Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-29 / 282. szám, péntek
Elsőrendű feladat a béke megszilárdítása Mihail Gorbacsov felszólalása a parlament ülésszakán A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszakán szerdán Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára beszédet mondott a genfi legmagasabb szintű szovjet-amerikai találkozó eredményeiről. A beszéd első részét lapunk tegnapi számában közöltük. Már az elnökkel folytatott elsó négyszemközti beszélgetésen - s a genfi tárgyalásokon ezeknek a beszélgetéseknek jelentős szerepük volt, - világosan megmondtuk, hogy a szovjet küldöttség a nemzetközi élet homlokterében álló legégetőbb problémák megoldását jött keresni. E probléma az atomháború elhárítása, a lázas fegyverkezés megállítása. Elmondtam az elnöknek, hogy ebben rejlik találkozónk fő értelme, s ugyancsak ez határozza meg eredményeit. Hangsúlyoznom kell, Genfben a tárgyalások esetenként nagyon élesek voltak, s mondhatom, hogy fölöttébb nyíltak. Itt nem lehetséges hogy kölcsönösen hazudjunk egymásnak, s nem lehet politikai és propagandisztikus sablonok mögé bújni, mert a háború és béke ezen alapvető kérdéseitől nagyon sok függ. A találkozón az amerikai fél ke- ményfejűen ragaszkodott a „stra- tégiai-védelmi kezdeményezés“ programjának megvalósításához. Azt mondták nekünk, kizárólag védelmi eszközök létrehozásáról van szó, amelyek állítólag egyáltalán nem fegyverek. Arról is beszéltek, hogy ezek az eszközök elősegítik a helyzet stabilizálását, és minden atomfegyver felszámolását. Javasolták, hogy „megosztoznak“ velünk ezeken az eszközökön valamilyen belátható időn belül, s hogy kölcsönösen nyissuk meg egymás elótt a laboratóriumok ajtaját. Az elnöknek nyíltan elmondtuk, hogy az ilyen értékeléssel nem értünk egyet. A kérdéseket gondosan elemeztük, egyértelmű következtetésre jutottunk. A kozmikus fegyverek egyáltalán nem védelmiek. Azt a veszélyes illúziót kelthetik, hogy a kozmikus „pajzs“ mögül lehetséges az elsó atomcsapás megtétele, s ezzel párhuzamosan elhárítható vagy legalábbis gyengíthető a válaszcsapás. Milyen garanciák vannak ugyanis arra, hogy az űrfegyvereket nem használnák-e ki a földi célpontok elleni támadásra? Minden jel arra utal, hogy az USA rakétaelhárító kozmikus rendszere egyáltalán nem tekinthető „pajzsnak“, hanem az egységes támadó komplexum részének. Természetesen nem érthetünk egyet azon állítással, hogy e program által feltételezett kozmikus eszközök nem fegyverek. Hasonló módon nem bízhatunk azokban az állításokban sem, hogy az Egyesült Államok megosztozik velünk mindazon, amit sikerül neki ezen a téren kifejlesztenie. Ha meg kell nyitni a laboratóriumokat, akkor kizárólag a csapásméró kozmikus fegyverek betiltásának ellenőrzésére, s egyáltalán nem ezek legalizálására. Szóltak nekünk arról a kívánságukról, hogy el szeretnék távolítani a rakéták keltette félelmet, s el akarják érni minden nukleáris fegyver felszámolását. Az ilyen óhajt csak üdvözölni lehet, teljesen megfelel a mi politikánk céljainak. Viszont sokkalta egyszerűbb megsemmisíteni ezeket a fegyvereket anélkül, hogy csapásméró kozmikus rendszereket hoznánk létre. Minek pazarolni a tíz- és százmilliárd dollárokat, s az atomeszközök mellé még kozmikus fegyvereket is felhamozni? Mi értelme van ennek? Feltettem a kérdést az elnöknek: komolyan gondolja-e az amerikai fél, hogy ha létrehozzák az amerikai ürfegyvereket, akkor mi korlátozni fogjuk stratégiai potenciálunkat, és sajátkezűleg segítünk az USA-nak potenciálunk gyengítésében? Erre nem lehet számítani. Az ellenkezője fog történni: a Szovjetunió az egyensúly felújítása érdekében kénytelen lesz növelni fegyvereinek hatékonyságát, pontos'ságát és erejét, hogy semlegesítse - amennyiben ez szükséges lesz - a „csillagháborúk“ amerikaiak által létrehozott elektronikus kozmikus gépezetét. S talán nagyobb biztonságban érzik majd magukat az amerikaiak, ha a Washington által eltervezett űrfegyverek mellett megjelennek a mi fegyvereink is? Hiszen az Egyesült Államokban nem remélhetik, hogy a világűrben megszerzik a monopolhelyzetet. Mindez fölöttébb komolytalan elképzelés. Az amerikai kormány még mindig nem hagyott fel a katonai fölény megszerzését célzó reményekkel. Most is, amikor megkezdik a lázas űrfegyverkezést, úgy vélik, hogy az elektronikában és a számítástechnikában megelőznek bennünket. De mi megtaláljuk a választ, ahogy a múltban már többször is megtaláltuk. Emellett a válasz hatékony, megfelelően gyors, és lehet, hogy nem is olyan költséges lesz, mint az amerikai program. Ezt az elnöknek is teljesen világosan megmondtuk. Gondolom, kapcsolatainkban a valódi fordulathoz - amely megfelelne a Szovjetunió és az USA, valamint az egész világ nemzetei érdekeinek -, elkerülhetetlenül új hozzáállásokra, sok dologban új szemléletre, mindenekelőtt a két ország vezetésének politikai akaratára van szükség. A Szovjetunió, ezt Genfben hangsúlyoztuk, nem érez gyűlöletet az USA iránt, becsüli az amerikai népet. Politikánkkal nem fogjuk károsítani az USA nemzeti érdekeit. De nemcsak ez: nem kívánnánk például a stratégiai egyensúlynak a mi javunkra történő megváltozását sem. Azért sem kívánnánk, mert az ilyen helyzet erősítené a bizalmatlanságot a másik fél részéről, s növelné az általános helyzet destabilizálását. Az élet úgy alakul, hogy mindkét országnak hozzá kell szoknia a stratégiai egyensúlyhoz, mint természetes állapothoz. El kell jutnunk ahhoz, hogy egyformán ítéljük meg," mindegyik fél fegyverzetének milyen szintjét lehet elégségesnek tekinteni a megbízható védelem szempontjából. Meggyőződésünk, hogy az ilyen elégséges szint sokkal alacsonyabb annál, mint amivel most a Szovjetunió és az Egyesült Államok valóságban rendelkezik. Ez viszont azt jelenti, hogy lehetséges komoly gyakorlati lépéseket tenni a fegyverzet korlátozása és csökkentése felé. Olyan intézkedéseket, amelyek nemcsak hogy nem gyengítik, hanem szilárdítják mind a Szovjetunió, mind az USA biztonságát, az általános stratégiai stabilitást a világban. Mit lehet mondani a további kérdésekről, amelyeket a találkozón áttekintettünk? A regionális konfliktusok problémájával kezdem. Mindkét fél aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világban még vannak ilyen „forró“ pontok. Ez érthető is. Az ilyen konfliktusok veszélyesek, különösen akkor, amikor a nukleáris korszakban fennáll a kiterjedésük veszélye. Az ilyen konfliktusok okairól és felszámolásuk módjairól alkotott elképzeléseink nemcsak különbözőek, hanem - mondhatom - egyenesen ellentétesek. Az USA, amely megszokta hogy az „érdekszférák“ kategóriájában gondolkodjon, ezeket a problémákat a Kelet és a Nyugat közötti versengésnek tulajdonítja. Ez a mi korunkban viszont anachronizmus, imperialista gondolkodás, amely elutasítja a népek többségének azt a jogát, hogy önállóan mérlegeljen és döntsön. Az ilyen konfliktusok forrásai mélyek, sokrétűek - részben a történelemben gyökereznek, de mindenekelőtt azokban a társadalmi és gazdasági körülményekben, amelyeket a függetlenségüket elnyert országok örököltek. A regionális konfliktusok problémáival kapcsolatban bizonyára nem véletlen, hogy az USA hallgatólagosan megkerüli a dél-afrikai apartheid barbárságát, a Dél-afrikai Köztársaság szomszédaival szemben tanúsított agresszivitását, Közép-Afrikában és Délkelet- Ázsiában az amerikai bábrezsimek háborúit, Izrael bűntetteit a Közel-Keleten, és még sok egyebet. Washington megkísérli egy sorba állítani a nemzeti fel- szabadulás és társadalmi fejlődés útján haladó államok törvényes kormányait, és az ellenforradalmat. Az ilyen magyarázatokat, természetesen, nem fogadhattuk el. Az elnöknek megmondtuk, hogy síkraszállunk minden nép szabadságra és függetlenségre való elidegeníthetetlen jogáért, azért, hogy önállóan választhassák meg saját útjukat, síkra szállunk, hogy ezt a jogot senki se tagadhassa meg, hogy ne tegyenek kísérleteket a külső beavatkozásra, hogy a szabadság győzzön és ne az önkény. A függetlenségüket védelmező népek oldalán álltunk és fogunk állni. Ez a mi elvi politikánk. Az elnök az Afganisztán körüli kérdést is érintette. Ezzel összefüggésben ismét megerősítettük, a Szovjetunió következetesen törekszik az Afganisztán körüli helyzet politikai rendezésére. Azt kívánjuk, hogy a velünk szomszédos baráti Áfganisztán független, el nem kötelezett állam legyen, hogy garantálják az Afganisztán belügyeibe való be nem avatkozást. Ezzel megoldódna a szovjet csapatok kivonása is ebből az országból. E kérdésben a Szovjetunió és az afgán kormány teljesen egyetért. Mindenekelőtt az USA az, amely akadályozza e kérdés mielőbbi megoldását, hiszen ó pénzeli, támogatja és látja el fegyverekkel az ellenforradalmi bandákat, aláássa a helyzet normalizálására tett kísérleteket. A tárgyalásokon fontos helyet kaptak a kétoldalú kapcsolatok. E téren az utóbbi időben tapasztalható bizonyos élénkülést most konkrét megállapodások is ösztönzik, egyezmény született a tudományos, oktatási és kulturális kapcsolatok fejlesztéséről, az országaink közötti légi közlekedés felújításáról. Az ebben rejlő potenciál teljes mértékű kibontakoztatása természetesen sokkal könnyebb lenne akkor, ha elkezdődne a biztonság kérdéseinek megoldása, amelyek meghatározzák kölcsönös kapcsolatainkat. S ha együttműködünk, akkor ezt az egyenjogúság alapján, minden megkülönböztetés és előzetes feltétel nélkül, a másik fél belügyeibe való beavatkozási kísérletek nélkül kell tenni. Ez a mi szilárd és következetes álláspontunk. Miként lehet értékelni a genfi találkozó fő eredményeit? A találkozó kétségkívül jelentős eseménynek számít. Hasznos volt a közvetlen, a világos és konkrét dialógus, hasznos volt a lehetőség az álláspontok összevetésére. Túlságosan sok veszélyes és kiélezett probléma gyülemlett fel, ezeket tárgyilagosan fel kellett mérni és meg kellett kísérelni, hogy kimozdítsuk őket a holtpontról. Értékeljük a személyes kapcsolatot az USA elnökével. Az államok közötti kapcsolatokban a leg-' felsőbb vezetők párbeszéde mindig az igazság pillanatának tekinthető. Fontos, hogy az ilyen párbeszédre sor kerüljön, ez a jelenlegi bonyolult időszakban önmagában is stabilizáló tényező. Azonban realisták vagyunk, s nyíltan el kell mondanom, hogy a lázas fegyverkezés megállításával kapcsolatos legfontosabb kérdésekben a találkozón nem sikerült megoldást találni. Az a tény, hogy az USA vezetése nem volt hajlandó lemondani a „csillagháborús“ programról, lehetetlené tette, hogy Genfben konrét megállapodások szülessenek a reális leszerelésről, mindenekelőtt a nukleáris és űrfegyverek problémáiról. A mindkét oldalon felhalmozott fegyverek mennyisége a találkozó után sem csökken, a lázas fegyverkezés folytatódik. Ez szükségszerűen csalódást vált ki. Továbbra is jelentős ellentétek vannak a Szovjetunió és az USA között a világhelyzet, és az egyes térségekben tapasztalható fejlődés további alapvető kérdéseiben is. Távolról sem akarjuk azonban csökkenteni a Genfben elért megállapodások jelentőségét. Ezek közül megemlítem a legfontosabbat. Mindenekelőtt a közös nyilatkozatban rögzített azon közös véleményről van szó, hogy az atomháborút soha nem szabad kirobbantani, s abban nem lehet győztes, továbbá a Szovjetunió és az USA azon kötelezettségvállalásáról, hogy kapcsolataikat e vitathatatlan igazság alapján fogják építeni, s nem törekednek katonai fölényre. Úgy véljük, hogy ennek az értelmezésnek - amelyet közösen, a legfelsőbb szinten is megerősítettünk - valóban a két ország külpolitikája alapjává kell válnia. Ha van ismerve az, hogy az atomháború jellegénél fogva nem szolgálhatja semmilyen racionális cél elérését, ez azt jelenti, hogy annál erősebben kell ösztönözni az elhárítását, a tömegpusztító eszközök fejlesztésének és kipróbálásának leállítását, a felhalmozott nukleáris készletek teljes megsemmisítését. Ezért is megengedhetetlen új területeken elindítani a lázas fegyverkezést. A közös nyilatkozat természetesen nem szerződés, azonban a két ország vezetőinek sokmindenre kötelező elvi álláspontja. A Szovjetunió és az USA egyértelműen megerősítette kötelezettségvállalását, hogy hozzájárul az atomsorompó-szerződés hatékonyságának sokoldalú növeléséhez, s megegyeztek a további közös gyakorlati lépésekben e téren. A jelenlegi nyugtalan nemzetközi helyzetben ennek nem kicsi a jelentősége a világban a stabilitás erősítése, az atomháború veszélyének csökkentése szempontjából. Alapvető a jelentősége annak, hogy a két ország vezetői közösen síkra szálltak az olyan barbár tömegpusztító fegyverek általános és teljes betiltásáért, mint amilyenek a vegyi eszközök. Szeretnénk remélni, hogy az USA a gyakorlati politikában is e fontos értelmezés szerint fog eljárni. A szovjet-amerikai kapcsolatok keretét messze túllépi az a megállapodás, hogy a Szovjetunió és az USA vezetése, más részt vevő államokkal egyetemben, a stockholmi konferencián elő fogja segíteni annak mielőbbi befejezését olyan dokumentum elfogadásával, amely felölelné az erő alkalmazásáról való lemondást rögzítő konkrét kötelezettségeket és a bizalom növelése érdekében hozott kölcsönösen elfogadható intézkedéseket egyaránt. Csak üdvözölni lehet, hogy a találkozónak köszönhetően több fontos megegyezés született a Szovjetunió és az Egyesült Államok kétoldalú együttműködése fejlesztésének számos irányában. Úgy gondolom, hogy ezek jó alapot jelentenek az országaink és népeink közötti bizalom erősítéséhez, természetesen akkor, ha mindahhoz, amit kidolgoztunk, lelkiismeretesen látnak hozzá, s fejlesztik mindazt a jót, amit ezek tartalmaznak és nem fognak kiagyalt indokokat keresni azért, hogy meghiúsíthassák ezeket a megállapodásokat. Külön kell szólni arról, milyen jelentősége van a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok folytatásáról szóló genfi megállapodásnak, beleértve az újabb legfelsőbb szintű találkozót is. Joggal mondhatom tehát, hogy Genf általános mérlege pozitív. E reményt keltő eredmény eléréséhez kétségkívül döntő mértékben járult hozzá országunk konstruktív és következetes politikája. Igazságtalan lenne ugyanakkor nem elmondani azt is, hogy a találkozón az amerikai fél magatartásában is megnyilvánultak bizonyos reális elemek, ami elősegítette több kérdés megoldását. Igaz az, hogy minden hasznos dolognak, amiről Genfben megállapodtunk, a valódi jelentősége csak a gyakorlati tettekben nyilvánulhat meg. Ezzel kapcsolatban ki kell jelentenem, hogy a Szovjetunió teljes határozottsággal és az USA-val való becsületes együttműködés szellemében továbbra is a lázas fegyverkezés megállítására, a nemzetközi helyzet átfogó javítására törekszik, s nem kívánja csökkenteni ennek a munkának az ütemét. Reméljük, hogy hasonló magatartást fog tanúsítani az USA is. Meggyőződésem, hogy ez esetben a Genfben végzett munka meghozza igazi gyümölcseit. így értékeljük mi ezt az eseményt és szerepét a nemzetközi kapcsolatokban. Megnyugvással jelenthetem ki, hogy ezzel az értékeléssel szövetségeseink - a testvéri szocialista országok is azonosulnak. Ezt teljes mértékben igazolja a Varsói Szerződés tagországai vezető képviselőinek találkozója Prágában, amelyre közvetlenül a legfelsőbb szintű szovjet-amerikai tárgyalások befejezése után került sor. A prágai találkozó résztvevői hangsúlyozták, hogy a helyzet természetesen továbbra is bonyolult marad. Az egészségesebbé tételéért vívott küzdelem folytatódik, de ennek a harcnak a feltételei - és ezt már most elmondhatjuk - javultak. A genfi csúcstalálkozó jelentős eleme a mi hosszú távú, közös és összehangolt igyekezetünknek, amelynek a béke biztosítása a célja. Természetesen felmerül a kérdés: hogyan alakul „a helyzet a genfi szovjet-amerikai találkozó eredményeinek fényében? Mint* már mondottam, nagy jelentőséget tulajdonítunk a Genfben elért megállapodásnak a legfelsőbb szintű szovjet-amerikai találkozó folytatásáról. Hangsúlyozni szeretném, hogy e kérdést nem formálisan közelítjük meg. Nemcsak az a fontos, hogy a két ország vezető képviselői ismét találkoznak, hanem az, hogy milyeri eredményeket hoznak majd a találkozók. A népek gyakorlati előrelépést várnak azon az úton, amelyet Genf kitűzött. Mi éppen erre fogunk törekedni. Már most kell készülni a további legfelsőbb szintű szovjet-amerikai találkozókra, mindenekelőtt a gyakorlati politika terén. S hogy az elkövetkező megállapodások elérését ne bonyolítsák, mindkét félnek - ez a meggyőződésünk - elsősorban olyan akcióktól kell tartózkodnia, amelyek aláásnák azt, amit Genfben elértünk. Tartózkodni kell az olyan akcióktól, amelyek gátolnák a tárgyalásokat és megszegnék a lázas fegyverkezés érvényben lévő korlátozásait. Ez mindenekelőtt azt feltételezi, hogy becsületesen és pontosan megtartják a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló szerződést, valamint a SALT-2 szerződésre vonatkozó rendelkezéseinek tiszteletben tartását mindkét fél részéről. Természetesen az a fontos, hogy létrejöjjenek a lázas fegyverkezés valódi korlátozásának lehetőségei, s hogy hozzá lehessen látni a felhalmozott nukleáris készletek csökkentésével kapcsolatos gyakorlati lépésekhez. Van ilyen lehetőség? Szilárd meggyőződésünk, hogy van. A rakétafegyverek korlátozásával kapcsolatos javaslataink és az amerikai javaslatok most ugyan sokban eltérnek, ezt a körülményt azonban nem dramatizáljuk. A kompromisszumos megoldások lehetségesek, s mi készek vagyunk ezek keresésére. Nem lehet kétséges, az események ilyen alakulása mellett megoldódna a megbízható ellenőrzés kérdése is, amiben a Szovjetunió is felettébb közvetlenül érdekelt. Itt nem lehet csak a szavakra hagyatkozni, annál is inkább, hogy a leszerelésről, az ország védelméről van szó. Ezeknek a kérdéseknek a megoldásához azonban teljességgel elkerülhetetlen szilárdan becsukni azt az ajtót, amelyen keresztül a fegyverek kikerülhetnének a világűrbe. Enélkül ugyanis a nukleáris eszközök radikális csökkentése (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÓ 4 1985. XI. 29
