Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1985-10-03 / 233. szám, csütörtök

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ■ II SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1985. október 3. XXXVIII. évfolyam 233. szám Ara 50 fillér A pártdemokrácia és hatóereje Olyan jelentős időszakba léptünk, amelyben pártunk további tevékenységének és egész társadalmunk fejlődésének kulcs­kérdéseit kell megoldanunk. A CSKP KB 15. ülése összehívta pártunk XVII. kongresszusát, jóváhagyta tartalmi irányzatának előkészítését, s egyszersmind megszabta azokat az alapvető feladatokat, amelyekre a kongresszus előtti időszakban össz­pontosítanunk kell figyelmünket. Döntő fontosságú, hogy az említett ülés határozatai teljes mértékben tükröződjenek az évzáró pártgyülések és pártkonferenciák előkészítésében, a párt minden szervének, szervezetének és minden tagjának konkrét tevékenységében. Mostanában ezért az eddigieknél is nagyobb gondot fordítunk a pártélet különböző kérdéseire, köztük például a demokratikus centralizmus elvein alapuló pártdemokráciára is. Annál inkább, mivel a pártdemokrácia lényegéből következik, hogy mint a párt­élet szükségszerü megnyilvánulása a párt egységének, akció­képességének és tömegkapcsolatainak egyik fontos feltétele. Lenin, aki sokat foglalkozott általában a demokrácia, így a pártdemokrácia kérdéseivel is, az utóbbinak a lényegét úgy fogalmazta meg, hogy ,,a párt valamennyi ügyét, közvetlenül vagy képviselők útján, a párt valamennyi tagja intézi, mégpedig kivétel nélkül valamennyi, egyenlő jogokkal; amellett a párt valamennyi funkcionáriusát, valamennyi vezető testületét, vala­mennyi szervét választják, mindegyik beszámolási kötelezett­séggel tartozik és leváltható.“ , A pártdemokrácia köztudomásúan csak a párttagok jogai és kötelességei egységének, kölcsönösségének felfogásában érvényesíthető. Főleg ami ebből következően a párttagok egyéni hozzáállását és fellépését illeti. Ezt a kérdést akkor közelítjük meg helyesen, ha az irányítás és a döntés személyi felelősségen alapuló kollektív jellegéből indulunk ki. Kiváltképpen olyan időszakban, mint a mostani, amikor a XVI. pártkongresszus határozatai megvalósításának, egyszersmind a 7. ötéves terv teljesítésének értékeléséből, főleg pedig a 8. ötéves terv előké­szítéséből eredő feladatok meghatározása minden kommunistát állásfoglalásra vagy döntésre késztet. Leghamarabb már a jövő hónapban kezdődő évzáró pártgyűléseken - méghozzá mind az előkészítésük, mind a lebonyolításuk egész folyamatában. S mivel a XVII. pártkongresszus előtt a kedvező politikai légkör kialakításának többek között igen fontos feltétele a párt­demokrácia elmélyítése, tehát érvényesítésére nagyobb gondot kell fordítanunk már a küszöbönálló évzáró taggyűlések során. Elsősorban minden alapszervezetben arra kell törekedni, hogy az összes párttag bekapcsolódjon azoknak a feladatoknak az értékelésébe és ellenőrzésébe, amelyeket a CSKP XVI. kong­resszusa határozatai alapján, nem utolsósorban pedig a jubi­leumi és a kongresszusi felajánlások szerint vállaltak teljesíteni. A pártcsoportok, valamint az egyes kollektívák arra felkért vezetői ugyanis csak ilyenképpen tudják megfelelően biztosítani a minden dolgozó észrevételeit vagy javaslatait, végeredmény­ben állásfoglalását is kifejező alapanyagokat az évzáró pártgyü­lések beszámoló jelentéseinek elkészítéséhez, valamint a hatá­rozati javaslatok kidolgozásához. y Másfelől az évzáró taggyűlések érdemi részét képező tanács­kozásokon, tulajdonképp a beszámoló jelentéseket követő vitákban maguk a párttagok tanúsítanak nagyobb aktivitást. Amire voltaképp a pártalapszabályzat a kommunistákat nem­csak feljogosítja, hanem kötelezi is. Pártunk mindig nagy jelentő­séget tulajdonított és tulajdonít a vitának. Éppen a viták teszik lehetővé a szabad véleménycserét a napirendre került kérdések­ről, a helyes nézetek kialakítását a felvetett problémákról, a lehető legjobb megoldások keresését és főleg az egységes hozzáállást a határozati javaslatok elfogadásához. Magától értetődik azonban, hogy a vitában mindig annak jellege, értelme, tartalma és célja a meghatározó. Lényegében annak az elvnek a követéséről van szó, hogy a vitázók minden­kor a párt pozíciójából, ne pedig pártellenes pozícióból indulja­nak ki. Ismét Leninre kell hivatkoznunk, aki mindenkor gondos­kodott arról, hogy meglegyenek a feltételek a szabad vélemény- cserére, ugyanakkor a vita pontos határát is kijelölte: „Hogy mi a pártos és mi a pártellenes, ezt a pártprogram, a párt taktikai határozatai és szervezeti szabályzata határozzák meg.“ Tehát a kommunista pártban egészen a határozatok elfogadásáig folyhat és folyik is a vita. A párttagok e jogának egyedül csak a pártfegyelem szabhat határt, amely önként vállalt és öntudatos fegyelem, nem pedig gépies, még kevésbé kényszerfegyelem. Amint azonban a határozatot elfogadják, a párt és a párttagok a határozat teljesítésére összpontosítják a figyelmüket. Ha minden pártszervezet a saját feltételei közepette valóban törekszik a pártdemokrácia elmélyítésére, az az évzáró pártgyű­léseken is megteremti a fokozottabb aktivitáshoz szüséges jó légkört. MIKUS SÁNDOR KEDVEZŐ EREDMÉNYEK (ČSTK) - A Közép-szlovákiai kerület mezőgazdasági dolgozói­nak képviselői tegnap Banská Bystricában Vladimír Pirošíknak, a kerületi pártbizottság vezető tit­kárának jelentést tettek az idei év és az egész 7. ötéves tervidőszak gabonatermelési feladatainak tel­jesítéséről. Ebben az éven 540 711 tonna gabonát termesztettek, vagyis ter­vüket 102,9 százalékra teljesítet­ték. Az ötéves tervidőszak kezde­te óta gabonatermelésünk megha­ladja a 2 millió 673 ezer tonnát, s ezzel a CSKP XVI. kongresszu­sán kitűzött feladatot csaknem 4 százalékkal túlteljesítették. Eh­hez a sikerhez a legnagyobb mér­tékben a Nagykürtösi (Veľký Krtíš), a Losonci (Lučenec), a Ri­maszombati (Rimavská Sobota) és a Považská Bystrica-i járás járult hozzá. (Folytatás a 2. oldalon) Mihail Gorbacsov Párizsba érkezett A magas rangú szovjet vendéget Francois Mitterrand államfő fogadta az Orly repülőtéren (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének tagja tegnap hiva­talos látogatásra Párizsba érke­zett. A szovjet és francia zász­lókkal feldíszített Orly repülőté­ren Francois Mitterrand francia államfő fogadta. Mihail Gorbacsov elvtársat megérkezése után a legnagyobb katonai tiszteletadással fogadták. A repülőtéren felsorakozott a há­rom fegyvernem tagjaiból álló díszegység, melynek parancsno­ka jelentést tett a magas szintű vendégnek. Ezt követően elhang­zott a szovjet és a francia állami himnusz. Mihail Gorbacsov és Francois Mitterrand ellépett a díszegység előtt, majd a magas rangú vendé­gek számára fenntartott szalonba vonultak. Gorbacsov elvtársnak bemutatták Gaston Defterre ter­vezési és közigazgatási minisz­tert, Roland Dumas külügymi­nisztert, és a francia kormány más tagjait. Francois Mitterrand-nak bemutatták azokat a hivatalos szovjet képviselőket, akik Mihail Gorbacsovot elkísérték franciaor­szági látogatására, valamint a pá­rizsi szovjet nagykövetség tagjait. Francois Mitterrand francia el­nök Mihail Gorbacsov megérkezé­se után az Orly repülőtéren rövid üdvözlő beszédet mondott. Ebben hangsúlyozta Franciaországnak azt a készségét, hogy nyílt és konstruktív, a kölcsönös tisztele­ten alapuló párbeszédet tartson fenn a Szovjetunióval. Mitterrand kijelentette: a francia nép tisztá­ban van azzal, hogy a Szovjetunió a világméretű egyensúly alapvető elemét jelenti. Mihail Gorbacsov válaszában azt a meggyőződését fejezte ki, hogy párizsi megbeszélései ered­Közös fellépéssel a háborús veszély elhárításáért Bohuslav Chňoupek beszéde az ENSZ-közgyűlés általános vitájában (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter az ENSZ-közgyülés 40. ülésszakának általános politikai vitájában teg­nap a következő beszédet mondta: Tisztelt elnök úr, szeretném jókívánságaimat ki­fejezni önnek - mint olyan ország diplomatájának, amellyel kölcsö­nösen előnyös együttműködést folytatunk - abból az alkalomból, hogy megválasztották az ENSZ- közgyülés jubileumi, 40. üléssza­kának elnökévé. Kívánok önnek Kitüntetés (ČSTK) - Libuša Mináčová- nak, a Slovenka, a Szlovákiai Nő­szövetség KB folyóirata főszer­kesztőjének jubileuma alkalmából a kommunista párt és a szocialista társadalom javára kifejtett érde­mes munkásságáért, a nőmozga­lom tanúsított politikai elkötele­zettségéért, valamint irodalmi te­vékenységéért a köztársasági el­nök a Munka Érdemrendet ado­mányozta. A kitüntetést tegnap Bratislavá­ban Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlová­kiai Nőszövetség KB elnöke adta át a jubilánsnak. ményesek lesznek, hozzájárulnak a két ország közötti gyümölcsöző kapcsolatok további bővítéséhez és a Kelet-Nyugat közötti kölcsö­nös bizalom elmélyítéséhez. A Szovjetunió kész konstruktív kapcsolatokat fenntartani a külön­böző társadalmi rendszerű orszá­gokkal, valamint hajlandó keresni a felgyülemlett európai és világ­méretű problémák megoldását. A Szovjetunió az enyhüléshez va­ló visszatérést, a lázas fegyverke­zés világűrre történő kiterjesztésé­nek a megakadályozását, a földön folyó fegyverkezésnek a leállítását és a nemzetközi együttműködés­nek a kiszélesítését óhajtja. Mihail Gorbacsov és Francois Mitterrand ezt követően gépkocsi­val - motorkerékpáros díszegység kíséretében - a Marigny-palotá- hoz, a szovjet államférfi párizsi szálláshelyéhez hajtatott. A fran­cia főváros utcáit és tereit szintén a két ország zászlóival díszítették fel. Tegnap a késő esti órákban az Elysée-palotában megkezdődött a szovjet-francia csúcstalálkozó. Mihail Gorbacsov és Francois Mit­terrand első eszmecseréjét két­órásra tervezték, amely lapzárta után fejeződött be. A legfelsőbb szintű szovjet-r francia tárgyalások ma folyta­tódnak. Üdvözlő távirat (ČSTK) - Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkára, a Német Demokrati­kus Köztársaság Államtanácsá­nak elnöke útban jugoszláviai láto­gatására Csehszlovákia területe fölött repülőgéppel áthaladva üd­vözlő táviratot küldött Gustáv Hu- sáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökének. Határozottan a béke védelméért Nagygyűlés Jihlavában (ČSTK) - Országos békegyű- lést tartott tegnap Jihlavában mint­egy 25 ezer dolgozó és fiatal. Az összejövetelt a fasizmus és a há­ború elleni harc hete, s a duklai hadművelet 41. évfordulója alkal­mából az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetségének Föderális Központi Bizottsága és más szervek rendezték. *» Megkezdődött a cukorgyártás (Tudósítónktól) - Egy héttel a cukorrépa betakarításának kez­dete után a Rimaszombati (Ri­mavská Sobota) Cukorgyárban is folyik a cukortermelés. A kampány idején 100 nap alatt közel 210 ezer tonna nyersanyagot dolgoz­nak majd fel. Természetesen ez nem végleges, hiszen a termés mennyiségét csak megközelítőleg tudják megítélni a szakemberek. Az elkövetkező hetek időjárása is nagyban befolyásolja a cukorrépa minőségét és mennyiségét. A je­lenlegi becslések szerint a gyár­hoz tartozó öt járás mezőgazda­sági dolgozói a hetek óta tartó szárazság miatt mennyiségi fela­dataikat csupán 87 százalékra tudták teljesíteni, a répa cukortar­talma viszont 15,8 százalékos, lé­nyegesen jobb az utóbbi évek át­lagánál. František Petšica elvtárs, a gyár igazgatója elmondta: a fel­készülés zavartalanul folyt, a kar­bantartási részleg dolgozói alapos munkát végeztek. A korszerű be­rendezések lehetővé teszik, hogy a gyár napi feldolgozási kapacitá­sa elérje a 2300 vagont. Az új minőségi követelménynek megfe­lelően az alapanyag 73 százalékos hasznosítására törekednek. A hétszáz főt foglalkoztató gyár udvarán és központi tárolóhelyein a cukorgyártás megkezdéséig 13 600 tonna répát vásároltak fel, ami közel hatnapos készletnek felel meg. Ez jóval több a tervezettnél, ezért a gyár vezetősége kéri a ter- melógazdaságokat, hogy a szállí­tási ütemtervet tartsák meg. -h.a.­A gyűlés részvevői kifejezték azt az óhajukat, hogy az egész világ haladó embereivel együtt bé­kében élhessenek, s fejlődjön az eltérő társadalmi rendszerű álla­mok együttműködése a kölcsönös tisztelet és megértés alapján. A gyűlésen František Šádek altábornagy, az Antifasiszta Har­cosok Csehszlovákiai Szövetsége Föderális Központi Bizottságának alelnöke szívélyesen üdvözölte Miloš Jakešt, a CSKP KB Elnök­ségének tagját, a KB titkárát, a Dél-morvaországi kerület párt­ós állami szerveinek, valamint tár­sadalmi szervezeteinek küldöttsé­gét Vladimír Hermannal, a kerü­leti pártbizottság vezető titkárával az élen, továbbá az antifasiszta ellenállási mozgalom résztvevői­nek és a Jihlavai járásnak képvi­selőit. (Folytatás a 2. oldalon) Genfi ülés a hadászati fegyverekről (ČSTK) - Az atom- és ürfegy- verekről folytatott genfi szovjet -amerikai tárgyalásokon teg­nap a stratégiai nukleáris esz­közökkel foglalkozó csoport ült össze. és Javier-Pérez de Cuellar főtitkár úrnak sok sikert felelősségteljes munkájukhoz. Nagyra értékeljük az ön elődjé­nek, Paul Lusaka úrnak az aktív tevékenységét, aki a velünk ugyancsak baráti kapcsolatban ál­ló Zambiai Köztársaság elnöke. Szeretném mély részvétemet kifejezni Mexikó népének és kor­mányának a közelmúltban bekö­vetkezett természeti katasztrófá­val kapcsolatban, amely oly fájdal- (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents