Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-23 / 277. szám, szombat
Mihail Gorbacsov genfi sajtóértekezlete (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára csütörtökön Genfben sajtóértekezletet tartott a szovjet-amerikai csúcstalálkozóról tudósító újságírók számára. A sajtó képviselőinek elmondta: Épp most fejeztük be az Amerikai Egyesült Államok elnökével a megbeszéléseinket, az első találkozót hat és fél év óta. Ez a nemzetközi élet kétségkívül fontos eseménye. A találkozó jelentősége még szemléletesebb lesz, ha nemcsak a szovjet-ame- rikai, hanem az egész nemzetközi kapcsolatokat vesszük tekintetbe, amelyek különleges, úgy is mondhatnám nehéz időszakon mennek át. Először néhány szót arról, ami a genfi találkozót megelőzte. Türelmetlenül várta az egész világ. Az emberek a találkozóval fűzték össze a nemzetközi helyzet megjavításával, a világban veszélyes szintet elért feszültség enyhítésével kapcsolatos reményeiket. Kétségeik is felmerültek: vajon a két nagyhatalom szembenállása nem jut-e túl messzire ahhoz, hogy egyáltalán számításba jöhetnének valamiféle megállapodások. így volt ez, önök ezt éppen olyan jól tudják, mint mi. Ami a szovjet felet, a Szovjetuniót illeti, világos elképzeléseink voltak a reális helyzetről, és a legkisebb illúziókat sem tápláltuk az amerikai politikával kapcsolatban. Láttuk, milyen messzire jutott a gazdaság militarizálása, sót a politikai gondolkodásmód militarizálása ebben az országban. Ugyanakkor azt is tudatosítottuk, hogy a világban kialakult helyzet túlságosan veszélyes ahhoz, hogy elszalasszuk a legkisebb lehetőséget is a helyzet javítására, a tartósabb és szilárdabb béke megteremtésére. Már korábban, néhány hónappal a találkozó előtt megkezdtük egyengetni a tárgyalások útját, kedvező légkört próbáltunk teremteni. Még a nyáron egyoldalúan leállítottunk minden atomrobbantást, kifejeztük készségünket az atomkísérletek teljes leállításáról szóló tárgyalások azonnali felújítására. Megerősítettük a müholdromboló fegyverek kísérleteire elrendelt egyoldalú moratóriumunkat és - mint önök is tudják - radikális javaslatokat terjesztettünk elő a nukleáris arzenálok csökkentésére. A világűr militarizálásá- nak megakadályozását szolgáló javaslatainkat összekapcsoltuk a világűr békés kutatását és kihasználását célzó legszélesebb körű és minden nemzet érdekeit szolgáló nemzetközi együttműködés fejlesztésével kapcsolatos indítványainkkal. Megismétlem, mindent elkövettünk azért, hogy még a találkozó előtt megteremtsük a kölcsönös megértéshez és a politikai légkör javításához szükséges alapokat. A legfelsőbb szintű genfi találkozó előestéjén Szófiában került sor a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének ülésére, amelyen a szocialista országok felemelték szavukat a béke védelmében, a feszültség enyhülése, az együttműködés bővítése érdekében, a lázas fegyverkezés, a konfrontáció ellen, valamint a nemzetközi helyzet javításáért minden nép érdekében. És bár a világ sorsa iránti felelősségünk tudatosításából eredő lépéseinkre partnereink a genfi találkozó előtt nem adtak megfelelő választ, mi szilárd és konstruktív álláspontot foglaltunk el. Szükségesnek tartottuk, hogy megkíséreljük visszafordítani az események veszélyes alakulását az érvek, a példa, a józan ész erejével. A nemzetközi helyzet bonyolultsága megerősítette azt a meggyőződésünket, hogy elkerülhetetlen a közvetlen tárgyalás az Egyesült Államok elnökével. A Szovjetunióra és az Egyesült Államokra háruló hatalmas feladatból ered e két államnak és politikai vezetőinek óriási felelőssége is. Arra a következtetésre jutottunk, eljött az ideje annak, hogy az általános nukleáris pusztulás fenyegetése miatt meg kell tanulnunk a nagy művészetet - egymás mellett élni. Ez ugyanolyan érdeke a mi szovjet népünknek és - amint erről mélységesen meg vagyok győződve - az amerikai népnek is. A világ valamennyi nemzete szintén érdekelt ebben. Megértettük és megértjük a népek békevágyát, igyekezetüket, amely nemcsak a béke megőrzésére, hanem a helyzet megjavítására és a lázas fegyverkezés leállításáért folyó harcban reális változások elérésére is irányul. Ez a törekvés állandóan erősödik, s a jelentősége óriási. Ebből két nagyon lényeges következtetés vonható le. Egyrészt az - s bennünket ez ösztönzött hogy amit teszünk, megfelel a világ legszélesebb néprétegei reményeinek és vágyainak, tekintet nélkül arra, hol élnek, milyenek a politikai nézeteik, vallási meggyőződésük, hagyományaik. Másrészt ez nemcsak inspirált bennünket, hanem nem egyenesen döntő a jelentősége. Mindenekelőtt ezeken a megbeszéléseken, a plenáris üléseken, valamint a küldöttségek tagjainak és a szakértőknek a széles körű kapcsolatai révén - szovjet és amerikai részről is tekintélyes személyiségek voltak ezek, akik nemcsak országainkban, hanem világszerte is ismertek - e két nap alatt komoly munkát tudtunk végezni. Tájékoztattuk az elnököt nézeteinkről, arról, hogyan értékeljük a nemzetközi helyzetet. Elemzésünk a következőkből indult ki: a legutóbbi évtizedekben a világban alapvető változásokra került sor, amelyek új hozzáállást, a külpolitikában sok kérdésben friss szemléletet követelnek meg. A jelenlegi nemzetközi helyzetnek van egy rendkívül fontos sajátossága, amelyre nekünk is és az Egyesült sok mindenre kötelezett is, mindenekelőtt a felelősségtudatra. Mi jellemző a nemzetközi helyzet alakulásának jelenlegi szakaszára? Tömören szólva: a hatalmas felelősség a világ sorsáért. A népek megértették ezt a felelősséget és a számukra hozzáférhető módszerek alapján járnak el. Ebből következik, hogy e helyzetből és e jellemzésből kell kiindulnia az országok politikájának és a politikusok gyakorlati tetteinek. Ott, ahol a politika nincs összhangban azon időszerű szükségletekkel, amelyeket a világ összes nemzetei érzékelnek, ott azt nem lehet semmiféle propagandiszti- kus frázisokkal helyettesíteni. A népek már megtanultak gyorsan és mindenben tájékozódni, és a dolgokat a helyükre tudják rakni. Erről mélységesen meg vagyok győződve. En és kollégáim a Szovjetunióban, az ország politikai vezetésében épp így értelmezzük a helyzetet, ezért a konstruktív irányra, a jobb, békésebb világ felé vezető út keresésére összpontosítottuk figyelmünket. Nagy benyomást tettek rám azok a levelek, amelyeket a Szovjetunióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Európából, Ázsiából és Afrikából, gyerekektől, nőktől férfiaktól, a háború egykori résztvevőitől kaptam. Hangsúlyozni kell, hogy ezekben erőteljesen megnyilvánult az egész világ ifjúságának hangja is. Azoké, akiké a jövő, akik az életbe lépnek és átveszik a felelősséget a világ sorsáért. És most magáról a találkozóról. Ezen nem kis szerep jutott a Reagan elnökkel folytatott négy- szemközti megbeszéléseknek. S most, amikor az USA elnökével elbúcsúztunk, meg akartuk számolni, hányszor is találkoztunk négyszemközt. Kiderült: ötször vagy hatszor. Rendszerint egy órát, vagy még többet töltöttünk együtt. S ez nem csak számtan. Ezek a találkozók nyíltak, hosszúak, olykor élesek, némely pillanatokban rendkívül élesek voltak, mégis úgy vélem, hogy bizonyos mértékig gyümölcsözőek is. A tervezettnél természetesen jóval hosszabbak voltak. Mondhatnám, hogy lefoglalták időnk lényeges részét e két nap alatt. Lehetőségünk nyílt szemtől szembe a problémák széles körének a megvitatására. Eszmecseréink a-politika nyelvén, nyíltan és egyenesen folytak, s véleményem szerint ennek nemcsak nagy, haÁllamoknak is tekintettel kell lennünk külpolitikánkban. Erre gondolok: a mostani körülmények között nemcsak a két társadalmi rendszer konfrontációjáról, hanem a túlélés és a kölcsönös megsemmisítés közötti választásról is szó van. Más szóval, a világhelyzet objektív alakulása állította a világpolitika homlokterébe a háború és a béke kérdéseit, a túlélés kérdését. Hangsúlyozni szeretném, a „túlélés“ szót nem azért hasz nálom, hogy dramatizáljam a helyzetet és fokozzam a félelmet, hanem azért, hogy mindannyian mélységesen átérezzük és tudatosítsuk jelenlegi válságunk realitását. A háború és a béke problémája elsőrendű, égető, valamennyiünk, akik a földön élünk, érdekeit érinti. Úgy mondanám, hogy a világpolitika homlokterében állnak. Nem térhetünk ki a legégetőbb probléma megoldása elől. Ez a meggyőződésünk. Ez a szovjet nép akarata, ilyen az amerikai nép és minden nemzet akarata is. Ezt szögezném le elsősorban. Másodsorban pedig: újból figyelmeztettük az amerikai felet azokra a körülményekre, amelyekről már beszéltem, amelyek olyan fontosak, s mi annyira nagy jelentőséget tulajdonítunk nekik, hogy szükségesnek tartottuk erről a találkozón ismét beszélni. Ugyanis tény az, hogy már most is nagyon nehéz nekünk termékeny párbeszédet és tárgyalásokat kezdeni a lázas fegyverkezés leállításáról és a nukleáris fegyverkezésről. S holnap ez még nehezebb lesz. Ezért volt szükség erre a találkozóra, ezért volt szükséges a felelősségteljes párbeszéd. Valamennyien eljutottunk ahhoz a határhoz, amelynél meg kell állni, körül kell nézni, el kell gondolkodni és a realitások, valamint a nemzeti érdekek meghatározásához való átfogó hozzáállás alapján dönteni arról, hogyan járjunk el a továbbiakban a világban. A találkozók és a megbeszélések során próbáltam megérteni, hogy ebben az alapvető kérdésben, a háború és a béke kérdésében milyen álláspontot foglal el az amerikai kormány. Mindnyájan sokat olvastunk erről. önök újságírók is sokat beszéltek erről a témáról. Ám azok számára, akik a döntéseket hozzák, különösen fontos megérteni a partner politikájának alapját és kiindulópontjait. Megérteni a mostani amerikai kormányzat külpolitikájának kiindulási szándékait. Nagy munkát kell elvégezni, nagy erőfeszítéseket kell tenni, hogy elfogulatlanul, nagyfokú felelősséggel és körültekintéssel értékeljünk mindent, s megtaláljuk a választ erre a rendkívül fontos kérdésre. Ez az elemzés megmutatja, hogy a szeriózus és szükséges munka során - e munka nélkül nem jöhettünk volna el a találkozóra - a feleknek az értékelésekhez való hozzáállásában tapasztalható minden különbözőség ellenére véleményem szerint azonos az, ami a szovjet-amerikai kapcsolatok javításának kiindulópontja lehet: annak a tudatosítása, hogy az atomháború megengedhetetlen, hogy nem szabad elindítani és nem lehet győztese. Ezt a gondolatot többször kimondtuk mi is és az amerikai fél is. Ebből ered a következtetés, hogy az országaink közötti kapcsolatok központi kérdése jelenleg a biztonság problémája. Határozottan síkra- szállunk azért, hogy jöjjenek létre az országainknak egyenlő biztonságot szavatoló megállapodások. Elképzelésünk szerint éppen ezen az alapon lehet fokozatosan megszilárdítani a kölcsönös bizalmat, átfogóan javítani a politikai légkört, amelyben remélni lehet a politikai párbeszéd, továbbá a gazdasági és humanitárius problémákról, a kapcsolatok és a kölcsönös tájékoztatás kérdéseiről folytatott gyümölcsöző tárgyalások kibontakozását. Ez a kulcsa a földi élet megőrzésének, a légkör javításának. Elmondtuk az elnöknek, hogy nem törekedtünk és nem is fogunk törekedni katonai fölényre az Egyesült Államokkal szemben. Sőt, négyszemközti találkozóinkon és a küldöttségek plenáris ülésein nemegyszer megpróbáltam kifejezni mély meggyőződésünket, hogy a Szovjetunióhoz viszonyítva az Egyesült Államok kisebb biztonsága számunkra nem lenne előnyös, mivel ez bizalmatlansághoz és a stabilitás hiányához vezetne. Ugyanakkor azt is elmondtuk az elnöknek, az USA- nak sem engedjük meg katonai fölény megszerzését. Véleményem szerint ez logikus. Mindkét félnek hozzá kellene szoknia a stratégiai paritáshoz, mint a szovjet-amerikai kapcsolatok természetes állapotához. És ha valamiről egyáltalán tárgyalnunk kell, akkor arról, hogy kölcsönös erőfeszítésekkel hogyan csökkenthető e paritásnak a szintje. Más szavakkal: reális intézkedéseket kell végrehajtani az atomfegyverek csökkentése céljából a kölcsönösség alapján. Ez az olyan nagy országok, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőihez méltó tevékenységi terület. S úgyszintén más országok vezetői számára is, mivel ez közös ügyünk. Mindebből azonban logikusan ered a következő elvi jelentőségű megállapítás. Közülünk senki - sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió - nem tehet semmi olyat, amivel ajtót nyitna a lázas fegyverkezés előtt az űrben vagy más újabb területeken. Ha ajtót nyitna a fegyverek előtt a világűrbe, akkor a katonai versengés méretei jelentősen bővülnének és a lázas fegyverkezés - ezt már bizonyos fokig most is meg lehet jósolni - visszafordíthatatlan jellegűvé válna, s kicsúszna az ellenőrzés alól. A felek mindegyikének bármely pillanatában az lehetne az érzése, hogy valamilyen területen lemaradt, és lázasan keresné a válaszadás új módjait. Mindez csak tovább ösztönözné a lázas fegyverkezést, nemcsak a világűrben, hanem a földön is, mert a válasznak nem kell feltétlenül ugyanarra a területre vonatkoznia. Egyszerűen csak hatékonynak kell lennie. Úgy beszélek erről, ahogy az elnök előtt is beszéltem. Ha ilyen helyzet áll elő, akkor a katonai versengés és a lázas fegyverkezés valamiféle visszafogására vonatkozó esetleges megállapodás rendkívül problematikus lenne. Ismét szeretném hangsúlyozni, amit már mondtam: A jelenlegi időszak egyik jellemzője az, hogy elértünk egy bizonyos határhoz. Ha nem fogunk valóban felelősségteljesen gondolkodni és mérlegelni, a politikusok helytelen, hibás következtetéseik eredményeként olyan lépésekre kerülhet sor, amelyek súlyos következményekkel fognak járni minden népre nézve. Az országaink közötti ellentétek viszont megmaradnak, s megmarad a versengés is. Úgy kell azonban cselekednünk, hogy ez ne lépje túl a megengedhető határokat, s ne vezessen katonai konfrontációhoz. Minden társadalmi rendszernek a példával kell bizonyítania előnyeit. Az amerikai társadalomnak és más fejlett országoknak jól ismertek nemcsak a gyenge, hanem az erős oldalai is. Ismerjük sikereiket és erejüket. Természetesen jobban ismerjük a saját lehetőségeinket és a meg nem valósított lehetőségeinket is. Tömören szólva az USA-val folytatott verseny, mégpedig az aktív verseny hívei vagyunk. Maga a történelem- s nemcsak egyszerűen az elméleti becslések és mérlegelések- támasztotta alá, hogy a békés egymás mellett élés politikájának van jövője. A Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös kapcsolatainak fejlődésében sok minden függ attól, hogy a felek miként viszonyulnak a környező világhoz. Úgy véljük, itt különösen fontos teljes mértékben helyesen értelmezni a történelmi realitásokat, s figyelembe venni ezeket a politika alakításakor. Ez esetben a szovjet és az amerikai vezetésre gondolok. A mai világ: ez a szuverén államok sokrétű összessége, amely államoknak megvannak a saját érdekeik, törekvéseik, megvan a saját politikájuk megvannak a hagyományaik és vágyaik. Közülük sok még csak az önálló fejlődés kezdetén van. Rendkívül nehéz körülmények között teszik meg az első lépéseket. Ezek a nehézségek a gyarmati örökségből, a külföldtől való függőségből erednek. Mások a politikai önállóság elnyerése után biztosítani kívánják maguknak a gazdasági önállóságot is. Látják, vannak forrásaik és van munkaerejük, tehát mindaz, ami a megfelelő munkafolyamatban biztosíthatja számukra a jobb életet. Hatalmas kontinensekről van itt szó. Természetesnek tekinthető minden nép kívánsága, hogy megvalósíthassa szuverén jogát politikai, gazdasági és társadalmi téren. Akár tetszik ez a politika valakinek, akár nem, ennek ellenére tükrözi az adott ország belső folyamatait, az adott nemzetek érdekeit, melyektől szintén nem lehet megvonni a szuverén jogokat. A választás joga - az út, a rendszer, a módszerek és formák, a barátok megválasztása - ez minden nép joga. Nem tudom, hogyan lehetne alakítani a nemzetközi kapcsolatokat, ha ezt nem ismernénk el. Amikor tavaly decemberben Nagy-Britanniában jártam, visszagondoltam Palmerston kijelentésére. Még akkor jegyeztem meg, amikor a nemzetközi kapcsolatok moszkvai főiskolájának jogi karán tanultam. Palmerston azt mondotta, Nagy-Britanniának nincsenek állandóan ugyanolyan barátai, s nincsenek állandóan ugyanolyan ellenségei sem, viszont állandóan ugyanazok az érdekei. Akkor azt mondtam Margaret Thatchernek, hogy ezzel egyetértek. Ha viszont Palmerston és ön, Nagy-Britannia jelenlegi politikai vezetője is elismeri, hogy ilyen érdekeik vannak, akkor el kell ismerniük azt is, hogy más nemzeteknek és országoknak is megvannak a saját érdekeik. A nemzetközi színtéren hozzávetőleg 200 államot tartunk nyilván, s mindegyik igyekszik megvalósítani a saját érdekeit. Milyen mértékben sikerül ez nekik? Ez attól függ, az együttműködés alapján mennyire veszik tekintetbe mások érdekeit is. De azt gondolni, hogy az egész világ valakié- az ilyen hozzáállást elutasítjuk. Mindig ezt mondtuk, évtizedekkel ezelőtt is, ezt mondjuk ma, és ezt (Folytatás a 4. oldalon) ÚJ SZÓ 3 85. XI. 23.
