Új Szó, 1985. november (38. évfolyam, 258-283. szám)
1985-11-15 / 270. szám, péntek
Szép ám a katonaélet! *1 KOMMENTÁLJUK ......... A kézzel rótt, szépen fogalmazott levél az alapiskola címére érkezett. A kőkeszi (Kamenné Kosihy) Kotian Miroslav küldte Csáb- ra (Čebovce), egykori iskolájába. ,,... Köszönöm volt pedagógusaim fáradozását. Örülök, hogy osztályfőnököm tanácsára mégis a katonai pályát választottam. Helyesen döntöttem: tudom, érzem, látom is már. Nagyszerűen érzem itt magamat. Jöjjenek mások is, minél előbb. Mert szép ám a katonaélet, nagyon!" Miroslav a Banská Bystrica-i katonai gimnázium végzős diákja, az idén érettségizik.- Az írást - emlékezik Arpád Daráž, a Nagykürtösi (Veľký Krtíš) Járási Pedagógiai és Pszichológiai Tanácsadó igazgatója, aki a meleg hangú híradás keltezésekor még a csábi alapiskola igazgatóhelyettese volt - felolvastuk a tanulóknak, a szülői értekezleten a felnőtteknek, s közölte a járási lap, a Haladás is. Mert bizony évekkel ezelőtt járásunk iskoláiból kevés diák választotta a katonai pályát hivatásul. öt esztendeje a járási pártbizottság támogatásával a helyzet javítása érdekében, a tanulókat a katonai szakiskolák és gimnáziumok számára megnyerni igyekvő szakbizottság alakult. Elnöke Lós- ka Tibor, a járási pártbizottság titkára lett, tagjai között pedig a katonai parancsnokság, az oktatásügy, az ifjúsági szövetség, a pedagógiai tanácsadó munkatársai kaptak helyet. Az előző tervidőszakban az irányelvek szerint 40 alapiskolásfiú helyett jó ha 30 jelentkezett évente katonai pályára. Nos, meg aztán a központilag kiadott és a kerületi szervektől érkező elképzelések sem a valós helyzet alapján készültek.- Sót - bizonygatja Arpád Daráž, aki számos egyéb elfoglaltsága mellett az említett szakbizottság munkájának egyik mozgatórú- gója - sokszor az országos és kerületi tervszámok nem is egyeztek egymással. 1980-ban a járás alapiskoláiban átfogó, körültekintő felmérést végeztünk. Megállapítottuk, hogy sok esetben a tanulók szíves-örömest választanák hivatásul a katonai pályát, ám a szülők eltanácsolják gyermekeiket tervük megvalósításától. Na, persze, a katonai iskolákba készülő tizenéves fiatalnak nem csupán a tanulásban kell jeleskednie, hanem egyéb feltételek teljesítésén túlmenően több fokozatú egészségügyi szűrővizsgán is sikeresen át kell jutnia. - A magyar tanítási nyelvű alapiskolák diákjai pedig - mondja Arpád Daráž, toborzási felelős, - talán a szlovák nyelven folyó felvételi vizsgák miatt riadnak vissza a katonai pályák valamelyikének választásától. A Ŕeži Atomkutató Intézet munkatársai már több éve szorosan együttműködnek a hasonló jellegű szovjet kutatóintézetek munkatársaival atomenergetikai berendezések kifejlesztésében. Kutatásaik egyik legfontosabb témaköre a reaktorok által termelt hő elvezetése. A lehetőségek jobb tanulmányozása céljából nagy méretű kísérleti berendezést építettek. Képünkön Stanislav Fran- cák mérnök, az intézet munkatársa látható ellenőrzés közben (Jan Vrabec felvétele - ČTK) A bizottság szorosan együttműködik az iskolák nyolcadikosainak osztályfőnökeivel, valamint a pályaválasztási tanácsadást végző pedagógusokkal. Újabban már a hetedik évfolyamok, katonai pálya iránt érdeklődő tanulóival is rendszeresen foglalkoznak. A közelmúltban a kürtösi iskolák, meg a járási tanintézmények 55 diákja, pedagógusaik és szüleik kíséretében a Liptovský Miku- láš-i katonai szakközépiskolában dig honvédelmi lövész szakkörüknek nem igen akad párja mifelénk! De Ipoly nyék (Vinica) sem büszkélkedhet jobb eredménnyel.- Sokrétűek a felvételi feltételek - hallottam az iskolaigazgatótól Ipolynyéken - tanulóink fennakadnak a szitán. Tavaly volt,.katonajelöltünk", de a nem tudom hányadik orvosi viszgálaton nem jutott tovább. Most Balík Béla szeretett volna minden áron a harckocsizókhoz kerülni, ót viszont apró Nagy az érdeklődés a honvédelmi versenyek iránt (A szerző felvétele) járt, ahol megismerkedtek az iskola életével, beszélgettek a diákokkal, jártak azok szálláshelyén, barátkozhattak a legmodernebb műszaki felszereléssel. Kilencen pedig a ružomberoki katonai kórházban tüzetes orvosi ellenőrzésen estek át. Célirányos összpontosítások is szerepelnek a bizottság évi programjában. Két napig tartó őszi-té- li-tavaszi összejöveteleken készítik elő a fiúkat a felvételi vizsgákra és természetesen ilyenkor látványos honvédelmi sportversenyek is szerepelnek a műsoron. Az idén, meg az utóbbi esztendőkben is, a két nagykürtösi alapiskolából, valamint Csábról jelentkezett legtöbb tanuló a katonai iskolák valamelyikébe.- A magyar tanítási nyelvű alapiskolákból viszont - jegyzi meg Arpád Daráž nem igen akad jelentkező, Ipolybalogról (Balog nad Ipľom), amely a járás legjobb tanintézménye, ritka a katonai pályára jelentkező tanuló. Talán az idén megtörik a jég. Petermete miatt mi tanácsoltuk el a jelentkezéstől.- Pedig - tolmácsolta Arpád Daráž a katonai parancsnokság álláspontját - kell a hadseregbe a magyar nemzetiségű hivatásos katona, aki anyanyelvükön szól a bevonuló fiatalokhoz, akik segítségükre lehet az alapkiképzés emberpróbáló heteiben. Egyébként a járás tanulói körében a prešovi, martini és Banská Bystrica-i katonai szakközép- és középiskolák iránt a legnagyobb az érdeklődés. Az idei tanévben a Nagykürtösi járásból a kerületi iránymutatók értelmében 8 alapiskolás diáknak kellene katonai iskolába iratkoznia, ám már most 21 a jelentkező! Beérett hát az előkészítő bizottság több éve$ szorgos munkája. Mint minden munkahelyre, a hadsereg kötelékébe is kell a fiatal ember, szükséges az utánpótlás. A kürtösi járásban ennek teljes mértékben tudatában vannak. ZOLCZER LÁSZLÓ ORVOSI TANÁCSADÓ Egészség vagy betegség 3. A fogyókúra másik fontos tényezője a redukciós diéta, amelynek a lényege a felvett kalóriamennyiség csökkentése. Tudjuk, hogy a legtöbb energiát a zsírok szolgáltatják, ezért fontos a táplálékban lényegesen csökkenteni a zsiradékok felvételét, főleg az állati zsírokat (disznózsír, szalonna, tepertő stb.). Hasonlóan járunk el a cukrok esetében is. Az étlapban mérsékeljük a kenyérféleségek, sütemények, cukorkák, tésztaféleségek mennyiségét, a gombócot és a rizst pedig inkább burgonyával helyettesítsük. A cukrot, mézet ne használjuk az édeskéshez sem, inkább a kalóriamentes sacharint, spolarint és dukarylt. Ezeket az ételízesítőket a sachari- non kívül a meleg ételek elkészítéséhez is lehet használni, de a főzés nem tarthat tovább egy óránál. Bőségesen fogyasszunk gyümölcsöt, zöldséget, főleg nyers állapotban, valamint dia-kompótot, tartósított uborkát. Ezzel elejét vehetjük az esetleges vitaminhiánynak, főleg a téli és a tavaszi hónapokban. A szervezetnek nagy szüksége van a fogyókúrázás esetében is a fehérjékre, ezeket sovány hús, sajt, tej, tojás, jogurt, túró, kefir stb. fogyasztásával biztosítjuk. A húsféleségeket fogyaszthatjuk főzve, grillezve, alufóliában és teflonban sütve. A kirántott hús viszont nem tartozik a fogyókúrázók étlapjára a nagy zsírtartalma miatt. A kalóriamentes folyadékok (ásványvíz) felvételét ne csökkentsük, mivel a szervezetnek szüksége van folyadékokra, tartózkodjunk viszont a szörpök, kóla, sör és a többi alkoholos ital fogyasztásától a nagy kalóriatartalmuk miatt. Sót csak mérsékletessen fogyasszunk. Naponta együnk gyakrabban, hatszor, hétszer is, rendszeres időközökben. Pl. a reggeli 7.00 órakor legyen kiadósabb, a tízórai 10.00- kor (gyümölcs, zöldség), ebéd 12.00-kor, uzsonna 15.00-kor, második uzsonna 16.30 órakor (egy alma, reszelt sárgarépa citrommal, grapefruit stb.), főleg az idősebbek esetében a vacsora 19.00 órakor legyen szerény, köny- nyen emészthető, s a későn fekvők esetében a második vacsora 20.00 órakor pl. 1 dl tej, joghurt, kefir, aludttej stb. Ne igyekezzünk hetente többet fogyni két kilogrammnál, s főleg ne akarjunk teljes éhezéssel gyors eredményeket elérni. A teljes éhezés esetében ugyanis a zsírokon kívül elbomlanak a fehérjék is, ami kórosan hat a szervezetre. Sokan azt tartják, hogy sportolás és az étkezés korlátozása nélkül is lehet fogyni, elég ha bevesznek egypár tablettát. Ez azonban Óvatosan, körültekintően Az autó hozzátartozik mindennapi életünkhöz. Nemcsak azért, mert segítségével hamarabb jut el rendeltetési helyére az áru, oda is, ahol nincs vasút, hanem mert sokan a munkába járást, a rokoni látogatást, a hétvégét el sem tudják képzelni nélküle. Mindez nem is volna baj, ha közutaink nem volnának túlzsúfoltak, ha a közúti forgalomban az összes résztvevő körültekintően közlekedne, ha megtartaná a közlekedés szabályait. A statisztika ugyanis azt bizonyítja, hogy Szlovákiában minden félórában történik közúti szerencsétlenség, minden öt órában olyan súlyos sérülést szenved valaki, amelynek nyomait élete végéig viseli, vagy esetleg nem éli túl azt. A legtöbb esetben a figyelmetlenség, az indokolatlan magabiztosság, vagyis a közlekedési szabályok durva megszegése a baj okozója. Szomorú tény, hogy az év kilenc hónapja alatt Szlovákia országútjain 19 084 karambol volt, s ebből 16 674 a gépjárművezetők lelkiismeretén szárad. Ez közel hétezerrel több mint a múlt év hasonló időszakában volt és a kár is ötmillió koronával nagyobb. A szerencsétlenségek következtében a helyszínen vagy a kórházba szállítás után háromszázöt ember vesztette életét, 1294-en súlyos, és több mint négyezren könnyebb sérülést szenvedtek. A közúti balesetek kétharmada lakott területen fordult elő. A legrosz- szabb a helyzet a nyugat-szlovákiai kerületben, ahol minden ötvenedik baleset emberéletbe került, míg ez az átlag szlovákiai viszonylatban 63. Nem érdektelen megemlíteni, hogy ugyanakkor a Cseh Szocialista Köztársaságban 93 balesetre esik egy áldozat. Az okok között továbbra is az első helyen a helytelen vezetés áll, amelyet a gyorshajtás, az előnyszabály meg nem adása, a biztonságos követési távolság meg nem tartása követ. Az egyik legsúlyosabb baleset Haniska közelében ez év júliusában történt, ahol a húszéves személygépkocsivezető nem adta meg az elsőbbséget a másik személygépkocsinak, s az ütközésnél négy ember életét vesztette. A felsorolt okokon kívül nem kis szerepet játszik az ittas vezetés, amelynek számlájára 1311 szerencsétlenség írható. Sok vitára ad okot, hogy a gyalogosok nemegyszer az úttesten bárhol áthaladnak a másik oldalra, mintha nem is közlekednének azon gépjármüvek. Ez így igaz, de az autósok sem mindig veszik figyelembe a zebrát, nemhogy megállnának, hanem gyakran nem is lassítanak előtte. Főleg a nagyobb városokban okoz ez gondot. A szóban forgó időszakban a gyalogosok több mint ezerszáz, a nem motoros járművek vezetői, illetve a kerékpárosok, négyszázhatvanöt esetben idéztek elő balesetet, hatvanhárman az életükkel fizettek. A gyalogosok és a kerékpárosok esetében háromszázöt karambolnál játszott közre az ittasság. Figyelmeztető az a tény, hogy az utóbbi hónapokban növekszik a gyermekbalesetek száma, ami arra ösztönöz, hogy az iskolákban, gyermekintézményekben többet kell a biztonságos közlekedés kérdéseivel foglalkozni. Itt az ősz, ködösek a reggelek, a páralecsapódás következtében csúszóssá válnak az utak, főleg ha fagypont alá süllyed a hőmérő. Tompított fénnyel és a megszokottnál óvatosabban vezessünk. A kerékpárosok is csak lámpával felszerelt járművön közlekedhetnek, nemcsak azért, mert ezt írja elő a szabályzat, hanem mert így nem veszélyeztetik a saját és mások életét. A szakemberek szerint a balesetek jelentős része elkerülhető volna, ha mindnyájan jobban alkalmazkodnánk az időjárási és a közlekedési viszonyokhoz, s főleg egymáshoz. Mindnyájunk érdeke, hogy közutainkon az autók számának további növekedése mellett csökkenjen a balesetek száma. NÉMETH JÁNOS nem igaz. A gyógyszerek csökkentik ugyan az éhségérzetet s hozzásegítenek a diétás életmód megszokásához, viszont nem elhanyagolhatóak az esetleges mellékhatások sem, amelyek kellemetlenül érintik a szervezetet (nyugtalanság, depresszió, a személyiség zavarai, fejfájás, szédülés, álmatlanság, hányinger, vizelési zavarok, székrekedés, a szexualitás zavarai, a szívritmus gyorsulása, látászavarok stb.). Ezért ne akarjuk mindenáron beszerezni az áhított gyógyszert s csak abban az esetben alkalmazzuk, ha azt szakorvos rendelte, s rendszeresen ellenzörzi a gyógyszer hatását. A különféle hashajtók, hashajtó teák rendszeres fogyasztása sem helyeselhető. Nem befolyásolják ugyanis az elhízás lényegét, s az a nézet sem igazolódott, hogy a felvett táplálék gyorsított áthaladása az emésztőrendszeren csökkenti a felszívódást, s a felvett energia így csak részben használódik fel. Sokan azt hiszik, hogy helyesen járnak el, amikor étvágyukat mértéktelen cigarettázással igyekszenek csökkenteni, s ezzel elérni súlycsökkenést. Ha azonban elgondolkozunk azon, hogy a cigaretta füstje nemcsak hogy az egészségünknek árt, hanem gyakran nagyban hozzájárul a szervezet romlásához (tüdőrák, a légutak idült gyulladása stb ), rádöbbenünk, hogy a fogyó- kúrázásnak ez a módja teljes mértékben elvetendő. Az elmondottakból kitűnik, hogy a legalkalmasabb módja a fölösleges kilók leadásának a redukciós diéta kombinálása a sportolással. Ahhoz, hogy fáradozásainkat siker koronázza, fontos a felvett táplálék energiamennyiségének a pontos meghatározása. Ez az egyes élelmiszerek mérésével és a 100 grammnyi élelmiszerben levő energia mennyiségének az átszá- molásával az adott mennyiségre sikerül. Az egyes élelmiszerek kalóriaértékét a kalóriatáblázatból keressük ki. Az utóbbi időben a csomagolt élelmiszereken is egyre gyakrabban fel van tüntetve a 100 grammnyi áruban levő energia mennyisége kcal-ban vagy kJ- ban kifejezve, összeadjuk az élelmiszerek kalóiraértékét az egész nap folyamán, s a kapott értéket kivonjuk a javasolt napi energia- szükségletből kor, nem és munka- beosztás szerint, s megkapjuk az energiamérleget. Például: nehéz fizikai munkát végző 25 éves férfi, akinek a napi energiaszükséglete 3500 kcal, elfogyaszt 2500 kcal mennyiségű élelmiszert. Este egy óra alatt legyalogol 8 km-t, s ezzel lead 500 kcal mennyiségű energiát, vagyis semlegesít 500 kcal-t a felvett energiamennyiségből, s így az energiamérleg: 3500 - (2500-500) = 1500 kcal, ami esetünkben azt jelenti, hogy az említett munkás 1500 kcal-val fogyasztott kevesebbet, mint a napi összenergia értéke, tehát kialakult a negatív energiamérleg, ami az eredményes fogyókúra elengedhetetlen követelménye. Dr. MADARÁSZ ISTVÁN ÚJ SZÚ 4 1985. XI. 15.