Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)

1985-11-15 / 270. szám, péntek

Ki nem kap virágot? A GYERMEKSZÍNHÁZAK SEREGSZEMLÉJÉRŐL Játékok. Játék a gombszemű mackó, a csintalan szőnyegrojt, egy darab színes gyurma, a cson­ka ceruza, a tüskéshátú geszte­nye. S a színház. Csodás játék - játékos csoda, ahol a nézőből tündér, lovag, hétfejú sárkány, vagy akár aranyhajú királylány is lehet. S ha sikerül a varázslat, nincs hálásabb közönség, mint ók. ötvenéves lett hazánkban a gyermek- és ifjúsági színház. A fél évszázad, mint Špejbl apó mondaná, röpke ,,hunyorításnyi“ idő. Az októberi országos sereg­szemle erre az ötvenéves „pilla­natra“ tekintett vissza. A jelentős színházi évforduló alkalmából a gyermek- és ifjúsági színházak, a bábszínházak, amatör stúdiók, a repertoárjukon ifjúsági darabo­kat is szerepeltető ,,felnőtt" szín­házak, közöttük a Jirí Wolker Gyermek- és Ifjúsági Színház, az ostravai Petr Bezruč Színház, a trnavai Gyermek- és Ifjúsági Színház, az A Stúdió, a nyitrai (Nitra) Andrej Bagar Színház, a brnói Színház a pórázon, a libe- reci Naiv Színház, a kladnói Kö­zép-csehországi Bábszínház, a Hradec Králové-i Drak Bábszín­ház, az elmúlt évek legsikeresebb előadásait mutatták be Prágában. A délelóttökön, délutánokon, esté­ken a közönség nagy örömére meséről mesére adta a színpadot az Aranyhajú, Alice Tükörország­ból, Nikola Šuhaj, a betyár, Szál­fán cár, a Baba, a Bohóc és a lila- frakkos, Varázsló, /a Hosszú, a Széles, az Élesszemú és Puck, a pajkos kis kobold. Gyermekeknek játszani egyben annyit is jelent, velük, értük játsza­ni. Megtanítani ókét a színház ki­fejezőeszközeinek megértésére, használatára, megnyitni előttük a színház világát. Idézzünk a han­gulatból, a paletta színeiből, négy előadás tükrében. A trnavai Gyermek- és Ifjúsági Színház Blaho Uhlár rendezésé­ben, A csodák éjszakája címú já­tékával érkezett a prágai sereg­szemlére. A némafilmeket idéző, a mozgásszínház elemeire épülő előadást a legkisebbek és az isko­lás korúak egyaránt élvezték. Az1 éjszaka folyamán megelevenedő bábok, a Baba, a Bohóc, a Frak- kos Férfi története akár valamelyik kis néző szobájában is lejátszód­hatott volna. A színen vidám, szí­nes összevisszaságban heverő cérnaorsók, építőkockák, szala­gok, pillanatról-pillanatra változ­tak. Hol - egy kocka és egy há­romszög - fotellé, hol - egy te­kercs meg egy gúla - kisasztallá, vagy - egy rúd és egy henger - állólámpává. A hatalmas ecset pedig hol bozontos virág, hol sep­rű lett; a rabságot jelző kötelek pedig húrokká - alaposan meg­mozgatva a gyerekek fantáziáját. Itt-ott egy-egy nagy lelkesedéssel fogadott kóbor orsó vagy henger is begurult a nézőtérre, hiszen a kö­zelség, a megfoghatóság ez eset­ben a játékkal való még teljesebb azonosulást jelentette. Amiben egyébként amúgy sem volt hiány; izgatott ,,Vigyázz! Nyomd meg az orrát!" felkiáltások, tanácsok kí­sérték a kedves előadást, a Baba és a Bohóc minden akadályt le­győző szerelmének kibontako­zását. A nyitrai Andrej Bagar Színház Szaltán cár mesés birodalmának kapuit nyitotta meg. A műsorfüzet ajánlása szerint nagyok és kicsik előtt egyaránt. A Jozef Bednárik rendezte mesejáték a közismert Puskin-elbeszélés motívumaira íródott. A cárnó és újszülött fia ellen áskálódó gonosz szolgálók Tájak új arcai Július Nemčík kiállítása a Csallóközi Múzeumban Július Nemčík nemzeti művészt az egyik legjelentősebb szlovákiai képzőművészként tartjuk számon. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Múzeumban a minap megnyílt kiállítása az utóbbi években készült tájképeit mutatja be. A dinamikus ecsetke­zelés és a mély filozófiai töltés méltán emeli tájábrázolásait a szlovákiai képzőművészet ma­radandó értékei közé. Július Nemčík műveinek jellem­zője: a képfelület hangsúlyozottan horizontális felépítése és a pano- ramatikus ábrázolásmód. A mű­vész felfogása határozottan elveti a természetábrázolás passzívan konzervatív módját, új összefüg­gések felfedezésére törekszik Képei nemcsak egy tájrészlet konkrét jellemzőit rögzítik, hanem a személyes élményeket, érzése­ket is, erős gondolati töltéssel. Egy minőségileg új világot hoz így lét­re, ahol a poetikus hangulat és a szülőföldről szóló lírai vallomás érdekes szintézist alkot a kép raci­onális alkotóelemeivel. A széles tájrészletet átfogó motívum, az egybemosódó színfelületekre épülő kompozíció, az emotív ele­meket kiemelő festészeti megol­dás a művészi igényesség mellett stílusértékeket is mutat. Tájképei­nek további jellemzője: a ritmiku­san változó kompozíciós elemek, a képalkotás mozzanatainak har­monikus összehangolása. A lavírozás régi technikájának felújításával érdekes eljárást ala­kított ki, amely segíti a képek poe­tikus hangvételének fokozását. A művész kiindulópontja mindig a valóság, a tájrészletek stilizálá­sával, a realizmus talaján marad­va, jut el egy sajátos nézőponthoz. Legmarkánsabb feladatuk a színeknek van, jelentős érzelmi­motiváló hatásuk is érvényesül. A művész meleg árnyalatokat al­kalmaz, főként a földbarna és az okkersárga uralja képeinek zömét. Július Nemčík kiállított képei egy kitartó útkeresés eredményeit szemléltetik. A művész a tájábrá­zolás hagyományainak kötöttsé­géből kitörve, új harmónia megte­remtésén munkálkodik, ennek lé­nyege a tömörség, az egyszerű­ség. NAGY KORNÉLIA hamis levéllel félrevezetik a cárt, aki tengerbe vetteti szép feleségét és fiát. Hosszú hányattatások után a dali cárfiú és anyja megmene­külve a habokból, új birodalmat épít, s mint az a mesékben lenni szokott, végül minden jóra fordul. A látványos díszlet, a megeleve­nedett mesekönyv, a hatásos ze­ne, a lendületes tánc, a színészek játéka olyan közeget teremtett, amelyben mindent el lehetett hitetni és hinni. Nem véletlen, hogy a prágai gyerekek körében nagy visszhangja volt az előadásnak. Bábozni minden gyerek szeret - kesztyűsbábbal, fabábuval, akár egy darabka érdekes anyaggal. A kladnói Közép-csehországi Bábszínház előadása Karéi Bro- žek rendezésében Božena Ném- cová Szlovák népmeséit vitte színre a bábszínház sokrétű esz­közeivel. Az aranyszálfonó manó mesé­jét kesztyűs és fabábokkal, rózsás Anička történetét kiállításra kíván­kozó, szépséges drótszobrocs­kákkal, a törökről és a szép Katari- náról szóló szomorú mesét festett képek segítségével, az aranyal­mát termő fa és az elátkozott Be- rona históriáját vajang bábokkal. A színész kosztümje is szerves részévé vált a mesének, össze­kapcsolva a mesélő személyét, s a nézők fantáziáját a fabulával. Hogyan lehet jelképekkel ját­szani? Miként lesz a tarka szok­nyából virágos rét, a kék rokolyá­ból folyó, a mozdulatlan képből mozgalmas mese? Erre adott vá­laszt a pontosan megkomponált mese. Az álom - a fizika törvényeit megszegő fantasztikum - színpa­di stilizálását, motívumainak meg­őrzését legteljesebben a bábszín­ház eszközei teszik lehetővé. Wil- liam Shakespeare egyik legnép­szerűbb, leggyakrabban játszott müvét, a Szentivánéji álom című komédiát a kelet-csehországi Drak Bábszínház előadásában láthattuk. Az élő színész és a báb kap­csolatának kihasználása sajátos színházi nyelvet eredményezett. A bábok hagyományos mozgatá­sának kereteit szétfeszítve a sha- kespeare-i mese izgalmas átirata a világirodalom klasszikus vígjáté­kának újszerű értelmezését ered­ményezte. S végezetül: ki nem kapott virá­got? A gyerekek döntése igaz­ságos, ítéletük megfellebezhetet- len volt. A jókat, a becsületeseket, a bátrakat tarka csokorral jutal­mazták. A rosszak, a gonoszok bizony hoppon maradtak. Hogy, hogy nem, a taps, a siker mégis mindannyiunknak szólt. A Varázs­latnak, amelynek Színház a ne­ve TARICS ADRIENN Az örök Hattyú: Pliszeckaja A karjai! Nem az arca - a karjai! Előbb szépen ívelő, érzéki, kifeje­ző karjai jelennek meg előttem, s csak aztán az arca. Mert nem akármilyen karok az övéi! Hogy hogy tudnak szeretni! És hogy tudnak gyűlölni! Ha ölelnek, lángra kap a legkisebb tűz is. Ha gyűlöl­nek, eloltják a legerősebb vágya­Nevét az egész világ megtanulta (Sipos Géza felvétele) kát is. Erő, mágikus erő lakozik ezekben a karokban; széttörik a széttörhetetlent, felemelik a fele- melhetetlent, életre keltik az élet­telent. A csoda mégsem ez! A csoda az, amikor szárnyakká változnak ezek a karok. Amikor felszáll a Hattyú! Amikor hosszú másodperceken át a magasból néz ránk. Szelíden, finoman, mél­tóságteljesen. Vagy amikor hal­doklik... A fej elórehull, a test előrebukik, a lábak kinyújtva, moz­dulatlanul fekszenek... csak a szárnyak élnek még. Verdesnek. Reszketnek. Remegnek. Szárnya­kat látunk, noha tudjuk: karok ezek. De ilyen karjai csak neki vannak! Neki: Maja Pliszecka- jának. És ezekkel a karokkal simul szerelméhez Odette, az elvará­zsolt hercegnő. Ezekkel érinti meg kedvesét A táltos lovacska töré­keny Cárjevnája. Ezekkel gyilkol A bahcsiszeráji szökőkút Zarémá- ja. Ezekkel ölel Júlia. Ezekkel ége­ti meg a férfiakat Carmen. Ezekkel rántja magához Spartacus felesé­gét Aegina. Ezekkel takarja el ar­cát Anna Karenina. Ezekkel bú­csúzik Asztrovtól a Sirály Nyinája. Nem sorolom tovább a szerepeit. Felesleges. Mert nincs is olyan nő, aki ne élne ott Pliszeckaja karjai­ban. A színész a szemével, a tán­cos a kezével fejezi ki mindazt, amit érez. Amit éreztetni akar. Pli- szeckajában egyszerre van jelen a színész is, táncos is. Szeme az érzelmek vaskos szótára. Kezei­ben vibrál az élet. Ujjaiban látható­vá válik a lélek. Akárcsak a jellem, a hovatartozás. Esmeraldája igazi francia lány. Car- menje tetőtől tal­pig Spanyolor­szág. Nyinája minden porciká- jában orosz nő. Szavait, állítá­sait töprengés nélkül elfoga­dom. Elhiszem, hogy neki a taps nemcsak sikert jelent, hanem szünetet is két tánc között. Elhi­szem, hogy ó nem zenére táncol, hanem magát a zenét táncolja el. Elhi­szem, hogy tánc közben pontosan hallja Csajkovsz­kij, Prokofjev, Scsedrin és a többiek „sza­vait“. Csak egy valami nem megy a fejembe: hogy hatvanéves. Pedig így van. 1925. november 20-án született. Hat évtized - és micsoda évek! Reggeltől estig tánc! A hét majd minden napján tánc! Lehet fáradt, lehet gyenge, lehet rosszkedvű - akkor is táncol! Kilencéves korá­ban Gerdt és Kosuhova tanítvá­nya a Bolsoj iskolájában. Muzikali­tásával, virtuozitásával olyan gyorsan felhívja magára a figyel­met, hogy már növendékként fel­léphet a Bolsoj előadásain. 1943- ban - tizennyolc évesen! - ma­gántáncos lesz a Bolsojban, s már az első évben húsz különböző szerepet alakít. Páratlan techniká­jával, színészi tehetségével gyor­san kiemelkedik a legjobbak sorá­ból is, s ahogy múlnak az évek, úgy jut egyre magasabbra. Nevét az egész világ megtanulja: akárhol lép is fel, ott virágeső hull a szín­padra, bravózik a közönség, ün­nepel a színház. Ma, hatvanéve­sen még mindig Sirályt és Anna Kareninát táncol - tökéletesen! De nemcsak táncol, tanít s irányít is. Most a római Opera balettigazga­tója. %De ha Pliszeckaja - nekem a Hattyú. Az ö Hattyúja, amely sokáig élni fog. SZABÓ G. LÁSZLÓ Megkezdődött az új hangversenyévad Még hallani véljük a Bratislavai Zenei Ünnepségeken elhangzott melódiákat, de már elkezdődött a Szlovák Filharmónia 37. évadja. Idén is a jól ismert, szerény, de energikus vezetőkarmester a szlo­vák zenei élet kiemelkedő egyéni­sége, Bystrík Režucha vezényli a Szlovák Filharmónia zenekarát. Nevét külföldön is ismerik; leg­utóbb Miskolc, Szolnok, majd az európai kulturális fórum alkalmá­ból rendezett hangversenyen Bu­dapest közönsége is hallhatta Bee­thoven V. zongoraversenyét Peter Toperczer és az ó tolmácsolásá­ban. Ott hangzott el Prokofjev Alekszander Nyevszkij címú kan­tátája is a filharmónia zenekara és kórusa előadásában. Režuchán kívül ebben az évadban mások is vezénylik a Szlovák Filharmónia zenekarát. A külföldiek között lesz Vlagyimir Georgijev a Szovjet­unióból és egy-egy karmester In­diából, a Német Szövetségi Köz­társaságból, Olaszországból. A hazaiak közül a számunkra jól ismert Rajter Lajos és Libor Pešek karmesterek teljesítménye ígér nagy élményt. Az első kedvező benyomásokat már megszereztük az évadnyitó hangversenyről, amelyen Schu­bert és Liszt A vándor címú zon­gorára illetve zenekarra írt fantázi­áját hallhattuk. Kellemes megle­petésként hatott Vladimir Godár fiatal szlovák zeneszerző Ko- menský Orbis pictus című könyvé­nek szövegére írt, belső erőtől feszülő oratóriuma. Mi kerül még a továbbiakban a filharmónia műsorára? Mozart C-dúr zongoraversenyét Leonyid Berman szovjet zongoraművész adja elő, majd Hiroko Nakamura japán zongoraművésznő a D-dúr zongoraversenyt játssza. Az évad folyamán még az idén Beethoven három szimfóniája hangzik el, az I., majd a VI. és végül a zenetörté­nelem legkimagaslóbb és leggyö­nyörűbb szimfóniája, a IX.. Bee­thoventől felcsendül még az Eg­mont nyitány és a színekben oly gazdag C-dúr koncert zongorára, hegedűre, csellóra és zenekarra. Csajkovszkijtól a Manfréd szimfó­nia hangzik el, s Gülsin Onay török zongoraművésznő Rachmanyinov egyik zongorára és zenekarra írt művét játssza. A magyar kultúra napjai keretében 1985. december 19-én és 20-án Rajter Lajos Bar­tók Béla egyik alkotását vezényli. Dvoráktól a lírikus hangulatú VIII. és IX. szimfónia hangzik el. Nagy élményt ígér Mahler V. szimfóniá­ja. A Szlovák Filharmónia 1986- ban Liszt Ferenc halálának száza­dik évfordulóján lerója kegyeletét a nagy mester iránt, akit szoros kapcsolatok fűztek Szlovákia fő­városához. Többek között Szabó Imre orgonaművésszel Liszt-orgo- naműveket ad elő. Ebben az évadban más zene­karok is szerepelnek a Szlovák Filharmónia hangversenytermé­ben. Köztük lesz a Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekara Ver­di Rekviemjével és a žilinai Állami Kamarazenekar Bach H-moll mi­séjével. Rendszeresen koncerte­zik majd a Szlovák Kamarazene- kar Bohdan Warchal vezetésével, és többek között Vivaldi, Soszta- kovics, Handel, Britten, Sztra­vinszkij műveit játssza. SZÁDVÁRI JÓZSEF ÚJ SZÚ 6 1985. XI. 15.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents