Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-24 / 251. szám, csütörtök
Emlékezetes esték Kamarahangversenyek a bratislavai zenei ünnepségeken A _ idei bratislavai zenei ünr\JL nepségek gerincét a szimfonikus és kamarahangversenyek képezték. A rendezők dicséretére válik, hogy külön hangversenyeken emlékeztek meg zenei múltunk olyan kiválóságairól, mint Alexander Moyzes és Albrecht Sándor voltak. A modern szlovák zene egyik megalapozójának, a tavaly elhunyt Alexander Moyzesnek alkotásait bemutató hangverseny műsorán három ka- maramú szerepelt, melyek közül minden tekintetben a 4. vonósnégyes ősbemutatója volt a leginkább figyelemre méltó. A zeneszerző hatalmas ívű életművének utolsó darabját a közelmúltban hivatásos minősítést elért Moyzes- kvartett tolmácsolásában hallhattuk. A másik hangverseny Szlovákia fővárosa két világháború közti zeneéletének meghatározó személyiségét, Albrecht Sándort, az embert és művészt volt hivatva közelebb vinni a hallgatókhoz. A zeneszerzőként és karmesterként egyaránt kiváló Albercht születésének 100. évfordulója tiszteletére tartott emlékhangverseny jelentőségét növelte az a tény, hogy október elsején, a nemzetközi zenei napon rendezték meg, s e hangverseny elótt adták át a szlovák zeneélet legjobbjainak, az 1984-es évben kifejtett művészi tevékenységükért járó díjakat. Ladislav Slovák nemzeti művész, Albrecht személyiségének ismerője és tisztelője, meleg hangú visszaemlékezésében méltatta a zeneszerző sokoldalú, mindmáig kevéssé ismert munkásságát, s annak a mai zeneéletre is kisugárzó jelentőségét. A hangverseny keretében kétzon- gorás kompozíció (Zlatica Poulo- vá, Valéria Hrdinová), egy Petőfi- versre írt dal (Peter Mikuláš, Jozef Malik) és a D-dur vonósnégyes nyújtott keresztmetszetet a mindmáig kissé elfeledett Albrecht- életmúból. A Szlovák Kamarazenekar a nyitóhangversenyt követő újabb fesztiválkoncertjének csúcspontja Bach és Hándel művei mellett llja Zeljenka Beszélgetések gordonkára és vonószenekarra című művének ősbemutatója volt. Nem mindennapi dolog, hogy külföldi előadóművész mutassa be mai szlovák szerző művét, ráadásul olyan kiválóság, mint Heinrich Schiff osztrák gordonkaművész, aki már többször fellépett városunkban. O-yólistáink közül egynéhá- nyan önálló hangversenyen kaptak lehetőséget a közönség előtti bemutatkozásra. Elsó hallásra talán meglepő, hogy köztük találjuk a Szlovák Nemzeti Színház fiatal magánénekesének Galia Jánosnak a nevét, de az idei Rio de Janeiro-i versenyen elért elsó helye és az előadott művészi teljesítmény meghallgatása után már egyáltalán nem az. Galla gyönyörűen, kimagasló énekkultúráját bemutatva adta elő főleg az egyes operaáriákat, ugyanakkor meggyőzte hallgatóit, hogy a dalirodalomban is otthonosan mozog. Sikeréhez hozzájárul a kiváló partner, Ľudovít Marcinger zongoraművész. A hazánk élvonalbeli orgonaművészei közé tartozó Ivan Sokol hangversenyének elsó felében higgadtabb értelmezésű felfogásban, ugyanakkor korhű barokk stílusban adott elő Bach-műveket. A közönség soraiban mégis inkább Liszt és fíeger nagyívú művei keltettek nagyobb visszhangot a második részben. A hangverseny érdekes színfoltja volt az idős mester, Jozef Grešák Orgonakönyvének, pontosabban ennek egyes részeinek ősbemutatója, melyet a szerző Ivan Sokolnak ajánott. Marica Dobiášová-Kopecká csemballómúvész a legfiatalabb hazai előadógárda képviselője. Hangversenyének szimpatikus vonása, hogy a legkülönbözőbb korok zenéjét szólaltatta meg Hándeltól Sztravinszkijig, köztük nem feledkezve meg a főváros múltjához kötődő szerzőről sem (Franz Paul Riglre). Z uzana Ružičková előző szerepléséről már más alkalommal szóltunk (a nyitóhangverseny szólistája volt). Második hangversenyén Miloš Jurkovič flau- taművésszel és Juraj Alexander gordonkaművésszel Bach-szoná- tákat adott elő. A hangverseny főszereplője mindenképpen Miloš Jurkovič lett, aki egyébként már az említett közreműködőkkel Bach összes fuvolaszonátáját hanglemezre rögzítette az OPUS kiadó gondozásában. A további kamarahangversenyeken hazai és külföldi művészcsoportokat hallhattunk. A hazaiak közül ki kell emelnünk a röviddel ezelőtt hivatásossá vált Musica aeterna kamaraegyüttest, mely Albrecht János (Albercht Sándor fia) művészeti vezető irányításával öt évszázad zenéjét igyekszik feleleveníteni, köztük olyan régi korok muzsikáját, amelyeket más hazai együttesek nem tartanak műsoron. Teszi mindezt úgy, hogy különös hangsúlyt helyez a szlovákiai vonatkozású régi müvekre, s ezeket fokozatosan, világpremierekben mutatta be az autentici- tás igényével. Ezen igyekezetek jegyében hallhattunk Kusser, Capricomus, š antrach és Roš- kovský műveiből, melyek az ünnepségek kellemes színfoltját képezték. A hazai kórusok közül a r;ilhar- mónia fiú- és vegyeskórus, a bratislavai Városi Művelődési Ház gyermekkórusa mellett különösen jó színvonalat ütött meg a Kysuca vegyeskar, mely amatőr jellege ellenére, rendkívül igényes és magas művészi színvonalú műsorával keltett jó benyomást. E hangverseny műsorából kiemelendő Ivan Hrušovský Triptych-jének ósAz első tapasztalatok Az új oktatási törvény, a tizeves tankötelezettség bevezetése utáni elsó pályaválasztási időszak zárult - sikeresen - Közép-Szlovákia alapiskoláiban. A Rimaszombati (Rimavská Sobota) járás tizennégy évesei közül hétszáztizennégyen kerültek szakmunkásképzőkbe, négyszáz- nyolcvanan szakközépiskolákba, gimnáziumokba. További kétszáz gyerek sorsáról is dönteniük kellett szülőknek, pedagógusoknak és a járási pályaválasztási testületnek. Ugyanis csaknem ennyien nem fejezték be az elmúlt iskolai évben a nyolc általános osztályt. A hatodik és a hetedik osztályban rekedt tanulók számára az új oktatási törvény lehetővé tette a kétéves szakmunkásképzést, az alsóbb osztályok túlkorosainak azonban folytatniuk kellett az alapiskolát. A keretszámokat csupán a gép- ós a vegyipar esetében nem tudták megtartani, ezzel szemben az ugyancsak kiemelt ágazatok közül a mezőgazdaságban, az építőiparban, a közlekedésben és a szolgáltatóiparban több jelentkező volt a kelleténél. A Losonci (Lučenec) járásban összesen 1266 alapiskolai tanuló elhelyezkedéséről kellett gondoskodniuk a járási szerveknek. A hatodik és hetedik osztályból kimaradó 129 tizennégy éves számára négy ágazatban nyíltak kétéves szakmunkásképző osztályok. Füleken (Fiľakovo) gépipari, Losoncon textil- és építőipari, Poltáron mezőgazdasági szakmákban. Mindkét járásban gondot okozott a kisegítő iskolások elhelyezése; ezen iskolák végzős tanulói számára a jelenlegi struktúra sem felel meg, ezért a jövőben külön oktatási formák bevezetését tervezik. A cigánygyerekek pályaválasztási esélyeit csökkenti, hogy csak alig több mint ötven százalékuk fejezte be a nyolcadik ősz,á|y> \ H.A. bemutatója, melyben a szerző ószláv szövegeket és Ján Hollý- idézeteket zenésített meg, hagyományos nyelvezettel, korhű hangulatot teremtve. A kamaraegyüttesek sorából nem lehet kihagyni a New York Philomusica amerikai művészcsoportot, melynek fellépése nagy sikert aratott, ugyanakkor a legkülönbözőbb visszhangot váltotta ki. ' Előadásukban ritkán játszott Haydn-, Bruckner-, Copland- és Brahms-művel hallhattunk élvezetes, fiatalos lendülettel, egyfajta, s nálunk újszerű kamarazenekari felfogásban. Függetlenül az előforduló apró pontatlanságoktól, s a Brahms-mú zongoraszólamának szólisztikus értelmezésétől, vérbeli muzsikusok nagyszerű teljesítményének tapsolhattunk. A Lamentabile Consort elnevezésű öttagú svéd vokális együttes ámbár nagy közönségsikert aratott, teljesítménye egész sor kívánnivalót hagyott maga után, főleg az előadásmód árnyaltságát és az egyes énekesek kiegyensúlyozottságát illetően. Világszerte divatos és népszerű manapság az effajta csoportosulás. N em túl fényesre sikeredett az a kamarahangverseny, melynek műsorán a betegség okozta változás miatt az eredeti programból csak két szám maradt. A fiatal Peter Breiner Hegedűzongora szvitje túlságosan előtérbe helyezi a jazzelemeket, olyany- nyira, hogy keze alól ezúttal egyfajta kávéházi stílusú mű került ki, amelyen nem sokat segíthetett a Michalica-házaspár előadása sem. Az említett kamaraegyütteseken kívül bemutatkozott még a Prágai Vonósnégyes, Angel Romero amerikai gitárművész, az Állami Orosz Akadémiai Kórus, a lipcsei Tomanencher fiúkórus, mindmind méltó módon hozzájárulva a legrangosabb szlovákiai zenei rendezvény hírnevének öregbítéséhez. VAJDA GÉZA Kettős feladat AZ ELEKTRONIKA AZ OKTATÁSBAN A szocialista társadalom fejlődésének egyik nélkülözhetetlen feltétele a műszaki-tudományos haladás eredményeinek gyakorlati felhasználása. A tudomány termelőerővé válása, s az elektronika egyre szélesebb körű alkalmazása mind igényesebb feladatokat ró az oktatásügyre. Pedagógiánk kettős feladat elótt áll: a szakképzett oktatók képzése mellett elengedhetetlen követelmény a felnövő nemzedék felkészítése az elektronika gyakorlati alkalmazására, a számítógépek kezelésének elsajátítására. Nem véletlen, hogy manapság szakmai körökben a „második írástudatlanság“ fölszámolásáról beszélnek, s ezen éppen a programozási nyelvek elsajátítását értik. A számítógépek alkalmazása ma már nemcsak az adminisztrációs munka egyszerűsítését jelenti, hanem gyorsíthatja, rugalmasabbá teheti, optimalizálhatja a termelést, lehetővé teheti az ésszerűbb munkaerő-gazdálkodást, a pontosabb és ideálisabb tervezést. És akkor még nem szóltunk az egyéb hasznosítási lehetőségekről az orvostudományban, a kutatásban, a pedagógiában stb. A cseh kormány határozatával összhangban, 1985 júniusában elkészült az a hosszú távú komplex program, amely az elektronizáció- val kapcsolatos oktatási és nevelési feladatokat körvonalazza. A határozat értelmében az oktatás elektronizációja azt jelenti: az elektronikának, mint tudományos ázakterületnek önálló tantárgyként vagy más tantárgyakkal egybekötött oktatását; a számítógépek működésének és felhasználásának mint szakterületnek önálló tantárgyként illetve egyéb tantárgyakkal egybekapcsolt oktatását; a számítógépek és az elektronika hasznosítását az oktatási folyamatban. A programban kidolgozott elképzelések megvalósításához már a legalacsonyabb fokon - tehát az óvodai oktatásban - is új pedagógiai módszerek alkalmazása szükségeltetik. A tervek szerint főleg az elektronikai játékok, a matematikai-logikai képességeket fejlesztő segédeszközök széles körű bevezetésével kezdődhet meg már elemi szinten a gépekkel való barátkozás. Az alapiskolákban kitűzött cél a zsebszámológépek használatának elsajátítása, az egyszerűbb feladatok megoldása, az algoritmus alapjainak megismertetése. Ezért az iskolákban 20 zsebszámológépet bocsátottak a tanulók rendelkezésére és ez a mennyiség három-négy éven belül 40-re emelkedik. A programozás gyakorlati részével a gimnáziumokban kezdenek foglalkozni a diákok. Elsajátítják az elektronika és a számítógéprendszerek működésének elméleti alapjait is. A főiskolákon a jövő számítástechnikai szakembereinek képzésén van a hangsúly. Mindezen feladatok megvalósításához szükséges a pedagógusok továbbképzése. Ennek formáit, módszertanát, időtartamát stb. az egyes iskolatípusok és a különböző fokozatok szükségletei alapján, az év végéig elkészülő program határozza meg. Az oktatásügy elektronizációjának terve a népgazdaság jelenlegi követelményeire épül. Tekintetbe veszi az iparilag legfejlettebb országok tapasztalatait és az oktatásban világszerte végbemenő változásokat is. Megvalósításának üteme sok tényező függvénye(anyagi tényezők, az elektrotechnikai ipar lehetőségei, káderek képzése stb.) - szükségessége elvitathatatlan. GÁL JENŐ Hetven éve született Tito Gobbi Szinte megmagyarázhatatlan, hogy azok a nagy férfi énekesek, akik az operaszínpad csillagaiként élnek az emberek tudatában - Caruso, Gigli, Domingo, Pavarotti - csaknem kivétel nélkül mind tenoristák. Talán közrejátszik ebben az operán nevelkedett olaszok velük született vonzalma ehhez a regiszterhez. Pedig a zeneszerzők a legjelentősebb karakterszerepeket - gondoljuk csak Verdi nagy drámai hőseire: a Rigolettóra, Boccanegrára, Falstaffra, Puccini Scarpiájára, Mozart Don Jüanjára vagy Figarójára - amelyek megjelenítéséhez az énektudással egyenértékű színészi játékra van szükség, baritonhangra írták. Ennek a feladatnak tökéletesen megfelelt Tito Gobbi, aki visszaállította jogaiba azt a drámai kifejezésmódot az operaszínpadon, amelyet csak kevés elődje valósított meg, ám amelyre minden nagy komponista gondolt, amikor művét megírta. Mert Gobbi nem elégedett meg az énekhang szépségének csillogtatásával, az éneklés külsődleges eszközeivel, hanem mindig az ábrázolt alak jellemét igyekezett minél hívebben kifejezni. Egyaránt fontos volt számára az ének és a színjátszás, a maszk és a jelmez. S ezzel megteremtette a modern operajátszás máig is érvényes irányzatát. Tito Gobbi hetven évvel ezelőtt, 1915. október 24-én született egy Veneto tartománybeli olasz kisvárosban, Bassano del Grappában, harmadik fiaként egy három fiút és két lányt számláló családnak. Szülei nem voltak különösképpen muzikálisak, de azért beleegyeztek, hogy a jó hangú fiú az énekespályán keresse a szerencséjét. S ez a szerencse egy Giulio Crimi nevű római énektanár személyében mosolygott rá. A mester látva a fiú nehéz anyagi helyzetét, sokáig ingyen tanította. Crimi házában sok muzsikus megfordult, akik felfigyeltek Gobbi tehetségére. 1937-ben felcsillant a fiú számára az áhított lehetőség. Róma második operaszínházában, a Teatro Adrianóban megbetegedett a baritonista és Gobbi ugorhatott be a Traviata Germont szerepébe. A kezdő énekesre felfigyelt a kiváló operakarmester, Tullio Serafin, az akkori Teatro Reale zeneigazgatója. Szerződtette öt. Gobbi aránylag rövid idő alatt hatvanhat szerepet tanult meg, de csak négy év múlva léphetett a Teatro Reale színpadára, Posa márki szerepében, Verdi Don Car- losában. Már ekkor a meggyőző színészi alakítást tartotta szem előtt. ,,Úgy véltem - írta önéletrajzában -, minthogy Posát hátulról lövik le a börtönjelenetben, tüdeje megtelik vérrel, és - a valóságnak megfelelően - az utolsó frázisokat már »con voce soffrente«, a növekvő fájdalmat és elgyengülést tükröző hangon kell énekelni, és elfúló hangon befejezni“. A próbán Serafin azonnal leállította és kijelentette, hogy a közönség végig teljes hangon akarja hallani. Az első előadáson Gobbi még megfogadta a karmester utasítását, ám a másodikon, a korábbi siker ellenére, már a maga módján adta eló a jelenetet. Amikor a fájdalom és gyengeség nyomán csökkent a hangereje és végül elfulladt, a közönség felállva ünnepelte az énekest. Mindenkit magával ragadott az előadás váratlan és meggyőző realizmusa. Serafin is gratulált az énekesnek, beismerve: az idős ember is tanulhat néha a fiataltól. Legnagyobb alakítása Scarpia volt Puccini Toscájában - pályája alatt mintegy kilencszázszor énekelte, azaz formálta meg az arisztokrata rendőrfőnök kegyetlen alakját. Ezzel a szereppel hódította meg a New York-i Metropolitan közönségét, a londoni operalátogatókat, ahol Zeffirelli nagy hatású rendezésében Maria Ca//asszal lépett fel. Igazi karrierje a háború utáni években indult meg és a hetvenes években történt fokozatos visszavonulásáig a világ minden operaszínpadának ünnepelt sztárja volt. Kivételes színészi képességeire jellemző, hogy huszonhat film főszerepében énekelt és játszott. Gobbi rendkívül sokoldalú művész volt, az éneklés mellett kitűnően festett - több kiállítása is volt - és pályája utolsó évtizedeiben rendezői képességével is elismerést szerzett. Ebben a szerepkörben 1965-ben mutatkozott be Londonban, Verdi Simone Bocca- negrájának színpadra állításával. A tollat is ügyesen forgatta: 1979-ben adták ki Londonban közvetlen humorral megírt önéletrajzát, mely egy évvel később Életem címmel magyarul is megjelent. Ebben a könyvben Gobbi így foglalta össze művészi pályájának egyes állomásait: „Az 1940-es évek jelentették a felkészülés, a szárnypróbálgatás és a viszonylagos érettség megközelítésének időszakát; az 1950-es évek a nemzetközi pályafutásét, a munka és a tapasztalatszerzés örömét; az 1960-as évek pedig a művészi és anyagi értékek felhalmozódását, valamint egy új terület meghódítását: a rendezését.“ Az évek során Gobbi rengeteg lemezt is készített és a hetvenes évektől egészen 1984-ben bekövetkezett haláláig tanított: mester- kurzusokat, operaműhelyt vezetett. Gobbi az operaszínpad nagy alakja volt: az ő nevéhez kapcsolhatjuk a mai énekes színész fogalom megszületését. ÚJ SZÓ 6 DELMÁR GÁBOR 1985. X. 24. AZ ÉNEKES SZÍNÉSZ
