politikai légkört. Az általános meggyőződés szerint - amely a nyugati sajtóban is uralkodó - a genfi találkozó előtt a politikailélektani felkészülésben Moszkva magához ragadta a kezdeményezést. A szovjet érveknek és konkrét tetteknek olyan hatásuk van, hogy a nyugati politikusok sem hagyhatják ezt figyelmen kívül. Itt, az Egyesült Államokban sem, ahol a hírközlő eszközök antiszovjetiz- musa mélyen gyökerezik, itt sincs hatás nélkül az egyszerű amerikaira. A közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a szovjet politika, a szovjet vezetés tevékenysége iránti viszony változik, mégpedig elég jelentősen. Ez a tény nyilvánvaló nyugtalanságot, ha nem aggodalmat kelt az amerikai kormányban. Hiszen nemzeti és nemzetközi híréről van szó, arról, hogy hogyan tekint Washingtonra az amerikai nép és más nemzetek is. Az európai és más szövetségesek bizalmáról, s a Fehér Ház politikája iránti támogatásukról van szó. A szovjet javaslatok elutasításának és agyonhallgatásának politikája már csak keveseket győz meg, a kormány kemény propagandacélú retorikáját már szemmel láthatóan megunták. A világ közvéleménye nem szavakat, hanem konkrét tetteket vár. Az amerikai külpolitika éppen ilyen dilemma előtt áll. Ilyen háttérrel, ilyen körülmények között kezdett Washington gyorsan olyan lépéseket tenni, hogy megjavítsa az amerikai politika - s az amerikai elnök - ,,képét“ a genfi találkozó előtt. A Reagan által a szovjet sajtónak nyújtott interjú hátterének ez a lényege. Az amerikai elnök tehát nyilatkozni akart a szovjet sajtóban a szovjet emberek előtt. Az Izvesztyija ezt a lehetőséget megadta neki. Az elnök öt kérdésünkre adott választ, amelyeket már korábban írásban megküldtünk neki, de a közvetlen beszélgetésre, sajnos, csak harminc percet szánt, így az USA politikájával kapcsolatos kérdéseinknek az egyharma- dát sem tudtuk feltenni neki. Ami az elnök válaszainak tartalmát illeti: nincs benne semmi új azok számára, akik csak egy kicsit is ismerik Ronald Reagan politikai nézeteit és természetesen konkrét tetteit is. Válaszai világosan tükrözték, hogyan látja egy konzervatív amerikai a világot, aki hajlandó megfeledkezni az ismert tényekről, vagy nem látni azokat, ha nem felelnek meg az ő nézőpontjának, vagy pedig leleplezik tetteinek lényegét. A sztereotípiák, melyektől nem tud szabadulni, gátolják abban, hogy olyannak lássa a világot, amilyen. Elöljáróban említsük meg az amerikai vezetés jószándékáról hangoztatott szavakat, ezeket a Szovjetunióban csak azután fogják érdemben tartani, ha a legközelebbi hetekben konkrét tettekkel is alátámasztják őket. A közelgő genfi találkozóról szóló szavak egész ésszerűen hangzanak. Az olvasók majd visszatérhetnek hozzájuk. Az amerikai elnök az interjúban készségesen ismételt olyan kijelentéseket, amelyeket a Fehér Házba érkezése utáni első hónapokban és években rendkívül szűkmarkúan mért: meg kell tanulnunk békében élni... Az atomháborúnak nem lehet győztese, s nem szabad azt megengedni. Ez azt jelenti, hogy országaink között semmilyen háborúnak nem szabad lenni.“ A szovjet emberek az amerikaiakhoz, valamint más népekhez hasonlóan természetesen készek üdvözölni azt a reményt, amelyeket az elnök megfogalmazott. Azt ugyanis, hogy találkozója a szovjet vezetővel ,,az országaink által kitűzött cél - az atomfegyverek nagy mértékű csökkentése és a teljes felszámolásukat eredményező intézkedések - felé történő haladás kezdetét jelenthetik“. Bármilyen jól is hangozzanak az általános szavak, valódi értéküket a konkrét tettek és tények, a politika irányának reális megnyilvánulásai alapján ismerjük meg. Először tehát a tényekkel való önkényes bánásmódról. Az elnök kijelentette, kormánya több tucat, ,,a kapcsolataink összes vonatkozását érintő“ konkrét javaslatot terjesztett elő, de emellett meg sem említette azt, hogy miután elfoglalta helyét a Fehér Házban, az USA kormánya több mint egy évre leállította az európai és a stratégiai atomfegyverekről folytatott szovjet -amerikai tárgyalásokat. Egyoldalúan felmondta több megállapodás érvényességét is. Az elnök nyilatkozatában azokat az amerikai javaslatokat propagálja, amelyeket a Szovjetunió elutasított, mert egyoldalúak, egyoldalú előnyöket nyújtanak az Egyesült Államok atomerőinek, s a szovjet stratégiai erők legfontosabb elemének az aláásását jelentenék. Dicsérően szólt saját „nullamegoldásáról“, amely az európai közepes hatótávolságú atomfegyverekre vonatkozik, de nem pontosította, hogy ennek megvalósítása esetén a Szovjetunió valóban a nullánál lenne, míg az amerikaiaknak megmaradtak volna a nukleáris fegyvert hordozó repülőgépeik, atomrakétáikkal felszerelt tengerelattjáróik, s ezen kívül Nagy-Britannia és Franciaország atomfegyverei, amelyek ugyancsak a Szovjetunió területei ellen irányulnak. Az amerikai katonai fölényhez vezető út Reagan elnök beszélt az USA azon javaslatáról, amely a ballisztikus rakéták (interkontinentális ballisztikus rakéták és a tengeralattjárókon elhelyezett stratégiai robotrepülógépek) robbanófejeinek csökkentését érinti. E javaslat szerint mindkét oldalon 5000-re kell csökkenteni a robbanófejek számát. Ez látszólag egyensúlynak néz ki, azonban errő szó sincs. Az ilyen javaslat az amerikai fölényhez vezető utat egyengeti, ugyanis lehetőséget nyújt a nagy hatótávolságú robotrepülőgépek robbanófejei számának növelésére. Az amerikai fél a robotrepülőgépeket ki akarja vonni a tárgyalások köréből és a csökkentés alól. Elutasítja a szovjet javaslatot, hogy ezeket a rakétákat tiltsák be, s általánosságban kinyilvánítja, hogy az USA hajlandó a repülőgépekre telepített robotrepülőgépek némi csökkentésére. Washingtonnak ez a hozzáállása nem a csökkentést, hanem a nukleáris töltetek növelését eredményezi - csaknem 18 ezer egységre. Reagan kijelentette, hogy Európából 2400 nukleáris robbanófej lesz eltávolítva. A valóságban azonban egyáltalán nem kerülne sor a földrészen az amerikai atomkészletek csökkentésére. Az elöregedett robbanófejek (a Sergeant és a Honest John rakétákhoz, amelyeket kivontak a fegyverzetből), valamint az ugyancsak elavult bombák helyett az amerikaiak már 960 atomfejet szállítottak Európába a Lance-rakétákhoz és 20Ö bombát a légierő számára változtatható tritol-ekvivalenssel. Kilencszáz robbanófejet szállítanak az USA-ból Európába a pers- hingek számára és 500-at a nagy hatósugarú szárazföldi telepítésű robotrepülőgépek számára, 300 neutrontöltetet a Lance-rakétákhoz, 2200 neutron töltetet a 203,2- es és 155-ös kaliberű tarackokhoz, továbbá 3000 MK 61-es bombát a légierőnek - tehát összesen vagy hétezer új nukleáris töltetet. Európában tehát nem csökken, hanem emelkedik az amerikai atomfegyverek száma. Eltúlzott számokat közölnek (441 hordozó és 1323 robbanófej) a szovjet SS 20-as rakétákról, amelyek a Szovjetuniónak nemcsak az európai, hanem az ázsiai részében is vannak, s ezeket csupán az Európában telepített amerikai rakéták számával (209 egység) hasonlítják össze. Az egyenletből kihagyják Nagy-Britannia és Franciaország atomerejét (178 rakéta 530 robbanófejjel), amely a NATO nukleáris potenciáljának részét képezi. Az elnök bűvészkedése a számokkal Az európai közepes hatótávolságú rakéták valós aránya: a NA- TO-országoknak 387 rakétájuk van 739 robbanófejjel. Ha az új SS 20-as szovjet rakétákat vesszük az európai övezetben, ezek száma 243, a robbanófejeké 729. A közepes hatótávolságú eszközök terén tehát fennáll a hozzávetőleges egyensúly. Ami a légierőt illeti, a NATO- nak végeredményben több hordozója (1015:850 az arány) és több robbanófeje van (hozzávetőleg 3000:2000 az arány), mint a Varsói Szerződésnek. A Szovjetunió és az Egyesült Államok stratégiai atomerőinek egyensúlya már sokszor bebizonyosodott a hét évig folytatott tárgyalások során, amikor is kidolgozták a SALT-2 szerződést, s hivatalosan is megerősítették 1979- ben annak aláírásakor. A stratégiai hordozók száma 1979 óta nem változott. A Szovjetuniónak valamivel több van, mint az USA-nak (2504:2210), viszont az Egyesült Államok ilyen fegyvereinek sokkal több robbanófeje van, mert több száz nehézbombázót szerelt fel nagy hatótávolságú robotrepülőgépekkel. Általában véve itt is megvan a hozzávetőleges egyensúly. Erre a következtetésre jutott az amerikai vezérkari főnökök jelentése is, amelyet 1984-ben terjesztettek a Kongresszus elé: ,,A mostani időszakban az Egyesült Államok és a Szovjetunió között hozzávetőleges atomegyensúly áll fenn.“ A stratégiai tanulmányokkal foglalkozó nemzetközi kutatóintézet igazgatója, Robert O’Neill Londonban nemrégiben sajtókonferencián közölte, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a stratégiai fegyverek területén hozzávetőleges paritás van. Ezzel kapcsolatban csodálkozást kelt Reagan nyilatkozataiban- a békeszólamokkal együtt- a számokkal való játék. Ez távolról sem nevezhető ártalmatlannak, mivel erre épít a politika, úgyhogy a számokkal folytatott további zsonglőrködés olyan nehéz időket ígér, amelyekről nehéz jósolni. Az ilyen elhajlás a valóságtól természetesen elkerülhetetlenül nyugtalanságot kelt. Mindezek a tények már régen ismertek. Többször részletesen is elemezték őket. A Fehér Ház nagyon lebecsüli a szovjet emberek politikai felkészültségét, ha azt gondolja, hogy nálunk az emberek ily módon „felfedezik Amerikát“- és az amerikai álláspontot. Reagan szándékosan elferdítette a tényeket, amikor azt hangoztatta, hogy a Szovjetuniónak jelenleg 441 SS 20-as rakétája van, s hogy mindegyiken három robbanófej található, tehát összesen 1323. Az állítás célja a helyzet szándékos meghamisítása. Ezzel kapcsolatban a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériuma hivatalos nyilatkozatot tett: ,,A Szovjetunió európai részén levő SS 20-as rakéták száma 243, a Szovjetunió egész területén levő SS 20-asok száma pedig sokkal kisebb az Észak-atlanti Szerződés által közölt adatnál, vagyis 441- nél“. Reagan kijelentése a Szovjetunió „hétszeres fölényéről“ hazug és hamis összehasonlítás. A kapcsolatok javításának fő akadálya Külön szeretnénk foglalkozni a világűr militarizálását célzó amerikai tervekkel, s azzal, hogy ezeket Ronald Reagan miként magyarázza az interjúban. Az amerikai elnök 1983 márciusában jelentette be a „stratégiai védelmi kezdeményezést“ (SDI). Azóta kitartóan törekednek ennek megvalósítására, s ezek a tervek jelentik a szovjet-amerikai viszony és az egész nemzetközi helyzet megjavításának fő akadályát. Ezt a gátat pedig nem lehet sem átlépni, sem megkerülni. Kizárólag egyetlen módon számolható fel - a lázas űrfegyverkezés megakadályozásával. E kulcsfontosságú kérdés megoldása nélkül Reagan szavai „az atomfegyverek lényeges csökkentéséhez“ vezető haladás megkezdéséről csak naiv és hamis kívánságok maradnak. A válóságban az intenzívebb lázas fegyverkezés ellenőrizhetetlenné váló folyamata következik be, amely átcsap a következő évszázadba, s a következő évezredbe, újabb hatalmas katonai kiadások lesznek, amelyek megterhelik népeinket, s növekedik a nukleáris veszély. Az.amerikaiak értik, milyen fenyegetést jelent a „stratégiai védelmi kezdeményezés“, annak ellenére, hogy szüntelenül reklámozzák az elnöknek e kedvenc szüleményét. A Washington Post napilap és az ABC tévétársaság nemrégiben végzett közvéleménykutatása igazolta, hogy az amerikaiak nagy része - 74 százalék 20 ellenében - előnybe részesíti az USA és a Szovjetunió nukleáris arzenáljainak csökkentését az amerikai űrfegyverek létrehozásával szemben. Az amerikai népnek ez a reális választása megfelel a szovjet álláspontnak, ahogyan azt a Time magazinnak adott válaszaiban Mihail Gorbacsov kifejtette. „Felszólítjuk az USA-t, hogy tisztességesen állapodjon meg velünk a stratégiai atomfegyverekről, a közepes hatótávolságú eszközökről és a világűr problémáiról is.“ De amit ért az egyszerű amerikai, azt az elnök elutasítja és nem akarja megérteni. S emellett arra hivatkozik, hogy az USA-ban állítólag demokratikus szellemben hozzák a döntéseket, és a néptől kérik a beleegyezést. A Fehér Házat azonban nem érdekelte az amerikaiak véleménye, amikor belerántotta az országot a több évig tartó véres kalandba Délkelet- Ázsiában, vagy amikor a tengerészgyalogosok durván lerohanták a kis Grenadát. Amikor feltettük neki a kérdést, a Washington Post és az ABC közvéleménykutatásából vett számokkal alátámasztva, kitéri a válaszadás elől. Ehelyett a csapásméró űrfegyverek „védelmi“ jellegét kezdte dicsérni, bár kénytelen volt beismerni, hogy az „űrpajzs“, amelyet az egyik fél az atomcsapásméró fegyverekkel együtt alakít ki, növeli a másik fél gyanúját akkor, amikor fennáll az első nukleáris csapás megtételének lehetősége ennek a pajzsnak a védelme alatt. Reagan „Idealizmusa“ nem meggyőző Az interjú végén az elnök kihúzott a zsebéből egy külön erre a célra elkészített lapocskát, s felolvasta kedvenc idézetét: „A népek nem azért bizalmatlanok egymással szemben, mert fel vannak fegyverezve. Azért fegyverkeznek, mert kölcsönösen bizalmatlanok.“ S végül, ha hiszünk szavainak, feltételezi azt is, hogy ebben a bonyolult ellentmondásoktól és konfliktusoktól terhes, bizalmatlan világban a másik fél elhiszi ígéreteit, hogy rendelkezésre bocsátja az „úrpajzs“ létrehozásának legszigorúbban őrzött amerikai műszaki titkait, amely pajzs mögül az Egyesült Államok felénk fordítja nukleáris kardját. Egyáltalán nem meggyőző ez az „idealizmus“, amely az erőpolitika hívének a szájából hangzik el, olyan embertől, aki szovjetelleneségéről ismert, s ezt egyáltalán nem titkolja, hanem nagyon szívesen dicsekszik vele. Miként lehetne hinni az elnök ígéretének, miszerint más országok számára - beleértve a Szovjetuniót is - hozzáférhetővé teszi (Folytatás a 4. oldalon)
