Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-06 / 262. szám, szerda
Lenin-emlékmű leleplezése Moszkvában Sztrájkok vezették be az országos tiltakozó napokat Chilében (ČSTK) - A moszkvai Október téren tegnap ünnepélyesen leleplezték Vlagyimir lljics Leninnek, az SZKP és a szovjet állam megalapítójának monumentális emlékművét. A nagyszabású architektonikái komplexum előtt a vörös szalagot Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára vágta át. Ebből az alkalomból a dicső forradalmi múltra visszatekintő téren nagygyűlést tartottak a moszkvai dolgozók és fiatalok. Viktor Gri- sin, a SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP moszkvai bizottságának elsó titkára a gyűlésen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy Lenin élete és műve elválaszthatatlanul összefügg a Szovjetunió és az egész emberiség legjelentősebb eseményeivel, a nagy októberi szocialista forra(Folytatás az 1. oldalról) Művek komáromi (Komárno) Steiner Gábor Hajógyárában. A kommunisták csatlakoztak a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség 9. számú üzemi alapszervezetének felhívásához, melynek lényege, hogy a 10. számú AMUR nevű úszóművet a nagy októberi szocialista forradalom 68. évfordulójáról nevezik el és határidő előtt adják át a megrendelőnek. A pártcsoportok tanácskozásain elhatározták, hogy továbbfejlesztik a gazdasági eredményeket jelentősen javító szocialista munkaverseny több formáját. Foglalkoztak a minőség javításának és a terv egyenletes teljesítésének kérdéseivel is. Az évzáró pártgyűléseken a kommunisták áttekintik a XVI. kongresszustól napjainkig eltelt időszakot. Amit jól csináltak, azzal sem teljesen elégedettek: tovább akarják javítani a munkát, a hibákat együttes erővel kijavítják, mert az elkövetkezendő ötéves tervidőszak megemelt feladatait csak a szakmai ismeretek további bővítésével, a selejt teljes kiszűrésével tudják teljesíteni. Sok szó esett ezekről tegnapelőtt a bratislavai Slovnaft vállalatnál, ahol még az idei lemaradások is bonyolítják a dolgozók nem könnyű év végi teendőit. Két alapszervezet kommunistái kerestek célravezető megoldásokat évzáró tagyűlésü- kön. örvendetes, hogy nemcsak a párttisztségviselők és a gazdasági vezetők, művezetők, mestedalommal. Kiemelte továbbá a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom e vezető személyisége, a lánglelkű gondolkodó hagyatékának jelentőségét a fejlett szocialista társadalom építése jelenlegi időszakára nézve, valamint a béke megőrzéséért vívott harcban. Az emlékmű-komplexum egy parkból és az októberi forradalom mozgató erőit jelképező szökőku- takból áll. Középen márványíalap- zaton helyezkedik el Lenin bronzszobra, amelyet munkások, katonák, parasztok, a Szovjetunió különböző nemzetei képviselőinek szoborcsoportjai vesznek körül. Az emlékmű építése felett, amelyet a Lev Kerbel, a Szovjetunió nemzeti művésze vezette kollektíva tervezett, a komszomolisták vállaltak védnökséget. rek, hanem a termelésben közvetlenül részt vevő és a gyakorlati kérdéseket legjobban ismerő munkások is felszólaltak. Kényelemkeresés helyett a dolgok nehezebbik részének a megoldását szorgalmazták. Szerintük csak szívós munkával, a munkaidő teljes kihasználásával a gépek, berendezések gazdaságos üzemeltetésével zárhatják tiszta számlával az idei évet. Az eddiginél nagyobb hatékonyság elérését tűzték ki hétfőn évzáró pártgyűlésükön a Dukovany-i Atomerőmű építői is, akik e cél érdekében több újítást vezettek be. A kommunisták tanácskozásai felölelik az élet minden területét. Helyes, hogy az évzáró taggyűléseken nem siklanak el a problémák felett a kommunisták. Az állóvizeket fel kell kavarni, a közöm(Folytatás az 1. oldalról) konstruktívabb szakaszába lépett. Az előző tárgyalási fordulóban megállapodás született, hogy a küldöttségek megkezdik azoknak a kérdéseknek a konkrét megtárgyalását, amelyek az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekről szóló záródokumentum keretét alkothatnák. A haladást a konferencián a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió állandó kezdeményezései tették lehetővé. Mihail LEMP KB-ülés Varsóban (ČSTK) - Varsóban tegnap megkezdődött a LEMP KB 22. ülése. A tanácskozáson Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB elsó titkára elnökölt. A LEMP-nek a lengyel parlamenti választások előkészítésében való részvételéről Tade- usz Porebski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára terjesztett elő jelentést. Hazatértek az elhurcolt szovjet diplomaták (ČSTK) - Hétfőn visszatért Moszkvába V. Mirikov, N. SzvirszkijésO.Szpi- rin, a Szovjetunió libanoni nagykövetségének munkatársai, akiket szeptember végén raboltak el Bejrutban. Hazatérésük után őszinte köszöne- tüket fejezték ki a szovjet kormánynak és mindazoknak, akik elősegítették ki- szabadulásukat. bösséget - mint a fejlődés és az előrehaladás egyik kerékkötőjét - fel kell számolni. Ez teszi konkréttá, munkajellegűvé, mintegy alkotó műhellyé a tanácskozásokat. Pártunk főtitkárának szavai is alátámasztják ezt. A központi bizottság 15. ülésén hangsúlyozta: ,,Az évzáró taggyűléseket jellemezze a tárgyszerűség és a munkajelleg. Alaposan elemeznünk kell a pártszervek és -szervezetek tevékenységét, le kell vonni a megfelelő következtetéseket, intézkedéseket kell foganatosítani, s ezeket haladéktalanul megvalósítani.“ Az évzáró pártgyűlések eddigi színvonala jó, megfelel .azoknak az elvárásoknak, melyeket a felsőbb pártszervek támasztanak velük szemben és méltó részét képezik a CSKP XVII. kongresszusára való felkészülésnek. (k. I.) Gorbacsov franciaországi látogatása folyamán új javaslatokat terjesztett elő az európai és a világ- helyzet javítására, az egyetemes béke elérésére. A konferencia 7. fordulójának végén Oleg Grinyevszkij, a szovjet küldöttség vezetője figyelmeztetett arra, hogy a Szovjetunió kész megállapodni a bejelentés alá tartozó éves katonai tevékenység tervének a kölcsönös kicseréléséről, s ez megnyitotta a bizalomerősítő intézkedések távlatilag új területén a megállapodáshoz vezető utat. (ČSTK) - A chilei haladó szak- szervezetek, a diákszervezetek és a baloldali politikai erők kezdeményezésére tegnap Chilében megkezdődtek az országos tiltakozás napjai. A tiltakozó akciók fő célja ezúttal a szakszervezetek és társadalmi szervezetek 12 képviselőjének kiszabadítása, akiket a Pi- nochet-diktatúra az előző nemzeti tiltakozó nap megszervezése miatt tart börtönben. Ezek a politikai foglyok már egy hete éhségsztrájkot tartanak. A nemzeti tiltakozó napok keretében sztrájkokra kerül sor, gyűlé(ČSTK) - Hannoverben tegnap megkezdődött az Euréka technológiai tervről szóló második konferencia. Ezt a tervet az amerikai „csillagháborús“ program nyugat-európai változatának tartják. A kétnapos tárgyaláson Nyu- gat-Európa 18 országából vesznek részt külügyminiszterek, kutatási és technológiai szakemberek. Jelen vannak az európai közösségek bizottságának képviselői is. A konferenciának, amelyet tegnap délelőtt Helmut Kohl nyugatnémet kancellár nyitott meg, az a célja, hogy tisztázza az e programmal kapcsolatos kérdőjeleket, hogy megállapítsa annak céljait, az együttműködés feltételeit és fő kutatási terveit. Kiválasztják a fő kutatási terveket abból a csaknem 300 javaslatból, amelyeket az egyes részt vevő államok terjesztettek elő. Helmut Kohl kancellár megnyitó beszédében az Euréka- tervet, amelyet Franciaország kezdeményezett, annak az akaratnak a megnyilvánulásaként minősítette, hogy a nyugat-európai államok a legmagasabb színvonalú technológiák területén követke(ČSTK) - Az ENSZ-közgyűlés hétfőn este folytatta a vitát az úgynevezett kambodzsai kérdésről, amelyet a szocialista közösség országai és számos más ENSZ-tagállam határozott tiltakozása ellenére tűztek napirendre. A politikai és biztonsági bizottság tárgyalásán, amelyen felszólalt a csehszlovák küldöttség is, az európai vegyi fegyverek betiltásának problematikájával kapcsolatseket és tüntetéseket tartanak a Pinochet-diktatúra ellen. A haladó és demokratikus erők főkövetelménye az alkotmányos jogok és a demokratikus szabadságjogok felújítása az országban. Santiago központjában tüntetést tartottak, amelynek résztvevői megemlékeztek annak a három ellenzéki képviselőnek a meggyilkolásáról, akiket a chilei rendőrség ez év márciusában ölt meg. A rendőrség a gyűlés résztvevőit gumibotokkal durván szétkergette és kutyákat vetett be ellenük. zetes és céltudatos együttműködéssel lépést tarthassanak az USA-val és Japánnal. Ugyanakkor azonban azt bizonygatta, hogy ez a program nem célozza Nyugat- Európa eltávolodását az USA-tól, hanem ellenkezőleg, még jobban erősíti a nyugati szövetséget. Heinz Riesenhuber nyugatnémet kutatási és technológiai miniszter tegnapi sajtóértekezletén nem titkolta, hogy az Euréka „polgári magva“ ellenére sem zárható ki abból a csúcstechnológiából, amely felhasználható katonai területen is. xxx A világűr militarizálásának tervei ellen és az atomfegyvertárak lényeges csökkentéséért szálltak síkra a Közös Piac országainak szocialista és szociáldemokrata pártjai, amelyek az ún. nyugateurópai parlamentben vannak képviselve. A tegnap Brüsszelben közzétett dokumentumban felszólítják a közöspiaci országok kormányait, hogy hivatalosan foglaljanak állást a „csillagháborús“ amerikai programban való részvétel ellen. ban, további javaslatokat terjesztettek elő a leszerelés széles körű problémáival összefüggésben. A politikai különbizottság befejezte a vitát a megszállt arab területeken elkövetett izraeli akciókról. A második bizottság, amely gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozik, tovább folytatja az ENSZ-tagállamok fejlesztéséről és gazdasági együttműködéséről a vitát. A fogyatékosságokat felszámolják, a jót tovább javítják Hannoveri tanácskozás az Euréka-tervről Az állami szintű terrorizmus újabb példája A CIA fogságából szabadult szovjet diplomáciai munkatárs sajtóértekezlete Washingtonban (ČSTK) - A Szovjetunió washingtoni nagykövetségén novemoei 4-én sajtóértekezletet tartottak amerikai és külföldi újságírók részére, amelyet Vitalij Jurcsenko felelős szovjet diplomáciai munkatárs kérésére hívtak össze. Az amerikai tömegtájékoztató eszközök ugyanis nemrégen azt a „szenzációs“ hírt jelentették, hogy Jurcsenko állítólag saját akaratából érkezett az Egyesült Államokba és ott politikai menedékjogot kért. Ez szemenszedett hazugság, állapította meg tegnap a TASZSZ hírügynökség. Amint maga Vitalij Jurcsenko elmondta, augusztus elején olaszországi szolgálati útja során Rómában ismeretlen személyek elhurcolták őt, erőszakot alkalmaztak ellene, s eszméletlen állapotban erős készítmények hatása alatt a tengerentúlra szállították. Az Egyesült Államokban elszigeteltségben tartották Vitalij Jur- csenkot, valamiféle vegyületek beszedésére kényszerítették és nem engedték, hogy érintkezésbe lépjen hivatalos szovjet képviselőkkel. A szovjet nagykövetség nemegyszer kérte az USA külügyminisztériumát, hogy engedélyezzen személyes találkozást Jur- csenkóval. A válasz mindig az volt, hogy Jurcsenko állítólag nem óhajtja az ilyen találkozást. Amint Vitalij Jurcsenko a sajtó- értekezleten elmondotta, csupán november 2-án sikerült kihasználnia az őt őrző személyek figyelmetlenségét és ki tudott szabadulni, s eljutott a szovjet nagykövetségre. Jurcsenkót csaknem 3 hónapon át rendszeresen és intenzíven lélektanilag befolyásolták. Fogva tartói, ahogy a CIA munkatársait nevezte, egész idő alatt érintkezésben álltak vele, meg akarták törni akaratát és az amerikai kémszolgálatot érdeklő adatokat akartak szerezni tőle. Egy percig sem volt egyedül: külön ügyeletesek szigetelték el őt a külvilágtól és körülvették „gondoskodásukkal“. Sót, amikor nyugovóra tértem, mondja, szobám ajtaját mindig nyitva hagyták és a szomszédos helyiségben láttam őrzőmet, aki nem vette le rólam a szemét. Jurcsenkót igen erős készítmények szedésére kényszerítették. Ezenkívül állandóan fenyegették és igyekeztek meggyőzni őt, hogy állítólag áruló és ezért jobb volna, ha felhagyna a hazatérés gondolatával, ahol állítólag börtön vagy halál vár rá. A CIA kihasználta a „szabad sajtót“ is: a kémhivatal az amerikai tömegtájékoztató eszközökben hatalmas szovjetellenes kampányt indított, amelynek célja Jurcsenko lejáratása volt és annak a benyomásnak a keltése, hogy már évek óta az amerikai hírszerzésnek dolgozik. A CIA nem feledkezett meg arról, hogy ezekkel az anyagokkal megismertesse Jurcsenkót. Amikor ez nem segített, pénzt és élete végéig „anyagi gondoskodást“ ígértek neki. Röviddel azelőtt, hogy Jurcsenkónak sikerült őrzőitől megszöknie, meglátogatta őt William Casey-nek, a CIA igazgatójának egyik legközelebbi munkatársa, aki azt javasolta, hogy kössön meghatározatlan időre szóló megállapodást, amely szerint Jurcsenko - az amerikai kémszolgálattal folytatott együttműködésért cserében - egymillió dollár „egyszeri juttatást“ kapjon, valamint évi 62 ezer dollár „garantált járadékot“ és ehhez hasonló „előnyöket“. Találkozót rendeztek magával Caseyvel is. Csaknem három hónapig tartott az, amit a szovjet diplomata valóságos kínzásnak nevezett és ami lényegében nem volt más, mint az állami terrorizmus újabb megnyilvánulása azok részéről, akik világgá kürtölik „a nemzetközi terror elleni harcot“, írja á TASZSZ hír- ügynökség. Hogyan értékelhető másként az, ami Jurcsenkóval, a diplomáciai útlevéllel rendelkező munkatárssal történt, aki elrablása idején nem az Egyesült Államokban, hanem egy más országban tartózkodott? És ez nemcsak a terrorizmus megnyilvánulása volt. Ezzel a tettével az Egyesült Államok durván megsértette a szovjet diplomata alapvető emberi jogait. Különféle vegyi készítmények és fenyegetések által meg akarták fosztani gondolkodási és érzelmi képességétől, olyan eltompult teremtményt akartak belőle csinálni, aki engedelmesen aláveti magát azok akaratának, akiknek az egyetértésével oly durván lábbal tiporták emberi méltóságát. Ez a cselekedet szöges ellentétben áll az erkölcs és az igazságosság általános fogalmával és a nemzetközi törvényekkel. Azok követték el, akik a leghangosabban lármáznak arról, hogy Keleten állítólag „megsértik az állampolgári jogokat és szabadságjogokat“, azok, akik szabadságharcosként tüntetik fel magukat. A szovjet nagykövetség jegyzéket adott át az USA külügyminisztériumának, amelyben jogellenesnek és embertelennek minősíti az amerikai hatóságok eljárását Vitalij Jurcsenko szovjet állampolgár ellen és ezzel összefüggésben nyomatékosan tiltakozik. A jegyzékben azoknak a szigorú megbüntetését követeli, akik e bűntettet elkövették, valamint azt, hogy ne gördítsenek semmilyen akadályt Vitalij Jurcsenkónak az Egyesült Államokból a Szovjetunióba való azonnali távozása elé. Nyereménybetétkönyvek sorsolása (ČSTK) - A Cseh és a Szlovák Állami Takarékpénztár tegnap Olo- moucban közösen megrendezte a nyereménybetétkönyvek 64. országos sorsolását. A sorsolásban a két takarék- pénztár által kiadott minden nyereménybetétkönyv száma részt vett. A sorsolási rendszer szerint minden ezer betétkönyvre 25 nyeremény és egy 3000 koronás állandó összegű prémium jut. A nyereményeket az elmúlt sorsolási időszakban a betétkönyvön tartott átlagos pénzösszegből számítják ki. 250 százalékot nyertek a 882-re végződő számú betétkönyvek. 100 százalékot nyertek a 241-re, az 597-re és a 838-ra végződő számú betétkönyvek. 20 százalékot nyertek a következő számjegycsoportok bármelyikére végződő számú betétkönyvek: 017, 044, 110,148,171, 207, 311, 356, 399, 425, 445, 481, 556, 618, 655, 715, 743, 775, 846, 937 és 991. 3000 korona prémiumot nyertek a 908-ra végződő számú betétkönyvek. Itt azonban feltétel, hogy az egész sorsolási időszakban a betét összege legalább ezer korona volt. A nyereményeket november 21-től kezdve számítják ki és vezetik be a betétkönyvekbe. (A számok helyességéért a szer-' kesztöség nem vállal felelősséget.) ÚJ SZÚ 2 1985. XI. 6. Felújította munkáját a stockholmi konferencia Az ENSZ-ben folytatódott az ún. kambodzsai kérdés vitája