Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-23 / 277. szám, szombat
Mihail Gorbacsov genfi sajtóértekezlete (Folytatás a 3. oldalról) fogjuk mondani holnap is. Ebben a mi politikánk egyértelmű. Becsületes és nyílt politika ez. így cselekedtünk, így fogunk tenni a jövőben is. A feszültségnek, a regionális konfliktusoknak, háborúknak az egyes országok között, a világnak ebben vagy abban a részében a gyökerei egyrészt a múltban vannak, másrészt pedig ezen országok és térségek mai társadalmi és gazdasági körülményeiből erednek. Azt állítani, hogy ezek a bonyolult ellentmondások mind a Kelet és a Nyugat közötti versengés eredményei, nemcsak helytelen, hanem nagyon veszélyes is. Ezt elmondtam az elnöknek és az amerikai küldöttségnek is. Ha ma Mexikó, Brazília és még sok más állam nem tudja nemhogy az adósságait, hanem ezek kamatait sem fizetni, elképzelhetjük, hogy ezekben az államokban milyen folyamatok játszódnak le. Mindez kiélezheti a helyzetet, robbanást eredményezhet. Mit fognak akkor megint állítani „Moszkva kezéről“? Hiszen ilyen gondolatokat nem lehet ezekről a kérdésekről felelőtlenül hangoztatni a világ elótt! Az ilyen banalitásokkal mindeddig még lehet helyenként találkozni, azonban megengedhetetlennek, főleg az olyan találkozókon, mint ez. Ezért egyenesen kijelentjük: nem fogunk egymásnak banalitásokat mondani. Sok ilyen hangzott el a találkozó elótt, az előkészítés során, összecsapás volt ez, ahogyan illik, éspedig nem az önök, az újságírók segítsége nélkül (élénkülés a teremben). A Szovjetunió és az Egyesült Államok két erős hatalom, globális érdekekkel, s megvannak a szövetségeseik és barátaik. A külpolitikában pedig vannak prioritásaik. A szovjet vezetés azonban nem a konfrontáció forrását látja ebben, hanem a Szovjetunió és az Egyesült Államok, vezető képviselőik nagyobb, különös felelősségét a világ sorsáért. Mi ezt így értelmezzük. Természetesen vitázhatunk a világnak ebben vagy abban a térségében kialakult helyzetről. Értékelésünk különböző lesz, gyakorta ellentmondó, főleg ha az egyes eseményekről, egyes konfliktusok okairól van szó. Alapvetően nem ellenezzük a különböző regionális problémák megtárgyalását, ha ennek során keresik a módokat, miként lehet hozzájárulni a rendezéshez. Beszéltünk erről, s megegyeztünk az elnökkel, hogy továbbra is közösen erre fogunk törekedni, ezt a közös zárónyilatkozatban is rögzítettük. Ezt állandóan hangsúlyozzuk, s el szeretném mondani most is, - a más államok belügyeibe való beavakozás nélkül. Ilyen a mi koncepciónk a szovjet-amerikai kapcsolatainkról, ezzel jöttünk a találkozóra, eztterjesztettükazelnökés az egész amerikai küldöttség elé. Sokkal részletesebben is megmagyaráztuk, de a lényeggel megpróbáltam önöket is itt megismertetni. Az a véleményünk, hogy a szovjet-amerikai kapcsolatok javítása teljes mértékben lehetséges. Sok probléma - mondhatnám egész lavinák - halmozódott fel, ezeket el kell távolítani. A szovjet vezetésben megvan a politikai akarat e munka elvégzésére. Azonban az amerikai féllel közösen kell cselekedni. Ismeretes, ha a geológusoknál vagy a bányászoknál beomlások történnek, válságos helyzetbe kerülnek, a men- tóalakulatok is egymás elébe mennek az emberek megmentése érdekében. Hogy kapcsolatainkat megmentsük a feszültség növekedésétől, a konfrontáció irányában történő fejlődéstől, s hogy ezeket a normális kerékvágásba tereljük és egészségesebbé tegyük, minderre közösen kell törekednünk. Mi készek vagyunk erre. Megmondtam az USA elnökének, hogy hiba lesz, ha nem használjuk ki a kínálkozó alkalmat arra, hogy a szovjet-amerikai kapcsolatokat a normalizálódás irányába tereljük. Ez azt jelenti, az egész világ- helyzet javítása felé. Ismét vissza szeretnék térni a fő kérdéshez, amely a genfi találkozónak valamilyen kiindulópontjává vált. Minden ülésen, minden négy- szemközti találkozón központi helyet foglaltak el a háború és a béke, valamint a fegyverzetellenőrzés kérdései. Ez a genfi találkozó magva. Megmagyaráztuk az amerikai félnek, a „csillagháborús“ program nemcsak a fegyverek minden fajtájának gyártása terén ösztönzi a versenyt, hanem véget vet a fegyverkezés mindennemű korlátozásának is. A válaszadás során újra és újra a kiterjedt rakétavédelmi rendszer - melynek elemeit a világűrben helyezik el - állítólagos védelmi jellegét hangoztatták. Azt mondták nekünk: mit mondtok a genfi találkozó után a saját népeteknek, ha elutasítottátok a támadó fegyverek korlátozását? A mi válaszunk így hangzott - most ismét megismétlem: ez nem így van. Készek vagyunk radikálisan csökkenteni a nukleáris fegyverzetet azzal a feltétellel, * hogy végérvényesen gátat vetnek a lázas űrfegyverkezés elé. Ezzel a feltétellel készek vagyunk végrehajtani az atomfegyverek ötven százalékos csökkentését kimondó elv első szakaszát, s ezt követően a többi nukleáris hatalommal tovább menni a radikális csökkentés útján. A világ bizonyos részében, sőt lehet, hogy egyes politikai tényezőknél és újságírói körökben bizonyos pozitív reagálás tapasztalható a stratégiai védelmi kezdeményezésre. Ez állítólag védelmi fegyver, valamilyen pajzs. Ez egyáltalán nincs így.' Hiszen most a világban rengeteg fegyver halmozódott fel, folytatódik a lázas fegyverkezés, s mi ezzel a folyamattal semmiképp sem tudunk megbékélni, fölébe kerekedni, megállítani és visszafelé menni; s ebben a rendkívül bonyolult helyzetben az USA azt javasolja nekünk, hogy kezdjük meg a versenyt a világűrben. Ki tudja garantálni, hogy azután majd sikerül egyáltalán valamilyen gyümölcsöző tárgyalást megszervezni? Úgy gondolom, a józanul mérlegelő ember ezt nem szavatolhatja. Az amerikai fél nem akarja beismerni, hogy a stratégiai védelmi kezdeményezés a fegyverek telepítését jelenti a világűrben. Hiszen ezek végül is fegyverek. Az amerikai és a szovjet eszközök felváltva fognak röpködni az emberek feje fölött. Az ilyen égboltra tekintve mindannyian azt fogjuk várni, mi zuhan le onnan. Képzeljük el - s ezt mondtuk az amerikai félnek is milyen következményekkel járna akár csak egy véletlen összeütközés a világűrben. Tegyük fel, valami leválik a rakétáról, a fej folytatja az útját, de a hordozó rész leszakad és összeütközik az ilyen űrfegyvercsoporttal. Ezt jelzések fogják követni, amelyek a másik fél támadási kísérletének foghatók majd fel - végső sorban ebben az esetben nem beszélek arról, hogy a mi részünkről vagy valaki más részéről -, olyan jelzés jön, hogy valaki megkísérelte ennek a fegyvernek a megsemmisítését. Működésbe lép minden számítógép, de a politikusok ebben az esetben semmilyen ésszerű dolgot nem tehetnek. Mi lesz akkor, ha ezeknek az eseményeknek a sodrába kerülünk. Még sok hasonló helyzetet lehetne felvázolni. Az USA elnökének is elmondtam ezt. Úgy érezzük, hogy ez a gondolat megragadta őt mint embert, és ezt bizonyos mértékig meg is tudjuk érteni. De az ó magatartása, mint olyan politikusé, aki egy ilyen nagy országért, a biztonság kérdéseiért felelős, ebben az ügyben számunkra érthetetlen. Úgy véljük, tárgyalásaink után az amerikai fél a lehető legfelelós- ségteljesebben mérlegeli mindazt, amiről e témában szóltunk. Látjuk, hogy a találkozón ismét megnyilvánult: az amerikaiaknak nem tetszik a mi logikánk, de mi az ő mérlegeléseikben egyáltalán nem tudjuk felfedezni a logikát. Azt mondják, higgyenek nekünk, ha az amerikaiak elsőként megvalósítják a stratégiai-védelmi kezdeményezést, megosztoznak rajta a Szovjetunióval. Akkor kijelenthetem: Elnök úr, felszólítom önt, higgyen nekünk. Már kijelentettük, hogy nem alkalmazzuk elsőként a nukleáris fegyvert, és nem támadunk az Amerikai Egyesült Államokra. Miért készülnek még a világűrben is a lázas fegyverkezés megkezdésére, ha megőrzik az egész földi és tengeri támadó potenciáljukat? Nem hisz nekünk? Ebből az következik, hogy nem hisz. És miért higgyünk mi önöknek jobban, mint önök nekünk? Annál is inkább, mivel van okunk önöknek nem hinni, hiszen felszólítjuk önöket, hogy ne hatoljanak be a világűrbe és törekedjünk a leszerelésre a földön. Hiszen ezt mindenki érti. Általában szeretnénk hinni, hogy nem ez volt az amerikai fél utolsó szava. Az elnökkel folytatott párbeszéd alapos volt, figyelmesen meghallgattuk egymás érveit, és mindent megjegyeztünk. Ha az USA megtalálja a kellő akaratot és szándékot, hogy ismét átgondolja és mérlegelje a „csillagháborús“ program káros következményeit, ezzel megnyílik az út a nemzetközi biztonság és a lázas fegyverkezés megállítása problémáinak konstruktív megoldása előtt. Amikor erről szólok, úgy vélem, hogy ez az ellenőrzés problémáira is vonatkozik. E kérdésben sok spekuláció látott napvilágot, s a Szovjetunió álláspontját tudatosan félremagyarázzák. Az igazság az, hogy a Szovjetunió az ellenőrzés számára hozzáférhető. Ha megállapodás születik a fegyverek világűrben való elhelyezésének betiltásáról, készek vagyunk a kölcsönösség alapján e megállapodás ellenőrzése céljából megnyitni laboratóriumainkat. Ehelyett valami ilyesmit javasolnak nekünk: nyissuk meg a laboratóriumokat és ellenőrizzük, hogyan folyik a lázas fegyverkezés a világűrben. Ez naiv elgondolás, s mint kiindulópont kétséges és elfogadhatatlan. Ha az amerikai fél leállít minden nukleáris fegyverkísérletet, s ha erről megállapodást kötünk, részünkről ezután ismét nem lesznek semmilyen problémák az ellenőrzéssel, beleértve a nemzetközi ellenőrzést is. Ha a két fél megállapodik abban. hogy ötven százalékkai csökkenti a nukleáris fegyverek számát, akkor ezt a csökkentési folyamatot természetesen ellenőrizni kell, ami nekünk legalább annyira érdekünk, mint az amerikaiaknak. Szeretném elmondani, hogy ebben a stádiumban nézetkülönbségek vannak a nukleáris fegyverek ötven százalékos csökkentéséhez való hozzáállást illetően. Nekünk kifogásaink vannak az amerikaiak által előterjeszett javaslatokkal, az amerikaiaknak viszont a mi javaslatainkkal kapcsolatban. Mi azonban nem dramatizáljuk ezeket a különbségeket, és készek vagyunk keresni a kölcsönösen elfogadható megoldást. Természetesen abban az esetben, ha nem kezdődik meg a lázas fegyvekezés az űrben. A két fél javaslatai alapot teremtenek a kölcsönösen elfogadható megoldás kereséséhez. Itt lehetségesek a kompromisszumok, időre és a helyzet tisztázására van szükség. Készek vagyunk keresni ezeket a megoldásokat, kiindulva abból a fő elvből, hogy nem törekszünk katonai fölény elérésére, és az egyenlő biztonság hívei vagyunk. A találkozón véleménycserét folytattunk a humanitárius jellegű problémákról. Ennek eredményeként születtek meg a megfelelő megállapodások, amelyekről a közös nyilatkozatban van szó. Emlékeztetek arra, hogy sikerült megállapodásra jutni a kétoldalú szovjet-amerikai kapcsolatok egyes kérdéseiben, hogy egyetértést értünk el a tudományos és kulturális téren, a művelődés és az információ terén való kapcsolatok bővítéséről. Bővül a diákok, a televíziós programok, a sportküldöttségek cseréje. Elvi megállapodás született a légi közlekedési egyezmény megkötéséről. Azt hiszem, Moszkvából megjött az információ, hogy tegnap ezt a problémát is megoldották. Különösen arra szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy úgy döntöttünk, közösen fordulunk több más országhoz a termonukleáris szintézis terén való együttműködést illetően. Ez nagyon érdekes gondolat. Megvalósítása új fejezetet nyithat egy rendkívül fontos területen - az emberiség számára gyakorlatilag kimeríthetetlen energiaforrás biztosítása terén. Itt tér nyílik a közös tevékenységhez. S végül szükség van a tudósok óriási erőfeszítéseire, óriási technikai erőfeszítésekre és új technológiai megoldásokra, - mindez meggyorsítja a műszaki haladást és a technológia fejlesztését. Azt hiszem, a találkozó politikai eredményei és következményei szempontjából fontos figyelembe venni még egy tényezőt. A találkozó nagy politikai hatásának tanúi voltunk. Megmutatta és aktivizálta a világközvélemény érdeklődését a szovjet-amerikai problémák iránt, megmutatta, hogy a világközvélemény tudatosítja a lázas fegyverkezés veszélyességét és a helyzet normalizálásának szükségességét. Ezzel összefüggésben meg kell említenem néhány epizódot. Tegnapelőtt ellátogatott missziónkra az USA békemozgalmai vezető képviselőinek egy csoportja, élén Jesse Jackson kiemelkedő politikai személyiséggel. El szeretném mondani, hogy tekintélyes és tisztelt amerikai polgárokat láttunk és látunk bennük, akik az USA lakosságának millióit képviselik, azokat, akik aláírták a Reagan elnökhöz és hozzám intézett felhívást, amelyben a találkozó sikerét kívánták, s amely konkrét javaslatokat tartalmazott a béke megszilárdítására, beleértve a nukleáris kísérletek leállítására vonatkozó felhívást. Eljöttek Genfbe az amerikai háborús veteránok - az elbai találkozó résztvevői - és ezekben a napokban további országok számos társadalmi szervezetének képviselői voltak itt, beleértve a gyermekszervezeteket. Kérésemre fogadta őket a szovjet küldöttség. Ez megható találkozó volt. És akkor még nem is szóltam arról, hogy állandóan éreztük szocialista barátaink és az el nem kötelezett országok nagy támogatását és szolidaritását. Hat ország - India, Mexikó, Argentína, Tanzánia, Görögország és Svédország - vezető képviselői már a találkozó előtt javasolták az atomfegyverek valamennyi fajtájának befagyasztását. Kezdeményezésüket nagyon tiszteljük. A Nobel-díjasok népes csoportja javaslatokat terjesztett elő, melyeket hajlandó voltam azonnal aláírni egy kivételével: köztük volt ugyanis az a kérés vagy követelés, hogy „ne menjenek el Géniből, amíg meg nem állapodnak“. Ezzel egyetérteni kockázatos lett volna. Lehet, hogy ebben az esetben egyhamar nem tértünk volna vissza hazánkba (derültség a teremben). Ma már másképp vélekednék. Bizonyára aláírnám ezt a pontot is. (Nevetés a teremben, taps.) Tisztelt uraim, hölgyeim, elvtársak, a történelem fordulatot jelentő szakaszaiban az igazság pillanataira annyira szükség van, mint a levegőre. A nemzetközi helyzet a fokozott lázas fegyverkezés hibájából nagyon is veszélyes lett és túl sok valótlanságot hordtak össze erről, hogy megfélemlítsék az embereket. Felmerült e köd eloszlatásának és a szavak tettekkel való igazolásának reális szüksége. Ezt nem érhetjük el másként, mint olyan közvetlen tárgyalással, amely általában feltételezi a legfelsőbb szintű találkozót, főleg ha a mi országainkra gondolunk és figyelembe vesszük szerepüket és felelősségüket a világban. S itt a problémák megvitatása új síkra kerül, ahol már nem lehet elbújni az igazság elől. Ha tehát a találkozó átfogó eredményeiről beszélünk, aligha lenne helyes valamilyen egyértelmű értékelés. Természetesen sokkal jobb lenne, ha Genfben megállapodtunk volna a kulcsproblémáról, a lázas fegyverkezés leállításáról. Ez sajnos, nem történt meg. Az amerikai fél egyelőre nem készült fel a jelentős döntésekre. Úgy vélem azonban, hogy ezt az egész folyamatot még felkészültség esetén sem lehetett volna két nap alatt megoldani. A mechanizmust létrehoztuk. A mostani találkozó viszont annál sokkal jelentősebb esemény, semhogy valamilyen leegyszerűsített kategóriák alapján lehetne megítélni. Lehetővé tette ellentéteink jellegének világosabb megértését és - legalábbis így gondolom és remélem - egyes elfogult nézetek eloszlatását, ami a Szovjetuniót és vezetősége politikáját illeti, valamint a felgyülemlett előítéletek egy részének eltávolítását. Ez kedvezően befolyásolhatja az események alakulásának további folyamatát. A bizalmat nem lehet egycsapásra felújítani. Ez nem könnyű folyamat. Figyelemmel fogadtuk azonban az amerikai elnök szavait arról, hogy az USA nem törekszik fölényre és nem akar nukleáris háborút. ószintén kívánjuk, hogy ezeket a kijelentéseket tettekkel igazolják. A találkozót szeretnénk a párbeszéd kezdetének tartani, melynek célja a jobb irányába való fordulat elérése a szovjet-amerikai kapcsolatokban és általában az egész világon. Ebben az értelemben a találkozót úgy értékelnénk, hogy lehetőséget ad a további előrehaladásra. Általános vonásokban így értékeljük a genfi találkozó eredményeit és jelentőségét. Ez pedig feljogosít arra, hogy a vendégszerető Genfból való távozásomkor optimizmussal tekintsek a jövőbe. A józan észnek győzedelmeskednie kell. A korai viszontlátásra. Ezután Mihail Gorbacsov válaszolt az újságírók kérdéseire. Kérdés (BBC, Nagy-Britannia): Főtitkár úr, véleménye szerint a genfi találkozó után milyenek a Szovjetunió és az USA közti kölcsönös kapcsolatok és az egész nemzetközi helyzet fejlődésének távlatai? Válasz: Mégis derűlátóan nézek a jövőbe. Ha valamennyien továbbra is felelősségteljesen fogunk eljárni nemcsak a szovjetamerikai kapcsolatokban, hanem egyáltalán a nemzetközi kapcsolatokban, mint ahogy ez a genfi találkozón megnyilvánult, akkor megtaláljuk a válaszokat a legégetőbb problémákra és a hozzáállást a megoldásukhoz. Erről szilárdan meg vagyok győződve. Kérdés (szovjet televízió): ön a jelenlegi nemzetközi kapcsolatokhoz való új hozzáállás, sót új gondolkodás szükségességéről beszélt. Miben látja az ilyen új hozzáállás és új gondolkodás lényegét? Válasz: Igen, meggyőződésem, hogy a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi szakaszában, amelyet az államok nagyobb mértékű kölcsönös összefonódása, kölcsönös függőségük jellemez, szükséges az ilyen új politika. Úgy véljük, az új hozzáállás arra kötelez, hogy valamennyi ország jelenlegi politikája napjaink világának realitásaiból induljon ki. Ez a fő előfeltétele annak, hogy konstruktív legyen az országok külpolitikája. Ez elvezet a nemzetközi helyzet javításához is. A béke és a háború kérdései állnak az egész világpolitika homlokterében. Ez minden nemzet számára rendkívüli gond. Minden országban, a fejlett kapitalista, a szocialista és a fejlődő országokban vannak gazdasági problémák, szociális és ökológiai problémák. Ezeket sikeresebben lehet megoldani az együttműködés és a kölcsönös megértés alapján. Párbeszédre van szükség, feltétlenül bővíteni kell az együttműködést és ez az erők egyesítését követeli meg. Vegyük a fejlődő országok kérdését. Ettől nem határolhajtuk el magunkat. A realitásoknak megfelelő új politika mindannyiunktól azt követeli, hogy keressük a megoldást a jobb életre törekvő számos ország problémáira. A legfontosabb - visszatérek ehhez -, hogy mindent megtegyünk a lázas fegyverkezés megállításáért. Ezt mind több ember (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÍ 4 1985. XI. :
