Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-25 / 278. szám, hétfő
Hozzájárulnak a népgazdaság fejlesztéséhez (ČSTK) - A Nemzeti Fronthoz tartozó Állattenésztők Csehországi Szövetsége azáltal, hogy mintegy 96 ezer tagjának segítséget nyújt az állat- tenyésztéssel és -tartással kapcsolatos problémák megoldásában, hozzájárul a népgazdaság fejlesztéséhez is. A tagságot képviselő mintegy 300 küldött szombaton Prágában a Kultúrpalotában megtartotta a szövetség IV. kongresszusát. Ezen értékelték a tagság munkájának eddigi eredményeit, és meghatározták a további feladatokat. A tanácskozáson részt vett a CSKP Központi Bizottságának és a CSSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának küldöttsége is, melyet Miloslav Vácik, a CSSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának alelnöke vezetett. A beszámolót Jaromír Kubart, a szövetség elnöke tartotta. Elemezte a szövetség III. kongresszusa óta végzett tevékenységet. Feladatuk volt, hogy sokoldalúan fejlesszék a kisállat- tenyésztés minden ágazatát. A tenyésztők körében a legelterjedtebb a baromfi-, a juh-, a kecske- és a nyúl- tenyésztés. A szövetség tagjai rendszeresen részt vesznek a hazai és külföldi kiállításokon. A beszámolót követően a szövetség legaktívabb tisztségviselőit Az Építésben Szerzett Érdemekért és A Kiváló Munkáért kitüntetéssel jutalmazták, amelyeket köztársaságunk elnöke adományozott. A vitában felszólalt Miloslav Vácik is. Foglalkozott társadalmunk időszerű feladataival, beleértve a XVII. párt- kongresszusra való előkészületeket. A szövetség IV. kongresszusa vasárnap folytatódott. A tanácskozáson ismét részt vett a CSKP Központi Bizottságának és a CSSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának küldöttsége. A kongresszus második napja vitával telt. Ezután a küldöttek megválasztották a szövetség 65 tagú központi bizottságát, valamint a központi ellenőrző és revíziós bizottságot. Az Állattenyésztők Csehországi Szövetségének elnökévé Antonín Černoškát, titkárává Milan Havlíkot választották. Fel kell tárni a tartalékokat (Folytatás az 1. oldalról) kelte a vállalat eredményeit, és kitűzte a következő időszak feladatait. A tanácskozáson megjelent Ignác Janák, az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára. A beszámoló részletesen foglalkozott azokkal az eredményekkel, melyeket a vállalat 1983 óta ért el. Ez alatt az idő alatt az árutermelés 18,8, a nyereség 211 százalékkal nőtt. A vitában Ignác Janák is szót kért. Méltatta a dolgozókollektívák eredményeit és a pártszervezet, a kommunisták hozzájárulását a politikai és szervezőmunka javításához, a munkakezdeményezés fokozásához, valamint a gazdasági feladatok teljesítéséhez. Hangsúlyozta, hogy az elért eredmények újabb lendületet adnak a problémák gyorsabb megoldásához. Nem kis feladatok várnak a kommunistákra az innováció, a géppark korszerűsítése s az új gyártási technológiák bevezetése terén. Ezeknek a feladatoknak a megoldására aktivizálni kell a párttagokat, az élenjáró munkásokat, technikusokat, újítókat. Nagy figyelmet kell fordítani a dolgozókról való gondoskodásra és a minőségre is. A ledvicei (Teplicei járás) Mak- szim Gorkij Bányaüzem vájárai már november elejére teljesítették a 7. ötéves terv feladatait. Szombati pártkonferenciájukon elsősorban a szénfejtés hatékonysága fokozásának kérdésével foglalkoztak. A beszámolóból kitűnt, hogy az egyik legcélszerűbb munka- módszer a brigádrendszerú munkaszervezés és javadalmazás. A kommunista bányászok a XVII. pártkongresszus tiszteletére kötelezettséget vállaltak, hogy március 24-ig teljesítik a jövő év elsó negyedére előirányzott feladatokat. A plzeňi škoda Művek egyik legfontosabb üzemében, a villany- mozdonygyárban szombaton tartották a kommunisták pártkonferenciájukat, melyen megvonták munkájuk mérlegét. A beszámoló utalt arra, hogy az elmúlt választási időszakban több mint 400 villanymozdonyt gyártottak. Az ülésen foglalkoztak az eredmények mellett a gyártás folyamatosságát gátló tényezőkkel is. A jövő évben megkezdik az üzem korszerűsítését, hogy azután fokozhassák a munka termelékenységét. Eredményes négy évtized (Folytatás az 1. oldalról) bői a dolgozók kollektíváját levélben üdvözölte Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök. Értékelte a vájárok, munkások, technikusok és egyéb dolgozók, valamint a szocialista brigádok erőfeszítéseit és eredményeit. Hangsúlyozta a Szovjetunió sokéves testvéri segítségét, melynek urániparunk dinamikus fejlődése nagyban köszönhető. Gustáv Husák levélben annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az iparág dolgozói mindent megtesznek a XVII. pártkongresszuson kitűzött feladatok teljesítéséért. Ezután Josef Haman tájékoztatta a resztvevőket a Varsói Szerződés tagállamai legfelsőbb vezetői prágai találkozójának eredményeiről. A résztvevők teljes támogatásukról biztosították azt a konstruktív állásfoglalást, melyet Mihail Gorbacsov a genfi találkozón képviselt és rendkívül jelentős hozzájárulását a szocialista közösség béketörekvéseinek sikerre viteléhez. Teljes mértékben támogatták a Gustáv Husák és Mihail Gorbacsov baráti találkozójáról kiadott záródokumentumban foglaltakat is. Ennek értelmében készek sokoldalúan fejleszteni a szövet- ségesi kapcsolatokat és együttműködést, valamint erősíteni a két testvéri ország barátságát. Értékelték munkájukat (ČSTK) - A Honvédelmi Szövetség alapszervezeteinek évzáró tagsági gyűléseit követően szombaton hazánk összes kerületében járási konferenciára gyűltek össze a küldöttek. Értékelték a szervezet IV. kongresszusa, 1983 óta folytatott tevékenységüket. A szövetség járási konferenciái a kedvező eredményeken kívül foglalkoztak a fogyatékosságokkal is. Például a passzivitás kérdésével. Vannak olyanok is, akik csak a tagságból eredő előnyöket akarják élvezni, de vonakodnak attól, hogy bekapcsolódjanak a különféle társadalmi munkákba. Ennek ellenére az alapszervezetek munkájának mérlege jónak mondható. A Honvédelmi Szövetség nyitrai (Nitra) járási konferenciáján részt vett Václav Horáček altábornagy, a szövetség központi bizottságának elnöke. A résztvevők az utóbbi konferencia óta végzett tevékenységet kedvezőnek minősítették. Különösen jó eredményeket mutathat föl a repülő-műszaki iskola és az aeroklub. Járási konferenciát tartottak Komáromban (Komárno) is a Honvédelmi Szövetség tagjai. Tanácskozásukon részt vett Egyd Pepich vezérőrnagy, a Honvédelmi Szövetség Központi Bizottságának alelnöke, a Szlovákiai Központi Bizottság elnöke. A beszámoló megállapította: a Honvédelmi Szövetség tagjai a járásban kiváló eredményeket értek el a katonaköteles fiatalok felkészítése terén folyó szocialista versenyben, szlovákiai viszonylatban első helyet szereztek. A Havličkuv Brod-i járási konferencián Miloslav Vrba vezérőrnagy, a Honvédelmi Szövetség Csehországi Központi Bizottságának elnöke is részt vett és felszólalt. A tagság az elmúlt két évben 430 új taggal gyarapodott, s a járás 65 alapszervezetében 4800- an dolgoznak. Rozsnyón (Rožňava), Michalovcé- ben, Popradban, Bardejovban és Vra- novban is járási konferenciát tartottak a Honvédelmi Szövetség tagjai. Különösen jó eredményekről adhattak számot a rozsnyói konferencia résztvevői. A Honvédelmi Szövetség martini, zvoleni és žilinai járási konferenciájának küldöttei tevékenységüket értékelve megállapították, hogy az utóbbi években a korábbiakhoz képest több fiatalt sikerült bekapcsolni a szövetség munkájába. A csúcstalálkozó hasznos volt (ČSTK) - Jaromír Johanes külügyminiszter-helyettes szombaton fogadta Edward Rowny nagykövetet, az Egyesült Államok elnökének és külügyminiszterének kü- löntanácsadóját, aki azért érkezett hazánkba, hogy tájékoztasson arról, az Amerikai Egyesült Államok hogyan értékeli Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan genfi találkozóját és eredményeit. Az eszmecsere során megállapították, hogy a genfi találkozó hasznos volt. A csehszlovák fél annak a véleményének adott kifejezést, hogy teljes mértékben támogatja azt a konstruktív álláspontot, amelyet a Szovjetunió Genfben képviselt a Varsói Szerződés tagállamai közös irányvonalának szellemében. Jaromír Johanes külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta, hogy teljes egészében ki kell használni azokat a kedvezőbb feltételeket, amelyeket a genfi találkozó teremtett a nemzetközi helyzet megjavítására és az atomháború veszélyének elhárításához, a lázas fegyverkezés megállításához s a világűrre történő kiterjesztésének megakadályozásához, reális leszerelési intézkedések irányába történő átmenet biztosításához és a béke megszilárdításához vezető úton való haladás eléréséhez. A szocialista országok törekvése erre irányul. A Cernín-palotában tartott fogadáson részt vett William Lures, az Egyesült Államok csehszlovákiai nagykövete is. Elutazott hazánkból a szovjet küldöttség (ČSTK) - A szovjet küldöttség, mely Pjotr Sabanov kulturális miniszterhelyettes vezetésével részt vett hazánkban a szovjet kultúra napjainak rendezvénysorozatán, tegnap Prágából hazautazott. Genf jelentősége a gyakorlati tettekben mutatkozik meg Európai kulturális fórum A záródokumentum vitája (ČSTK) - Az európai kulturális fórum pénteki zárt plenáris ülésén nem sikerült megegyezésre jutni a Budapesten folyó tanácskozás záródokumentumáról, ezért az eredeti programtól eltérően a fórum vasárnap is folytatta munkáját. Losonczi Pál, az elnöki tanács elnöke a Parlamentben pénteken adott fogadást a kulturális fórum résztvevői számára. Beszédében többek között hasznosnak, nyíltnak és őszintének nevezte a fórum munkáját, s reményét fejezte ki, a tanácskozás eredményei hozzájárulnak a nemzetek közötti megértés elmélyítéséhez. Géprablás (ČSTK) - Az egyiptomi légitársaság Athén és Kairó között közlekedő Boeing 737-es gépét szombaton este elrabolták, s a máltai fővárosban kényszerítették leszállásra. A kalózakciót állítólag az „Egyiptomi Forradalmárok“ nevű szervezet tagjai hajtották végre, Líbiába vagy Tunéziába kívántak tovább haladni. Az egyiptomi kormány két C 130-as Hercules típusú katonai szállító repülőgépet küldött Máltára egy terroristaellenes kommandóval a fedélzetükön. A különleges egység vasárnap délután a La Valetta-i repülőtéren körülzárta az elrabolt gépet, amelynek fedélzetén mintegy száz utas tartózkodik. Az ellentmondó és meg nem erősített hírek szerint a géprablásnak már hét halálos áldozata van. Néhány szabadon engedett utas szerint a terroristák agyonlőtték az egyiptomi biztonsági erőknek a fedélzeten tartózkodó négy tagját. A lövöldözés során a géprablók egyike szintén meghalt. Több utas megsebesült, s ezeket Bonniéi máltai kormányfő közbenjárására szabadon engedték, s ugyancsak elengedtek 12 nőt és gyermeket. A terroristák azzal fenyegetőznek, ha nem kapnak üzemanyagot, folytatják az utasok kivégzését. Kairóban Mubarak elnök vezetésével tegnap válságstábot hívtak össze. Elrendelték az egyiptomi hadsereg fokozott harckészültségét, lezárták az ország nyugati részébe vezető utakat, s erőátcsoportosításokat hajtottak végre a líbiai határhoz. A térségben rendkívüli állapotot rendeltek el (Folytatás az 1. oldalról) nemzetközi eseményt? - teszik fel a kérdést a lap munkatársai. A genfi találkozó előtt a sajtó- központban nem kevesen voltak pesszimisták. Az volt a véleményük, a Szovjetunió és az USA álláspontjai között olyan nagyok a különbségek, hogy találkozási pontokról szó sem lehet. A találkozó végén azonban mindnyájan üdvözölték a közös szovjet-amerikai nyilatkozatot, amely nemcsak lefekteti a béke megőrzése szempontjából fontos elvi kérdések közös értelmezését, hanem kitűzi a közös cselekvés feladatait is a fő irányokban. A világűr militarizálá- sának elhárításáról, a földön folyó fegyverekezés megszüntetéséről, a hadászati stabilitás megszilárdításáról van szó. Genfben igen komoly és szükséges munka folyt. A felek megtalálták a közös alapot, amely a szovjet-amerikai viszony javításának kiindulópontja lehet, s ennek folytán elősegítheti az általános nemzetközi helyzet javulását is. Ez a közös alap pedig annak megértése, hogy az atomháború megengedhetetlen, és senki sem lehet egy ilyen háború győztese. A genfi megállapodások jelentősége csak a konkrét, gyakorlati tettekben mutatkozhat meg. Elsősorban ezekre van szükség. A Szovjetunió realista, valóban radikális fegyverzetkorlátozási programot terjesztett elő, amelynek lényege, hogy nem szabad megengedni a fegyverkezésnek a világűrre való kiterjesztését. Két nap alatt természetesen lehetetlen volt felszámolni a szovjet-amerikai viszonyt nyomasztó valamennyi akadályt. A genfi találkozó azonban egy olyan párbeszédnek a kezdete volt, amely célja a pozitív változás mind a szovjet-amerikai viszonyban, mind az egész világon - írja a Pravda. A Pravda vasárnapi számában a Varsói Szerződés legfelsőbb vezetőinek prágai találkozójára tért vissza. Többek között megállapítja, hogy a prágai találkozó megerősítette: a szocialista országok kommunista és munkáspártjai a nemzetközi porondon egyre hatékonyabban egyeztetik tevékenységüket. Teljes mértékben tudatosítják, hogy a szocialista közösség szilárdságától, céltudatos és egyeztetett erőfeszítéseitől nagymértékben függ a béke sorsa és az emberiség jövője. NEW YORK - A legfelsőbb szintű szovjet-amerikai párbeszéd folytatását szorgalmazta Jesse Jackson, az ismert amerikai közéleti személyiség. New York-i sajtókonferenciáján pozitívan értékelte a szovjet-amerikai tudományos, oktatási és kulturális csereegyezményt, amelyet Genfben a két ország külügyminisztere írt alá. Sajnálkozását fejezte ki azonban amiatt, hogy a csúcstalálkozón nem sikerült megoldani a legfőbb problémát - a fegyverkezési verseny megszüntetését. öt egykori amerikai külügyminiszter közös sajtókonferenciáján üdvözölte Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozójának eredményeit. Haig, Muskie, Rogers, Rusk és Vance annak a véleményének adott hangot, most kemény munka következik a nukleáris fegyverekről szóló szerződéssel kapcsolatban. Véget ért a Japán KP kongresszusa (ČSTK) - Atami városában vasárnap befejeződött a Japán Kommunista Párt XVII. kongresszusa. A hatnapos tanácskozáson több mint ezer küldött vett részt. Jóváhagyták a központi bizottság tevékenységéről szóló beszámolót, a párt szervezeti szabályzatában és programjában eszközölt változásokat és megválasztották az új pártvezetést. A kongresszusi határozat elítéli a tokiói kormány militarista irányvonalát, s a demokratikus háborúellenes erők összefogásának platformján antinukleáris kormány létrehozását szorgalmazza. A módosított szervezeti szabályzat többek NÉHÁNY SORBAN A ROMÁN-BOLGÁR kormányfői tárgyalások Bukarestben szombaton befejeződtek. Dasca- lescu és Filipov elsősorban a kétoldalú gazdasági együttműködésről tárgyaltak. Filipovot fogadta Ceausescu államfő is. AZ NSZEP KB Politikai Bizottsága javasolta az NDK Államtanácsának, írjon ki 1986. június 8-ra általános választásokat. AZ EURÓPAI VEGYIFEGY- VER-MENTES övezetek létrehozását célzó tárgyalásokról szóló, a nyugatnémet kormánynak címzett csehszlovák és NDK jegyzéket az ENSZ hivatalos dokumentumaként hozták nyilvánosságra New York-ban. KONSZTANTYIN KATUSEVET nevezte ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége a külgazdasági kapcsolatokkal foglalkozó állami bizottság elnökévé. Elődje, Mihail Szergejcsik nyugdíjba vonult. Katusev 1927-ben született, 1977-1982 között miniszterelnök-helyettes, majd kubai nagykövet volt. A DÉL-AFRIKAI Köztársaságban a hét végén további megmozdulásokra került sor, melynek résztvevői az apartheid-rezsim ellen tiltakoztak. Szombaton Johannesburg egyik elővárosában két színes bőrű megcsonkított holttestét találták meg. A hatóságok Nelson Mandelát, az ANC egyik vezetőjét a kórházból, ahol műtétet hajtottak végre rajta, ismét átszállíttatták a börtönbe. AZ IRAKI-IRÁNI fronton az elmúlt napokban folytatódtak a harcok. Az iraki légierő a Perzsaöbölben megsemmisített egy „nagy tengeri célpontot“, s támadást intézett a Kharg-szigeti olajberendezések ellen. Teheránban eközben bejelentették, a 83 éves Khomeini imám utóda Ali Monta- zeri ajatollah lesz. AZ INDIAI fővárosban a Pand- zsáb szövetségi államban fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be azt követően, hogy szélsőséges elemek péntek este bomba- merényletet követtek el Csandigar város közelében egy vonat ellen. A hét végén egyébként hasonló merényleteket hajtottak végre Kasmír szövetségi állam fővárosában is. BELFASTBAN az észak-írországi szélsőséges protestáns szervezetek szombaton nagy tüntetést rendeztek tiltakozásul Nagy-Britannia és az ír Köztársaság nemrég kötött megállapodása ellen, melynek értelmében Dublin beleszólást kap az északír ügyekbe. HONDURASBAN igen feszült légkörben tegnap általános választások kezdődtek, amelyekből kikerül az ország új elnöke is. BOMBAMERÉNYLETET hajtottak végre Majna-Frankfurtban, az amerikai katonák bevásárló- központjában. Huszonhármán megsebesültek. A pokolgép egy parkoló autóban robbant fel. HUSSZEIN jordániai király a Jemeni Arab Köztársaságba tett látogatást. Az erről kiadott közlemény szerint a két ország a közel- keleti konfliktus átfogó és igazságos rendezéséért száll síkra. ÚJ SZÚ 2 1985. XI. 25. között tiltja a frakciótevékenységet, s a „nemzetközi kommunista mozgalom“ fogalmát „kommunista világmozgalomra“ változtatta. A párt már korábban lemondott az olyan fogalmakról, mint a „marxiz- mus-leninizmus“, „proletár diktatúra“ stb. A módosított pártprogram elsó ízben szól az ún. „északi területekről“, ami azt bizonyítja, hogy a Japán KP valójában azokkal az erőkkel szolidáris, amelyek a második világháború után kialakult helyzet revíziójának veszélyes útjára térítik az országot. A központi bizottság elnökévé Mijamoto Kendzsit, az elnökség elnökévé Fuvo Tecuzát választotta a kongresszus.