Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-06 / 262. szám, szerda
Arjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Cselekvő kapcsolat Választói úton-útfélen megállítják a kisváros nemzeti bizottságának idős képviselőjét. Gyakran még otthonában is felkeresik. Ki saját egyéni gondjának orvoslásában kér segítséget tőle, ki pedig a lakosságot foglalkoztató kérdésekre hívja fel a figyelmét, ô fáradhatatlanul intézkedik, tolmácsolja a kéréseket, panaszokat az illetékes szakbizottságoknak, felveti a javaslatokat a nemzeti bizottság tanácsának ülésén. A legutóbb a város végét csúfító vad szemétlerakat megszüntetéséért kilincselt, s eredményesen - egy szombaton társadalmi munkában ott szorgoskodott a környék apraja-nagyja az egyik üzemtől kapott tehergépkocsi körül, s ma már csak egy tiltó tábla emlékeztet a városképet rontó hajdani szemétdombra. Ismerősöm az ország mintegy 200 000 képviselőjével együtt rövidesen megvonja közéleti munkájának mérlegét. Kritikusan elemzik majd, megfeleltek-e a választók bizalmának, elvégezték-e azt, amit vártak tőlük. Annyit már most is megállapíthatunk, hogy nagyon sokan bátran nézhetnek vissza az elmúlt öt évre. Kétségeién, csak az a képviselő tudott helytállni, aki mindjárt a kezdettől szoros, mindennapi kapcsolatot alakított ki választóival. Számtalan példa bizonyítja, hogy azokon a településeken, ahol a lakosok összefogva törekednek a közös célok elérésére, ott gyorsabb az előrehaladás. Ennek az összefogásnak a megteremtésében pótolhatatlan szerepük van az aktív, rátermett képviselőknek. Mi kell ahhoz, hogy közmegelégedésre végezzék képviselői munkájukat? Röviden: felkészültség és bizalom. Ha a két feltétel bármelyike hiányzik, már nem képesek teljes értékű munkát végezni. A bizalomnak a személyes példamutatáson, a politikai elkötelezettségen, az állampolgári fegyelmen, a szocialista együttélés szabályainak megtartásán, a társadalmi tulajdon védelmén kell alapulnia. De kivívásához bizonyos személyes adottságok - a kapcsolat- teremtés képessége, vitázó és érvelő készség, céltudatosság és természetes tekintély is kell. Ugyanúgy elengedhetetlen, hogy a képviselő ismerje választókerülete életét, rendszeresen figyelemmel kísérje az emberek elégedettségét befolyásoló sok-sok tényezőt, mint pl. az áruellátást, a kiszolgálás színvonalát, vagy akár a gondozásra szoruló idős emberek sorsát. De részletekben tájékozottnak kell lennie a nemzeti bizottság lehetőségeiről, terveiről és elképzeléseiről is, mert csak így tud megalapozottan érvelni. Tudjuk, hogy nem nyújtotta az összes képviselő azt, amit elvártak tőle. Passzivutásuk leggyakoribb oka, hogy nincs kapcsolatuk választóikkal. Van ahol más körülmények gátolják tevékenységüket. Mindenesetre az eredmények felmérésén kívül a hiányosságok tanulságait is le kell vonnunk majd, hogy azok, akiket jövőre újraválasztanak, vagy először kapnak bizalmat, még eredményesebben teljesíthessék megbízatásukat. CSIZMÁR ESZTER A Morva Elektrotechnikai Vállalat michalovcel üzemében villanymotortengelyeket gyártó gépsort helyeztek próbaüzembe: egy PR 16 típusú robotból, három manipulátorból és három esztergából áll. A lépés célja a gyártmányok minőségének maximális javítása és megbízhatóságuk növelése. A próbaüzemelés után további ilyen gépsorok üzembe helyezését tervezik. A képen Dušan Domány mérnök a próbaüzemelést ellenőrzi. (Jozef Veselý felvétele - ČSTK) ORSZÁGSZERTE TANÁCSKOZNAK A KOMMUNISTÁK A fogyatékosságokat felszámolják, a jót tovább javítják Irányt mutat a CSKP KB 15. ülése • Határidő előtt teljesítik a terveket • Nem riadnak vissza az áldozathozataltól • Kiszűrik a selejtet Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 15. ülésével kezdetét vette a párt XVII. kongresszusára való felkészülés igényes időszaka. A pártszervek és -szervezetek fokozták aktivitásukat. Olyan jelentős és azóta számos követőre talált kezdeményezés látott napvilágot, mint a prágai felhívás, hazánk minden kerületében - és később a járásokban is - gazdasági pártaktíva-értekezleteket szerveztek, melyeken felszólaltak a CSKP KB Elnökségének tagjai és póttagjai, a KB titkárai, valamint az SZLKP KB, a kerületi és a járási pártbizottságok tisztségviselői. A napokban elérkeztünk a kongesszusl felkészülés további igen fontos szakaszához: megkezdődtek az évzáró taggyűlések. Tárgyszerű beszámolók, a pártmunka további javítását, a gazdasági feladatok hiánytalan teljesítését célzó, lényegre törekvő vitafelszólalások, a terv teljesítésére, a termékek minőségének további javítására irányuló konkrét kezdeményezések jellemzik ezeket a tanácskozásokat. Gustáv Husák elvtárs a központi bizottság 15. ülésén többek között a következőket mondotta: „Különösen fontos követelmény, hogy azok a feladatok, amelyekről a központi bizottság tárgyal, tükröződjenek az évzáró taggyűlések és a pártkonferenciák előkészítése és lefolyása során minden egyes pártszervezet és pártszerv, az összes kommunista munkájában. Pártunk erejét ezeknek a feladatoknak a következetes megvalósítására kell összpontosítani.“ Az évzáró taggyűléseken elhangzó beszámolókban és vitafelszólalásokban valóban tükröződnek a központi bizottság legutóbbi ülésén és a korábbi tanácskozásokon fontosnak tartott gondolatok. Vranovban a Bukóza nemzeti vállalat 70 tagot és jelöltet számláló 2. számú alapszervezetének évzáró taggyűlésén - a CSKP KB 15. ülésének szellemében - az évi és a 7. ötéves terv határidő előtti teljesítését tűzték ki célul. Ez a feladat sok áldozatvállalást igényel tőlük. A beszámolóból kitűnt, hogy az idei szokatlanul kemény tél jelentős károkat okozott és főleg 3 munkacsoport tevékenységét nehezítette meg. A pártszervezet és a gazdasági vezetők aktívát rendeztek, melyre a szocialista munkabrigádok vezetőit is meghívták. Mindenkinek volt jól felhasználható indítványa, konkrét javaslata. Azóta több mint fél év telt el. A kommunisták vezetésével 38 rendkívüli műszakot szerveztek, és az eredmények nem maradtak el. A párttagok tanácskozásán elhatározták, hogy az év vége előtt fokozzák a munkatempót, hogy az egész kollektíva célba érjen. Alkotó lendület, az eddig még nem teljesen feltérképezett és jó termelési eredmények elérésével kecsegtető technológiai módszerek feltárására való törekvés jellemzi az évzáró pártgyűléseket. Ez megmutatkozott a december 17-én sorra kerülő pártkonferenciát megelőző pártcsoport-gyűlése- ken is a Martini Nehézgépipari (Folytatás a 2 oldalon) SZERDA 1985. november 6. XXXVIII. évfolyam 262. szám Ára 50 fillér Gorbacsov-Shultz találkozó a Kremlben (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap a Kremlben fogadta George Shultz amerikai külügyminisztert, aki a két hét múlva esedékes genfi legfelsőbb szintű szovjet-amerikai eszmecserék előkészítésével összefüggésben szovjetunióbeli munkalátogatáson tartózkodik. A találkozón jelen volt Eduard Sevardnadze külügyminiszter is. A megbeszéléseken áttekintették a szovjet-amerikai kapcsolatok jelenlegi helyzetével és a nemzetközi helyzettel összefüggő elvi kérdéseket. Mihail Gorbacsov leszögezte, hogy a szovjet vezetés nagy jelentőséget tulajdonít a genfi csúcstalálkozónak és abból indul ki, hogy annak konstrukív, tárgyszerű lefolyása hozzájárulna a kétoldalú kapcsolatok javításához és a nemzetközi helyzet stabilizálásához. Mihail Gorbacsov rámutatott arra, hogy a két ország vezetőinek a biztonsági kérdésekre, minde- nekelót a legfontosabb feladatra, az űrfegyverkezés megakadályozására és a földön folyó fegyverkezés leállítására kelleneösszpontosítania. A szovjet vezető rámutatott a háborús veszély csökkentésére és a feszültség felszámolására irányuló kétoldalú törekvések fontosságára. George Shultz síkraszállt amellett, hogy a küszöbönálló csúcsszintű találkozó konstruktív és eredményes legyen. A megbeszélésekre nyílt, tárgyszerű légkörben került sor. Shultz és kísérete tegnap elutazott Moszkvából. Bohuslav Chňoupek Indonéziában (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter tegnap hivatalos látogatásra Indonéziába érkezett, ahol indonéz kollégájával Mochtar Kusumaatmad- jával folytat tárgyalásokat. Bohuslav Chňoupek Indonézia után hivatalos látogatást tesz Ausztráliában, Új-Zélandon és Szingapúrban. Ülés Genfben (ČSTK) - Az atom- és ürfegy- verekről folyó szovjet-amerikai tárgyalások keretében Genfben tegnap ülést tartott a közepes hatótávolságú atomfegyverekkel foglalkozó munkacsoport. Ünnepi fogadás az októberi forradalom 68. évfordulója alkalmából. Felújította munkáját a stockholmi konferencia (ČSTK) - Stockholmban tegnap megkezdődött az európai bizalom- és blztonságérősítő intézkedésekről, valamint a leszerelésről tárgyaló konferencia nyolcadik fordulója. Sztanko Todorov, a bolgár küldöttség vezetője felhívta a konferencia résztvevőinek figyelmét a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testülete nemrégen Szófiában megtartott ülésének dokumentumaira, amelyek reális utat mutatnak az atomháború veszélyének elhárításához és a nemzetközi kapcsolatokban az enyhüléshez való visszatéréshez. A szófiai ülés nyilatkozatának szövegét átadták a stockholmi konferencián résztvevő küldöttségeknek. Az 1984. január 17-én kezdődött stockholmi leszerelési konferencia résztvevői, 33 európai ország, az USA és Kanada képviselői egyetértettek abban, hogy ez a fórum a megbeszélések (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Jurij Kandalov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja tegnap ünnepi fogadást rendezett az októberi forradalom 68. évfordulója alkalmából. Jelen voltak: Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök, Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Ladislav Abrahám, Ignác Janák, Ján Janik, Elena Litvajová, Ľudovít Pezlár, Gejza Šlapka és Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, Bohuš Trávníček, az SZLKP KB titkárságának tagja és Eugen Turzo, az SZLKP KERB elnöke. Ugyancsak jókívánságaikat fejezték ki a főkonzulnak az SZLKP KB osztályvezetői, az SZNT alelnökei, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettesei és miniszterei, a Szlovák Nemzeti Frontba tömörült politikai pártok és társadalmi szervezetek tisztségviselői, Bratislava, a szlovákiai kerületek és járások párt- és állami szerveinek képviselői, a Csehszlovák Néphadsereg tábornoki karának tagjai és más személyiségek. Jelen volt még Viktor Gigyenko ezredes, a bratislavai szovjet katonai parancsnokság képviselője, valamint a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság küldöttsége, amely Vlagyimir Konovalovnak, a társaság szövetségi vezetősége alelnökének vezetésével hazánkban részt vesz az októberi forradalom 68. évfordulójának ünnepségem és a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának megnyitásán.