Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1985-10-26 / 253. szám, szombat

A történelem különleges felelősséget ruházott a szocialista országokra Mihail Gorbacsov beszéde a szófiai bolgár - szovjet barátsági nagygyűlésen (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára csütörtökön ellátogatott a fémmegmunkáló gépeket gyártó szófiai kombinátba. Itt megismerkedett a termelési eredményekkel, majd bolgár-szovjet nagygyűlésen találkozott a gyár dolgozóival. Ebből az alkalomból Gorbacsov elvtárs a következő beszédet mondta: Elvtársak! Őszintén köszöntőm önö­ket, s tolmácsolni szeretném a szovjet kommunisták, a szovjet emberek mély internacionalista érzelmeit a testvéri Bulgária népe és bevált élcsapata, a Bolgár Kommunista Párt és annak Központi Bizottsága iránt, amelynek élén Todor Zsivkov elvtárs áll. Nagy örömmel fogadtam a meghí­vást a fémmegmunkáló gépeket gyártó szófiai kombinátba, s hogy találkozha­tok az önök kollektívájával, amely a bolgár munkásosztály egyik élvonal­beli alakulatának számít. A munkásosztályhoz kapcsolódnak azok a rendkívül mély társadalmi és gazdasági változások, amelyekre az önök országában sor került. A munkásosztály a kommunisták párt­jával az élen megbízhatóan vezeti Bul­gáriát a szocializmus további felvirá­goztatásának útján, melynek egyedüli célja az ember jóléte és a béke. Ez, drága barátaim, közös út, amely összekapcsolja országainkat és népe­inket. Az utóbbi időben sokszor találkoz­tam dolgozó kollektívákkal. Bárhol is beszélgettünk a munkásokkal és szak­emberekkel - Moszkvában vagy Le- ningrádban, Ukrajnában, Szibériában vagy Kazahsztánban - az emberek mindenütt lelkesen támogatták az SZKP irányvonalát, amely a szocialista országokhoz fűződő barátság elmélyí­tését, a velük folytatott együttműködés fejlesztését, bolygónk békés jövőjének biztosítását célozza. Hasonló gondolatokat fogalmaztak meg ma is az önök kombinátjában s a nagygyűlésen. Az ilyen találkozók ösztönöznek, új erőt adnak, s lehetővé teszik, hogy ellenőrizzük értékeléseink és döntéseink helyességét. Ismét alá­támasztják, hogy testvérpártjaink és népeink létérdekei elválaszthatatlanok. A Szovjetunió és a népi Bulgária közösen építi az új életet, közösen védelmezi a békét a nemzetközi szín­téren. Elhatározásunkat, hogy tovább­ra is kéz a kézben haladunk, meg­erősítették a Zsivkov elvtárssal és a bolgár vezetés más tagjaival e na­pokban folytatott tárgyalásaink. Tájékoztattuk egymást országaink fejlődéséről, elvtársiasan - amint mon­dani szokták, anélkül, hogy megkerül­tük volna a problematikus kérdéseket- véleményt cseréltünk arról, miként küzdjük le a jelenlegi nehézségeket, s megtárgyaltuk a szocialista és kom­munista építés jelenlegi szakaszának közös gondjait. Ismeretes, hogy milyen jelentősége van a rendszeres vélemény- és ta­pasztalatcserének. Különösen fontos ez ma, amikor pártjaink a kongresszu­saikra készülnek. Mivel készülnek a szovjet kommu­nisták a XXVIf. kongresszusra? Az SZKP abból indul ki, hogy a kor minden téren megköveteli a határozott javulást, a szovjet emberek munka- és életkörülményeinek minőségi javulá­sát. E céloknak rendeltük alá tervein­ket, ezt szolgálja az ország társadalmi és gazdasági fejlődésének meggyorsí­tása. Pártunk mindenekelőtt azt a felada­tot tűzi ki, hogy az intenzifikálás és a tudományos-műszaki fejlődés isme­reteinek aktívabb kihasználásával nö­veljük a gazdaság hatékonyságát. E célból kívánjuk továbbra is javítani az irányítást, a gazdasági mechanizmust és a beruházások struktúráját, s meg­gyorsítani a gépipar, a vegyipar, az elektronikai és elektrotechnikai ipar, valamint népgazdaságunk több rendkí­vül fontos ágazatának fejlesztését. En­nek köszönhetően a Szovjetunió az elkövetkező évszázad kezdetéig olyan termelési potenciált fog létrehozni, amely nagyságát tekintve egyenlő lesz azzal, amilyet a szovjet hatalom eddigi, csaknem 70 esztendeje alatt hoztunk létre. S mindezt a munkatermelékeny­ség növelésével kell elérni. Határozott intézkedéseket foganato­sítunk annak érdekében, hogy jobban kihasználjuk mindazt, amivel már ren­delkezünk. Bevezetjük a rendet és megszilárdítjuk a fegyelmet. Növeljük a tömegek munkaaktivitását és érde­keltségüket az összes társadalmi vál­tozásban. Különös szorgalommal ke­ressük a tudományos-műszaki fejlődés sikerei kihasználásának optimális módszereit. önök, gépipari dolgozók jól megér­tik, hogy a termelés hatékonyságának lényeges növelése egyedül a műszaki korszerűsítéssel és a progresszív tech­nológia széles körű alkalmazásával le­hetséges. Ez azt jelenti, olyan körül­ményeket kell teremteni, amelyek rá­kényszerítik a gazdasági mechaniz­mus minden láncszemét -arra, hogy ilyen irányban .Végezzék - a munkát- a központi tervező szervektől kezdve egészen a vállalatokig, az igazgatótól minden szakemberig és munkásig. Emeflett ösztönözzük a kezdemé­nyezést és az alkotókészséget, s el akarjuk távolítani az olyan jelensége­ket, mint a bürokrácia, a felesleges papírmunka, a reszortszemlélet és a lokálpatriotizmus, amelyeknek - mi­nek is titkolnánk - mély gyökerei van­nak. Röviden szólva: az élet megköve­teli az új hozzállást a problémák meg­oldásához, a mély pszichológiai válto­zásokat minden szinten. Ez pedig a legnehezebb feladatok egyike. A társadalmunkra váró feladatok si­keres megoldását mindenekelőtt ab­ban látjuk, hogy aktívan bevonjunk minden szovjet polgárt, minden dolgo­zó kollektívát az alkotó és kezdemé­nyező munkába. Mi kommunisták, nagy műhöz lát­tunk hozzá, új társadalmi rendszert építünk, amely a nép élő és alkotó munkáján alapul. Munkánk értelmét az adja, hogy a szocializmus leghumánu­sabb alapelveire és magas értékrend- szerére támaszkodva átépítsük a tár­sadalmi viszonyokat. S éppen ezeknek az alapelveknek és értékeknek kell a lelkiismeretes munkára ösztönözni az embereket, formálni azt az érzést, hogy saját államuk gazdái, teret nyitni a tehetségek, a személyiség fejlődése előtt - a közös ügy érdekében. A szocialista országok messze elő­rehaladtak ezen az úton, s joggal büsz­kék társadalmi sikereikre, arra, hogy nálunk az ifjú nemzedék előtt minden életút nyitva áll, s az embereknek nem kell félniük, hogy munka, orvosi ellátás és öregségi gondoskodás nélkül ma­radnak, hogy nem lesz tető a fejük felett. Jogosan lehetnek büszkék arra, hogy a dolgozó ember részt vesz saját kollektívájának és az egész társada­lomnak az irányításában. Semmi ilyes­mi nincs és nem is lehet egyetlen kapitalista országban sem, bárhogy is dicsérik saját burzsoá demokráciájukat. Büszkék vagyunk arra, amit elér­tünk, s mindent megteszünk, hogy a szocializmus alapelvei még teljesebb mértékben megvalósuljanak, hogy azoknak a szociális és politikai jogok­nak, amelyeket társadalmunk minden tagjának megad, még erőteljesebb tar­talma legyen. Most, amikor országunk­ban hatalmas termelőerőket hoztunk létre, szakképzett kádereket neveltünk és értékes tapasztalatokat gyűjtöttünk, lehetőségünk és szükségünk is van a további előrelépésre. És minél job­ban megszervezzük munkánk össze­hangolását, annál reménytelibb lesz ez az előrelépés. A testvéri együttműködésnek dicső történelme és jó hagyományai vannak. Állandóan szilárdult és fejlődött, új te­rületekkel gazdagodott. Ma az embe­rek milliói váltak aktív résztvevőivé. Megsokszorozódott a kölcsönös áru­csere, létrejöttek és erősödtek a gaz­dasági kapcsolatok magasabb formái. A testvéri országok együttműködé­sének mélyítésével szemben támasz­tott új követelmények feltételezik gaz­daságaink fejlettségét, a tudományos­műszaki haladást. Nem lehet haladó technológiát alkalmazni az anyagi és intellektuális eszközök koncentrációja, hatékony szervezés nélkül. Egyszerű­en fogalmazva: egyetlen ország sem képes egyedül a szükséges mértékben erre, vagy pedig legalábbis időt veszí­tene. Az idő pedig ma döntő tényező. Ezért olyan fontos a közös igyekezet, s szükséges, hogy ezt helyesen és ügyesen irányítsuk, tekintetbe véve minden résztvevő tapasztalatait és le­hetőségeit. A gyártásszakosítás és a termelési kooperáció kerül az elő­térbe. A KGST-országok múlt évi moszk­vai gazdasági értekezletén, valamint a testvéri országok vezetőinek további találkozóin meghatározták ennek a munkának az elkövetkező időszakra szóló legfontosabb irányvonalait. A megfelelő vezérfonalat rögzítik a mikroelektronikára és robotok gyár­tására vonatkozó sokoldalú megálla­podások, valamint a 2000-ig szóló szovjet-bolgár gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködési prog­ram is. Elkerülhetetlenül szükségesek az együttműködés hatékonyabb, meré­szebb és rugalmasabb módszerei. Tegnap írtuk alá a kormányközi megál­lapodást két szovjet-bolgár tudomá­nyos-műszaki egyesülés létrehozásá­ról. Az egyikhez tartozik az önök kom­binátja is a szovjetunióbeli ivanovi fém- megmunkáló gépeket gyártó üzemmel. Úgy vélem, hogy ez az együttműködés perspektivikus formája. Mint minden új dolog, a nemzetközi tudományos-termelési egyesülések is igénylik a testvérpártok és kormányok, sok minisztérium és hivatal figyelmét és támogatását. De azoknak van döntő szavuk, akik közvetlenül biztosítják a termelést, amire olyan nagy szüksé­gük van országaink népgazdaságai­nak, a munkásoknak, a szakem­bereknek. Saját tapasztalatukból is jól tudják önök, hogy a szakosítás és termelési együttműködés állandó magas műsza­ki színvonalat követel meg, a termelés megbízhatóságára és kiváló minősé­gére van szükség. A szakosítás és együttműködés elképzelhetetlen a ter­melés ritmusának és a kölcsönös szál­lításoknak a szigorú megtartása nélkül. szovjet kollégái Ivanovban felkészülnek arra, hogy jó minőségben és időben megtegyenek minden szükségeset. A sokrétű alkotói feladatok teljesíté­sét, az új világ építését nem egy tudo­mányos laboratórium steril feltételei között kell végeznünk, hanem a reális, az életben tapasztalható ellentétek el­lenére is, a bonyolult, s időnként rob­banásveszélyes nemzetközi hely­zetben. Tekintsünk csak a háború óta eltelt 40 évre. Nekünk vagy önöknek volt-e olyan, akárcsak rövid időszakunk is, amikor nyugodtan foglalkozhattunk volna a saját ügyeinkkel? Nem. Atom­bombákkal és robotrepülógépekkel ijesztgettek bennünket, most pedig az űrfegyverekkel. Mennyi erőt, eszközt és munkát voltunk kénytelenek arra fordítani, hogy megvédjük népeink szent jogát arra, hogy megválaszthas­sák saját életük útját. Ma sem lazíthatunk, nem csökkent­hetjük éberségünket. A világhelyzet to­vábbra is feszült, a háború veszélye nem múlt el. A történelem különleges felelősséget ruházott a szocialista or­szágokra. Valóban, nincs más olyan hatalmas erő, amely képes lenne meg­állítani az imperializmus agresszív kö­reit, s nem megengedni, hogy az atom­háború szakadékéba taszítsák az em­beriséget. Ez a képesség természetesen a testvéri országok egyesített védelmi erejétől, valamint attól is függ, hogy milyen következetesen és pontosan értékeljük a világhelyzetet, mennyire helyesen szabjuk meg a politikai irány­vonalat, s hogy azt milyen következe­tességgel valósítjuk meg. E feladatok teljesítéséhez jelentős mértékben járult hozzá a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének szó­fiai ülése. A Varsói Szerződés országainak nyilatkozata világos választ ad arra a kérdésre, hogy országaink miként értékelik a jelenlegi világhelyzetet, s véleményük szerint mit kell cseleked­ni. Ennek a fontos politikai dokumen­tumnak a gondolatai kétségkívül élő visszhangra találnak Európa és más földrészek népeinél. Szeretném remél­ni, hogy figyelmesen beleolvasnak a Nyugat politikusai is. Ma senkinek nincs joga kivonni magát a legfonto­sabb kérdés rendezéséből: merre ha­lad a világ a lázas fegyverkezés foko­zása és a világűrre való kiterjesztése felé, vagy pedig a katonai arzenálok nagyszabású korlátozása, az egész nemzetközi légkör javulása felé. A Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak és minden szovjet embernek a ne­vében határozottan kijelenthetem, sen­ki és soha nem kényszerít rá bennün­ket arra, hogy beletörődjünk a lázas fegyverkezés őrületébe, a háború elke­rülhetetlenségének gondolatába! Bulgáriával és más szocialista or­szágokkal, minden békeszerető néppel együtt a Szovjetunió továbbra is kitar­tóan fogja védelmezni a békét, minden gondolatunkat és cselekedetünket az építés nemes munkájának szenteljük, ebben látjuk az emberi élet legmaga­sabb értelmét. Az ENSZ jelentős tényezője a nemzetközi kapcsolatok rendszerének Eduard Sevardnadze beszéde az ünnepi ülésen Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió külügyminisztere az ENSZ ünnepi ülésén csütörtökön mondott beszédet. Bevezetőben felolvasta Mihail Gor­bacsovnak az ENSZ főtitkárához és az ülés résztvevőihez intézett üzenetét. Az Egyesült Nemzetek Szervezete annak köszönheti megszületését, hogy a szabadságszerető népek győzelmet arattak a fasizmus és a militarizmus felett - hangoztatja az SZKP főtikárá­nak üzenete. Az ENSZ Alapokmányá­nak kezdő sorai kifejezésre juttatják az Egyesült Nemzeteknek azt az elhatá­rozását, hogy az elkövetkező nemze­dékeket megszabadítják a háború bor­zalmaitól, türelmet tanúsítanak egymás iránt és békésen, jó szomszédokként kívánnak együtt élni. Az Egyesült Nemzetek Alapokmá­nya, amely 1945. október 24-én lépett hatályba, kiállta az idő próbáját. A vi­lágszervezet jelentős tényező lett a nemzetközi kapcsolatok rendszeré­ben. Az elmúlt negyven év során az emberiségnek sikerült elkerülnie az újabb világháborút, s az ENSZ hozzá­járult ehhez. Az Egyesült Nemzetek Alapokmá­nyában foglalt fő feladat azonban még nem valósult meg: még nem értük el a tartós és szilárd békét. Ma minden eddiginél nagyobb szükség van a nem­zetek és az emberek közös erőfeszíté­sére, azért, hogy megmentsük az em­beriséget a nukleáris katasztrófa fe­nyegetésétől. A gyakorlatban ez mindenekelőtt azt követeli meg, hogy vessünk véget a fegyverkezési versenynek a földön és akadályozzuk meg azt a világűrben. Új erőfeszítésekre van szükség an­nak érdekében is, hogy felszámoljuk a feszültség regionális melegágyait és megszüntessük a gyarmati rendszer maradványainak minden megnyilvánu­lását. Az Egyesült Nemzetek előtt számos más sürgető feladat is áll: valódi lesze­relési intézkedésekkel kell megkönnyí- tenie az erőforrások újraelosztását az alkotó célok megvalósítására, arra, hogy felszámoljuk az elmaradottságot és az éhezést, a betegségeket és a nyomort. Ugyanezt a célt kell szolgál­nia a nemzetközi gazdasági kapcsola­tok igazságos és demokratikus alapo­kon történő átalakításának, annak, hogy biztosítsák a valódi emberi jogo­kat és szabadságjogokat, mindenek­előtt a békében megvalósított élet jogát. A Szovjetunió, amely az ENSZ egyik alapító tagja és állandó tagja a Bizton­sági Tanácsnak, az eddigiekhez ha­sonlóan továbbra is minden módon hozzájárul a világszervezet sikeréhez, ahhoz, hogy teljesíthesse hatalmas fel­adatát az Alapokmány szigorú tiszte­letben tartásának alapján - hangzik Mihail Gorbacsov üzenete. A szovjet külügyminiszter ezután a következőket mondta: A nemzetközi élet naptárában az Egyesült Nemzetek Szervezete meg­alakulásának 40. évfordulója különle­ges dátum. Ismét visszavezet minket az emberiség tragédiájához és nagy győzelméhez, arra ösztönöz bennün­ket, hogy még figyelmesebben vegyük szemügyre a környező világot és mé­lyebben gondolkodjunk el afelett, ho­gyan tehetnénk és hogyan kell ezt a világot biztonságossá és igazságos­sá tenni. Szervezetünk létrejötte egy népi szokásra emlékeztet. Amikor valaki há­zat kezd építeni, az egész falu segíti. Az alaptól a tetőig a ház a férfiak és nők, az idősek és a gyerekek közös erőfeszítéseinek köszönhetőn növek­szik, és a segítők joggal feltételezik, hogy egyedül ilyen építménybe költöz­het be örökre a béke és a boldogság. Ilyen szokás számos országban van, s ebben nagy humanista értelem rejlik, amely megerősíti az egyszerű igaz­ságot, hogy az életben sokkal több olyan dolog van, ami összeköti az embereket, mint ami megosztja őket. Negyven évvel ezelőtt a világközös­ség bölcsességet tanúsított és erőt talált magában ahhoz, hogy felépítse a béke és az általános biztonság házát Ez az Egyesült Nemzetek Szervezete. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szov­jetunió aktívan részt vett alapjai kiépí­tésében, büszkék vagyunk arra a hoz­zájárulásra, amellyel országunk, a szo­cialista és más békeszerető államokkal együtt elősegítette az ENSZ Alapok­mánya nemes céljainak elérését. Az Egyesült Nemzetek Szervezetét olyan emberek építették, akik a legke­gyetlenebb háború mérhetetlenül ne­héz terhét viselték vállukon. A mai nemzedékek, akiknek a háború ugyan­csak fájdalmat és szenvedést okozott, egy olyan világot kötelesek átadni utó­daiknak, amelyben nincsenek robba­nótöltetek, melyek teljes pusztulással fenyegetnek, mint azt Mihail Gorba­csov hangsúlyozta, ebben rejlik a mai nemzedékek fő küldetése. Éppen így járnak el a nemzetközi színtéren a szocialista közösség or­szágai. Ennek bizonyítéka az a nyilat­kozat is, amelyet a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testü­letének Szófiában éppen befejeződött ülésén fogadtak el. Az évforduló napján törvényszerű, hogy össze akarjuk foglalni az eltelt évek egyes eredményeit. Miben rejlik a fő eredmény? A válasz egyszerű és tömör: Ebben az időszakban nem volt világháború. Ebben érdemei vannak az ENSZ-nek is - az államok világfórumá­nak, az egyedülálló szervezetnek, amely nélkül egyáltalán nem tudjuk elképzelni a mai nemzetközi kapcsola­tokat. Mondjanak bármit - néha nem is megalapozatlanul - a hiányosságokról, sikertelenségekről vagy megvalósulat­lan reményekről, vitathatatlan a tény, hogy az ENSZ tekintélye és súlya álta­lánosan elismert és nagy. Az ember nehéz helyzetbe kerül, ha egyedül van. Ezt a gondolatot kiterjeszthetnénk egész nemzetekre is. A hely, ahol reménykedhetnek, az ENSZ. Semmilyen történelmi dátum sem vonatkozik csak a múltra. Az évforduló megünneplésére a legjobb mód, ha a megoldatlan kérdésekre összponto­sítunk. Irányítsuk kollektív figyelmünket azokra a problémákra, melyek sajnos lehetetlenné teszik annak kijelentését, hogy a gyakorlatban teljes mértékben és mindenütt megvalósulnak az ENSZ Alapokmányának követelései és elvei. Fennáll a fő probléma - a mostani és az eljövendő nemzedékek számára a béke megőrzésének problémája. Rá­adásul sürgetőbb mint bármikor koráb­ban. Bolygónkat ma kétségek gyötrik. A legsúlyosabb terhet az emberek vál­lára azonban a lázas fegyverkezés helyezi, amely könyörtelenül a szaka­dék szélére sodorja az emberiséget. Kötelességünk megállítani és végül korlátozni anélkül, hogy megenged­nénk kiterjesztését a világűrre. A „csillagháborúk“ koncepciójával szembe a Szovjetunió a „csillagbéke" és a tartós földi béke koncepcióját helyezte Mihail Gorbacsov a közel­múltban kifejtette a Szovjetunió programját a lázas fegyverkezés korlá­tozására és az egész nemzetközi hely­zet javítására vonatkozóan. A Szovjetunió javasolja az űrfegyve­rek nélküli világot. A Szovjetunió java­sol egy olyan világot, amelyben radiká­lisan csökkentik és később teljesen felszámolják a nukleáris fegyvereket. A Szovjetunió olyan világot javasol, amelyben az USA-val együtt példát mutat a többi nukleáris hatalomnak minden atomrobbantás leállítására. A Szovjetunió olyan világot javasol, amelyben a Szovjetunió és az USA lemond az új nukleáris fegyverek fej­lesztéséről, befagyasztja arzenáljait, betiltja és felszámolja műholdromboló rendszereit. Az európai közepes hatótávolságú nukleáris eszközökre vonatkozóan ra­dikális megoldást javasoltunk és kivon­tuk a harckészültségből az európai terü­letünkön levő közepes hatótávolságú rakétáink egy részét. Ha megszületik a megfelelő megállapodás, nem fogjuk növelni ezeknek a rakétáknak a szá­mát az ország ázsiai részében sem, feltéve ha nem változik meg a hadá­szati helyzet. Azt mondjuk, hogy a nukleáris fegy­verkezés területén a radikális lépése­ket a katonai enyhülés és a bizalom megszilárdítására vonatkozó konkrét intézkedések széleskörű komplexuma kell hogy kísérje. Mindezt szigorú és megbízható ellenőrzés mellett. Ott, ahol a nemzeti műszaki intézkedések segítségével az ellenőrzés nem nyújta­ná a biztonság megfelelő fokát, készek vagyunk azt kiegészítő, kölcsönösen egyeztetett eljárásokkal megerősíteni. Ezt azért mondjuk teljes bizonyos­sággal, mivel egyesek arról szeretnék meggyőzni a világ közvéleményét, hogy a Szovjetunió állítólag ellenzi az ellenőrzést. Ezt azok mondják, akik új, technológiailag rafinált fegyverfajtákra gondolnak és tudatosan titkolják az igazságot, hogy minél több fegyver van a világon, annál nehezebb az ellenőr­zés. Ezt azok állítják, akik új fegyvere­ket fejlesztenek ki, melyekkel kezdettől fogva nehezíteni akarják az ellenőr­zést. Válaszul feltesszük a kérdést: Hajlandók önök a fémhulladékba kül­deni rakétáik és repülőgépek százait és nukleáris harci robbanófejeik ezreit, ahogyan készek vagyunk mi ezt meg­tenni? Mondjanak igent és bizonyára sike­rül megállapodnunk az ellenőrzésről. Nem kevésbé fontos a már aláírt szerződések megtartása. Az ENSZ Alapokmánya szavaival élve - tisztele­tet tanúsítani irántuk, vagyis nem meg­engedni egyoldalú, önkényes értelme­zésüket Nem szabad például a rakéta­elhárító rendszerek korlátozásáról szó­ló megállapodást úgy magyarázni, mintha megengedné egy kiterjedt ra­kétaelhárító rendszer létrehozását, rá­(Folytatás a 7. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents